Elkészült a legveszélyesebb kártevők listája
2005. augusztus 1. 23:48, hétfő
Egyre több és nagyobb veszély leselkedik az interneten böngésző, elektronikus levelezést bonyolító vagy a világhálóról anyagokat letöltő felhasználókra.

Hirdetés

A McAfee biztonsági szoftvereket fejlesztő cég tanulmánya szerint 2005 második negyedévében az első negyedévhez képest 12 százalékkal nőtt a "potenciálisan kéretlen programok" száma. A legnagyobb veszélyt az internetezők számítógépeire kétségtelenül az úgynevezett botok, vagyis a PC irányítását szinte láthatatlanul átvevő kártevők jelentik. Ezenkívül egyre több a számítógép-feltörési kísérlet is.

Vincent Gullotto, a McAfee alelnöke elmondta, hogy az adataik szerint 2004 végéhez képest 64 százalékkal nőtt a rendszerek biztonsági réseit, kiskapuit kihasználó internetes támadásoknak áldozatul esett számítógépek száma. Ezeket a PC-ket az elkövetők szinte minden esetben valamilyen kém- vagy adware-programmal fertőzték meg. "Ezek közül azonban a kémprogramok jelentik jelenleg a nagyobb problémát." - nyilatkozta Gullotto.

A McAfee által összeállított listán a legveszélyesebb algoritmusok között találjuk az Exploit-Byteverify, a W32/Mydoom.BG@MM, a W32/Mydoom.gen@MM és a W32/Netsky.g@MM nevű kártevőket, valamint a Gaobots, a Mytobs, a Polybots és az Sdbots nevű férgeket. A vállalat a legveszélyesebb reklám- és kémprogramok listáját is közzé tette, amelyen a következők szerepelnek: Adware-180Solutions, Adware-abetterintrnt, Adware-BB, Adware-dfc, Adware-GAIN, Adware-ISTbar.b, Adware-RBlast.dldr, Downloader-kl, IPSentry és RemoteSpy.

A szakemberek azt ajánlják, hogy a felhasználók rendszeresen frissítsék a vírusirtójuk vírusadatbázisát, minden programhoz és használt operációs rendszerhez töltsék le a legújabb biztonsági frissítéseket, és legyen fent a számítógépükön egy aktuális verziójú spamszűrő is.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
HuHa  
2005. aug. 02. 11:21 | válasz | #2
Legtöbb esetben egy szimpla usercsere is elég lenne :)
Benoke  
2005. aug. 02. 08:30 | válasz | #1
"és legyen fent a számítógépükön egy aktuális verziójú spamszűrő is" Legalább 3 fajta