Az internetes domain nevek rendszerét felügyelő szervezet úgy határozott, hogy több éves szünet után visszadja az .iq domain feletti rendelkezési jogot az iraki kormányzat erre szakosodott testületének.
Hirdetés
Az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) még 2002-ben határozott úgy, hogy felfüggeszti az .iq domain felügyeletével megbízott amerikai InfoCom fennhatóságát. Tette ezt azért, mert a cég több vezető beosztású tisztviselőjéről - öt testvérről - kiderült, hogy kapcsolatban állnak Hamasz nevű szervezettel, így megbízhatóságuk erősen megkérdőjelezhető. A vád szerint Bayan, Basman, Ghassan, Hazim és Ihsan Elashi Líbiában és Szíriában az Egyesült Államokból kicsempészett számítógépeket adtak el és kapcsolatban állttak Mousa Abu Marzukkal is, aki a Hamasz politikai szárnyának volt a vezetője.
Az InfoCom vezére 1997-ben, érdemei elismeréseképpen - az első arab nyelven kommunikáló PC megalkotásáért - vált a domain kizárólagos tulajdonosává, és az évek alatt jelentős telekommunikációs vállalatot épített ki. Lebukása után természetesen a további terjeszkedésről természetesen szó sem lehetett, sőt, addigi tevékenységük is jelentős mértékben korlátozódott.
Az iraki konszolidáció jeleként a Nemzeti Kommunikációs és Média Bizottság tavaly júniusban kérvényezte a domain felügyeletének visszaállítását, ám az ICANN több mint egy évig ült a kérelmen. A silicon.com tudósítása szerint a pozitív válasz csak nemrég hangzott el, amikor is kimondták, hogy a döntés "a helyi és globális internetes közösségek legjobb érdekeit" szolgálja. A domain tehát visszakerül az iraki kormány fennhatósága alá, ezzel is jelezve, hogy nyugaton bíznak a helyzet megszilárdulásában.
O nem tanar. Nezd meg h zsinoriras van a tablan. Az a csajszi a hatterben a tanarno, de majd lola jol elmagyarazza nekuk h a kozelkeleten csak a nok oktat6nak-e es miert.
Hát vazze... Ez a kép nagyon állat!!! Nézzétek hogy a kölkök hogy figyelik a tanárbácsit... Tuti hogy egy árva felesleges megjegyzés sincs órán és hogy telejsen kuss van egész nap! :) Hát ez hatalmas...
Vagy magyarazza a gepkarabely mukodesi elvet, nehogy pimaszkodjanak a kolkok. :D (bocs...)
"No boom today. Boom tomorrow. There's always a boom tomorrow. What? Look, somebody's got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!" -- Lt. Cmd. Ivanova
Microsoft Windows XP SP2 Professional. WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP -
Viszont sztem elég jól el lehe majd adnia doamineket, mert jól hangzik a .iq :). Mondjuk ilyen online iqteszteknek, vagy kutatólaborok oldalának ideális :D.
This message has been ROT-13 encrypted twice for higher security.
A bus station is where a bus stops, a train station is where a train stops. On my desk I have a work station...
Microsoft Windows XP SP2 Professional. WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP - WINDOWS XP -