Első akar lenni a Samsung az mp3-lejátszók piacán
2005. július 27. 15:48, szerda
A dél-koreai óriás a flash memóriákra támaszkodva a hordozható lejátszók piacát szeretné meghódítani, és két éven belül az első számú gyártóvá kíván előlépni, maga mögé utasítva az Apple-t.

Hirdetés

Erről nyilatkozott Mark Farish, a Samsung Electronics America marketingigazgatója a Cnet magazinnak adott interjújában, amelyben megemlítette, hogy új készülékekkel és játékokkal látnak hozzá a terv megvalósításához. Az első ilyen készülék az YP-T8 lesz, amelynek színes kijelzőjén MPEG4 formátumú videókat is lejátszhatunk majd. A készülék gyors elterjedése érdekében egy meg nem nevezett játékkiadó céggel is szerződést kötöttek, amely a hetvenes és nyolcvanas évek népszerű arcade játékait portolja majd át. A lejátszó kezdetben három változatban lesz kapható, amelyek 512 MB, 1 GB, illetve 2 GB flash memóriát tartalmaznak, de 2006-ra 4, egy évvel később pedig már akár 10 GB-ra nőhet a kapacitás.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Ez azt jelenti, hogy a Samsung a flash-alapú lejátszókra helyezi a hangsúlyt, miközben a merevlemezes megoldások egyértelműen a háttérbe szorulnak. "Mire eléred a 4 GB kapacitást, már egyensúlyba kerülsz a merevlemezekkel" - indokolta a tervet Farish. Érthető is a vállalat döntése, hiszen éppen az elmúlt években éppen memóriák gyártása terén vívták ki az elsőséget, és ezt a pozíciót mind a mai napig tartani tudták. Csak a tavalyi évben 66 százalékkal növelték a forgalmat, és 31 százalékos részesedéssel magabiztosan vezetik a DRAM-piacot. Igaz, az elmúlt negyedévben felére csökkent a Samsung nyeresége, ez a csökkenés azonban a mobiltelefonok és a memóriachipek áresése miatt következett be, míg a flash memóriák gyártókapacitását tovább emelték.

Erre az alapra építve, nem csoda, hogy a Samsung nemcsak pozíciója erősödését, de az első hely elhódítását is tervezi. Ráadásul ebben számíthatnak az LCD-részleg munkájára is, amely saját fejlesztéseivel szintén hozzájárulhat a sikerhez. Kérdés, hogy mit szól majd ehhez az Apple, amely az iPod révén jelenleg mind Észak-Amerikában, mind Európában tartja előnyét, és többek közöt itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DOT  
2005. júl. 28. 12:20 | válasz | #8
Téves előítélet...
pemga  
2005. júl. 28. 11:29 | válasz | #7
Ügyes, jó marketingeseik lehetnek Apple-éknek :)
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. júl. 27. 21:29 | válasz | #6
sosem lesz jobb... bennem maga a samsung név is riadalmat kelt
Trade  
2005. júl. 27. 19:32 | galéria | válasz | #5
ipodtol nem lesz jobb
pemga  
2005. júl. 27. 18:10 | válasz | #4
Igaz, tényleg holland volt, csak a kezdő d-betűre emlékeztem, a végére már nem :).

Itt van az első jóváhagy. Ez még csak a kijelző iparágra szól, azóta továbbléptek.
pemga  
2005. júl. 27. 18:03 | válasz | #3
Dán, de már elmúlt :). Jelenleg az LG-vel vannak házasságban. A teljes nevük LG.Philips. (Kb mint Sony-Ericsson)
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. júl. 27. 17:08 | galéria | válasz | #2
A Philips az holland
pemga  
2005. júl. 27. 16:31 | válasz | #1
A 2G-s változatot EU-ban 350EUR-ért látom elővételben, ami egy kicsit hmm. drágának tűnik. iRiver flash-es pl. 280, a winyós változatok (Phillips) pedig 130€ (tehát bőven feleannyi alatt) vannak...

Ez idáig mind a három koreai :)).