Elkészült a Vistára írt első vírus
2005. augusztus 5. 14:50, péntek
Alig néhány nappal a következő generációs Windows első előzetesének megjelenése után máris felbukkant az első olyan kártevő, amely az operációs rendszer egyik hibáját kihasználva terjed.

Hirdetés

Igaznak bizonyult a biztonsági szakértők azon félelme, miszerint az új Windows azonnal kiváltja majd a támadók figyelmét: az F-Secure nem kevesebb, mint öt különböző variánsról számolt be, amelyek ezúttal szerencsére mindössze a sebezhetőség létezését hivatottak igazolni. A "Danom" névre keresztelt kártevő tehát úgynevezett proof-of-concept vírus, amely a Monad kódnevű parancssor hibáját használja ki. A biztonsági cég értesítője szerint a vírus első variánsa .msh fájlokat fertőz meg, míg a Danom.B már a .cmd és .bat fájlokra is kiterjeszti tevékenységét. A másik három változat ezen variánsok kombinálásán alapul, néhány apróbb megoldással kiegészítve.

Az F-Secure a kártevők felfedezését követően azonnal frissítette vírusirtóját, ám a Danom felbukkanása mindenképpen figyelmeztető jel a Microsoft számára. A Monad ugyanis némileg összetettebb a korábbi parancssoroknál, és az új funkciók integrálásával a támadók lehetőségei is kibővülnek. A jelenlegi információk szerint a Monad a Windows Server 2003, a Windows XP, valamint a Windows Vista operációs rendszerben egyaránt elérhető lesz, ám az még egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mikor és milyen módon vehetjük kezünkbe a végleges verziót.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

"Jelen pillanatban ezek a kártevők semmilyen veszélyt nem jelentenek a Windows operációs rendszer felhasználói számára" - jelentette ki a Microsoft szóvivője a Cnet magazin érdeklődésére. Ebben igazat kell adnunk neki, ám arra Mikko Hypponen, az F-Secure vírusirtó részlegének vezetője is felhívta a figyelmet, hogy a kártevők apró módosításával illetéktelen személyek már jelentős károkat okozhatnak. Véleménye szerint amennyiben a Microsoft alapesetben engedélyezi a Monad használatát, ez a script-vírusok másodvirágzásához vezethet, és óriási felfordulást okozhat.

Az eszköz azonban nem a Windows részeként mutatkozik be, hanem az Exchange 12-ben, amely a következő év második felében jelenik meg. Addig bőven van még idő, hogy a hiányosságokat bepótolják és kiköszöböljék a várható támadásokat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Cikkek
Hírek
Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. aug. 10. 16:13 | galéria | válasz | #70
Köszönöm, és elnézést figyelmetlenségemért.
gz8  
2005. aug. 09. 22:59 | galéria | válasz | #69
(kicsit off, de kerül, készül)
2005. aug. 09. 22:47 | galéria | válasz | #68
"ez rendben van elfogadom:) de én még nem láttom olyan Linux felhazsnálót aki ne szidná, és gyűlölné a Win-t:)"
Ez valószínűleg a Windows és a Linux/Unix közti felhasználási különbségben rejlik. A Windows (Dos) eredetileg az üzleti/otthoni felhasználóknak készűlt, hálózati támogatás, többfelhasználós mód, stb csak később kerűlt bele. A Linux (Unix) alapból a számítógéphez értő embereknek készűlt, a felhasználóbarátsággal, a csilivili kinézettel, stb később kezdtek törődni.
Fenjoy  
2005. aug. 09. 16:24 | válasz | #67
ez rendben van elfogadom:) de én még nem láttom olyan Linux felhazsnálót aki ne szidná, és gyűlölné a Win-t:)

Elnézést A Sorokért:)
2005. aug. 09. 15:38 | galéria | válasz | #66
"amugy, csak egy kérdés mennyi az esély arra hogy akit frusztál a Win, és Linuxot használ... esetleg ír rá egy két virust?"
Teljesen elvakult Windows-gyűlölők valószínűleg nagyobb eséllyel írnak vírust Windowshoz, de nem kell feltétlenűl Linux-kedvelőknek (használóknak) lenniük.

Másrészt: aki Linuxot használ:
- Nem feltétlenűl Windows gyűlölő.
- Nem fetétlenűl ír Windowsra vírust.
- Ha ne adj' isten vírust írna Windows alá, nem feltétlenűl gyülöletből teszi (vagyis nem Windows gyűlölő).

Fenjoy  
2005. aug. 09. 14:22 | válasz | #65
amugy, csak egy kérdés mennyi az esély arra hogy akit frusztál a Win, és Linuxot használ... esetleg ír rá egy két virust?

Elnézést a Sorokért:)
2005. aug. 08. 21:29 | galéria | válasz | #64
Linux/Staog: "This virus spreads only under Linux operating system, infecting Elf-style executables. Found in the fall of 1996, Staog is the first known Linux virus.

Staog is written in assembler. It attempts to stay resident and infect binaries as they are executed by any user. Stoag tries to subvert root access via three known vulnerabilities (mount buffer overflow, tip buffer overflow and one suidperl bug)."


Linux/Bliss: "This virus spreads only under Linux operating system, infecting Elf-style executables. Found in the wild in February 1997, Bliss is the second known Linux virus (first being Staog).

Bliss locates binaries with write access and overwrites them with it's own code. When an infected file is executed, the original program does not gain control at all. However, it is still possible to clean infected files"


Linux.RST.B: "Linux.RST.B is a linux-based virus that infects ELF files and has backdoor capabilities."

MacOS.Sevendust: "There are 6 variants of this virus, including 4 polymorphic, encrypted ones. The differences are described below. What they have in common is that they all infect applications by modifying MDEF and MENU resources, and they can create a System Extension (with an invisible character at the beginning of the name so it loads early) or add an INIT resource to the System file. The existence of the extension is the easiest way of identifying its presence without using NAV.

Also Known As: MDEF 9806, MDEF 666, Graphics Accelerator, SevenDust
Type: Virus
Infection Length: Depends upon variant. See Short Description.
Systems Affected: Macintosh"


Bocs, de ezek nem vírusok? Akkor mik?

"van 1-2 worm"
...ami igen hasonlít a vírusra, csak annyi a különbség, hogy nincs szükségük gazdaprogramra.

"osxre se...."
Ki beszélt itt OsX-ről? MacOS-ről beszéltem.
ac3  
2005. aug. 08. 18:09 | válasz | #63
jezus :))) mennyi sotet ember ;) nezd meg azt a linuxos viruslistat :) mindegyik dos/win virus csak linux van a neveben. van 1-2 worm de az se tud terjedni.... linuxra nincs virus...osxre se....
persze kitalalhat a symantec kamu virusokat ezekre a rendszerekre, de erdekes modon meg senki se kapott ezekbol...

h4x0r  
2005. aug. 08. 12:05 | galéria | válasz | #62
"Hát istenkém nem ezért találták ki a fórumot, hogy névtelenűl fikázhassunk/imádjunk egy adott dolgot?"

Inkabb az elso :)
2005. aug. 08. 10:52 | galéria | válasz | #61
"Nem semmik ezek a viták őszintén ki nem szarja le hogy 1 vírus már van a vistara???????? Ez nektek hír ?"
Hír, bár elég bulvárjellegű. Általában szeretnek minden egyes létrejött vírusnak, biztonsági résnek, hibajavító csomagnak külön cikket szentelni az online informatikai magazinok - de hát végül is ez a dolguk. (vagy nem?)

"Mikor lett linux meg win hihihihihiiiii"
Én nem vitáztam rajta, csak pontosítottam a Linux létrejöttének dátumát. Az meg jelen esetben teljesen mindegy hogy 14 vagy 17 éves a linux. Az a 3 év nem oszt, nem szoroz.

"és még vitatkoztok is rajta!!!"
Hát istenkém nem ezért találták ki a fórumot, hogy névtelenűl fikázhassunk/imádjunk egy adott dolgot?
fapapi  
2005. aug. 08. 10:01 | válasz | #60
Nem semmik ezek a viták őszintén ki nem szarja le hogy 1 vírus már van a vistara????????
Ez nektek hír ? :)) és még vitatkoztok is rajta!!!
Mikor lett linux meg win hihihihihiiiii
Azthiszem akinek van magához való esze tisztában van a linux és a win teljesítményével,fejlesztési körülményeivel stb, stb. Aki ezzel nincs tisztában haljon meg hülyén :D vitatkozni rajt huuuuu.
Kensin  
2005. aug. 08. 08:38 | galéria | válasz | #59
De gyökér vagy, a Linuxra azért van kevesebb vírus, mert ezt a rendszert azok csinálják, akik általában a vírusokat is.
Miért támadnák meg saját oprendszüket a 'hackerek'?
2005. aug. 07. 14:47 | galéria | válasz | #58
"A Linux olyan fos, hogy a vírusírókat se érdekli:D"
Linux/Staog.
Linux/Bliss.
Linux vírusok

Egyszóval Linuxra, Unixra, és [http://securityresponse.symantec.com/avcenter/venc/auto/index/indexM.html]MacOs-re is vannak vírusok - csak sokkal kevesebben.
Másrészt a Linux/Unix/nem Windows OS nem "fos", csak más hozzáállás kell használatukhoz. Félreértés ne essék - nem vagyok Linux fan (de Windows gyülölő sem).
h4x0r  
2005. aug. 07. 13:33 | galéria | válasz | #57
ACL mar, ha jol tudom, akkor a korai, 4-es elotti Winekben is volt. ACL Linux alatt is van, csak nem alapbol. Meg kicsit mashogy.

Caro: Jail jobb :-)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 07. 13:01 | válasz | #56
A Linux olyan fos, hogy a vírusírókat se érdekli:D Vagy nem látnak benne fantáziá:D
Caro  
2005. aug. 07. 06:25 | válasz | #55
A chroot jail talán még jobb megoldás.
Persze megvannak a hátulütői is.
Caro  
2005. aug. 07. 06:24 | válasz | #54
A 2000-ben már benne volt.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 07. 00:36 | válasz | #53
talán már korábbi NT-k ben is volt, csak a run as.. parancs nem volt jobbkattban.
(ebből is látátszik, h ezt szerver oldali megoldásokban preferálta m$)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 07. 00:33 | válasz | #52
közben más is eszembe jutott.
ACL a neve a rendszernek és a linuxban lévő megoldástól abban különbözik, h egy bizonyos feladat elvégzésének jogait lehet szabályozni (2000/xp óta), tehát ha egy proginak 1 root jogosultságú parancs futtatására lenne szüksége, akkor nem általános root jogot kap, hanem csak annak az 1 parancsnak a futtatási jogát.
2005. aug. 07. 00:23 | válasz | #51
Ha jól tudom ez egy Beta 1-es verzós Operenciás rendszer, amiben még talán lehet 1-2 kisseb hiba. Hivatalosan csak a Béta tesztelők használhatnák, de szerintem kb. 2-3 héten belül többen fogják tesztelni mint az "Atomstabil, Atombiztonságos" Linux-ot.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 07. 00:01 | válasz | #50
most jutott eszembe, a "Run as..." / "Futtatás mint..." helyi menüben (jobb katt) található parancs az acc-ok jogosultsága szerinti futtatást teszi lehetővé. ha adminként vagy bejelentkezve, nemsok értelme van :) (btw, ezt is levédte m$ )
Mice  
2005. aug. 06. 23:50 | válasz | #49
" Az a felhasználó hibája ha nem tud védekezni ellene," ezt tartom amúgy a legbunkóbb hozzállásnak...

nekem pl. nincs gondom a védekezéssel de baxxxa meg az ég ha a saját rokonod vesz egy gépet aki már fél életét ledolgozta és örül ha hullafáradtan hazaér akkor miért érdemelné meg, hogy ilyen faxságokkal kelljen foglalkoznia??? ki vagy te, hogy megítéld ki érdemli meg???
Mice  
2005. aug. 06. 23:47 | válasz | #48
gondolj arra, hogy egyszer még mint a gagy függetlenség napja film-ben jól jön ez még a gülüszemüek ellen:)
Mice  
2005. aug. 06. 23:45 | válasz | #47
windows batman :)
Mice  
2005. aug. 06. 23:43 | válasz | #46
még mindig viccesebb mint a nagycirkusz...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 06. 20:09 | válasz | #45
"Nem az emberek, hanem a mar megtortent problemak 99%-ara gondoltam :)"
ok, de velem ezek nem történtek meg. nekem a sasser is kimaradt az életemből...

"Ilyesmi lesz ez?"
fogalmam sincs, gondolom mivel lesz az admin kérős dolog, ha más nem scriptelve megoldható lesz (monaddal!?).
h4x0r  
2005. aug. 06. 20:02 | galéria | válasz | #44
"sztem nincs egyenes arányosség. valahogy %-onként négyzetesen nőhet (britt "tudósok" is megmondták)."

Meg akkor is tobb virusnak kene lennie. mondjuk 50 Win virnyakra 1 Linuxos. De ez csak spekulacio.

"nekem nem okoz problémát, sőt! pont jobb nekem így. mások meg nem érdekelnek, majd használják az alapértelmezett beállítást."

Nem az emberek, hanem a mar megtortent problemak 99%-ara gondoltam :)

"nem erre gondoltam. unix után szabadon a vistában is lesznek ezek a jogosultságok. alap esetben a programok mindenféle külön megatott szinten működnek majd, fogja kéregetni a jelszavat telepítésnél, meg ilyenek. tehát alapértelmezetben egy korlátozott acc lesz használható, nem az admin. de m$ (nagyon helyesen, gondolva az olyanokra mint én), egy másikfajta megoldást is lehetőúvé tesz, ami ugyan konfigolni nehezebb és kevesebb biztonságot nyújt, de cserébe kevesebbet korlátoz."

Igen, en is erre gondoltam. Ez Linux alatt - ha erdekel - ugy megy, hogy bizonyos programok nem a bejelentkezett felhasznalo jogaival futnak, hanem a tulajeval (pl. sudo - root jogokkal, man - man felhasznalo jogaival, stb.). Ilyesmi lesz ez?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 06. 19:35 | válasz | #43
nem rémlik, h 1 vírus lefektette volna, az os piacon...
nem akarlak kiábrándítani, de jómagam sem szoktam tökölni a securtyval. (admin jelszavakat sem irogatok ;))
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 06. 19:32 | válasz | #42
"Ezzel nem vitazom, mert igaz. De vannak megszallottak. Ha pl. a Linux elterjedtsege 10% (nem ennyi, ez csak pelda), akkor elvileg a virusoknak a 10%-anak Linuxra kellene kijonnie."
sztem nincs egyenes arányosség. valahogy %-onként négyzetesen nőhet (britt "tudósok" is megmondták ).

"Ez a gond az esetek 99%-ban. :-)"
nekem nem okoz problémát, sőt! pont jobb nekem így. mások meg nem érdekelnek, majd használják az alapértelmezett beállítást.

"Ez mar Linuxon mukodik."
nem erre gondoltam. unix után szabadon a vistában is lesznek ezek a jogosultságok. alap esetben a programok mindenféle külön megatott szinten működnek majd, fogja kéregetni a jelszavat telepítésnél, meg ilyenek. tehát alapértelmezetben egy korlátozott acc lesz használható, nem az admin. de m$ (nagyon helyesen, gondolva az olyanokra mint én), egy másikfajta megoldást is lehetőúvé tesz, ami ugyan konfigolni nehezebb és kevesebb biztonságot nyújt, de cserébe kevesebbet korlátoz.
"A Windows Vistában a felhasználók biztonságának garantálása érdekében megjelent a User Account Protection technológia (korábbi nevén Least-Privileged User Access, LUA), ami lehetővé teszi, hogy kevesebb jogosultsággal is tudjuk használni az operációs rendszert, ezáltal csökkentve a betörések és a vírusok bejutásának esélyét. Minden biztonsági szempontból kritikus művelet előtt a rendszer megkérdezi az adminisztrátor jelszót, ezáltal a felhasználó minden alkalommal eldöntheti, hogy hajlandó-e vállalni a lépés kockázatát, vagy szakemberhez fordul. Az is megoldható, hogy csak egyes alkalmazások fussanak kisebb jogosultságokkal, de a rendszer egésze ne; ugyan ez a megoldás kevesebb védelmet garantál, de kevesebbszer ütközünk abba, hogy adminisztrátori jelszavunkat kéri a rendszer."
- HWSW
2005. aug. 06. 18:56 | válasz | #41
Teljesen igazad van. A linux nem gyözte le az m$-t ,de egy jött-ment virus igen.
Szar is úgy használni egy rendszert ,hogy a biztonsággal 1 másodpercet nem kell foglalkozni. Majdnem unatkozom is.
h4x0r  
2005. aug. 06. 18:52 | galéria | válasz | #40
"NT-t 1988-ban kezdték fejleszteni és '93-ban adták ki az elsőt. Azóta a kernel ugyan az. (tod, linux csak 1 kernel ;))"

Hehe, Linux meg tenyleg csak egy kernel. Az alaprendszer programjai (pl. make) mar 198x-ben is elerhetoek voltak. Ezekkel a programokkal jon letre a GNU/Linux. De tudom, hogy ezt tudod.
A lenyeg a lenyeg: a Linux virusmentessege nagyjabol a programok szeparaltsagabol adodik.

"Továbbra sem hiszem, h linux az vírus proof,[...]"

En sem. Vannak ra virusok, csak nem tudnak terjedni. Ki vannak herelve. :-)

"[...]csak az érdeklődés kicsi."

Ezzel nem vitazom, mert igaz. De vannak megszallottak. Ha pl. a Linux elterjedtsege 10% (nem ennyi, ez csak pelda), akkor elvileg a virusoknak a 10%-anak Linuxra kellene kijonnie.

"talán egy bejutott vírus kevesebb kárt okozhat, de cserébe drasztikusan le van korlátozva a használhatóság - agyvérzést kapok a jelszókéregetéstől[...]"

Nem muszaj. Sudo beallithato, ssh hasznalhato kulccsal (ez ugyanolyan biztos, mint a jelszavas, sot, jobb is).

"vistában tuti továbbra is admin leszek"

Ez a gond az esetek 99%-ban. :-)

"vagy (ha lehet hinni a híreszteléseknek) akkor a feladatonként megadható korlátozás módot fogom választani (lényeg, h addig mindennek admin joga van, míg a felhasználó máskép nem rendeli)."

Ez mar Linuxon mukodik. A httpd a http, a PostgreSQL postgres felhasznaloval fut, stb. Ez alap.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 06. 18:32 | válasz | #39
NT-t 1988-ban kezdték fejleszteni és '93-ban adták ki az elsőt. Azóta a kernel ugyan az. (tod, linux csak 1 kernel ;))
(kezdetektől unicódra épült, linnek ez nem erőssége még mindig.)
Továbbra sem hiszem, h linux az vírus proof, csak az érdeklődés kicsi. talán egy bejutott vírus kevesebb kárt okozhat, de cserébe drasztikusan le van korlátozva a használhatóság - agyvérzést kapok a jelszókéregetéstől, vistában tuti továbbra is admin leszek, vagy (ha lehet hinni a híreszteléseknek) akkor a feladatonként megadható korlátozás módot fogom választani (lényeg, h addig mindennek admin joga van, míg a felhasználó máskép nem rendeli).
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 06. 18:02 | válasz | #38
14 év alatt a Linux nem bírta "legyőzni" a Windows-t? pedig még Win95 előtt, még OS sem volt:DDDD LoLinux.

Most nem kötözködöm, de tényleg így van, nem?:D
2005. aug. 06. 17:48 | galéria | válasz | #37
h4x0r  
2005. aug. 06. 17:25 | galéria | válasz | #36
""a Linuxra tobb ido volt virnyakokat irni (17 ev, asszem)"
Linus Torvalds 1991-ben kezdte el a Linux fejlesztését, úgyhogy 14 év."

Jovanna, a fejemben meg mindig reggel van :)
2005. aug. 06. 16:10 | galéria | válasz | #35
"Van aki csak 1-1 sebezhetőségre akarja felhívni a figyelmet és nem is terjeszti el, csak annak a cégnek amelyik programját rongálja. Meg persze vannak olyanok akik bizonyítani akarásból (sok balfasz) ír 1-1 vírust."
Meg vannak akik programjuk védelmének érdekében raktak bele "másolásvédelmet" programjukba: a Clippert gyártó és értékesítő cég legelső programverziói bizonyos számú futtatás után megölték magukat.

Vannak olyanok, akik az okozott kárból hasznot akartak húzni: az első "magyarországi" vírusprogram hordozója egy C64-es népszerű játékprogram volt. Azt csinálta a vírus, hogy a C64-es floppymeghajtó olvasófejét olyan külső sávra vitte, melyet csak a meghajtó szétszerelésével lehetett visszaállítani. Ja és a vírus írója C64-esek javításával foglalkozott.

Vannak "hadivírusok" is: például a "Péntek 13" nevű vírus eredetileg az akkori Szovjetúnióból került be hozzánk. Valójában egy izraeli vírus (Jerusalem B) megpatkolt verziójátról volt szó, melyet a palesztinok juttattak be az izraeli Hebrew University rendszerébe 1987 decemberében.
De voltak olyan vírusok is, melyeket azért készítettek, hogy egy esetleges támadás esetén, a számítógéprendszert használhatatlanná tegyék - így az ellenség nem férhet hozzá adatokhoz.

"a Linuxra tobb ido volt virnyakokat irni (17 ev, asszem)"
Linus Torvalds 1991-ben kezdte el a Linux fejlesztését, úgyhogy 14 év.

No még annyit hozzátennék, hogy a vírusok elterjedéséért a felhasználók is felelősek. Nem raknak fel tűzfalat/vírusírtót/spyware-írtót, agyba-főbe megnyitják a levelek csatolt állományait ("mer' azt hittem, hogy ez egy képernyővédő..."), nem frissítik rendszeresen operációs rendszerüket, stb...

2005. aug. 06. 15:42 | válasz | #34
van itt vki
Caro  
2005. aug. 06. 15:34 | válasz | #33
Linux alatt nem is kell.
ha elterjedt lenne és irogatnának rá: egyszerűen nobody-ként kell futattni a böngészőt.
És tuti nem fog a winyóra irogálni.
h4x0r  
2005. aug. 06. 13:31 | galéria | válasz | #32
Most olvasom a HUP-on, hogy a Monad (vagy mi?) hibajara epul. Ez valami parancsertelmezo, igy az nem lesz majd a Vistaban.
Mellesleg nagyjabol igaz, amit mondasz, de a Linuxra tobb ido volt virnyakokat irni (17 ev, asszem), ennek ellenere is csak 1-2 van. Nekem meg nem volt problemam, nem is nagyon hasznalok virus/spyware-irtot... Na, mind1. Nem akarok felesleges vitat szitani.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 06. 12:05 | válasz | #30
így is már többen használják, mint sok más os-t együttvéve. másrészt a windows sorozatok népszerűsége is számít. mint a cikkben is volt ezek nem kártékony vírusok, ez jól mutatja a készítők szándékát is.
2005. aug. 05. 23:13 | válasz | #29
Hmm, az ilyen vírusok (amit nem ártanak csak hibára hívják fel a figyelmet) a készítő cég hibájából kerülnek ki, ugyanis az ilyen vírusírók mindig közlik a céggel hogy hiba van a forrásban, de ha nem kapnak még választ sem akkor megmutatják hogy baj van. :) (ilyen volt a Battlefield 2 játék esetén is, nem kaptak választ az email-re, ezért 5 millió felhasználó adatait módosították). Persze vannak olyan vírusírók is akik szánt szándékkal akarnak kárt okozni, de én ezeket sem hibáztatom. :) Az a felhasználó hibája ha nem tud védekezni ellene, ha nem használ tűzfalat és vírusírtót akkor meg is érdemli (meg akkor is a ha a beéptetett windowsosat használja ami nem ér semmit sem). Erről ennyi a véleményem! (most megint én leszek a rosszfiú)
h4x0r  
2005. aug. 05. 22:30 | galéria | válasz | #28
Erre Darwin mester elmeletei a legjobbak: hosszutavon folyton probara teszik a rendszereket, fejlesztetik ezeket. Ha nem lennenek virusok, talan az XP-ben is lennenek olyan, veletlenul elojovo hibak, amiket - mivel igenis vannak virnyakok - mar a Win98 kornyeken is meg tudtak javitani.
Na, mind1, azert tenyleg kapjak be az ilyenek... :)
Roli  
2005. aug. 05. 21:38 | válasz | #27
Alig várom már, hogy kezembe kapjam a Vistát és megnézzem mit tud!
Roli  
2005. aug. 05. 21:33 | válasz | #26
Csak azt nem bírom megérteni, hogy miért ilyenek az emberek? Nem kéne ez a nagy biztonság ha nem lenne egy pár bunkó - sőt nagyon sok - aki valamilyen módon ártani akar. Miért nem lehet békében, megértésben élni?
2005. aug. 05. 21:09 | galéria | válasz | #25
Elkezdődött...
smv  
2005. aug. 05. 21:09 | válasz | #24
Naaa gyerekek. Azért a vírusírók sem egyformák. Meg a vírusok sem amiket írnak.
Vana ki csak 1-1 sebezhetőségre akarja felhívni a figyelmet és nem is terjeszti el, csak annak a cégnek amelyik programját rongálja. Meg persze vannak olyanok akik bizonyítani akarásból (sok balfasz) ír 1-1 vírust.
De ezen belül is vannak olyanok akik atombrtuál kinyírom a géped vírust ír, meg aki augusztus 20-án kiírja h boldog augusztus 20-át.
Tehát mi ebből a tanulság?
Dögöljenek meg a szánt szándékkal ártó vírust írók és terjesztők!
arty  
2005. aug. 05. 20:22 | galéria | válasz | #23
remélem egy ilyen isten jóvoltából egyszer elbukod minden fontos adatodat
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 05. 20:15 | válasz | #22
h4x0r  
2005. aug. 05. 19:46 | galéria | válasz | #21
Milyen erdekes, hogy a Winfanok mindig az ilyen hireknel kapnak verszemet. Meg a hiba a Linux/Firefox/apache/stb. tipusuaknal. :)
Mellesleg ennyit az elterjedtseg a hiba oka cimu musorrol. Jo, jo, tudom, hasonlo kodreszletek...
Fenjoy  
2005. aug. 05. 19:42 | válasz | #20
azért kell, mert Win-fóbiások:) erről beszéltem egy másik topicban, hogy bezzeg FF-Linux-etc "hibákat" nem verik ilyen nagy dobra... pedig...

Elnézést a Sorokért:)
2005. aug. 05. 19:15 | galéria | válasz | #19
Eszed semmi fogd meg jól...

Amugy meg minek kell ekkora hírverést csinálni egy nyavajás vírus miatt....
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. aug. 05. 19:10 | galéria | válasz | #18
Ez nagyon móka. Nem tudom, hogy ki írta a Vista-vírust, de indítványozom, hogy mostantól hívjuk egyszerűen Istennek. :)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 05. 18:05 | válasz | #17
sztem nem. Ez csak természetes:)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 05. 17:59 | válasz | #16
a "korlátozott számú" béta wint többen használják, mint az osx-et. sztem ez nagyobb ciki :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 05. 17:57 | válasz | #15
egy béta arra való, h hibákat keressenek benne...
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 05. 17:35 | válasz | #14
lol, de poénos gyerek vagy te. Mondták már? Vagy te ezt tudod úgy alapból? Keresd fel a Budapest Nagycirkuszt, hátha alkalmaznának.
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 05. 17:33 | válasz | #13
Ja, ez a kép valóban egy rég ialfa verzióból való.

Micsoda nagy dolog történt.. ma történelmet írt az MS, a vírusíró, az sg.hu, hogy ilyen hír jöhetett létre: Vírust írtak Windows-ra. WOooOW
fifi  
2005. aug. 05. 17:26 | galéria | válasz | #12
egyszer olyan szívesen a kezem közé kapnék egy ilyen vírusírót... Hogy miért jó érzés másokkal így kiqrni...nem értem
2005. aug. 05. 17:18 | válasz | #11
"Monad a Windows Server 2003, a Windows XP, valamint a Windows Vista operációs rendszerben egyaránt elérhető lesz"

Monad - A biztonsági rés, ami letölthető.
ac3  
2005. aug. 05. 16:32 | válasz | #10
muhahahaa, ez varhato volt :)
2005. aug. 05. 16:03 | válasz | #9
Ez csak skin:)
A M5 már rég nem aktuális:)
Egyébként a Recycle Bin ikonján látszik, hogy ez bizony xp (már a 4074es buildnek is új ikonja van, ami a WinHEC2k4en lett bemutatva)
Az új már nem "annyira" OS Xszes legalábbis szerintem...

Macc  
2005. aug. 05. 15:51 | válasz | #8
Olyan OSX-es akar lenni ez a desktop, tok ciki!
Macc  
2005. aug. 05. 15:50 | válasz | #7
DÖGÖLJÖN MEG AZ ÖSSZESS VÍRUSÍRÓ A LEGFÁJDALMASABB KÉKHALÁLLAL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

:)))
2005. aug. 05. 15:43 | válasz | #6
Hát igen de hibátlan kód nincs főleg egy op rendszerben és a legtöbb vírus mindíg egy hibát használ ki. Vagy a felhasználói hiszékenységet.
2005. aug. 05. 15:41 | válasz | #5
Nem a vírust írták meg előbb, a valamilyen okból hibás, sebezhető kód volt előbb. Aztán a vírus erre készült el. Ha nem tervezek féket az autómba, ne káráljak később, ha lassan áll meg...
2005. aug. 05. 15:37 | válasz | #4
Ez most szép magyar volt de remélem értitek mit akarok.

2005. aug. 05. 15:36 | válasz | #3
Ez is azt mutatja hogy a vírusírók fényévekkel előtte járnak a fejlesztőknek.(sajnos)
peterx  
2005. aug. 05. 15:32 | válasz | #2
DÖGÖLJÖN MEG AZ ÖSSZESS VÍRUSÍRÓ A LEGFÁDLAMASBB KÍNHALÁLLAL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
szombi  
2005. aug. 05. 15:10 | válasz | #1
Jön a Vista.
Én meg most váltok XP-re, mert már kiforrott...
Astala Vista bébi!
a sörminátor...