Küszöbön a Longhorn első bétaváltozata
2005. július 11. 14:52, hétfő - Forrás: COMPUTERWORLD
Hamarosan megjelenik a Windows Longhorn első bétaverziója. A Longhorn beta 1-es változata július végén lesz elérhető, ellentétben a korábban beharangozott június 30-i időponttal.

Hirdetés

A beta 1 fejlesztése már a végső fázisban van, gyakorlatilag az utolsó hibák befoltozásán dolgoznak a redmondi fejlesztők. Sok látványos újdonságot nem fogunk látni ebben a változatban, ugyanakkor tökéletes alapot nyújt arra, hogy a fennmaradó közel egy év során a driver- és szoftverfejlesztők a lehető legjobb körülmények között folytathassák munkájukat.

A legtöbb fejlesztőcsoport már régen elkészült a beta 1-be szánt kódjaival, most már csak néhányan dolgoznak a fennmaradó pár hiba kijavításán, amire még közel húsz napjuk van. A többi csapat már az 5200-as buildek kódját írja, ami már csak a beta 2-ben kerül felhasználásra. A második béta várhatóan novemberre lesz kész, és a vállalat úgy tervezi, hogy ez lesz az a verzió, amitől valamennyi felhasználónak le fog esni az álla. Ezt a kiszivárgott képernyőfotók is alátámasztják, a béta 2 ugyanis már tartalmazza a látványos Aero felhasználói felületet.

Noha a Microsoft a következő generációs Windows futtatásához legalább 3 GHz-es processzort és 512 megabájt memóriát ajánl, a szoftver az első tesztek szerint gyengébb gépeken is elindul, akár 128 megabájt memóriával is beéri. A kisebb teljesítményű rendszereken azonban nem lesz elérhető a Longhorn összes új funkciója, összességében a megjelenés sokkal jobban hasonlítani fog a Windows XP-re, mint a Longhornra.

A Microsoft programozói úgy alakították ki a Longhornt, hogy annak grafikus megjelenítési képességei igazodhassanak a számítógép teljesítményéhez. A hírek szerint négy különféle megjelenítési séma közül választhatnak majd a felhasználók, amelyek közül a legerősebb gépekhez igazított "Aero Glass" csúcsváltozat háromdimenziós hatásokat és áttűnéseket is tartalmaz. A "To Go" kódnevű megjelenítési sémát kifejezetten noteszgépekhez igazították, ez kevesebb speciális effektust tartalmaz. A Longhornban is lehetőség lesz arra, hogy a Windows XP-hez vagy Windows 2000-hez hasonló grafikus felületen dolgozzunk, ez a "Classic" beállítás.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. júl. 19. 17:31 | galéria | válasz | #6
A tájékozatlanságodról nem a MS tehet.... sokkal inkább te..
2005. júl. 19. 17:29 | galéria | válasz | #5
Na látom megint összegyültek a "jól megmondom a frankót" típusu "észlények".....

A hozzászólásaik számából ítélve, csak azért regisztrálnak, hogy beböfögjenek egy pár eszméletlen
hülyeséget...

A Longhorn nagy durranás lesz szinte biztosra veszem... ugassatok csak nyugodtan...
ac3  
2005. júl. 11. 22:59 | válasz | #4
kb ennyi lesz benne az ujdonsag.... gondolom a 3d-s sz*rsag is hasznalhatatlan lesz...
osx rulz
2005. júl. 11. 21:13 | galéria | válasz | #3
Én asszem még egy jó darabig megmaradok az XP-nél.
savior   "Rest in Peace savior" 
2005. júl. 11. 16:03 | galéria | válasz | #2
meg mindenhol csak ezt lehet hallani hogy atlatszo ablakok meg 3d... az ertelmes ujdonsagokrol meg semmi info
savior   "Rest in Peace savior" 
2005. júl. 11. 16:01 | galéria | válasz | #1
remelem lesz olyan valtozat is ami egyaltalan nem tartalmaz specialis effektusokat :)
aki arra kivancsi az ne az oprendszer altal elje ki magat...