Egyre több nő internetezik Németországban
2005. július 11. 14:24, hétfő
Míg korábban szinte a férfiak privilégiuma volt a világháló, addig mára, a tendencia alaposan megfordult, és egyre több nő fedezi fel magának az internetet, illetve az online cégek többsége is azonosította a gyengébb nemet, mint új vásárlói réteget.

Hirdetés

A hamburgi székhelyű Fittkau & Maass Ügynökség által készített tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy napjainkra már szinte teljesen kiegyenlítődött az internetezők nem szerinti megoszlása. A német internetezők 54 százaléka férfi és 46 százalékuk nő. Leginkább a fiatalok között emelkedett a női internetezők aránya és a tinédzserek és a huszonévesek között már egyenesen több hölgy használja a világhálót, mint férfi. Teljesen másképpen fest az arány az 50 év feletti korosztály tagjainak a körében, itt csupán 30 százalék a nő és 70 százalék a férfi.


Az férfi-nő arány változása 1995-től 2005-ig

A gyengébb nem képviselőinek a többsége főleg vásárlásra használja a világhálót, igaz még így is több férfi (45 százalék) vásárol az interneten, mint nő (38 százalék). A férfiak ráadásul többet is költenek: minden második férfi 250 eurót adott ki az elmúlt 6 hónapban, míg ugyanez csupán minden harmadik nőről mondható el. Elmondható, hogy a nők megfontoltabbak az online fizetéskor is, bankkártya használatára például csak 30 százalékuk hajlandó, ugyanez az arány a férfiaknál 46 százalék. A nők 78 százaléka szívesebben alkalmazza az online megvásárolt áruk helyszíni kifizetését és 50 százalékuk leginkább csomagküldő szolgálatoknál vásárol. A nők általában szívesebben keresik fel az olyan cégek weboldalát, amelyekkel offline, azaz az utcán sétálva is találkozhatnak.

A nők elsősorban ékszereket, fehérneműt, testápoló szereket és ruhákat vásárolnak az online boltokban és előszeretettel látogatják a Tchibo-lánc oldalait. Ezzel a szemben a férfiak főleg az online zenei kínálat, az újságok és a politikai témájú oldalak iránt érdeklődnek és előtérben vannak az olyan cégek weboldalai, mint amilyen az Amazon és az eBay.

Mindenesetre összességében elmondható, hogy a számítógéphez és a világhálóhoz nem értő lassan már a múlté.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. júl. 12. 19:11 | válasz | #2
Akkoriban még férfi netező is kevés volt...
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. júl. 11. 16:03 | galéria | válasz | #1
95-ben még szinte nem olt női netező? Ez elég érdekes, bár kkoriban inkább csak munkahelyekn volt net.