Izraelben építene új üzemet az Intel
2005. július 25. 13:00, hétfő
Az izraeli kormányzat szerint a processzorgyártó immár a második létesítményét kívánja létrehozni az országban, ám a vállalat még nem tud a projektről - vagy nem hajlandó nyilatkozni arról.

Hirdetés

A jelentős befektetésről a Reuters jelentése szerint maga Ariel Sharon izraeli miniszterelnök számolt be a kabinet ülésén, aki állítólag vasárnap értesült a hírről. "Craig Barett-tel, az Intel vezetőjével beszéltem tegnap, aki elmondta, hogy a vállalat egy második izraeli létesítmény felépítése mellett döntött. Ez szintén a dél-izraeli Kiryat-Gat környékén épülne meg, egy közel négymilliárd dolláros beruházás eredményeként" - jelentette ki Sharon. Ezt bejelentést minden bizonnyal kissé elsiette, hiszen még ha igaz is a hír, a vállalat egyelőre nem kívánja megosztani azt a nagyvilággal. Az Intel szóvivője ugyanis nem volt hajlandó kommentálni a miniszterelenök kijelentését, így sejthető, egyelőre bizalmasan kezelnék az ügyet.



Mindenesetre az izraeli kormányzat nem tétlenkedett. A Reuters arról is beszámolt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a Kereskedelmi Minisztériummal, valamint a Pénzügyminisztériummal közösen máris kerettervet dolgozott ki, amely a beruházást hivatott megkönnyíteni. Nem kis tétről van szó, hiszen - amennyiben valóban itt épül fel a processzorgyártó új üzeme - kétezer új munkahely jöhet létre. Nem csoda, hogy számos ország vetélkedik ezért a beruházásért, és sokan szeretnék megkaparintani az új létesítményt.



Izrael kétségkívül némi előnnyel bír ezen a téren: az Intel 30 éve jelen van az országban, és több intézményt is üzemeltet, összesen hatezer embernek adva munkát. Kiryat-Gat ráadásul nemcsak a processzorüzemről, hanem látogatóközpontjáról is ismert, amely kifejezetten tanárok és diákok számára készült - a létesítményben minden hétköznap fogadnak csoportokat, akik betekintést nyerhetnek az üzem életébe.

Meglehetősen szoros együttműködésről van tehát szó, és egyelőre úgy néz ki, hogy valóban itt fekteti be pénzét az Intel.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Bubbax  
2007. ápr. 19. 01:17 | válasz | #12
Az Izraeli multik nem rabolnak, épp ellenkezőleg rengeteg pénzt fektetnek be akárcsak a nyugati országok. Aki rabol az a magyar nagytőke. Ezt egy zsidó embertől hallottam.:)
uniu  
2005. júl. 27. 14:50 | válasz | #11
Mindig iranyit vki. A nem a zsidok lennenek lenne mas. A nacik is iranyitottak, es elegge +kerdojelez7o modszerekkel... A gond az, hogy rablas folyik, es nem mi rabolunk.
2005. júl. 27. 13:53 | galéria | válasz | #10
Igazad van, Kína nem komálja annyira amerikát. De hát mit számít ez, ha egyszer már a mi országunk is az irányításuk alatt van. Nekem ezt egy zsidó ember mondta, akivel jóban vagyok, hogy az már tényleg túlzás amit itt csinálnak. Szerencsére már nem tudnak sokáig rabolni, de most amit lehet még kizsákmányolnak. Na jó, ezmár eléggé offtopic, ugyhogy részemről ennyi
uniu  
2005. júl. 27. 09:02 | válasz | #9
Mi ebbol a tanulsag ? Asszimilalodni kell!:) Irany a dohany utca, +sabesz dekli. Ha mindenki zsido lesz, mindenki a vilag ura lesz -> tehat nem lesznek kis zsellerek:)Es te boldog jobboldali zsido leszel:)
2005. júl. 26. 16:31 | válasz | #8
nem akarlak elkeseríteni, de ez a Te világképed. valójában -- történelmi léptékkel nézve -- a ma már Kínáé, Indiáé. Ketten összesen 2.4 milliárdan vannak. Indiában másfél hónap alatt!!! születik annyi ember, mint amennyien Budapesten összesen élnek.

Kína is izomból nyom le mindent, ugyanakkor nem vevo az amerikai sz@rságokra, M$, GM, stb. megcsinálja a saját dolgait. (Ja, és mondj egy olyan országot, ahol nincsenek kínai negyedek.)



2005. júl. 26. 11:41 | galéria | válasz | #7
Nem akarlak megbántani, de igen. Támogatom, hogy minden ember legyen egyenlő, csakhogy a zsidók jelenleg a világ urai (amerika az övék, és most épp európát, köztük a mi kis hazánkat is hatalmukba kerítik).Nem vagyok náci, elítélem hitlert. Csak látom, mi folyik.
2005. júl. 26. 11:07 | válasz | #6
uniu  
2005. júl. 26. 08:38 | válasz | #5
Itt az ideje a koser prociknak is:)
Tetsuo  
2005. júl. 26. 03:53 | válasz | #4
Te zsidó vagy?
2005. júl. 26. 00:26 | galéria | válasz | #3
antiszemita vagy?
2005. júl. 25. 19:35 | galéria | válasz | #2
Izraelbe? Minek? Amerika=Izrael.
2005. júl. 25. 13:45 | galéria | válasz | #1
Ez az! csak így tovább