A tinik uralják a világhálót
2005. július 28. 13:03, csütörtök
Egy friss tanulmány szerint a tinédzserek járnak élen az új technológiák, eszközök - ezen belül is az internet - befogadásában és alkalmazásában, és ők vezethetik be a társadalmat a digitális korba.

Hirdetés

A Pew Internet & American Life Project kérésére elkészített tanulmány elsősorban az amerikai tinédzserek alapján következtet a fiatalok vezető szerepére, de bátran kijelenthetjük, hogy a jelenség az egész világon megfigyelhető. Adataik szerint az elmúlt négy évben az Egyesült Államokban 24 százalékkal, vagyis csaknem egynegyedével nőtt a világhálót használó tinédzserek száma. Ezen belül jelentős túlsúlyban vannak a 12 és 17 év közötti fiatalok, akik e csoporton belül a népesség 87 százalékát teszik ki. Létszámuk emelkedése minden egyes területen megfigyelhető, legyen szó játékokról, hírekről, online vásárlásról vagy akár életmódról.

A korosztály jelentősége ráadásul nemcsak a világhálót, hanem minden új technológiát illetően növekszik, elég ha csak a kommunikációra, a szórakozásra vagy az iskolai tanulmányokra gondolunk. Ez utóbbinál nem kell messzire mennünk, hogy megfelelő példát találjunk: májusban éppen az SG került a média figyelmének központjába, mégpedig az oldalra állítólag kikerült érettségi tételek miatt. Akkor tételes cáfolatra volt szükség, hogy némiképp csituljon a hangulat, ami egyben a fél-, illetve hamis információk és az internetet övező gyanú - olykor félelem - következményeire is figyelmeztetett. Nyilvánvaló, hogy az újjal, ismeretlennel szembeni félelem sajnos még az internet esetében is meglepő dolgokra képes, és ez a félelem olykor a döntéshozókra is átterjed.

A tanulmány néhány érdekes részletre is rávilágít. A levelezés, amely egyre inkább kezdi elveszíteni korábbi domináns szerepét az azonnali üzenetküldőkkel szemben, lassan új értelmet nyer. A tinik ugyanis az e-mailt inkább a felnőttekkel és intézményekkel való kapcsolattartásra használják, míg az azonnali üzenetküldés a korosztályon belüli kommunikációra szolgál. A levelezés tehát egyre inkább hivatalos jelleget ölt.

Egyre többen lépnek fel a világhálóra az iskolákból, a könyvtárakból vagy nyilvános internetkávézókból, és ezzel egy időben rohamosan terjednek az online játékok. Jól mutatja ezt, hogy bár a legtöbben még mindig elsősorban a levelezést bonyolítják az interneten, de ez alig előzi meg a mozifilmek, televíziós műsorok, vagy az online játékok iránt érdeklődők arányát. A hírolvasás és az azonnali üzenetküldés szintén kimagaslik, amit némileg lemaradva követnek az iskolai, politikai hírek és események.

A teljes tanulmány itt található.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Cikkek
Hírek
Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
P3h3ly  
2006. jan. 04. 20:23 | válasz | #19
vicces, ezt én is megmondtam volna nekik :) ide nekem azt a sok millió dollárt de azonnal!!!
2005. júl. 29. 16:53 | válasz | #18
Annyira háttal azért nem vagyok a témának, pedig a melóhoz valóban nem kell. Inkább ott a lényegi különbség hogy Én csak tudom hogy mit kell csinálni de a nagy többség azt is tudja hogy miért kell úgy csinálni.
fonak  
2005. júl. 29. 15:24 | válasz | #17
Azért ez elég szégyen, korán lemaradtál :) Hisz még "csak" 30-35 lehetsz. Jó tudom munka (ha nem kapcsolatos a PC-vel), család stb... meg a az aggkori bemattulás:) ez utóbbit magamon is érzem.
2005. júl. 29. 13:03 | válasz | #16
14 évesen még nekem kellet oktatni a családot a VHS videók programozására, bekötésére és mindenki csak pislogott.
Ma ha gondom van a pc-vel a szomszéd 14 éves srác ugrik át hogy segítsen.
Semmi sem változott a mai fiataloknak már természetes hogy a mindennapok része. Számukra mindig is volt számítógép, net stb. Persze hogy ők használják leginkább.
2005. júl. 29. 11:11 | galéria | válasz | #15
LÁL
Bith  
2005. júl. 29. 07:09 | válasz | #14
Bementek volna egy chatre, ott is láthatják, hogy tele van 12-15 éves vérpistikékkel...
Munch  
2005. júl. 28. 22:55 | galéria | válasz | #13
Nagyon sok logika kellett ehhez a tanulmányhoz...
sosem hittem volna.

2005. júl. 28. 19:38 | galéria | válasz | #12
Ezexerint nemcsak nálunk volt sulinet.
Hege15  
2005. júl. 28. 19:02 | válasz | #11
Mitöbb
én oktatattam a volt info tanárom
komolyan
mert ő csak az office-hoz értett
én meg a többieknek nyomtam a sódert
szinte én tanitottam az info órán
:D
Laci73  
2005. júl. 28. 17:40 | galéria | válasz | #10
Ha az én megboldogult tinédzserkoromban (amikor még a BBS-ek is újdonságnak számítottak és a 16Kbit-es Zyxel modemek jelentették a letöltések csúcsát - már ha a Postafelügyelet engedélyezte :)) meglett volna a jelen szinten elérhető világháló (ugyanis az Internet akkoriban a tudományos elité volt, minden multimédiás sallang nélkül és méregdrágán) én is rajta lógtam volna.
2005. júl. 28. 16:44 | galéria | válasz | #9
"Egy friss tanulmány szerint a tinédzserek járnak élen az új technológiák, eszközök – ezen belül is az internet – befogadásában és alkalmazásában, és ők vezethetik be a társadalmat a digitális korba."

Ez szerintem is így van.
2005. júl. 28. 16:32 | válasz | #8
... Resistance is futile! :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. júl. 28. 16:07 | válasz | #7
haha, SG meg a 13as pistikék
2005. júl. 28. 16:00 | válasz | #6
Szerintem ez a tanulmány nagyon sok millió $-ba került.
Az USA-ban biztos nincsenek pénzügyi gondok, meg szegények, ha ilyen kutatásra költenek ilyen sok pénz
h4x0r  
2005. júl. 28. 15:13 | galéria | válasz | #5
We are the TeenagerBorg. All of your technological and cultural advantages will be assimilated :)
2005. júl. 28. 14:07 | galéria | válasz | #4
Ez a tanulmány sem ingyen készült, ebben biztos vagyok, viszont azt a zsetont el lehetett volna másra is költeni: pl. rám
2005. júl. 28. 13:42 | válasz | #3
Komolyaaaan? Hogy mik vannak...
Lenny  
2005. júl. 28. 13:42 | válasz | #2
Ezt én is megmondtam volna nekik ha kérdezik.
2005. júl. 28. 13:25 | válasz | #1
és ehhez tanulmányt írni? lál