![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
8 GHz-en debütál az XDR2 memória
2005. július 8. 13:41, péntek
A memóriák tervezésére szakosodott Rambus elkészült az XDR memóriák második generációjával, amely a vállalat szerint ötször gyorsabb, mint a jelenleg csúcskategóriának számító GDDR-termékek.
Nem meglepő, hogy ezen memóriákat elsősorban háromdimenziós alkalmazásokra és játékokra szánják, igaz, az új fejlesztések kereskedelmi forgalomba kerülésére - pláne elterjedésükre - még jó ideig várnunk kell. A Rambus ugyanis legkorábban 2007-ben valószínűsíti az XDR2 memóriák piaci megjelenését, és a cég partnerei egyelőre csak a licenc megvásárlásán törhetik a fejüket. Addig egyedül az első generációs XDR áll rendelkezésre, amelynek szintén nincs oka a szégyenkezésre, hiszen a 6,4 GHz-es frekvencia, a 128 bites interfész, illetve az akár 100 GB/s-os memória sávszélesség egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény. ![]() Nyilván így gondolta ezt a Toshiba és az Elpida is, hiszen a két nagyvállalat már az XDR 2003-as bemutatóján is jelen volt, sőt, fontos szerepet töltöttek be az új memóriák kifejlesztésében és gyártásában. Őket követte a Samsung, amely januárban jelentette be a 256 megabites modulok sorozatgyártásának megindulását, valamint a Sony, amely következő generációs konzolját - PlayStation 3 - szereli fel az új technológiával. A Rambus azonban még ennél is nagyobb halat szeretne kifogni: a vállalat nemrég egyértelművé tette, hogy az Intel vezetésével szövetkeznének, amelytől nyilván azt remélik, hogy - ahogy az annak idején az RDRAM segítségével is sikerült - ismét betörhetnek az asztali számítógépek piacára. "Vissza akarunk kerülni az Intel útitervébe. Legfontosabb célunknak a PC memóriák fejlesztését tekintjük" - jelentette ki májusban Harold Hughes, a Rambus vezérigazgatója, aki egyébként több mint 23 évig dolgozott a processzorgyártónál. Kérdés, hogy egy ilyen kezdeményezés mennyiben bizonyulna életképesnek, hiszen a DDR és DDR2 szabványok abszolút elsőnek számítanak az asztali számítógépek piacán, és korántsem biztos, hogy egy újabb szabvány - legyen az bármilyen fejlett - eséllyel rúgna labdába velük szemben. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|