Készen áll a Venus Express
2005. július 18. 10:26, hétfő
Befejeződtek az első európai Vénusz-szonda fejlesztési, összeszerelési és tesztelési munkálatai a franciaországi Toulouse-ban.

Hirdetés

A Venus Expresst az ESA megbízásából az EADS Astrium készítette el. A szonda a tervek szerint októberben kezdheti meg utazását a Naphoz közelebb eső szomszédunkhoz. A kilövést egy Szojuz-Fregat rakéta hajtja végre a bajkonuri Kozmodromból. A kutató szonda hét tudományos műszerével két vénuszi évig, azaz 500 napig vizsgálja a legforróbb bolygó légkörének szerkezetét, összetételét és változásait 250 és 66 000 kilométer közötti magasságokból.

A Vénusz légkörében és környezetében fennálló körülmények megismerése és elemzése rendkívül fontos, hogy megismerjük az élet fejlődését vezérlő hosszú távú éghajlati folyamatokat. A Vénusz földszerű bolygó, anyagi, kémiai összetételét, valamint méretét és tömegét tekintve nagyon hasonlít a Földre.

A szonda nevéből lehet következtetni, hogy az európai űrhivatal a Mars Express technikáját alkalmazta, mind a tervezésnél, mind a műszerek terén. Utóbbihoz társult néhány eszköz a szintén futó Rosetta programból is, így három szempontból is kiemelkedőnek számít a végeredmény. Egyrészt költséghatékony, másrészt tudományos szempontból a lehető legmodernebb és végül páratlanul gyors volt a fejlesztési ütemterv. A tervezés 2002 őszén vette kezdetét, az utolsó néhány hónapban pedig már a végső ellenőrzéseket hajtották végre rajta, melynek utolsó állomása, a repülési engedélyhez szükséges vizsgálat jelenleg is zajlik. A tervek szerint augusztusban szállítják át Bajkonurba.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb vátozathoz

Mivel a Venus Expressnek a Nap irányába kell haladnia, ezért rendkívül speciális napelemekre volt szükség, melyek ellenállnak a küldetés során jelentkező magas hőmérséklet által támasztott terhelésnek. A Merkúr után a Vénusz a Naphoz legközelebb eső bolygó, a paneleknek azonban nem csupán a Nap közelségével kell megküzdeniük, de még a Vénusz atmoszférája által visszavert napfénnyel is, az úgynevezett albedóval. A fortyogó bolygó a ráeső napfény háromnegyed részét veri vissza. Az 5 négyzetméternyi területen elhelyezkedő napcellákat úgy tervezték, hogy azok üzemi hőmérséklete -167 és +158 Celsius-fok közé essen. Az erőforrás földkörüli pályán 821 watt, míg a Vénusz körüli pályáján 1468 watt leadására lesz képes.

A szonda méreteit tekintve 1,5 x 1,8 x 1,4 méteres, kilövéskori össztömege 1250 kilogramm, melyből 570 kilogramm üzemanyag, illetve 90 kilogramm rakomány. Főhajtóműve mellett nyolc manőverező hajtóművel rendelkezik. Kommunikációs rendszere kétirányú, két hullámhosszon (S/X sáv) a napi adatátvitel 60 és 530 Mbyte közé esik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pipaxy  
2005. júl. 19. 21:42 | válasz | #23
Ha a CO2 90%, akkor nyilvánvaló hogy üvegházhatás melegedett fel a bolygó. De akkor miért veri vissza a besugárzott napfény 75%-kát?
Másrészről gondolom energia egyensúly van a bolygó és környezete között. Ha csak 75%-kát veri vissza, akkor 25%-kát elnyeli és még tovább melegszik?
A Föld esetében a visszavert napfény 100%?


Azért veri vissza a 75%-át mert jó fényvisszaverő képessége. Jól gondolod, egyensúlynak kell lennie, mert különben melegedne. A maradék 25%-ot elnyeli, és más hullámhosszokon, infravörös tartományban sugározza ki újra.
pipaxy  
2005. júl. 19. 21:40 | válasz | #22
A cikkből idézve:
A Merkúr után a Vénusz a Naphoz legközelebb eső bolygó, a paneleknek azonban nem csupán a Nap közelségével kell megküzdeniük, de még a Vénusz atmoszférája által visszavert napfénnyel is, az úgynevezett albedóval.

Az atmoszféráról visszavert fényt az atmoszféráról visszavert fénynek nevezik.
Az úgynevezett albedó-va az égitestek fényvisszaverő képességét jellemezhetjük. A ráeső fénynek hányad rész veri vissza? A Földé pl. 0,37. A ráeső fény 37%-t veri vissza.
2005. júl. 18. 22:20 | válasz | #21
messze van a Föld esetében a fényvisszaverés a 100%tól. nagyon messze, szín tükörsima ezüstből lenne akkor lehetne 100% közelében.

Amugy a CO2 nem okoz akkora üvegházhatást mint amekkorát a legtöbb ember hisz, ha a légkörben pl metánból lenne 90% akkor más lenne a helyzet - csak hogy egy jól ismert gázt említsek.
2005. júl. 18. 20:48 | galéria | válasz | #20
2005. júl. 18. 20:10 | galéria | válasz | #19
Ezt a "Föld esetében 100%"-ot honnan veszed? De ezt már ált.isk. óta tudhatod, h nem így van.
2005. júl. 18. 19:05 | galéria | válasz | #18
Ha vesszőt teszel a "volna" után, teljesen mást jelent a mondat.
2005. júl. 18. 18:51 | galéria | válasz | #17
"A Föld esetében a visszavert napfény 100%?"

Hogy volna fizikai lehetetlenség.
2005. júl. 18. 18:38 | galéria | válasz | #16
Felhős az egész. Sztem azért ver vissza 75%-ot.
k0zi  
2005. júl. 18. 18:37 | válasz | #15
Sűrű a légkör, így a napsugarak nagyrésze el se éri a felszínt. Igazából ilyen sárgás félhomály van az orosz szondák szerint. A Venera 13 és 14 landolt és fúrásokat is végzett, bár lehet csak tervezett fúrás volt :)
Venera 13 digitálisan feljavított képe
Venera 14 digitálisan feljavított képe
Hozzáteszem ezek a képek 1982-ben (igen akkor) készültek :)
2005. júl. 18. 18:36 | galéria | válasz | #14
Nostradamus szerint meg a század 2. felében új energiaforrást fedeznek majd fel a Vénuszon. :)
Xantia  
2005. júl. 18. 18:20 | válasz | #13
Ha a CO2 90%, akkor nyilvánvaló hogy üvegházhatás melegedett fel a bolygó. De akkor miért veri vissza a besugárzott napfény 75%-kát?
Másrészről gondolom energia egyensúly van a bolygó és környezete között. Ha csak 75%-kát veri vissza, akkor 25%-kát elnyeli és még tovább melegszik?
A Föld esetében a visszavert napfény 100%?
k0zi  
2005. júl. 18. 18:11 | válasz | #12
Oroszok már a felszínről is csináltak képeket :)
Légkör összetétele az orosz szondák szerint: 90% CO2 +-10% :)
Cat  
2005. júl. 18. 16:05 | galéria | válasz | #11
hülyeséget irt Wilddog, 250 km ahogy a cikkben van, nem 250e
Ackro  
2005. júl. 18. 15:58 | galéria | válasz | #10
lehet, hogy ők is majd csak akkor jönnek rá amikor már ott a szonda, hogy nem érdemes ilyen távolságból megvizsgálni és azt mondják, hogy bárcsak hallgattunk volna babajagabelegabaja mágusra aki már jóelőre megérezte a bajt! :P
Keldor  
2005. júl. 18. 14:57 | válasz | #9
2005. júl. 18. 13:07 | válasz | #8
Onnan is többet lát, mint a Földről. A légkör vizsgálatához gondolom nem kell alacsonyabb pálya.
2005. júl. 18. 12:50 | galéria | válasz | #7
Van egy olyan érzésem hogy 250000km-ről nem érdemes vizsgálni a vénuszt ha már ott van a szonda.
Cat  
2005. júl. 18. 12:39 | galéria | válasz | #6
http://sci.esa.int/science-e/www/object/index.cfm?fobjectid=37357
2005. júl. 18. 12:27 | válasz | #5
250 000 - 66 000 km
2005. júl. 18. 12:15 | galéria | válasz | #4
"500 napig vizsgálja a legforróbb bolygó légkörének szerkezetét, összetételét és változásait 250 és 66 000 kilométer közötti magasságokból.

Na ezt fejtse meg valaki hogy milyen magasságokat akartak írni.
Cat  
2005. júl. 18. 12:08 | galéria | válasz | #3
és? attól még a szonda az űr hidegében repül, ha meg nap süt rá akkor borzasztóan felmelegszik
Xantia  
2005. júl. 18. 11:14 | válasz | #2
Rosszul emlékezem? Én mintha arra emlékeznék, hogy a Vénuszon az üvegházhatás miatt magas a hőfok. A légkörében sok az CO2.
Valaki világosítson fel... Plízz
JZO  
2005. júl. 18. 11:12 | válasz | #1
cool