Optikai kábelhálózatot építettek ki Iránban
2005. július 15. 00:38, péntek
Miközben az országuk sokak szemében csak egy nagy történelmi hagyományú és múltú, de fejletlen közel-keleti állam, az iráni vezetők igyekeznek rácáfolni erre.

Hirdetés

A fejlesztések egy, az egész államra kiterjedő optikai kábelhálózat létrehozását célozták. Khatami az átadási beszédében az országot átszelő és gazdagságot hozó középkori selyemút digitális megfelelőjeként aposztrofálta a beruházást. Ez új megvilágításba helyezi a többek között internetcenzúrával is megvádolt országot. A már hivatalosan is késznek nyilvánított rendszert Mohammad Khatami leköszönő iráni elnök adta át. A végül összesen 580 millió euróba kerülő projekten a szakemberek 1995 óta dolgoztak.


Az iráni optikai kábelhálózat szerves része a mintegy 56 ezer kilométer hosszú Trans-Asia-Europe (TAE) hálózatnak. A TAE Kínából, Sanghaj városából indul ki, és összeköti Kazahsztánt, Üzbegisztánt, Türkmenisztánt, Iránt és Törökországot Ukrajnán, Lengyelországon, Románián, Magyarországon és Ausztrián át Németországgal.

A telekommunikációs projekt egyik célja a meglévő iráni vezetékes és a mobiltelefon-hálózat továbbfejlesztése. Az ambíciózus tervek szerint 2010-re a jelenleg 70 millió lakossal rendelkező Iránban a jelenlegi 22 millióról 80 millióra fog nőni a vezetékes és a mobiltelefonok száma. Ezzel párhuzamosan pedig a jelenlegi 5,5 millió internetező helyett már 35 millióan fognak szörfölni a világhálón.

Klikk ide!
A régió tengeralatti üvegszálas kábelei - klikk a képre a nagyobb változathoz

A fejlesztések persze itt nem állnak meg. Idén januárban Irán egy 109 millió eurós megállapodást kötött Oroszországgal, amelynek értelmében a közel-keleti állam hamarosan egy telekommunikációs műhold tulajdonosa lesz. Dareiosz király, az egykori perzsa uralkodó tehát elégedett lehet, és nem valószínű, hogy forgolódna a sírjában. A fejlődést szokás szerint csak a politika foghatja vissza, hiszen az atombombaépítés gyanújába keveredett állam ha folytatja az ezirányú kutatásokat, könnyen komoly szankciókkal nézhet szembe.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Roli  
2005. júl. 16. 20:09 | válasz | #7
Nálunk még nincs! Csak a gödröt ásták, de csak a postáig!
Mice  
2005. júl. 16. 10:59 | válasz | #6
hát nyíregyre nem hiszem, h 95-ben jött volna. tudomásom szerint 3-5 éve ha jött...
mrzool  
2005. júl. 15. 17:23 | válasz | #5
Már rég optikai a teljes magyar gerinchálózat (több, mint 10 éve).
Roli  
2005. júl. 15. 17:20 | válasz | #4
Nálunk is fektethetnék már azt a optikai kábelt! Minden városba.
2005. júl. 15. 13:56 | válasz | #3
mekkora lenne BF2t tolni iráni szerveren
2005. júl. 15. 08:14 | galéria | válasz | #2
Bár lehet h átálnak az internetes hentelésre :D CS vagy esetleg egy kis Battlefield 2 (az otthonos környezetért... )
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. júl. 15. 01:45 | galéria | válasz | #1
ilyen helyeken csak a háború megy :(