Perekkel akadályozza meg a PSP terjedését a Sony
2005. augusztus 9. 20:48, kedd
A Sony beperelt egy online hongkongi kiskereskedő céget, mert az a hivatalos szeptemberi brit piacra dobása előtt próbálta eladni PlayStation Portable konzoljait a szigetországban.

Hirdetés

A beperelt Lik-Sang.com vezetője a ZDNetnek tett nyilatkozatában elmondta, hogy a Sony panaszt nyújtott be ellene a hong-kongi legfelsőbb bíróságon. A konszern arra kérte a bíróságot, hogy akadályozza meg a Pacific Game Technologyt (a Lik-Sang.com üzemeletetőjét) abban, hogy a hordozható Playstation konzolukat, valamint annak tartozékait értékesíthesse az Egyesült Királyság, Norvégia, Izland valamint Lichtenstein területén - olvasható az InfoWorld oldalán.

Emellett a szórakoztatóipar óriása még kártérítési igényének is hangot adott. Állításuk szerint ugyanis még június elején megsértette a cég szerzői jogait a Lik-Sang.com azzal, hogy engedély nélkül belinkelte weboldalára a PSP használati útmutatóját. A Sony júniusban már nyert egy hasonló pert, akkor az ElectricBirdLand néven futó brit egyszemélyes vállalkozással szemben - írja a IGN.com .


A PSP Japánban és az Egyesült Államokban már régóta kapható. Az Egyesült Királyságba történő szállítás azért csúszott 6 hónapot, mert a cég biztosítani akarta, hogy a tengerentúlon elég darab jusson el a fogyasztókhoz. A brit vásárlók konzol iránti hatalmas érdeklődése arra sarkallta a kereskedőket, hogy megpróbálják nekik eladni a 250 dollárba (körülbelül 50 ezer forint) kerülő gépet akár 100 dollárral (körülbelül 20 ezer forint) drágábban is.

A Sony brit részlege még június 14-én figyelmeztette a Lik-Sang.comot, hogy bepereli a céget, ha az nem veszi le a weboldára mutató linkeket és útmutatókat, közölte a kiskereskedő cég. Elmondásuk szerint annak ellenére, hogy teljesítették a kérést, a Sony folytatta ellenük a jogi eljárást. Az online bolt úgy értékelte az esetet a ZDNet oldalán, mint "a legagresszívabb lépést, amit valaha konzolgyártó elkövetett saját vásárlói ellen, a videojáték történelmének elmúlt 30 évében."

A Sony brit leányvállalatánál egyenlőre senki nem kommentálta az esetet. A japán elektronikai óriásnak ez a második ügye a Lik-Sang.commal, 2002-ben ugyanis már volt köztük hasonló jogi vita; akkor engedély nélkül módosított Sony Playstation 2 konzolok értékesítése miatt - olvasható a Channel Register oldalán.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Cikkek
Hírek
Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pemga  
2005. aug. 11. 09:54 | válasz | #19
Valóban, MOST ez a helyzet. De ha sokan így is megveszik az azt jelenti, hogy ennyit is hajlandóak érte adni. Ha megfigyelted, akkor az árak EU-ban általában a legmagasabbak a hármasban (Ázsia, US, EU). (Vö: számítógépgyártók hagyományos 1 USD = 1 EUR átváltásával :)).
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. aug. 10. 20:48 | galéria | válasz | #18
De csak azért tudják a kiskereskedők a duplájáért eladni, mert a Sony nem forgalmazza hivatalosan Európában.

Szvsz egyértelmű a helyzet, ahogy eddig is, a két első számú piac az ázsiai és az amerikai. A Sony sz@rik Európára, ez így volt már anno a PS esetében is, és azóta sem változott semmit...

Üzleti húzás, nem vitás, de az ilyenek miatt jogosan támadható a cég etikátlan magatartásért...
FecaA  
2005. aug. 10. 19:51 | válasz | #17
Lik-sang kiskereskedés? Szerintem akkora forgalmuk van mint állat! Én is onnan rendeltem :-)
lowdog  
2005. aug. 10. 16:05 | galéria | válasz | #16
mikor legutóbb Londonban voltam (április), betértem egy Sony boltba, hogy mizu a PSP-vel, azt mondták nincs, de ha szeretném, szereznek nekem japán verziót :)
pemga  
2005. aug. 10. 15:03 | válasz | #15
Jobban fizető? Angliában az eredeti ár majd duplájáért tudják eladni ezeket a példányokat :). Szerintem inkább azokban országokban kezdik, ahol magasabb a reputációjuk, elismertségük (ld. otthon :)). De még mindig nem tudom, hogy jogilag hol van ebben a probléma. Mint magánember miért ne hozhatna be és árulhatná egy weboldalon a japán piacon már értékesített példányokat. (Ennek megfelelő kézikönyvvel, stb.)
2005. aug. 10. 14:20 | galéria | válasz | #14
A szokásos, de ehhez már rég hozzászoktunk :(
2005. aug. 10. 13:45 | válasz | #13
szerintem arról van szó, hogy nem tudnak eleget gyártani, és a jobban fizető piacot szolgálják ki előbb.
vax  
2005. aug. 10. 12:46 | válasz | #12
Németországban, Ausztriában, Franciaországban 220-250 eur között meg lehet kapni a Value Pack-ot.
jihad   "Rest in Peace jihad" 
2005. aug. 10. 11:37 | galéria | válasz | #11
Angol fizetésből megengedhetik maguknak. Nekünk majd magyar fizetésből kell megvenni duplaannyiért.
pemga  
2005. aug. 10. 11:34 | válasz | #10
Tudja valaki, hogy jogilag ez hol probléma? Mármint, ha a fickó megfizeti rá a vámot-áfát (szürke import), akkor hol köthet bele bárki is az értékesítésbe? A _helyi_ vendor panaszkodhat, de a maximum amit tehetne, hogy azt mondja: ő nem vállalja rá a garanciális feltételeket, mert nem rajta keresztül érkeztek az országba, küldd vissza Japánba, ha problémád van. Vagy nem? Mit tudok rosszul?
Dzson  
2005. aug. 10. 11:13 | galéria | válasz | #9
Ha isten küldte a földre, akkor amerikai tipusú kirakat gyülekezetbe küldte, ahol a pénz a legfontosabb ismérve annak, hogy az illető isten áldásában van (lásd még (s)hit gyülekezete bővölködés tanítások, ott ha csóró vagy kinéznek maguk közül, mert nyilván azért vagy olyan mert bűnös lélek vagy :))
szombi  
2005. aug. 10. 11:02 | válasz | #8
South Park 904 - Best friends forever
idézek: ,,A PSP-t Isten küldte a Földre...''
Úgy látszik, hogy mégsem. És Kenny is föltámadhat... És Michael angyal is elmehet a narkós p*-ba?
2005. aug. 10. 10:38 | galéria | válasz | #7
Ferdítsd ki a szemed, sárgítsd ki a bőröd, épülj be közéjük és te is kapsz időben PSP-t ! :DDD
2005. aug. 10. 09:39 | válasz | #6
576ban már elő lehet rendelni 72e az alap value pack, saturnban árulták ezt nemrég 100e-t de hát saturn egy szar hely szal ez nem meglepő, angolok engem nem érdekelnek buzi népség még beszélni se tudnak rendesen , de sony meg igazán piacra dobhatta volna világszerte 1 időben, mindig az EU szopik, először japcsik, aztán dagadt buta amcsik aztán a sor végén mi, és mi fizetjük érte a legtöbbet
Dzson  
2005. aug. 10. 09:18 | galéria | válasz | #5
Árpolitika. Európában minden drágább. Amit kintről berendelsz 50 körül, az itt 70-80 lesz.
2005. aug. 10. 09:17 | galéria | válasz | #4
Valahogy olyan undorító az egész.
Én az angolok helyében hangosan ordibálnék diszkrimináció miatt !
2005. aug. 10. 03:16 | válasz | #3
Hülyék...:D Azért perelnk mert a sját cuccukat árulja más,aki töllük veszi??!!:D
2005. aug. 09. 23:20 | válasz | #2
helyesen jártak el. szarződés az szarződés.
DWz  
2005. aug. 09. 21:58 | válasz | #1
Ahelyett, hogy mindenhol egyszerre kezdtek volna arulni a cuccot! Es meg perel is erte, jaaaj.