A méltán népszerű PowerShot termékcsalád az év elején két új taggal bővült, a 3 megapixeles A510 és a 4 megapixeles A520 személyében. Az új modellek mérete kisebb lett, fogyasztásuk jelentősen csökkent, optikájuk fejlődött (a zoomtartomány 4x-esre nőtt). A következőkben az A520-as gépet ismertetjük.
Hirdetés
Design/ergonómia
A gép fogása az egész kellemesre sikerült markolatnak köszönhetően kategórián belül a jobbak közé tartozik. A zoom kar és az exponáló gomb jó helyre került, minden helyzetben kényelmesen elérhetők. A meglehetősen nagy vakut az objektívhez kissé közel, a vázba építették, de meglepő módon a vörös szem effektust mégis kiválóan redukálja. A gép LCD kijelzője méretét tekintve nem túl korszerű, a mindössze 1,8"-os képátlójával legtöbb versenytársától elmarad azonban felbontásban a jobbak közé sorolható (115 000 pixel). Kicsomagolás után az LCD-n egy védőfóliát találunk, ami bár megóvja a kijelzőt a karcolásoktól, de használatát teljességgel lehetetlenné teszi, ugyanis fényáteresztő képessége enyhén szólva gyenge.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Az átnézeti kereső majdnem pontosan az objektív fölött helyezkedik el, és az elődökhöz hasonlóan szintén csak a látómező kb. 80%-át fogja be. Az üzemmód tárcsa és a menü kezelőgombjai megfelelő méretűek, kényelmesen kezelhetők, billentésük határozott így nem áll fenn annak a veszélye, hogy más történik mint amit szeretnénk. Az SD kártya, illetve a két AA méretű akkumulátor külön rekeszekben kapott helyet. Találhatunk a vázon egy közepesen erős AF segédlámpát is, ami pirosan világít, és így rossz fényviszonyok között segít beállítani a gépnek az élességet. A gép minden apró részletében igényességet és átgondolt tervezést sugároz.
Kezelés/használat
A fényképező kezelése egyértelmű, annak se nagyon kell a leírást böngésznie aki először fog a kezében digitális gépet - ez többek között a magyar nyelvű menünek is köszönhető. A bekapcsolás egész gyors, kb. 2 másodperc alatt üzemkész a gép. A mód tárcsa igazi profi fényképezőgép látszatát kelti, szinte ugyanazok a programmódok találhatók meg rajta mint egy profi tükörreflexes fényképezőn, tehát az automata módon és a szokásos motívumprogramokon (portré, tájkép, éjszakai, sport, lassú záridő, további 8 program) kívül találhatunk rajta P (félautomata), Tv (rekeszautomatika), A (időautomatika), M (teljesen manuális), illetve mozgókép és panoráma funkciókat.
A gép manuális módban teljes szabadságot biztosít a fotózáshoz, pár más gyártó gépeinél tapasztaltakkal ellentétben nem korlátoz minket semmiben. Állíthatunk 4 féle ISO érzékenységet, 3-féle fénymérési módot, 6+1 fehéregyensúlyt (saját beállítás is lehetséges), késleltetett, illetve sorozatlövő módot, ami majdnem 2 képet jelent másodpercenként és ez egész jó sebességnek számít. Makro módban 5 cm-ről fotózhatunk és segítségként manuálisan fókuszálhatjuk be a témát, amihez a gép ki is nagyítja a képet, hogy könnyebben beállítható legyen az élesség. Vannak egyéb kompakt gépek amik komolyabb makro fotózásra képesek, akinek ez a téma fontos az keressen más gépet. Persze az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy ez a gép legalább bővíthető előtétlencsékkel (pl. makro lencse, széleslátószögű lencse, telekonverter), míg sok társát nem bővíthetjük!
A Canon PS520 makro teljesítménye - a jobb oldali kép 300% kivágás
Találhatunk benne egy - valószínűleg windows-os környezetből ellesett - MY CAMERA menüpontot amiben kellemesen saját szájízünk szerint testre szabhatjuk a gép különböző hangeffektjeit, illetve indítóképernyőjét. Akinek ezek nem fontosak, kikapcsolhatja mindet, csökkentve ezzel az energiafogyasztást. A géphez vásárolható egy Canon vezeték nélküli vaku, amit a gép oldalához erősítve tudunk használni és a gépbe épített vaku villanásakor lép működésbe (kulcsszáma: 18).
Sajnos a menü kezelése elég lassú, sokszor előfordult, hogy egy-egy gombnyomást kétszer ismételtem meg, mert azt hittem a gép nem érzékelte a lenyomást, pedig csupán "gondolkodott". Viszont a képek visszanézésekor a zoomolás nagyon gyors, ez jó szolgálatot tehet az élesség ellenőrzésekor.
Képminőség
A képminőségre egy rossz szót se mondhatunk. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy kategóriájának egyik legjobb minőségű objektívvel ellátott fényképezőgépe. A képek részletesek, kontrasztosak, a színek megfelelően élénkek, tényleg nem lehet rájuk panaszkodni! Egyetlen dolog amit nehezményezhetünk az a versenytársakhoz mérten hangyányit erősebb képzaj, javasoljuk az alacsony (ISO50-ISO100) érzékenységgel való használatot.
Széleslátószögű és tele állásban készített fotók
Éjszakai felvételeknél manuális módban próbálkozzunk, mert - amint a tesztképen is láthatjuk - az erre való motívumprogram nem birkózik meg hibátlanul a feladattal. Belső tereknél a vaku viszont jelesre vizsgázott, fénye egyenletes és elég erős egy nagyobb távolságban levő tárgy (6-8 m) megvilágításához is.
Éjszakai felvétel a széleken elfogadható mértékű képhibával - jobb oldalt 300%-os kivágás
Műfénynél készített vaku nélküli és vakus fotók
A nagyon kontrasztos részeknél felfedezhetünk némi kromatikus aberrációt (kék/lila elszíneződések), de ez szinte kivétel nélkül az összes kompakt gépnél megtalálható és esetünkben egészen elfogadható, nem jelentős mértékű (fénykép nyomtatásnál akár észrevehetetlen is). A tesztképeket kivétel nélkül automata, illetve a gyári motívumprogramokat használva készítettem, hisz arra voltam kíváncsi, hogy mire képes a gép egy átlagos felhasználó kezében aki maximum alap szinten konyít a fotózáshoz.
Összegzés
Nyugodt szívvel ajánlhatom bárkinek a gépet aki kicsi, olcsó és mégis komoly tudással megáldott (netán bővíthető) útitársat szeretne vásárolni, nem fognak csalódni benne. Talán lehetne gyorsabb mind az exponáláskor mind a menüben. A 4 megapixeles felbontás elegendő akár 10x15-ös családi fotók előhívására is, de akár egészen A4-es méretig lehet próbálkozni képeink nyomtatásával. Kis mérete igazi utazó, turista géppé teszi, manuális beállítási lehetőségei pedig a fotózással komolyabban ismerkedő amatőröket is kiszolgálhatják.
Előnyök/hátrányok
+ remek design
+ egyértelmű használat
+ magyar menü
+ jó képminőség, jó objektív
+ bővíthető
- lassú menü és exponálás
- enyhén zajosabb képek
A fényképezőgépet a Fotomarket bocsátotta rendelkezésünkre.
sziasztok! ps 510-et, vagy 520-at vennék, akinek vagy egy fölösbe, írjon! :) esztycske@citromail.hu se persze ha vkinek másfajta jó gépe van, jó áron, az is érdekel...
Honnan veszed ezt a képtelenséget? A géphez nem kell kimondottan akkut használni, de az elem hosszabb időn át drágább, kivéve ha nagyon keveset fényképezel.
Nekem is egy ilyen nyomtatóm van, bár én nem a géphez kaptam. :) Szvsz ezek a nyomtatók speciális papírral működnek. Mégpedig azért is, mert speciális méretű papír kell a nyomtatóba és szerintem az se mindegy, hogy milyen felületű. Nem tudom, hogy rá tudna-e nyomni olcsóbb papírokra (esetleg házi utángyárottra). De szerintem ha nem akarod fölöslegesen használni a festékfóliát, akkor ezzel ne is próbálkozz. Véleményem szerint nem drága a papír (illetve az otthoni előhívás költsége). Két fajta csomagot lehet hozzá venni. A kisebbikben 36 db képhez találsz papírt és fóliát és a nagyobbikban 108 db-hoz. Pontosan nem tudom, de úgy 4 ezer a kicsi és 8 a nagy csomag. Ha elosztod akkor egy kép kevesebbe kerül, mint 100 ft. Ez egy kicsit drágának tűnik a fotóelőhívóhoz képest, de ennek nem kell annyi idő és még ki se kell mozdulni a lakásból. :)
A fényképezőgépek általában elég sokat fogyasztanak. Sima alkáli ceruzaelmekkel működteted? A sima cerka elemek nem fényképezőgépbe valók. Sokkal kevesebb a kapacitásuk, mint egy akksinak. Javaslom, hogy használj hozzá gyári eredeti Canon akksikat és töltőt. Vagy ha erre nincs pénzed, akkor is mindenképp javaslok egy új, márkásabb akksi+töltő készletet pl: Uniross, Energizer, Duracell, Ansmann....
A fényképezőgéphez volt egy ilyen nyomtató. Ami érdekelne: ezek a nyomtatók speciális (előkezelt?)papírt igényelnek, vagy a fóliatekercsről bármilyen hasonló vastagságú,fényességű papírra rá tud nyomni? Csak azért érdekes a dolog, hogy Canon felirattal ne kelljen méregdrágán sima papírt venni. A nyomtató fóliatekercse hány képre elég?
Ha kivágtad az utolsó fát, és megmérgezted az utolsó folyót, rá fogsz jönni, hogy a pénzt nem lehet megenni.
Canon A510-hez keresnek magyarnyelvű használati útmutatót,ugyanis az eredetit a kisfiam széttépte. Nagyon sokat tud a gép, csak én nem tudom így kihasználni a tudását.
Azt hiszem a vaku töltési lassúsággal simán együtt lehet élni. Egy ilyen géppel úgysem megy senki olyan helyre fotózni, ahol stroboszkóp szerűen kellene villogtatni. Én speciel nem bántam meg azt, hogy megvettem magamnak az A510-et. Két 2100 mAh akksival, ha nem is 500, de kb. 150 kép simán elkészíthető úgy, hogy a kijelző és a zoom is használatban van. A képminőség terén sem kell szégyenkeznie a gépnek. Összehasonlítva a nemrég ismertetett Fuji E500-zal akár kitűnőnek is lehetne nevezni. Persze ez szubjektív. Mindenki végezze el az összehasonlítást saját maga a tesztoldalakon lévő képek alapján. Ha valaki kíváncsi rá, a galériámban akad néhány kép, ami ezzel a géppel készült. Remek kis gép ahhoz, hogy valaki elkezdjen fotózni. Az alapokat simán el lehet vele sajátítani.
Hmm...nekem ilyen gépem van már 1 ideje...2500as aksival 500 képet csináltam mire lemerült...hja és használtam vakut az esetek többségében! Ez a gép amatőröknek lett kitalálva...könnyű használni, szép képeket csinál...kell ennél több?
Asus P5W DH Deluxe alaplap, Core Duo E6300 proci, 2 GB Geil Ram, Geforce 7950GT vidkari...
A kompaktoknál normál akkutöltésnek 7-8mp számít.De itt az is baj hogy a töltés ideje alatt a funkciók leblokkolnak.Érthetetlen miért kellett így elszúrni 60 gr két akku.Inkább 80-95-öst végy.
Valaki meg tudná mondani konkrétan is, hogy hány mp-et jelent ez a bizonyos "lassú vakutöltés"?
Gondolom hogy egy profibb fotósnak 1-2mp is sok, egy amatõrnek lehet hogy épp elfogadható lenne. Amikor megláttam, hogy 2xAA, ez volt az elsõ gondolatom, én sem értem, hogy minek kellett lecsökkenteni az akkuk számát. Amúgy egész jó gép lenne. Így viszont lehet hogy inkább veszek egy használt A70-et. Hm?
nem épp, mert ha nem tesznek bele elég anyagot akkor könnyebb és kevesebb energiát tud szolgáltatni a védőtok az más kérdés. Te még nem láttál gagyi elemet meg igazi jó tartósat egymás mellett ? A hajlítható gagyi még kisebb is a discmanből is kiesett, mert rövid is volt, véknyabb is, könnyebb is. Felmérgelt és puszta kézzel összegyűrtem. Na csináld ezt meg a Phillips vagy Energizerrel!
" sokkal könnyebb volt mint egy normál elem és puszta kézzel meghajlítottam"
Az amit nem tudsz meghajlítani, és nehezebbé teszi az elemet az egy külső védőtok ami arra szolgál hogy az elem kilyukadása esetén ne folyjon ki az elektrolit. Az elem áramtermelő képességéhez semmi köze.
500mA-t vesz vel USB-ről. Beleraktam én tartóselemet utána azzel bírta egész nap pedig lefényképeztem akkor mindet vele vakuval sem spóroltam. Amit adtak hozzá, miután lemerült jobbna megnéztem sokkal könnyebb volt mint egy normál elem és puszta kézzel meghajlítottam. Ja AAA elemmel megy de AA méretűben is találkoztam már olyan minőségűvel. 90Ft-os elemmel be sem kapcsolt egyből kiírta, hogy lemerült
"4db gagyi ceruzaelem, hogy 5 percig működjön, míg megnézem!"
A ceruzaelem nem olyan áramfelvételű, berendezésekhez készült mint a fényképezőgépek 800-1200 mA-es áramfelvétele. Ehhez elemben a Góliát lenne csak jó.
"4db gagyi ceruzaelem, hogy 5 percig működjön, míg megnézem!"
Nem kell ahhoz gagyi elemnek lenni hogy ne működjön. Az elemnek nagy a belső ellenállása 100 mA -nél többet folyamatosan nem tud leadni, míg a kisebb gépek is többszáz mA-t igényelnek.
A vaku töltése alatt a gép lényegében semmire sem reagál és az LCD is sötét marad. Sok új tulajnak ez szokatlan lehet, de két akksitól csak ennyire futja
A "széleslátószögű lencse" inkább nagy látószögű lencse. A vaku esetében azért érdemes lett volna meg említeni a viszonylag lassú töltési időt. A vaku töltése alatt a gép lényegében semmire sem reagál és az LCD is sötét marad. Sok új tulajnak ez szokatlan lehet, de két akksitól csak ennyire futja. Ez szerintem az egyetlen igazán komoly negatívuma a gépnek. Ha már szó esett a manuális módokról, legalább tájékoztató jelleggel érdemes lett volna a beállítható értékeket tól-ig megadni. A lassú expo. pedig szinte az összes kompaktra ebben a kategóriában jellemző. De amíg egy full automata gépen ezt megkerülni sem lehet a manuális módokkal, az A510 és A520 esetében van erre lehetőség. Manuál fókusz, rekesz és záridő állítás. Az is talán említést érdemelt volna, hogy az A510 és az A520 egy az egyben ugyan az a gép, csak a felbontásban és ehhez kapcsolódóan néhány sebesség adatban tér el egymástól. Ráadásul az A510 olcsóbb, de ennek ellenére ugyan olyan jó minőségű 10x15 cm-es papírképeket lehet nyomtatni a vele készített fotókból.
Persze valószínűleg a cikk "szponzor" ezt kérte...
"A Canon PS520 makro teljesítménye - a jobb oldali kép 300% kivágás "
Ilyen nincs makrónál hogy 300%os kivágás, kompaktoknál, leképezett nagyság van az oldalak méretének megadásával mm-ben, cserélhető makró objektíveknél meg leképezési arány van.
Nem értelek! Rá van írva a gépre nagy betűkkel, hogy 4.0 megapixel! Továbbá a képek mérete tényleg 2272x1704. Ez a képméret a fotós köröben 4mpixelként terjedt el.
Talán nem a cikkírót kéne ezért elővenni, hanem a Canon-t amiért 4 mpx-elesnek hirdet egy 3.8mpx-eles kamerát!
Az enyémen sem volt fólia! Az össze extra hozzá egy A64-es oldal leírás magyarul az angol mellett és 4db gagyi ceruzaelem, hogy 5 percig működjön, míg megnézem!
ja még valami: Felbontás: 4 megapixel (2272 x 1704) 2272*1704=3871488 tehát kb 3,8megapixel Majdnem mint az ImpressCam-nál az optikai zoom 8-10-szeresig olvastam róla mindenfélét! még egy ciken belül is! kis pontosságot kérnék ha lehet!
Én viszont ezen lepődtem meg: "Kicsomagolás után az LCD-n egy védőfóliát találunk, ami bár megóvja a kijelzőt a karcolásoktól, de használatát teljességgel lehetetlenné teszi..."
Az írónak eddig csak használt gépekkel volt dolga??? Az a fólia mindig megtalálható és az első dolog vele az eltávolítása. Kivéve persze az olyan arcoknak akik a tv-távirányítójukat is betekerik folpackkal (ismerek párat).
"Az SD kártya illetve a két AA méretű akkumulátor külön rekeszekben kapott helyet. Találhatunk a vázon egy közepesen erős vaku segédlámpát is, ami pirosan világít és így rossz fényviszonyok között segít megtalálni a gépnek az élességet."
Még szerencse hogy nem rakták egybe a memóriát az akkukkal, mert memóriazavar lett volna. AF segédfénynek hívják azt te! Az élességet nem megtalálja a gép, hanem beállítja! Két mondatban három rossz állítás, ritka teljesítmény!
"A gép LCD kijelzője ... 1.8"-os átmérőjével" Jaj.
"A 4 megapixeles felbontás elegendő akár 10x15-ös családi fotók előhívására is, de akár egészen A4-es méretig lehet próbálkozni képeink nyomtatásával." Ajjajj...
Még jó, hogy műszaki, hozzáértő ember írta a cikket!
Átmérője a körnek van... Az LCD-knek általában kép_átlójuk_ van. 4MP-s képet akár már 10x15-ös papírra is ki lehet nyomtatni. Ez igen! De próbálkozni lehet az A4-es mérettel is. Nem semmi! Csak nem egy Canon marketinges a cikk szerzője?