Mesterséges cápabőrt a hajókra!
2005. július 20. 11:43, szerda
A cápánál nem sok félelmetesebb vizilény akad, azonban legalább ilyen kevés azoknak a száma, melyek emellett számos érdekes új technikát inspirálnak. A cápák tulajdonságainak átültetése most az Egyesült Államok Haditengerészetének mozgatta meg a fantáziáját, akik a ragadozó bőrét vették szemügyre.

Több kultúra dörzspapírként alkalmazza a cápabőrt, ami a hajósoknak biztonságos közlekedést nyújt a nedves körülmények között csúszóssá váló fedélzeten. A cápa bőrén alapuló úszóruhákat is készítettek már, a Speedo terméke 4 százalékkal csökkenti a víz által keltett ellenállást. Két kutatócsoport munkájának köszönhetően most a hajózás egy olyan szintetikus cápabőrhöz juthat, ami a haditengerészet hajóinak és a tengeralattjáróinak stratégiai előnyöket biztosít, míg a kereskedelmi flottákat gyorsabbá és működtetésüket tekintve olcsóbbá teheti.

A hajótesteken felgyülemlő kagylók, algák és egyéb élőlények mind emelik a hadsereg és a hajózási iparág üzemanyagköltségeit azáltal hogy akár 15 százalékkal is megnövelhetik a vízijármű ellenállását. Az iparágban ezt bio-szennyeződésnek nevezik. A haditengerészet évente nem kevesebb, mint 600 millió dollárt költ hajói és tengeralattjárói üzemanyag-ellátására. Ebből legalább 50 millió a bio-elszennyeződés számlájára írható, állítják a haditengerészet tudósai.


Cápabőr elektronmikroszkóp alatt. Védi és egyben gyorsítja is az állatot

A mérgező anyagokkal kevert festékek valamelyest orvosolják a problémát, azonban ez az összes többi tengeri élőlényre is veszélyt jelent. Egyes halfajok, valamint a bálnák szintén szennyeződnek a stopposként rájuk tapadó vízi élőlények által, a cápáknál azonban ez egyáltalán nem jellemző. A tudósok megállapították, hogy tisztaságuk titka pikkelyeik bonyolult kialakításában rejlik.

A cápapikkelyek egy kemény anyagból, a dentinből alakulnak ki. Alapvetően nem is igazán pikkelyek, sokkal inkább parányi fogak, melyek mind hátrafelé mutatnak, így ha végigsimítunk egy cápát a fejétől a farkáig, akkor testét simának érezzük, visszafelé simítva azonban már sokkal kellemetlenebb az élmény. Az eddigi kutatások megállapították, hogy a pikkelyek egyrészt egyfajta páncélként viselkednek, másrészt apró örvényeket keltenek, melyek csökkentik az ellenállást és gyorsabb mozgást eredményeznek. Sőt, a pikkelyek - összevetve a többi vízben élő álattal - még csendesebb úszást is lehetővé tesznek a ragadozó számára.

A fentiek alapján nem csoda, hogy az emberek is igyekeznek kihasználni a cápabőr előnyeit. A norvégok valódi cápabőrt tesznek hajóik deszkapadlójára, ami csúszásgátlóként viselkedik a nedves fedélzeten. Az utóbbi években az úszó világversenyeken egyre többen viselik az egész testet borító úszóruhákat, melyeket szintén a cápabőr kialakításáról modelleztek. A haditengerészet számára a cápapikkelyek legfontosabb jellemzője, hogy egyenként hajlanak, folyamatosan változtatva és korlátozva a tapadós organizmusoknak kitett bőrfelületet.


A Speedo ruhája 4 százalékkal gyorsítja az ezredmásodpercekkel küzdő úszókat

Ralph Liedert, a Brémai Alkalmazott Tudományok Egyetemének kutatója elasztikus szilikonból fejlesztett ki egy szintetikus cápabőrt, ami az eredetihez hasonlóan csökkenti az érintkezési felületet, megnehezítve a kagylók számára a megkapaszkodást. Bár szerkezetét tekintve a cápák bőréhez képest egy leegyszerűsített anyagról van szó, hajóra szerelve így is 67 százalékkal csökkentette a bio-elszennyeződést a tesztek során, számolt be Liedert.

A kagylók az egyik legerősebb ismert kötőanyagot képzik, melyet szintén számos kutató tanulmányoz hatékonyabb ragasztók kifejlesztésének érdekében. A kagyló ragasztója azonban csak érdes felületen hatékony, állapította meg Liedert, ami megmagyarázza, miért gátolják meg a pikkelyek a tapadásukat. Egy mesterséges bőrrel ellátott hajó 4-5 csomós sebességnél képessé válna az öntisztításra, eltávolítva az organizmusok többségét.

A másik kutatás, melyben a haditengerészet is részt vett a Floridai Egyetem tudósai nevéhez fűződik. Ők a németekéhez hasonló borítással álltak elő, parányi rombuszalakú pikkelyekből építve azt fel, melyek ki- és behajolva akadályozzák az organizmusok terjeszkedését. Ezt a borítást egy egyszerű algafajjal tesztelték. Az akvárium tulajdonosok számára valószínűleg nem ismeretlen az algák azon tulajdonsága, hogy gyakorlatilag bármihez képesek hozzátapadni, azonban spóráiknak igencsak meggyűlt a bajuk a mesterséges cápabőrrel. Anthony Brenannm, az egyetem anyagtudományi professzora, a floridaiak vezetője szerint 85 százalékkal sikerült csökkenteniük a spórák lerakódását.

A haditengerészet biztatónak tartja az eredményeket, bár tudják, alkalmazása előtt még jó pár kihívással kell megküzdeniük.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
IoIa  
2005. aug. 06. 03:28 | válasz | #35
Az úszó vb-n ez nem látszott...
2005. júl. 24. 18:19 | galéria | válasz | #34
Szerintem is hülyeséget írsz, nyílván nem tud kétszer ugyanolyat uszni az úszó, de az nem a ruha miatt van. Olimpián is pl a döntöben csak egyszer úszik, és akkor lehet, hogy az a fél másodperc számít, vagy negyed vagy akárhány amit a ruha ad.
2005. júl. 21. 23:59 | galéria | válasz | #33
itt az ezred másodpercek is számítanak
2005. júl. 21. 22:05 | galéria | válasz | #32
Itt pedig a cápabőr. Alul olvasható, hogy elektronmikroszkóppal készűlt, 650-szeres nagyítással, 1996 április 16-án.
2005. júl. 21. 22:00 | galéria | válasz | #31
Az eredeti cikk itt olvasható.
Itt pedig megtekinthető az új, szintetikusan előállított hajóbevonat. Hát igen, a természet szebben csinálja...

2005. júl. 21. 20:16 | válasz | #30
Pont azért kérdeztem mert, hogy az elektronmikorszkoppal nagyon kicsi tárgyakat vizsgálnak... szerintem azok a pikkelyek nem olyan nagyon kicsik. Szóval szerintem a kép csak hagyományos fénymikroszkoppal készült...de nem tudom.

Valaki tud vmi hasznos infót?
IoIa  
2005. júl. 21. 17:31 | válasz | #29
4%-kal feltehetőleg valóban nem fog csökkenni az idő, de akkor mennyivel?
Mindenesetre a "vakteszt", amiről írtam, számomra meggyőző volt.
Sadist  
2005. júl. 21. 17:22 | galéria | válasz | #28
Igen, ahogy mondod. Valóban, ha végigsímítod érdesnek érzed, de erős nagyításnál látható, hogy apró lemezekből áll a felület, ami állandóan mozgásban van.
Sadist  
2005. júl. 21. 17:21 | galéria | válasz | #27
Az úszó ideje nem csak a víz ellenállásának a függvénye, ergó ha a víz ellenállását 4%-al csökkented, attól még az úszó ideje nem fog 4%-al csökkenni.
izb  
2005. júl. 21. 14:57 | galéria | válasz | #26
instabil,valszeg ez a helyes kifejezés.
2005. júl. 21. 13:16 | válasz | #25
Ezt én nem értem:

"A kagyló ragasztója azonban csak érdes felületen hatékony, állapította meg Liedert, ami megmagyarázza, miért gátolják meg a pikkelyek a tapadásukat."

A pikkelyek nem érdesek? Akkor a kagyló mért nem tapad? Vagy pedig, ha nem igy müködik, akkor ez mit is magyaráz meg?
IoIa  
2005. júl. 21. 13:05 | válasz | #24
Szoktam gondolkodni... :)
Hülyeségeket te írsz. Semmi logika nincs abban, amit írtál. Nem kell ide 4 esélyes, még egy ember sem tudja kétszer ugyanazt az időt úszni!! Az, hogy egyes sportszergyártók mit hazudnak, az meg senkit sem érdekel. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy 4%-kal kisebb víz által keltett ellenállásnak a mért időben is meg kéne mutatkoznia, vagyis 4%-kal jobb időt kéne úsznia valakinek. Egy 2 perces időnél ez majdnem 5 mp-et jelent(ene). Volt erről szó annak idején egy TV műsorban is, lemérték az időt többször is 2 ruhában (az egyik hagyományos volt, a másik extra). Minimális eltérés volt csak az egyes idők között (1 mp-en belüliek voltak a mért idők eltérései), hol az egyik, hol a másik ruhában úszott idő volt a jobb. Az úszó természetesen nem tudta, hogy melyik a hagyományos, és melyik az extra ruha.
2005. júl. 21. 12:51 | válasz | #23
ez csak 1 újabb cápabőr lehúzása a dologról.
nenad  
2005. júl. 21. 11:18 | galéria | válasz | #22
en is igy ertettem, de gondolom nem :)
2005. júl. 21. 10:56 | galéria | válasz | #21
"az előbbiek alapján a hajófedélzet egyik irányban csúszik másikban nem? Érdekes technikával kellhet rajta közlekedni"

Kétsávosra alakítják a fedélzetet, csak akkor van baj ha valaki eltéveszti.
nenad  
2005. júl. 21. 10:51 | galéria | válasz | #20
egy kicsit gondolkozz mar el... :)
vegyunk par jo uszot. mondjuk egy vb, van 4 eselyes. Tegyuk fel a 4 sportolo nagyon hasonlo idot uszik. A legeselyesbbnek nincs ruhaja, a tobbinek ilyen ruhaja van. A jozan paraszti esznel nincs szukseg tobbre hogy rajojj a legeselyesebbnek az eselyei jelentosen csokkentek, akarhogy produkalja magat.
senki sem forgatta ki a szavaidat,csak szimplan hulyeseget irtal. :)
Flashy  
2005. júl. 21. 10:22 | válasz | #19
a görögök annyira fairek voltak hogy még a nézők is csak saját bőrükben mehettek be
Enkil  
2005. júl. 20. 21:51 | válasz | #18
Ennek már nagyon itt volt az ideje. Ezt már amúgy 10 évvel ezelőt is csináltak. Vagy még régebben?
noss  
2005. júl. 20. 21:23 | válasz | #17
gyorsítja is az állatot
2005. júl. 20. 19:07 | galéria | válasz | #16
Az elektronmikroszkóppal lehet kisebb nagyítást is elérni nemcsak százezrest.
Sadist  
2005. júl. 20. 18:11 | galéria | válasz | #15
Ez minden sportágban így van.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. júl. 20. 18:04 | válasz | #14
több helyen olvastam már (nem blikk) és komolyabb műsorokban is volt róla szó. lehet, h az olimpiai tiltólistán megtalálod.
a név memóriám pocsék, így sajna nem tudom a csávó nevét :(
2005. júl. 20. 17:59 | válasz | #13
Nem teljesen kapcsolodik ide...de szerintetek az egy elektronmikroszkopos kép? Mekkorák lehetnek azok a pikkelyek?
IoIa  
2005. júl. 20. 16:51 | válasz | #12
Bizony! Így igaz!
IoIa  
2005. júl. 20. 16:50 | válasz | #11
Egy kajaknál - ha már itt tartunk - elsősorban az alakja (áramvonalassága), és a súlya a döntő. A kajakosnál pedig az ereje, a kitartása és a technikája. Ne értelmezd félre a szavaimat.
juhand  
2005. júl. 20. 16:30 | válasz | #10
Kitalálták már régen a görögök a dörgést, mindenki a saját bőrében mehetett csak az olimpiára.
M2  
2005. júl. 20. 16:17 | galéria | válasz | #9
" ha végigsimítunk egy cápát a fejétől a farkáig, akkor testét simának érezzük, visszafelé simítva azonban már sokkal kellemetlenebb az élmény"

Hát persze, mert visszafelé a szájánál végzünk.

"valódi cápabőrt tesznek hajóik deszkapadlójára, ami csúszásgátlóként viselkedik a nedves fedélzeten"

Akkor az előbbiek alapján a hajófedélzet egyik irányban csúszik másikban nem? Érdekes technikával kellhet rajta közlekedni.

Yv@n  
2005. júl. 20. 16:06 | válasz | #8
Ez nagyon urban legend szagú azért.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. júl. 20. 14:47 | válasz | #7
nekem úgy rémlik, h ezt a cápás dolgot, egy magyar dárda hajító találta ki. a dárdáját cápabőrbe csavarta és meg is nyerte az olimpiát. később odáig fajúlt a dolog, h a nézőtérre bedobott dárdák miatt betíltották a módszer alkalmazását.
kiváncsi vagyok úszásnál mikor sorolják tiltó listára.
2005. júl. 20. 14:45 | válasz | #6
"Versenyeken szabalyoznam. Akinek van zséje az gyorsabb? :("

Az életet szabályoznám. Akinek van zséje és hajója, az gyilkolhat? US navy suxx
nenad  
2005. júl. 20. 14:43 | galéria | válasz | #5
ez kb olyan mintha az mondanad a jo kajakos ugyanolyan idot fut a szar hajoval es a joval is... Es ez azert nem igy van. Nem mind1 az a 4 szazalek sem.
2005. júl. 20. 14:31 | galéria | válasz | #4
kivívással ?? nem kihívással akart az lenni ? :o
IoIa  
2005. júl. 20. 13:40 | válasz | #3
A jó úszók úszóruha nélkül is tudnak produkálni. Aki nem jó úszó, az hiába vesz fel bármit, nem lesz jobb az eredménye. Az pedig, hogy egyes klasszis úszók ezt viselik, csak azt mutatja, hogy az a sportszergyártó támogatja őket, nem egyebet.
Cat  
2005. júl. 20. 13:28 | galéria | válasz | #2
400 dollár egy ilyen uszóruha, és bárki megveheti, mégse általános a használata
Nyiri  
2005. júl. 20. 13:15 | galéria | válasz | #1
Versenyeken szabalyoznam. Akinek van zséje az gyorsabb? :(