Nagy meteorzápor várható pénteken
2005. augusztus 11. 14:18, csütörtök
Idén sem maradunk nyári meteorzápor nélkül. Augusztus 12-én érik el csúcspontjukat a Perszeidák, a kérdés csupán az, mennyiben gátolja a nyárinak többnyire alig nevezhető időjárás az észleléseket.

A Perszeida meteorraj minden évben látványos műsort rendez, első képviselőik már július végén megjelennek az éjszakai vagy a hajnali égbolton. Egészen augusztus végéig keresgélhetünk hullócsillagokat, sőt a szerencsésebb megfigyelők színes tűzgolyókat is észlelhetnek. Az egy hónapon át tartó látványosságnak mindig van egy kiemelkedő éjszakája, ez most péntekre esik, amikor átlagosan percenként egy meteort figyelhetünk meg az éjszakai égbolton. Ehhez az arányhoz azonban célszerű a város fényeitől megfelelő távolságban megfigyelő helyet találnunk, és persze a tiszta égbolt is alapkövetelmény.


Sajnos Magyarország nagy részén az előrejelzések szerint csütörtökön és pénteken is többnyire felhős lesz az ég, így nem sok jut el hozzánk a Swift-Tuttle üstökös által hátrahagyott törmelékfelhőből, melynek részecskéi óránkénti több mint 210 ezer kilométeres sebességgel csapódnak be a Föld légkörébe. A Perszeidák a meleg nyári éjszakáknak köszönhetően általában kellemes programnak szoktak bizonyulni, idén azonban, ha valaki elszánja magát a meteorszámlálásra, az éjjeli és hajnali 15-17 fokos hőmérséklet miatt a program sokkal inkább a novemberi Leonidák észlelésére fog emlékeztetni.


A Perszeidák nevüknek megfelelően a Perszeusz csillagkép irányából érkeznek, így a megfigyelésre a napkelte előtti órák a legalkalmasabb, amikor a Perszeusz az égbolt tetején helyezkedik el. A meteorokon kívül van még valami, amit érdemes szemügyre venni. A Perszeusztól jobbra található Kos csillagkép mellett felfedezhetjük a Marsot is, ami vörös csillagként ragyog az égen. A Föld és a Mars folyamatosan közeledik egymáshoz, a legkisebb távolság a két égitest között október 30-án lesz, tehát a Mars egyre szembetűnőbbé fog válni az elkövetkező időszakban.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NiGG3R  
2006. aug. 19. 00:07 | válasz | #38
bazzeg én félek és ha egy a fejemre esik:D???:D:D:D:D
2006. aug. 18. 23:27 | galéria | válasz | #37
Igaz hogy holnap lesz meteorzápor? :)
2005. aug. 14. 16:26 | válasz | #36
gettttttttttttttto
2005. aug. 14. 05:30 | galéria | válasz | #35
Én tavaly láttam k*rvahihetetlenülsokat, és 1 DB böhömnagyot, amiről azthittem, a végén nem is ég el :D. Kinézek még esténként azért.
2005. aug. 14. 01:44 | válasz | #34
106 ot láttam tegnap este3 óra alatt
az 50 edik volt a legszebb
2005. aug. 13. 10:07 | galéria | válasz | #33
Hmm...akkor lehet csak az Al-Kaidások nyomjelző lövedékeit láttam? :DDDD
2005. aug. 13. 07:24 | válasz | #32
Én éjfél után kifeküdtem a kertbe. A városi fények se zavartak be, de 30-40 perc alatt csak 4-et láttam. Pedig semmi felhő nem volt az égen.
2005. aug. 13. 01:19 | válasz | #31
Pedig itt nincs felhő.
2005. aug. 13. 01:18 | válasz | #30
Hűt sajna én lehet hogy nem látom mert tele vagyok. :)
_Atti_  
2005. aug. 13. 01:12 | galéria | válasz | #29
nem tul sokat lehetett látni..felhők..nyakam kész
akyyy  
2005. aug. 12. 23:51 | galéria | válasz | #28
te meg afganisztánban laksz, az tuti!
akyyy  
2005. aug. 12. 23:50 | galéria | válasz | #27
én 4-et láttam de felhős az ég.
Munch  
2005. aug. 12. 23:16 | galéria | válasz | #26
Áááá felhős az ég.:(
2005. aug. 12. 23:07 | galéria | válasz | #25
Hátt én tegnap éjjel rohadt sok hullócsillagot / meteoritot/ láttam,majdnem annyi repülőt, pár műholdat,2 denevért....és volt 1 amiről nemtom h mi volt.Először egy sima müholdnak tünt, aztán hirtelen nagyon fényes lett,aztán ment tovább csak már halványabban a kezdeti fénynél is.

Most is voltam kint 1 órát,percenként 1 hullócsillag legalább volt.
Roli  
2005. aug. 12. 19:26 | válasz | #24
Nem tudjátok véletlenül, hogy gogy lehet jó képeket csinálni filmes géppel? Végtelen záridő és még mi kell hozzá? 400-as filmet vettem hozzá. elég csak kirakni 5-6 percre teljesen kinyitva a reteszt?
TommyC  
2005. aug. 12. 18:23 | galéria | válasz | #23
mi a különbség a meteor és a hullócsillag között?...
egyébként a meteor az ürbe van...amit te látsz az meteorit...

a meteorbol meteorit lesz, miután beér a légkörbe..
de a hullócsillag h mi?...
akyyy  
2005. aug. 12. 16:28 | galéria | válasz | #22
engem nem láttál?
2005. aug. 12. 15:58 | válasz | #21
Én tegnap éjjel láttam 3 hullócsillagot, 2 meteort, 5 repülőt, 4 ufót, 1 holdat, és nagyon sok rendes csillagot.
DanyyX  
2005. aug. 12. 09:25 | galéria | válasz | #20
János hegyi TV torony tetejéről sztem elég jó a rálátás :Đ
TommyC  
2005. aug. 12. 09:15 | galéria | válasz | #19
=P...onnan télleg jól lehet mindent látni=)
2005. aug. 12. 08:51 | galéria | válasz | #18
Kinéztek magatoknak egy hullócsillagot...
TommyC  
2005. aug. 12. 08:07 | galéria | válasz | #17
Pesten valami jó helyet nem tudtok?...ami viszonylag biztonságosabb is...és nagy a látótér felfele...sajna kockába lakom,s tetőte nem engednek fel =l...

..jó program lenne barinővel =)
TommyC  
2005. aug. 12. 08:04 | galéria | válasz | #16
mi meg most jöttünk vissza =l
2005. aug. 12. 05:25 | galéria | válasz | #15
Basszus én még nem láttam :( :)
2005. aug. 12. 01:21 | galéria | válasz | #14
15 perc alatt láttam 2-t. Nyakam kitörött.
Denevértől kissé megijedtem, aminek útban voltam. :/
Roli  
2005. aug. 12. 01:00 | válasz | #13
az itt is volt de csillag is
ma hajnalban lesznek igaz?
2005. aug. 12. 00:17 | galéria | válasz | #12
Láttam néhányat de nem esküszöm meg hogy az nem attól volt hogy felfele nézve vér alig ment a fejembe...
30 perc alatt 1 igazi (ngyobbat) nem láttam...
Viszont 6 repülő nagyon látványos volt és még hangeffekt is volt.
Roli  
2005. aug. 12. 00:03 | válasz | #11
most 10 perc alatt 6-ot láttam!
Kolos  
2005. aug. 11. 21:44 | válasz | #10
Ma (11-én) este 9 és 10 között én is láttam kettőt!!!
2005. aug. 11. 21:13 | válasz | #9
hmm :) már 2 napja is láttam 2 hullócsillagot éjjel 3 felé... 1 órán belül
biztos eltévettek csak holnap kell jönniük
HuAn82  
2005. aug. 11. 18:29 | galéria | válasz | #8
Nagy levegő...relax.
EmThor  
2005. aug. 11. 18:12 | válasz | #7
és ez most 12.e hajnal, vagy 13.ára virradó éjjel??
DJ RX7  
2005. aug. 11. 17:21 | válasz | #6
wáááááááááwáááááááááwááááááá
bazzz meg fogunk halni ááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!
2005. aug. 11. 17:16 | válasz | #5
Ez nem semmi de szerintem, ha felhős lesz pont ezen a részen az ég akkor szinte semmi nem lesz látható, meg hát elég jól be kell látni az eget ahoz hogy lássunk valamit.
Elég szép lehet egy ilyet látni.
benli  
2005. aug. 11. 15:51 | válasz | #4
Az én napom kívánhatok egész éjszaka... csak teljesüljön mindegyik
2005. aug. 11. 14:43 | galéria | válasz | #3
Hmm...tökjó...irhatták volna 1 héttel korábban is a pontos dátumot,én ma estére csődítettem össze az embereket...no mind1...majd holnapra is összehivom őket :D
2005. aug. 11. 14:40 | válasz | #2
Ahha, persze...
Csak csillagnézegetés mi???

Redfox  
2005. aug. 11. 14:35 | galéria | válasz | #1
Na, ez jó lesz, sztem fogom nézegetni az eget, barátnőmmel együtt, ha már úgyis vidéken leszünk.;)
Pont holnap indulunk el Erdélybe.:)