Külső cég segít az IE7 fejlesztésében
2005. augusztus 1. 14:59, hétfő
Az Internet Explorer következő változatának fejlesztésében a WholeSecurity biztonsági cég segédkezik, amely az adathalászok és internetes csalók elleni védelmet hivatott kiépíteni.

Hirdetés

A Microsoft böngészőjének következő változata előzetes formájában már elérhető, ám bőven van még mit fejleszteni rajta. A szoftvercég a WholeSecurity segítségét kérte, amely a program biztonságát hivatott fokozni. Az együttműködésről a silicon.com adott hírt, amely szerint a biztonsági cég az adathalászok elleni védelem tökéletesítésén dolgozik majd. Erre szükség is lesz, mert az Internet Explorer nem kifejezetten biztonságáról híres, és az alternatív böngészők előretörése ellenére továbbra is kiemelt célpontnak számít a vírusírók, adathalászok körében. A WholeSecurity éppen ezt a veszélyt hivatott csökkenteni, mégpedig a hatékony felismerés, vagyis a megelőző védelem integrálásával.

Az oldal információi szerint a WholeSecurity elsősorban a káros oldalakat nyilvántartó adatbázis kibővítésével és folyamatos frissítésével segíthet a szoftveróriásnak, amivel reményeik szerint megfelelő védelmet nyújthatnak az adathalászok ellen. A böngésző ugyanis ily módon a gyanúsnak ítélt weboldalak megnyitásakor figyelmeztethet a veszélyre, és csakis abban az esetben jeleníti meg azt, ha a felhasználó vállalja a kockázatot.

A biztonsági cég meglehetősen tapasztalt ezen a téren, hiszen a Phish Report Network elnevezésű hálózat révén már adathalász weboldalak ezreit tartják nyilván, és a lista naponta frissül. A hálózat februári beindításában ráadásul éppen a Microsoft nyújtott segítséget, mégpedig a Visa és az eBay vezetésével összefogva, akik szintén fontosnak tartották az adatbázis létrehozását. A Phish Report Networknél a cégek vagy szervezetek regisztrálhatják magukat mint információküldők és így bármikor be tudnak számolni az új támadásokról vagy az új phishing-módszerekről. Az így kapott adatokat beépítik a texasi WholeSecurity biztonsági cég adatbankjába, amelyhez az (információ)fogadók - például az internet-szolgáltatók vagy a spamszűrőket fejlesztő vállalatok - bármikor hozzáférhetnek és így mindig fel tudnak készülni a legújabb módszerekre.

Nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel - főleg a korábbi verziókhoz képest - az IE biztonsága nagymértékben javulhat, bár sok múlik az adatbázis karbantartásán és annak folyamatos frissítésén is.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
CAD  
2005. aug. 04. 00:34 | válasz | #30
Szegeny hup meg olyan messze al az objektivitastol mint a windows_is_the_best dot com ...
CAD  
2005. aug. 04. 00:32 | válasz | #29
Miert pont a w3 ajanlasaihoz kene igazodni... vagy ok igazodjunk, de miert kene 100%-an? Szerintem felesleges.

ACID2 tesztet egyelore semmi sem teljesiti, meg sem omlot ossze a vilag mindeddig ... amugy megsugom, hogy meg olyan helyeken sem egyertelmu a dolog ahol explicit _szabvany_ van, lasd a C++ nyelvi referencia versus forditoprogramok n. generacioja. Szoval azert...

Pascal: elmult 5 hozzaszolasod arrol szol, hogy te kitalaltal magadnak egy kis vilagot es azt szepen tetelesen elmeseled nekunk. Majd lassuk a termeket, aztan kiderul, hogy hasznalhato-e vagy sem.
pascal  
2005. aug. 03. 16:28 | válasz | #28
http://www.hup.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=9374

A reakció túlzás viszont tényleg elég negatív hozzáállás...

pascal  
2005. aug. 03. 15:01 | válasz | #27
Sajnos szerintem az IE7 motort már nem nagyon fogják tovább fejlesztgetni, elmennek az erőforrások erre a biztonsági dologra (ami persze nem baj) illetve ott a WinFS meg egyéb dolgok.
De ne legyen igazam. Az IE-t jó ötletnek tartom, kicsi egyszerű marha könnyen megtanulható böngésző ami mindenkinek azonnal rendelkezésére áll, csak a kivitelezésével nem értek egyet :(

2005. aug. 02. 21:21 | galéria | válasz | #26
Azzal egyet tudok érteni, hogy ez a public béta nem lett nagy áttörés. Csak feltettem, megnéztem és mentem szépen vissza AvantBrowser alá... De azért ez még csak egy béta, ezt nem szabad elfelejteni.
pascal  
2005. aug. 02. 21:14 | válasz | #25
TYPO
"Ma mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?"
Ma=Na

pascal  
2005. aug. 02. 21:13 | válasz | #24
"...már ezer éve meglévő motortól..."
Ma mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?

De OK legyen igazad, ami most benne van maradjon, de az újdonságokkal mi van? Az ajánlások készek, már csak be kell építeni őket, eddig úgy tűnik hogy ez marhára nem érdekel senkit aki az IE7et fejleszti. Ahogy én nézem az előremutatás kifullad a tabokban és primitív popupblockerben :(
2005. aug. 02. 20:18 | galéria | válasz | #23
Miről beszélsz? :) Állításod szerint IE az ajánlásokat magasról leszró böngi. És ez ugye így van már hosszú-hosszú évek óta. A web és az internet mégis köszöni szépen, nagyon jól megvan... Mégis ez mitől borulna meg? Mi venná át a helyét?
A másik dolog, hogy ki vagy mi hatalmazza fel az ajánlás megalkotóit, hogy egy már ezer éve meglévő motortól eltérő ajánlásokat írjanak? Máshogy írom, MS-nek miért kellene engedni feléjük, ha egyszer ők is leszrják a már melgévő motorjukat, és attól merőben eltérő szabályokat hoznak létre?
Ehh, egyesek mennyi ökörséget tudnak összehordani...
pascal  
2005. aug. 02. 19:41 | válasz | #22
OK. Nincsenek szabványok, de az intenert a mai formájában eltűnne ha senki nem tartaná be az a jánlásokat, és nembiztos, hogy egy jobb dolog venné át a helyét.

Legyen már egységes a dolog. Mi hatalmazza fel a Microsoftot, hogy saját kénye kedve szerint rendereljen ki egy HTML kódot?

Fejlesztgetni és kéne néha, nézd meg pl az Acid2 tesztet: az IE7 is úgy hasal el rajta ahogy kell :(

CAD  
2005. aug. 02. 15:52 | válasz | #21
Meg szerencse hogy egy hozzaszolassal lejebb irtam, hogy marpedig szabvanyok nincsenek :D

Az ittlevok tobbsege ( 15 ember) nem hiszem, hogy barmiben is mervado...
2005. aug. 02. 12:59 | galéria | válasz | #20
Nem lenne sok értelme visszafelé "szabványossá" tenni az IE motorját, a userek nagyobbik százaléka úgyse frissítené, aki még 95, 98, ME, stb. alatt van. Userre ugye nem lehet ráeröltetni a frissítést, ha az nem akarja vagy nem is érdekli. Innen nézve én azon az álláponton vagyok, hogy ha az ajánlások megalkotói igazi korrekt csapatmunkások akarnak/akartak volna lenni, igenis a már meglévő motorhoz igazították volna a szabványokat/ajánlásokat. Az alternatív böngiket használók meg általában azért már konyítanak valamit a dologhoz, így valószínűsíthető, hogy ők hajlamosabbak jobban odafigyelni a változásokra, frissítésekre, rugalmasabbak és upgradeelik a dolgaikat, ahogy kell. Bár ezt már nem merném így kijelenteni; amióta divat lett a FF, azóta azt is elárasztotta a láma sereg...
Egyébként webbprogramozónak azért nem mondanám magam, de kicsit értek hozzá és én többet szívtam FF miatt, mint IE miatt. Gondolom ebből egyből le is jött, hogy nem igazán csípom és lebeszélek róla mindenkit, akit csak lehet. FF legelcseszettebb böngik egyike, szvsz.
h4x0r  
2005. aug. 02. 10:27 | galéria | válasz | #19
Kurvanagy troll vagy, b'meg.
smv  
2005. aug. 02. 08:52 | válasz | #18
Eh. "Egyedül már neeem meeeegy".
Amúgymeg én is erre leszek kíváncsi, hogy végre rájönnek-e, hogy esetleg ha már vannak szabványok, akkor azokhoz kellene igazodni, vagy még mindig marad a "szabványok igazodjanak hozzánk" politika.

Amúgy sok szerencsét nekik, bár szerintem az ittlévők többsége már úgy is lemondott réges rég az IE örömeiről Operáért, vagy tűzrókáért.
CAD  
2005. aug. 02. 01:47 | válasz | #17
Foleg, hogy szabvany az tovabbra sincs... csak ajanlas.
dnes82  
2005. aug. 01. 22:31 | válasz | #16
Ismered azt a szót, hogy "heterogén"?
2005. aug. 01. 21:01 | galéria | válasz | #15
Nekem most is tetszik az IE 7. Ahogy elnézem, nem kevesen dolgoznak rajta, de egyenlőre a megjelenítésen, és a CSS továbbfejlesztésén van a hangsúly. Remélem, majd későbiekben a biztonságra is rátérnek.
2005. aug. 01. 20:30 | válasz | #14
Hajjaj, öcsém gépén legutóbb már a WebSearchBar nevű "csodát" a Firefox mappájában találtam... Csodálatos, mennyi spywaret képes összeszedni elég rövid idő alatt, nekem ez még szántszándékkal sem menne...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 01. 20:03 | válasz | #13
a phising nem biztonsági rést használ, más megoldás nincs ellene...
Mice  
2005. aug. 01. 19:22 | válasz | #12
a header alapján azt hittem valamit elemeznek a progin, vagy tesztelnek v mittomén. erre most kiderül, hogy adatbázisos cég...pff... a kényelmes user az előugró figyelmeztetésekre előbb utóbb úgyis immunis lesz vagy letiltja...
Fenjoy  
2005. aug. 01. 19:08 | válasz | #11
komoly "rendes" OS-t:))) még hogy nincs fóbia áéáéáéáéáé

Elnézést a sorokért:)
2005. aug. 01. 18:28 | válasz | #10
Jó lenne ha szabványokra figyelnének oda a sok marketing cikk helyett...
2005. aug. 01. 18:27 | válasz | #9
>"sok láma win-fóbiás"
:D
Gondolom még sosem használtál, egy rendes OS-t sem komolyan...
Fenjoy  
2005. aug. 01. 17:51 | válasz | #8
lásd ilyen a FF Biztonsági frissitései ahogy "terjed", annál jobban fogják ezt is támadni, remélem sok láma win-fóbiás ezt már belátja lassan... Amugy kíváncsi leszek erre IE-7esre van már róla béta?

Elnézést a sorokért:)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 01. 17:24 | válasz | #7
Igazad van, de, MÁR egyre több "programocska" készül FF alá:)
pascal  
2005. aug. 01. 16:29 | válasz | #6
Helyes helyes. Csak a szabványok támogatásáról se feledkezzenek meg...
2005. aug. 01. 16:16 | galéria | válasz | #5
Azt remélem nem fogják a MS ellenesek ezt a kezdeményezést rossznak venni.
Hiszen az MS is egyre több dologban az élen "szeretne" járni (ez nem biztos, hogy jó ötlet tőlük), de az erőforrásait - gondolok itt az alkalmazottakra - nem lehet a végtelenségig elosztani, így jó dolog lehet, ha egy direkt erre a célra szakosodott segítséget vesznek "igénybe"!
2005. aug. 01. 16:13 | galéria | válasz | #4
Egy a lényeg, mivel az IE-t használják(ták) a legtöbben, ezért nem egy alternatív böngészőt fognak támadgatni.
Most, hogy az Opera, és főleg a Firefox kezdenek feltörni, biztos vagyok benne, hogy őket is egyre több támadás éri majd.

Hangsúlyozom, hogy majd, mivel szerintem még mindig a legtöbben az IE-t használják, és nyilván nem olyan böngészőt akarok feltörni, aminek pl. csak 10% a részesedése a piacon.

Kíváncsian várom én is, de inkább várok a végleges verzióig (netalán a Vistáig)!
2005. aug. 01. 15:08 | galéria | válasz | #3
Jó ez az IE 7 :)
2005. aug. 01. 15:08 | galéria | válasz | #2
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 01. 15:07 | válasz | #1
Várjuk az első fikázókat: "Akkor is szar lesz" vagy vmi hasonló. thx...