Nem hozott szerencsét a NASA-nak a 13
2005. július 14. 12:02, csütörtök
Technikai gondok miatt kénytelen volt lefújni az amerikai űrhivatal a Discovery űrsikló július 13-ra kitűzött indulását. A NASA nem adott meg konkrét új időpontot, sajtóközleménye szerint jelen állás szerint leghamarabb szombaton van némi esély a kilövésre.

Eleve nem túl jó előjelekkel kezdődött az STS-114 jelű űrsikló-küldetés. Először egy hurrikán, a Dennis fenyegette a tervezett szerdai indulást, de a NASA nem ijedt meg és a kilövő állásban hagyta az űrsiklót. A kedvezőtlen időjárás valóban nem jutott nagy szerephez, mivel a Dennis letért Kuba irányába. Ezután kedden a pilótafülke egyik ablakát védő takarólemez vált le, mivel elengedett a - nem túl profi - szigetelőszalagos rögzítés. Zuhanás közben több hővédő kerámialapon is sérülést okozott, a technikusok azonban szerdára helyreállították a védőréteg állapotát, így tovább folytatódott a visszaszámlálás.

Magyar idő szerint 10 óra 30 perckor megkezdődött az űrsikló üzemanyaggal történő feltöltése, miközben a küldetés vezetői megbeszélésen vettek részt. A hatalmas külső üzemanyagtartály feltöltése közel három órát vesz igénybe, azonban 20 perc elteltével egy szerelőcsapat érkezett a kilövőálláshoz. A technikusok megállapították, hogy a külső tartály elsődleges fűtőberendezés-tisztítója nem működőképes. Bár az említett alkatrésznek van egy tartalékja is, a NASA a rá nehezedő felelősség tudatában nem engedhetett meg ilyen rizikót. Ekkor az űrhivatal úgy vélekedett, hogy a hibás alkatrész cseréje két órát fog igénybe venni, ez azonban nem befolyásolja a 20 óra 51 percre kitűzött kilövést.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

12 óra 11 perckor újraindult az üzemanyagtöltés, ezzel úgy tűnt, a fűtőelem problémája megoldódott. 15 óra 10 perckor befejeződött a külső üzemanyag tartály feltöltése. Összesen 528 000 gallon (azaz 2 millió liter) folyékony oxigén és hidrogént töltöttek be, ami azonban az oxidáló és a hajtóanyag akacsony hőmérsékletéből adódóan folyamatosan elillan, így az utolsó pillanatokig utántöltést kell biztosítani. A feltöltés befejezése egyben az utolsó átvizsgálás kezdetét is jelentette, ami főként a jégképződést hivatott ellenőrizni. A technikusok nem találtak problémát, így 17 óra 30 perckor az űrsikló legénysége megkezdte elfoglalni helyét a gépen.

Azonban pontosan egy óra múlva jelentés érkezett a folyékony hidrogén szintjét ellenőrző szenzorok meghibásodásáról, így a mérnökök egy csapata újabb átvizsgálásba fogott, nem sokkal ezután pedig végleg leállították a visszaszámlálást. A NASA közleménye szerint a hiba a külső üzemanyagtartály egyik üzemanyag-lekapcsoló szenzorában következett be. Ez az érzékelő védi az űrsikló főhajtóműveit azáltal, hogy ha váratlanul alacsonyra esne az üzemanyagszint, akkor leállítja azokat. A meghibásodott alkatrész egyike a külső tartály folyékony hidrogént tároló részében elhelyezett négy érzékelőnek.

A tartályt az este leeresztették, a mérnökök folyamatosan figyelemmel kísérték és rögzítették a meghibásodott szenzor adatait, melyek elemzése egész éjszaka folyt. Ma a küldetés vezetői kielemzik a problémát és meghatározzák a visszaszámlálás újraindításához szükséges lépéseket. A legénységet a munkálatok ideje alatt a Kennedy Űrközpontban szállásolják el.

Mike Griffin, a NASA igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, még nem tudják, hogy a probléma orvosolható-e a kilövőálláson, avagy vissza kell vinni az űrsiklót a hangárba. Ha az utóbbi következik be, akkor könnyen elképzelhető, hogy kifutnak a júliusi időszakból és csak szeptemberben kerülhet sor a kilövésre.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. júl. 27. 00:34 | galéria | válasz | #50
"A kiváló minőségű vákuumszigetelés, az "aktív szorpciós anyagok," és az optimálisan méretezett termodinamikai burkolás (duplafalú kialakítás) nagyon alacsony értéken tartja a párolgási hányadost."

A fenti szöveg a kriogén tartályokra vonatkozik, Az aktív szorpciós anyagok a fal áteresztőképességét csökkentik úgy hogy a gázatomokat megpróbálják helyben tartani,az ürrepülőgép folyékony üzemanyagtartálya egyrészt a súly miatt másrészt mert nem tárolják benne hetekig az anyagot, csak hőszigetelést tartalmaz, és természetesen tömítést az összeillesztéseknél.
2005. júl. 27. 00:05 | galéria | válasz | #49
"Majdnem jó. Csak ott hibázik, hogy a tartályban NEM atomos hidrogén van"

Hát milyen? Kétatomos molekula csak gázállapotban van, kriogénben nem.
2005. júl. 26. 22:54 | válasz | #48
ez az, nem hogy rád bíznák a szervezet pénzügyi menedzselését. Talán már az Androméda-ködben járnák mi?
2005. júl. 26. 22:50 | válasz | #47
tudod milyen bonyolult szerkezet egy ilyen űreszköz ember?? Ne az otthoni fröccsöntött műanyagűrsiklódat vedd alapul amivel játszani szoktál...
pipaxy  
2005. júl. 19. 21:31 | válasz | #46
Minden anyag még a fémek atomjai közöt is vannak hézagok és ha olyan nagyságú atomokból molekulákból álló anyag kerül bele mely a hézagon át tud préselődni akkor az anyag szökik mint rabok az Alcatrazból. Ez nem illékonyság itt a helyes kifejezés szökik

Nem a tökéletlen szigetelésen szökik a hidrogén egy része.


Nem értek veled egyet.
Egy fémrácsban az atomok egymástól való távolsága 0,1-0,5 nm (nanométer), míg egy hidrogén atom átmérője úgy 0,06 nm, tehát ez még át is mehetne, na de a hidrogén nem atomosan, hanem molekulárisan van jelen. Annak átmérője sokkal nagyobb, a rácsállandóval összemérhető. Azt se szabad elfelejteni, hogy a tartály falában egymás mögött millió másik fématom van. Ez olyan mintha több ezer rács között akarsz átnyomni vizet. Egy rácson még simán átmegy, de több ezren már nem.

Nagy optikai teleszkópoknál a tükör felületét több hónapig polírozzák, így tudják elérni, hogy a tükör felszínén kb. 20 nanométernél nagyobb göröngy ne legyen. Na most egy sima csapnál, vagy vezeték toldásnál legyen az akár űrhajón is, érhetnek el ettől nagyobb pontosságot?
Tehát a hidrogén választhat. Vagy a 0,1 – 0,5 nm-es rács között, vagy 20-40 nanométeres illesztési hibákon keresztül szökhet.
E gondolatmenet alapján a hidrogén a tökéletlen tömítéseken keresztül szökik, és nem a tartály falán.
pip  
2005. júl. 18. 11:05 | válasz | #45
"Amiért több hidrogént használ a rakéta, annak az az oka, hogy minnél kisebb a kiáramló anyag atomsúlya, annál nagyobb kiáramlási sebesség érhető el vele."

igen, valahol itt lesz a kutya elasva. Az Arianne-rol olvastam egyszer valami dokumentaciot es ott tunt fel, hogy kb 3-4-szer tobb hidrogent toltenek bele mint amennyi a reakciohoz kellene. Hat annyi hidrogen nem fog elszokni egy par perc alatt amig felvisz egy muholdat :) Bizonyosan a fajlagos impulzus javitasat szolgalja a hidrogentobblet
2005. júl. 18. 09:25 | galéria | válasz | #44
Minden anyag még a fémek atomjai közöt is vannak hézagok és ha olyan nagyságú atomokból molekulákból álló anyag kerül bele mely a hézagon át tud préselődni akkor az anyag szökik mint rabok az Alcatrazból. Ez nem illékonyság itt a helyes kifejezés szökik

Nem a tökéletlen szigetelésen szökik a hidrogén egy része.
dez  
2005. júl. 18. 02:10 | válasz | #43
De nem is arról a pár óráról van szó, hanem a teljes utazásról. És erre vonatkozólag írt a szivárgás miatti 2x-es mennyiségről Cifu.

Az utolsó mondatot nem igazán értem, de végülis nekem mindegy, beszéljétek meg Cifuval. :)
pipaxy  
2005. júl. 18. 01:28 | válasz | #42
folyekony hidrogent meg oxigent visz a tartalyokban (valami el is kell egesse a hidrogent, az oxigen pedig hianycikk odafent). Sot, ha jol tudom sokkal tobb hidrogent visz mint amennyit a kemia megkivanna, amit nem egeszen ertek miert, csak halvanyan sejtem. Ha valaki tudja miert, ideirhatna

Nem hiszem, hogy erre a #16 lenne a válasz. Amíg elérnek a Marsa az jópár hónap, tehát ez alatt az idő alatt szivárog el a hidrogén fele. Mikor feltöltik azt az ultrakönnyű üzemanyagtartályt, akkor mennyi ideig áll ott a rakéta, néhány órát, nem? Az idő alatt a tökéletlen szigetelésen keresztül sem szivároghat el ilyen nagy mennyiségű hidrogén.

Amiért több hidrogént használ a rakéta, annak az az oka, hogy minnél kisebb a kiáramló anyag atomsúlya, annál nagyobb kiáramlási sebesség érhető el vele.
2005. júl. 17. 19:54 | galéria | válasz | #41
"És még ezeknek van pofájuk állítani hogy 40 éve már jártak a Holdon ... szánalmas"

36 éve jártak először ha elolvastad volna.
2005. júl. 17. 19:27 | válasz | #40
És még ezeknek van pofájuk állítani hogy 40 éve már jártak a Holdon ... szánalmas.
dez  
2005. júl. 17. 12:23 | válasz | #39
CSOCSO  
2005. júl. 17. 00:56 | galéria | válasz | #38
Bazz mi majdnem elmentunk megnezni.. az ut innen tobb mint 4 ora.. meg szerencse hogy nem mentunk mert 10 orat utazni a semmiert az azert elsiros dolog
2005. júl. 15. 23:26 | galéria | válasz | #37
DNF :) majd eztis akkor lövik fel amikor kijön a game.


UI: így utolag belegondolva retek szar hsz volt :(
pip  
2005. júl. 15. 17:54 | válasz | #36
folyekony hidrogent meg oxigent visz a tartalyokban (valami el is kell egesse a hidrogent, az oxigen pedig hianycikk odafent). Sot, ha jol tudom sokkal tobb hidrogent visz mint amennyit a kemia megkivanna, amit nem egeszen ertek miert, csak halvanyan sejtem. Ha valaki tudja miert, ideirhatna
2005. júl. 15. 08:48 | galéria | válasz | #35
2Én úgy tudtam hogy folyékony hidrogént visz a tartályokban, rosszúl tudtam"

Sőt pontosan a nagyobb nyomás miatt tud szökdösni a tartály falán keresztül.
2005. júl. 15. 08:43 | galéria | válasz | #34
"Én úgy tudtam hogy folyékony hidrogént visz a tartályokban, rosszúl tudtam"

Sehol nincs az leírva hogy nem folyékony az üzemanyag.
2005. júl. 15. 08:30 | válasz | #33
Én úgy tudtam hogy folyékony hidrogént visz a tartályokban, rosszúl tudtam?
Ha nem folyadék akkor, hogyan töltik fel a tartályt és hogyan nyomatják a hajóműhöz?
Folyadék állapotban sokkal több féhet el a tartályban úgy kissebb a térfogat is nem?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 15. 06:14 | galéria | válasz | #32
Elnézést a saját pórias megfogalmazásomért, a kémia sose volt erős oldalam.
pip  
2005. júl. 15. 01:43 | válasz | #31
"Tök mindegy, mert nem a hidrogén a nehéz, hanem az oxigén."

hat bizony nem mindegy, mert oxigen igy is ugy is kell, a hidrogen meg konnyebb mint a kerozin. Meg ha sokkal tobb is kell belole.
IoIa  
2005. júl. 15. 00:15 | válasz | #30
hmmm.... az "ezek" alatt a nasa nevű szemfényvesztő és pénzeltüntető bagázst értem.
2005. júl. 14. 22:33 | válasz | #29
köszi mindenkinek a komenteket...

én is hasonlóra gondoltam, csak ugy érdekesen érintett hogy olyan jelentős ez az egész hogy számolnak is vele és megemlítik.
2005. júl. 14. 22:16 | galéria | válasz | #28
"na jó de akkor hogy illan el a falon keresztül?... mert van olyan anyag ami annyira illékony hogy egy gumikesztűny is átmegy...de egy aluminium falon"

Minden anyag még a fémek atomjai közöt is vannak hézagok és ha olyan nagyságú atomokból molekulákból álló anyag kerül bele mely a hézagon át tud préselődni akkor az anyag szökik mint rabok az Alcatrazból. Ez nem illékonyság itt a helyes kifejezés szökik.Illékonysága csak a folyadékoknak és pár szilárd vegyületnek van. Pld kiöntenek 96%-os ecetsavat és kénsavat, az ecetsav "szagát" méterekről érzed mert illékonyabb mint a kénsav.
gz8  
2005. júl. 14. 21:39 | galéria | válasz | #27
A belassultat is ú-val írja. Ha már a fejére olvassuk a hibáit, akkor legyen az a full lista.
2005. júl. 14. 19:41 | galéria | válasz | #26
"És még ezek mentek annak idején a Holdra? Na persze"

Nem ezek hanem mások. Nem mindig jön össze azonos jó gárda a világ egyetlen munkahelyén sem.
mrzool  
2005. júl. 14. 19:32 | válasz | #25
OFFTOPIC

"kiderűlt"

Bocs, hogy tőleg kérdem meg, ne vedd csesztetésnek, de mostanában egyre több embertől látom ezt hibásan, hosszú ű-vel leírva. Beszédben is hosszan ejted?
2005. júl. 14. 19:18 | válasz | #24
Amúgy jó belassúlt a közvetités és a kép minőség is rendesen vissza esett, biztos sokan nézték!

Egyébként elég rendesen nyomta a kakaót az űrhajósok kisbuszának soföre, biztos tele van már nekik is a tökük az egész sziszifuszi, tötymörgéssel!!!
2005. júl. 14. 19:14 | válasz | #23
Én meg élőbe néztem a NASA Internet TV-jét vagy fél órát mire kiderűlt, hogy lefujják az egész rajtot
2005. júl. 14. 18:15 | válasz | #22
Kíváncsi lennék, ha ez a misszió is balul ütne ki, vajon mivel mennének fel már arra az épülő űrállomásukra...
IoIa  
2005. júl. 14. 16:39 | válasz | #21
És még ezek mentek annak idején a Holdra? Na persze...
IoIa  
2005. júl. 14. 16:38 | válasz | #20
Majdnem jó. Csak ott hibázik, hogy a tartályban NEM atomos hidrogén van...
Caro  
2005. júl. 14. 16:37 | válasz | #19
Úgy nem lehetne, hogy vizet visz magával, és ott helyben bontják szét napenergiával?
Caro  
2005. júl. 14. 16:31 | válasz | #18
Akkor mivel akarják feltölteni?
Csak nem kerozinnal?
Tök mindegy, mert nem a hidrogén a nehéz, hanem az oxigén.
2005. júl. 14. 14:26 | galéria | válasz | #17
Így már érthető, hogy úgymond csak az elindulásig védi az ablakot. Én hülye meg azt hittem az út alatt védi ( teszem hozzá nem tudtam, hogy arról a külső takarólemezről van szó)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 14. 14:26 | galéria | válasz | #16
A hidrogénatom ugye a legkisebb az atomok közül. Olyan apró, hogy képes átszivárogni a tartály falán. Persze ez a mennyiség viszonylag kicsi, de számolni kell vele.

A mars-utazással kapcsolatban merült fel, hogy ha a Mars-űrhajó hidrogén üzemanyagú rakétával üzemel, akkor cirka kétszer annyi üzemanyagot kell vinnie, mivel ennyi illan el a falon át...
2005. júl. 14. 14:17 | válasz | #15
na jó de akkor hogy illan el a falon keresztül?... mert van olyan anyag ami annyira illékony hogy egy gumikesztűny is átmegy...de egy aluminium falon (ami gondolom nem 2mm vastag...?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 14. 14:12 | galéria | válasz | #14
ÁLtalában aluminiumból, elég komoly hőszigeteléssel megspékelve. Az X-33 (Ventre Star) program egyik buktája az volt, hogy kompozit műanyagból akarták csinálni az kriogén üzemanyag tartályokat, a minél kisebb tömeg érdekében, de az istennek sem sikerült összehozniuk...
2005. júl. 14. 13:49 | válasz | #13
azt tudom hogy mi az hogy ellillan ...

arra voltam kiváncsi hogy ez hogy lehetséges, miből van a fala a tartálynak?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 14. 13:33 | galéria | válasz | #12
Nézd meg ezt a képet. Itt láthatóak az ablakokat fedő takarólemezek, amelyeket az indítás elött szednek le.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 14. 13:32 | galéria | válasz | #11
Kriogén: -160C° alatt folyékony halmazállapotú anyag.
mrzool  
2005. júl. 14. 13:30 | válasz | #10
Nyilván indulás előtt veszik le, nem tudom, hogy merülhetett fel benned egyáltalán, hogy majd csak úgy leesik...
NEXUS6  
2005. júl. 14. 13:30 | galéria | válasz | #9
Ennek a takarólemeznek amúgy mikor és hogyan kellene leesnie? Mert ha az a mechanizmus, hogy az indulásnál úgy is leesik, akkor az elég gáz. Teljesen felesleges volt a hőszigetelő szivaccsal szarakodni évekig, ha ezernyi ilyen rejtett meglepetés van még mindíg!
Ez is összebarmolta a pajozsot, és ha épp ellenkezőleg jobban fogja a szigszallag és csak 1-2 M sebességnél esik le, megint szétszúzva a szárnyat akkor mi van?

És még ők szídják az oroszokat. Lehet hogy fapados a Szojúz, de legalább biztonságosabb.
mrzool  
2005. júl. 14. 13:29 | válasz | #8
Elpárolog a folyékony oxigén és hidrogén.
2005. júl. 14. 13:20 | válasz | #7
mi az hogy elillan a kirogén?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 14. 13:16 | galéria | válasz | #6
Miután pillanatragasztóval elég nehéz roncsolás nélküli oldható kötést csinálni, és mivel nem túl előnyős, ha a takarólemez az út alatt végig az ablak elött lesz...
2005. júl. 14. 13:12 | galéria | válasz | #5
dollárből=dollárból
2005. júl. 14. 13:11 | galéria | válasz | #4
"Ezután kedden a pilótafülke egyik ablakát védő takaró lemez vált le, mivel elengedett a - nem túl profi - szigetelőszalagos rögzítés." - Ezen elnevettem magam. Biztos értik a dolgukat, de abből a több milliárd dollárből nem tellett egy jó kis pillanatragasztóra!
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 14. 13:04 | galéria | válasz | #3
Az STS-107 katasztrófája után úgy csinálnak mindent, mintha tojásokon lépkednének. Ha egy izzó kiégett, máris rohannak vissza az űrsiklóval a FAB-ba, nehogy az a vád érje őket, hogy nem végeznek alapos munkát... :(
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. júl. 14. 12:59 | galéria | válasz | #2
De lagalább szép képeket sikerűlt csinálni.
akyyy  
2005. júl. 14. 12:44 | galéria | válasz | #1
Amerikai diákmunkások nem jó munkát végeznek