Fantastic 4
2005. július 8. 20:12, péntek
A szuperhősök ideája inkább illik a konzolok világához, így nem is csodálkoztam, hogy a játék PC-n konzol átiratként jelenik meg. Viszont az már kellemes meglepetés volt, hogy ebből komolyabb hátrányunk nem származik. Az irányítás egyértelműen joypad-del élvezhető igazán, de billentyűzet, illetve egér segítségével sem olyan nagy ördöngösség végigcsinálni.

Hirdetés

Szerkezetileg a régi jól bevált módszerrel találkozunk, minden akció egy külön pálya. Van egy-két küldetés, amit kötelezően végre kell hajtanunk, néhány kritérium ahhoz, hogy a pályabónuszt megkapjuk, illetve egyéb extra dolgokat is gyűjthetünk. A bónusz dolgok általában akkor jönnek, ha a megadottnál korábban visszük végig a pályát, megadott mennyiségű tárgyat/szörnyet elpusztítunk, illetve azt, hogy ne veszítsünk egy életet sem közben. Ha ez mind sikerül, akkor a karakterek valamelyik értéke javulni fog, mint életerő, vagy kozmikus energia.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Mind a négy karakter három alap-, illetve ugyanennyi kozmikus támadást ismer, és ezek egészülhetnek majd ki kombókkal, amik 3-4 egységből épülnek fel. Gyakorlatilag gyorsan bepötyögünk a num padon 3-4 számot és már jön is a spéci támadás. A lényeg itt a gyorsaságban van, illetve a szituációhoz legjobban illő mozdulatsoron.

A történetben nem kell mélységeket keresnünk, nem lesz komoly cselekmény, viszont a fordulatok és az akció kárpótol mindezért. Félő volt számomra, hogy elrontják a játékot és nem fogja visszaadni a képregény vagy rajzfilm hangulatot. Itt újra meg kellett lepődnöm, mert egy izgalmas, pörgős akciójátékot kapunk, ahol a realitásnak nyoma sincs, hanem a sci-fi/fantasy világ legégetőbb gondjai kerülnek tálalásra. Aki joypaddal a kezében fekszik és kel, és a Mortal vagy a Tekken a kedvenc játéka, annak semmi gondja nem lesz az irányítással, sőt talán túl egyszerűnek is fogja találni a kombókat. (Semmi "le fel le le le fel hátra üt, rúg le fel").

Problémát jelenthet viszont az elég gyenge kameramozgás és a néhol beakadó karakterek problémája. Ezzel együtt dinamikusan lehet haladni a pályákon, egyik sem fog 10-15 percnél tovább tartani, max. esetleg valamit több nekifutásra tudunk csak megcsinálni. Ha emellett még hajtunk a bónuszokra is, akkor viszont sok-sok időt fogunk eltölteni minden szint kivégzésével. Így a konzol betyárok és a PC-huszárok is egyaránt élvezhetik a programot, ami - valljuk be - ritka jelenség mostanság (lásd GTA).

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A négy hős között játék közben szabadon váltogathatunk, de a legtöbb helyen viszont nem lesznek mind a négyen elérhetőek, hanem a küldetésre legalkalmasabb egy vagy két hős vág neki. Félő viszont a kevésbé fanatikus játékosok számára, hogy a játék hamar lapossá válik, illetve hamar végig lehet rajta szaladni, ha nem akarunk mindenhol maximumon teljesíteni, így pillanatok alatt a kukában landolhat a játék. Manapság a bőséges választék miatt nem fog eleget jelenteni az ismételhetőség lehetősége, a három nehézségi fokozat, illetve a konzolokon elmaradhatatlan "unlock" lehetőség a játék szinte minden funkciójára.

Az akciók nagyrészt hasonlóan épülnek fel: először megjelenik a probléma, ezután végigküzdjük magunkat háromféle típusú, de tengernyi szörnyön, majd a végén összefutunk a miniboss, azaz a kis főellenség karakterrel, akit valamilyen egyedi módon lehet csak eliminálni. Amennyiben ez sikerül, akkor máris egy lépéssel közelebb vagyunk Dr. Doom likvidálásához.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
C7  
2006. szept. 11. 19:41 | válasz | #37
a gamet én innen töltöttem le: torrentportal.com keress rá: Fantastic four, utána szűkitsd le Games-re, és a legalsó lesz. nagyon cool a game, a 33. pálya nem megy Hardon
2006. aug. 30. 15:02 | válasz | #36
Nem tudjátok??Valahol le lehet tölteni a Fantasztikus 4-es játékot??
klhcla  
2005. dec. 08. 18:59 | válasz | #35
bullsiht
2005. aug. 19. 21:43 | válasz | #34
hali mindenkinek
nem tud valaki mit kell csinálni a játék 1/5 [Intro utolsó pálya] pályáján mert nekem nem akarja megsebezni azt a Qva robotot
ha valaki tud valamit az irjon a kizo1988@gmail.com E-mail címre!!!
2005. júl. 30. 18:15 | válasz | #33
sztem sokkal jobb, mint hulk meg spiderman. mármint maga a játék. azok sztem nagyon gagyik lettek, ez isaz kicsit, de nem annyira mint azok!
sanyx  
2005. júl. 21. 12:46 | válasz | #32
Játéknak nem lehet nagy értelme mert csak zuzni törni kel!:D
DE COOL!:)
clowny  
2005. júl. 16. 19:17 | válasz | #31
tök jó
Csaba  
2005. júl. 15. 21:58 | galéria | válasz | #30
Na, meg is találtam a HULK vs Batman-t a neten. Kösz, hogy szóltál, Fiber. Bár most, hogy olvasom, úgy rémlik, olvastam én régen, csak azóta eltelt 10 év, és a feledésbe merült.
Neked meg, Cat, csak annyit, hogy látszik, hogy neked nincs árnyalatnyi ismereted sem. Bizony, a fent említett képregény így kezdődik: A DC és a Marvel bemutatja... Méghogy 1% esélye sincs, hogy összeeresszék őket.... Már meg is történt. Előbb utána kéne járni a dolgoknak, aztán ócsárolni mást.
2005. júl. 13. 18:19 | válasz | #29
modnjuk volt 1x régen egy doson futó donaldos játék ha jól emléxem akkor valami mászókát kelett építeni és ilyen hülyeségeket lehetett rátenni hogy kerék meg miatököm és elég jómóka volt niki viki tiki meg játszott rajta és a lényeg hogy minnél jobban érezzék magukat
2005. júl. 12. 17:11 | galéria | válasz | #28
hulk meg a spider-man is elég gyengus volt...
tmpx  
2005. júl. 12. 12:49 | válasz | #27
és mit szóltok a conan vs terminátor vs california elnöke?
2005. júl. 11. 19:32 | válasz | #26
Goth   "Rest in Peace Goth" 
2005. júl. 11. 12:08 | galéria | válasz | #25
Inkább WOSM kell nekünk! World of Super Mario.
Abból állna az egész hogy a játékosok gombát szednének meg egymásra ugrálnának,hvalakit kilapítottál, a szintjétől függően kapsz 250-1500 exp-et, és szintlépéskor a megszerzett skillpontjaidat ugrásmagasság, ugráshosszúság meg tűzgolyóköpés között oszthatod el :D
Goth   "Rest in Peace Goth" 
2005. júl. 11. 12:02 | galéria | válasz | #24
hogy én mennyire utálom az ilyen szuperhősös szárságokt
2005. júl. 11. 08:25 | válasz | #23
várom már mikor jön ki a donald kacsa szerepjáték morpgg
world of duck's

Csaba  
2005. júl. 10. 22:07 | galéria | válasz | #22
Háát, az igazat megvallva, iszonyat régen olvastam a képregényeket. 8-10 éves lehettem, mikor elkezdtem. Kockás, Tumak, Asterix, Conan, Batman, Superman, Trans Formers, Pókember, Robotzsaru. Ezeket olvastam sokat, aztán kinőttem belőle. Tehát mikor ilyen "összevegyítések" voltak, már nem járattam a képregényeket. De utánanézek ennek a Hulk Batman dolognak.
Cat: Már megbocsáss, de semmi összefüggést nem látok a 2 dolog között... Én azt kérdeztem, ha harcolni kellene Batmannek és Hulknak egymással, ki győzne? Nem azt, hogy hány % esélye van a találkozásuknak. Szerintem a környezettől függ. A sivatagban tuti Hulk, de egy városban Batman lenne az esélyesebb.
Fiber  
2005. júl. 10. 19:07 | válasz | #21
Csaba, olvass képregényeket, összeeresztették Hulkot Batmannel, sőt mindez magyarul is megjelent. Igaz, hogy nem tegnap, de ha élelmes vagy megtalálod a neten is.
Cat, ennyire nyíltan nem merném kijelenteni Hulk győzelmét, Ben ugyanis képes gondolkodni bármilyen alakban, míg Hulknak ez nehezére esik. (bár a képregényben ezt is tudta kontrollálni egy ideig)
2005. júl. 10. 09:58 | galéria | válasz | #20
Ma2ska  
2005. júl. 10. 07:17 | válasz | #19
Freddyt Jason nal, Alient Predatorral összeereszteni legalább ekkora képtelenség mégis megtették. Kiváncsi lennék egy Rambó vs Piedone meccsre még..
Cat  
2005. júl. 10. 02:43 | galéria | válasz | #18
nonszensz kérdéseket teszel fel, látszik hogy árnyalatnyi ismereted nincs
batman DC hős, hulk pedig marvel, 1% esélye sincs a találkozásuknak, más univerzumban vannak, más hősőkkel, körülményekkel körbevéve
(egyébként itt is egyértelműen hulk)

A további hasonló kérdésekre választ váróknak ajánlom a marvel szerepjátékot, mely hivatalos kiadás, és amivel mindenki össze tudja hasonlítani az általuk kívánt kombináció erősségeit/gyengeségeit
Csaba  
2005. júl. 09. 22:54 | galéria | válasz | #17
És ha Hulkot eresztenénk össze a Batmannel?
Ki nyerne?
Cat  
2005. júl. 09. 21:09 | galéria | válasz | #16
hulk, egyértelműen
2005. júl. 09. 18:34 | válasz | #15
Arra lennék kiváncsi ha az F4-ből a nagydarabot(most nem toma nevét) összeeresztenék Hulk-kal.
Melyik nyerne?
Sith  
2005. júl. 09. 16:22 | válasz | #14
Imádtam régen a F4 én mindengkép kiváncsian várom :)
A képregény adaptáciokrol anyit hogy a Predator vs alien vs superman vs terminator is kimaradt még és a társaik igy szerintem örüjünk hogy a normláisabbját filmesitik meg :
Ma2ska  
2005. júl. 09. 12:47 | válasz | #13
Tőtsd de mint mondtam tucatgagyi...szerintem..
Zacsy  
2005. júl. 09. 12:34 | galéria | válasz | #12
Nem rég tesztelték a Fix.Tv-sek elég jónak tűnt.
lehet hogy letöltöm.
ZSORRO  
2005. júl. 09. 11:12 | válasz | #11
5en voltak a képregény szerint az ürhajon, ugye 4böl lett a szuperhös társaság, az 5ödik meg gonosz lett, ha jol tudom legalábbis... (lehet, hogy ö az akit a bemutatoban látni lehetett)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. júl. 09. 10:29 | válasz | #10
mintha az ürhajón 5en lettek volna...
Hege15  
2005. júl. 09. 10:18 | válasz | #9
Szerintem ez a játék olyan lesz mint a HULK ugyanaz a motor pörög benne igy első ránézésre
De nem értem mi a baj vele
Én le fogom tölteni és végig is fogom vinni.
A HULK-al játszottam és tetszett (kivétel amikor a faszikával kellett menni de hát ezért vannak a kódók) remélem ez is olyan jó játékmenetel rendelkezik majd mind a HULK
2005. júl. 09. 10:02 | válasz | #8
Amerika kapitany meg hartavan......(a maradek 200 rol nem is beszelve...:)
2005. júl. 09. 10:00 | válasz | #7
szerintem szar
Ma2ska  
2005. júl. 09. 08:22 | válasz | #6
A játék elég gagyi szerintem olyan jó átlagos..
Ma2ska  
2005. júl. 09. 07:44 | válasz | #5
Hát ez igy elsöre éppenséggel üti a gagyi unalmas betment, rókabör vagy sem. Az már lefutott téma. A képregényfeldolgozások idejét éljük amik közül nekem a Hellboy és a Sin City tetszett, a többi felejtös ezt meg majd meglátjuk..
winnie  
2005. júl. 09. 02:47 | válasz | #4
szerintem ennek főleg anyagi okai vannak. 1 szuperhőst még meg lehet könnyen jeleníteni, no de 4-et?:)

ugyanazért nincs gondolom avengers sem. na jó, ott méret beli gondok is adódnak, de a thing sem volt egyszerű:)
ttbela   "Rest in Peace ttbela" 
2005. júl. 08. 23:00 | válasz | #3
már elsőre is egy nagy szar, elegem van ebből a sok egymásra épülő buzeránsból BATMAN a király, és kész!!!
Cat  
2005. júl. 08. 21:55 | galéria | válasz | #2
hát ahhoz képest hogy régi klasszikus, fura hogy gyakorlatilag az utolsók között jön ki a nagy nevek közül
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. júl. 08. 21:03 | válasz | #1
érdekes, a cikk elején az van, h a F4 kadegóriájának első szuper képregénye, erre végig "újszülött" figurákhoz hasonlítja, mintha azokról lenne másolva ("Hulk-osra sikerült" stb.) ;)