![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Nagyvállalatokkal szövetkezik a VMware
2005. augusztus 9. 14:12, kedd
A cég több nagyvállalat számára hozzáférhetővé tette virtualizációs szerverszoftverének forráskódját, és nyílt szabványként szeretné megőrizni vezető helyét a Microsoft és a nyílt forráskódú Xen előtt.
A cég egyben bejelentette, hogy a VMware Community Source keretein belül megnyitja az ESX Server szoftver forráskódját partnerei előtt, amitől nyilván azt remélik, hogy saját fejlesztésük tetemes előnyhöz jut. "A virtualizáció, vitathatatlan előnyeinek köszönhetően, világszerte egyre nagyobb elismertségnek örvend. Ez egy lehetőségekben gazdag terület, amelyet főleg nyílt szabványként lehet kiaknázni. A VMware ezért megnyitja az API-kat, és folyamatos hozzáférést biztosít a forráskódhoz" - jelentette ki Diane Greene, a cég elnöke. A közlemény szerint hármas célt tűztek ki maguk elé: a piac kibővítését, azaz a fejlesztések felgyorsítását, a nagyobb interoperabilitást és együttműködést a vállalatok és azok termékei között, valamint az új kezdeményezések támogatását.
![]() Klikk a képekre a nagyobb változathoz A virtualizációs megoldások az eltérő operációs rendszerek, illetve az azokon futó alkalmazások egyidejű felhasználására irányulnak, és nem csak a vállalatok, hanem az otthoni felhasználók közül is egyre többen érdeklődnek ezek iránt. Az ESX Server természetesen elsősorban a vállalatoknak szól: virtuális IT-infrastruktúra létrehozásával jobban skálázható és kihasználható szerverekre építhetik munkájukat, és egyúttal az ezzel járó költségeket is csökkenthetik. Ennek egyik legfőbb előnye, hogy az operációs rendszerek és alkalmazások teljesen izoláltan működnek, így az egyik esetében esetlegesen bekövetkező rendszerösszeomlás vagy túlcsordulás sincs káros hatással a többi szerverre. Nem véletlen, hogy a vállalat mindkét processzorgyártóval szerződést kötött: mind az Intel, mind az AMD igencsak érdekelt a virtualizációban, és már jóval korábban bejelentették saját megoldásukat. Igaz, ez utóbbi korábban jelezte, hogy támogatja a XenSource virtualizációs megoldását, ám a jelek ez szerint nem zárja ki VMware-rel folytatott együttműködést. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|