A korábbi ígéreteknek megfelelően a nyílt forráskódú szoftverek körében használt General Public Licence soron következő, harmadik változata két éven belül készül el, ám ennek körvonalait hamarosan megismerhetjük.
Hirdetés
Korábban beszámoltunk arról, hogy már készül a GPL 3, amely elsősorban a szabadalmakkal kapcsolatos kérdésekre koncentrál majd. Május végén Eben Moglen, a Free Software Foundation (FSF) jogi tanácsadója arról beszélt, hogy a licenc első nyilvános tervezete hamarosan mindenki számára elérhető lesz, és ezúttal a szabadalmakkal kapcsolatos kérdésekre koncentrálnak. "A nyilvános tervezetet rövid időn belül közzétesszük, és ebből kiderül majd, hogy a GPL 3 alatt milyen módon védhetjük meg szabadalmainkat" - jelentette ki akkor Moglen, aki szerint a nyílt forráskódú szoftverek 60-70 százaléka készül a GPL alatt.
Ezzel az irányultsággal a szakemberek nagy része is egyetért, akik szerint a licencek nagy száma jelenti a problémát, ezért egy egyszerű, világos és könnyen kezelhető előírás kidolgozásában látják a megoldást. A PCWorld.com értesülése szerint a szervezet vezetői a jövő héten esedékes LinuxWorld konferencián beszélnek majd a tervezetről, amely állításuk szerint megfelelő módon igazodik a technológiai fejlődéshez. "Globálissá kell tennünk a GPL licencet. A GPL 2 eddig jól bevált az Egyesült Államokon kívül - főleg Európában - de jóval egységesebbé, könnyen kezelhetővé kell válnia" - jelentette ki Eben Moglen. Hozzátette, hogy máris rengeteg ötlet, javaslat érkezett hozzájuk, és összességében mintegy 8 ezer érdeklődő szervezetre, és 150 ezer hozzászólásra számítanak.
"Sokak számára sokkoló hatású lesz a nyílt forráskódú közösség nagysága és ereje" - adott hangot elégedettségének Moglen, aki szerint első nyilvános tervezet néhány hónapon belül várható. A tanácsadó nem szolgált egyéb részletekkel, mindössze annyit árult el, hogy az új változatnak megfelelő módon kell majd kezelnie az új technológiákat, fejlesztéseket, különös tekintettel a webes szolgáltatásokra.
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
Persze hogy nem írnak semmi változást a linuxról. Ez is egy m$ párti oldal. Sosem értettem miért kell naponta valamilyen m$ cikket feldobni , fizetnek érte ? Mert ez ingyenreklám egy szemét haszonleső cégnek. A magyar linuxokról mikor fogunk olvasni bármit is ? Soha.
Ez egy fontos hír főleg, hogy az olvasók nagy részének az hogy LInux vagy GNU nem mond semmit, és gőze sincs az egész szabadszoftver dologról. De nembaj, mert az írók se sokat konyítanak hozzá. Szerintem ez a "hír" semmi érdekeset nem mond. Ha annó azt mondták volna el, hogy a 2.6 kernelszéria stabil lett (ezt már ne, mert jó régi) és leírták volna aváltozásokat akkor az érdekes. Vagy hogy a Suse Linux Professional teljesen szabad lesz. Felhasználók örülhetnek. Arról sosincs szó, hogy milyen egy újdonságok vannak egy új verziós linux desktopban vagy alapvető alkotó elemben. Az mindig csak a windows kapcsán hír. És emberek meg azt hiszik itt lehet, hogy ezért is, hogy linux alatt pl nincs 3D. szánalmas.
"No boom today. Boom tomorrow. There's always a boom tomorrow. What? Look, somebody's got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!" -- Lt. Cmd. Ivanova