75 millió letöltésnél tart a Firefox
2005. július 27. 19:03, szerda
Az első rekord, hogy keddig 75 millióan szedték le a világhálóról és telepítették fel a számítógépükre a Firefox nevű internetes böngészőt, míg a másik, hogy a héten minden bizonnyal átlépi a 10 milliós letöltési határt a Thunderbird nevű elektronikus levelező program is.

Hirdetés

A szakemberek szerint csupán az a biztos, hogy mind a két szoftver világszerte nagy népszerűségnek örvend, ám az ugyanakkor kérdéses, hogy valóban rendszeresen ennyi ember használja-e a programokat? Sokszor előfordul ugyanis, hogy például a Firefoxot több alkalommal is feltelepítik és minden egyes letöltés beleszámít a 75 milliós rekordba. S akkor még senki sem számolta például a számítástechnikai magazinok CD-mellékletein keresztül terjesztett változatokat.



A Mozilla Alapítvány vezetőit és munkatársait ennek megfelelően nem részegíti meg a siker, ezt bizonyítja, hogy már a jövőbeni projekteken dolgoznak. S hogy bírják a megnövekedett feladatokkal járó többletmunkát, első lépésként négyszeresére növelték a programozók, illetve az önkéntes segítők munkáját koordináló alkalmazottak számát. "A letöltési adatoknál sokkal fontosabb az, hogy népszerű a Firefox és a Thunderbird. Ráadásul örömteli, hogy egyre több nagyobb cég és szervezet akar részt venni, segíteni az alkalmazások fejlesztésében"- nyilatkozta Chris Hofmann, a Mozilla Alapítvány menedzsere.

A Mozilla Alapítvány egyik következő projektje a Minimo nevű, kifejezetten mobil készülékekhez (PDA-k, okostelefonok) szánt internetes böngésző kifejlesztése. Hétfőn már megjelent a szoftverfejlesztők számára készült 0.007-es számú tesztváltozata. Az első bétaverzió a tervek szerint még az idei év végén meg fog jelenni és képes lesz például az olyan komplex weboldalak megjelenítésére is, mint amilyen a Google Maps.



A Testticker német online híroldal információi szerint a Firefox a 75 milliomodik letöltésére kedden 13 óra 17 perckor került sor. A fejlesztők időközben már azt is kiszámolták, hogy a 100 milliomodik Firefox-letöltésre idén október 6-ig kell várni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
RpPRO  
2005. júl. 28. 20:51 | válasz | #30
Nem kotelezo elolvasni, sot, ideirni sem kotelezo.
2005. júl. 28. 17:46 | válasz | #29
Megint egy FF cikk hogy meglegyen a heti 2. Unom!
Caro  
2005. júl. 28. 12:57 | válasz | #28
Azért a telepítőméretből elég rendesen lehet következtetni arra, hogy mennyire optimalizált.
A minimo-t meg fogják csinálni PalmOS alá?
2005. júl. 28. 11:34 | válasz | #27
A Minimo-n azért még sokat kell fejleszteni, hogy az Opera-t utolérje. Jópár cikket olvastam a Minimo-ról, de az operás small screen nézethez hasonlóról nem hallotam, annélkül pedig elég karcsú lesz.

Egyébként a méretekkel kapcsolatban csak az jut eszembe, hogy az Opera installerje 3.7MB.ebben rengeteg olyan funkció benne van, amit a tűzrókánál külön extensionként kell felrakni beleértve az email klienst is.
Major  
2005. júl. 28. 11:16 | válasz | #26
Egy újabb burkolt reklám. 1-2 hetente biztosan kijön az sg.hu-n, hogy milyen jó a firefox, valamilyen formában...
2005. júl. 28. 10:12 | válasz | #25
ie? nagyon szerettem, de csak regen. miota kiprobaltam firefoxot, nagyon megszeressem. Nemerdekel ha 20an toltottek volna le sem, szerinten nagyon jo kis bongeszo, egyebkent a 80 megas ie6rol annyit, hogy kulon kell vrml plugint szedni hozza jvm-et, flasht, es had ne soroljam fel...
nezz meg egy csupaszon telepitett sp2es xpt, kezdj el barangolni vele
azon ie6 van, aztan hova jutsz el vele ha nem telepited ezeket? kivancsi lennek akkor tenyleg mi van 80 megaban? :)

smv  
2005. júl. 28. 09:29 | válasz | #24
De a 75 millióba beleszámolták, hogy van aki újrarakta azóta a gépet, vannak az iskolák ahol töb tucat gépre rakják fel, vannak a rendezvények, ahol esetleg több százra, és ez ellen a normális böngészőt használók nem tudnak mit tenni.

A 75 milliós letöltés jóval több, mint a felhasználók száma. Nagyon jóval...
smv  
2005. júl. 28. 09:27 | válasz | #23
Hm. Az opera ezt a mobilos cuccot már előttük ezer évvel megcsinálta, és jól.
dnes82  
2005. júl. 28. 09:26 | válasz | #22
A 75 milliohoz nem szamoltak hozza, hogy a linux felhasznalok altalaban a disztribuciotol toltik le a progit. Amugy Mozilla (nem Firefox) ruleZ.
Ligend  
2005. júl. 28. 08:40 | válasz | #21
Mivel az IE elegge beepul a rendszerbe, az a 80 MB a bongeszon kivul tartalmaz nehany rendszer frissitest is. Ezen felul a csomag tartalmazza az Outlook-ot, Flash Player-t, Media Player-t codec-ekkel, fontokat, Microsoft JVM-et, HTML Help-et, nyelvi kiegesziteseket, Windows Scripting Host-ot, VRML plugin-t, ActiveX vezerloket es meg sorolhatnam tovabb miket. Maga az IE6 alapjaban veve nem hiszem hogy nagyobb lenne, mint a Firefox. Plane ha figyelembe vesszuk, hogy alapbol a Windows resze, ha erre teszel fel egy alternativ bongeszot, az foglalja az extra helyet. :-)

Mindenesetre felreertes ne essek, jomagam is Firefox-ot hasznalok, az AdBlock plugin kesz aldas, igen nagy mertekben javitja az oldalak olvashatosagat az izgo-mozgo reklamok kiiktatasaval...
arty  
2005. júl. 28. 08:21 | galéria | válasz | #20
hajrá! legyenek végre szabványos weblapok, ne legyen egyeduralom a böngészők piacán se :)
M2  
2005. júl. 28. 08:21 | galéria | válasz | #19
Azt hittem poénkodik...

Én meg a pluginjai miatt szeretem nagyon és rosszul vagyok ha egy-egy oldal miatt át kell mennem IE-be.
Megszoktam például, hogy egy linket ráhúzok az 'Új ablak' ikonra és voilá megnyílik új ablakban.

Aztán ott a 'Web Developer', a 'Lorem Ipsum Generator', 'ShowIP' ...mind nélkülözhetetlen lett.
A biztonságról nem is beszélek - lassan harapok ha valaki elindítja a gépemen az Exszpojlert.
2005. júl. 28. 08:05 | válasz | #18
Kell Flashgot plugin. Talán már van a kezdetektől.
Benoke  
2005. júl. 28. 08:04 | válasz | #17
A FireFox a kezdetek óta kezelia letöltő programokat, köztüók a FlahGet -et is.
A trükk az hogy van egy kiegészítés amit le kell szedni ez a FlashGot nevű cuccos, ez képes kezelni az összes ismert letöltő progit. Az FF önmagában egy lecsupaszított böngésző. Pont ezért is szretem az FF -et.
2005. júl. 28. 07:48 | galéria | válasz | #16
RpPRO  
2005. júl. 28. 00:52 | válasz | #15
A "szedték le a világhálóról és telepítették fel" szoveg nem feltetlen igaz, ahogy az alabbi komment (#41) is mutatja.
A masik: egy felhasznalo leszedi a frissiteseket, vagy ujra letolti, mikor ujrateszi a rendszert, van masik gepe es arra is letolti, stb... Ez mind beletartozik a 75 milkaba?

off/ mozilla 1.7.10 nyammi :)
aliens  
2005. júl. 28. 00:25 | válasz | #14
én is letöltöttem vagy 10-szer, de nem használom
2005. júl. 27. 22:53 | galéria | válasz | #13
Nekem bevallom ez a kedvencem, de rendszeresen használok Operát, IE-t is mellé. Van rengeteg oldal, ami specializálva van egy bizonyos böngészőre. Ezekből sajnos elég sok van, ami nem akar menni Firefox alatt
Például az Arash weblapján (Arash webpage) a videókat a firefox nem akarja lejátszani, és még sorolhatnám, az operának a letöltés-kezelője jön be, ráadásul a Firefox-ba nem akar beintegrálódni a reget, getright, stb. Bár erről nem biztos, hogy ők tehetnek.
Azt hiszem most ennyi, azért még hozzáteszem, az esetek 75%-ában én is inkább a Firefoxot részesítem előnyben...
PTW  
2005. júl. 27. 22:34 | galéria | válasz | #12
hi az lenne a kérdésem , hogy ez sem kezeli még mindíg a flashgetet ..?

kösz

2005. júl. 27. 22:21 | válasz | #11
Tuti kis program mind a 2, radasul azt bele sem szamoljak hogy en egy letoltest kb. 50 embernek instlaltam fel :). Mondjuk azert erdekelne az is hogy a Firefox+Thunderbird+SUN JAVA+Flash+Shockwave combo durvan 30 Mega a legfontosabb pluginekkel eggyut (Forecast, Gestures ....), a fele ennyit tudo IE6 pedig 80 Mega ha jol emlexem :), szoval abban mi az a +50 mega vagy az elsobol mi hianyzik ??? :)
M2  
2005. júl. 27. 21:55 | galéria | válasz | #10
Ehh... már megint a néni miatt kattintottam be ide...
Murdoc  
2005. júl. 27. 21:26 | válasz | #9
Nekm minden működik firefoxal, és ez nekem elég. Az IE-nek mindig volt valami gondja, legutóbb mikor használtam nem töltötte be a freemailt. Engem nem érdekel hogy miből hányat töltenek le, a tény az hogy nekem (így valószínűleg másnak is) tökéletesen működik. Persze tűzfallal :)
2005. júl. 27. 21:26 | válasz | #8
reklám, reklám, reklám r...

megyek update-elni, mert az 1.0.4 már elég régi :-/

a faszom ki van a reklámokkal.
echo  
2005. júl. 27. 20:37 | válasz | #7
Hát valami normális naptár tényleg nem ártana a Thunderbirdbe, de azon kívűl nekem semmi sem hiányzik, a spamszűrő pedig kiemelkedő!
Zrasf  
2005. júl. 27. 20:02 | válasz | #6
firefoxot már jóideje használom, ie-t össze se lehet hasonlitani vele, enyhén el van maradva mind biztonság mind tudás tekintetében, de a thunderbird sajnos még nem éri el azt a szinvonalat mint az ms outlook.
2005. júl. 27. 19:48 | galéria | válasz | #5
hát megis értem h mér itt tartaletöltés mivel ez egy rohadt jó progi csak ajánlani tudodm!
echo  
2005. júl. 27. 19:46 | válasz | #4
Én is ezt a kombót használom, teljes megelégedettséggel!!
Egyébént fél év(!) után ma ráeresztettem a gépemre az ad-aware-t és össz-vissz 3db cookie-t removeált, azok is a nagyon ritka IE-használotból keletkeztek... (Összehasonlításképp, még az IE korszakomból van egy 109-es bejegyzés a logban, pedig akkoriban rendszeresen használtam ilyesmit...)

Cicero   "Rest in Peace Cicero" 
2005. júl. 27. 19:24 | galéria | válasz | #3
Firefox & Thunderbird 4 eva'!
2005. júl. 27. 19:09 | galéria | válasz | #2
Csak gratulálni tudok!!!
2005. júl. 27. 19:09 | válasz | #1
Firefox, Thunderbird Rulezz