Messze még a digitális forradalom
2005. július 9. 03:46, szombat
Dacára az internet és a hordozható lejátszók rohamos terjedésének, a zenehallgatás terén még az Egyesült Államokban is a CD-lejátszó és az FM rádió viszi a prímet, messze van még tehát a digitális forradalom.

Hirdetés

Az IDC piackutató cég által közzétett tanulmányban erre hívja fel a figyelmünket - némileg megcáfolva a szakemberek korábbi megfigyeléseit - miszerint az idei év már a hordozható lejátszók, illetve az online zeneboltok éve lehet. Az amerikai szakemberek ugyanis azt találták, hogy bár az Egyesült Államokban - amely egyértelműen vezet az új zenei és telekommunikációs technológiák terén - egyre többen vásárolnak digitális eszközöket, mégis megkérdőjelezhetetlen a hagyományos technológiák elsőbbsége. Ez legfőképpen azért érdekes, mert az amerikai háztartások nagy része, egészen pontosan 70 százaléka költ zenei anyagok vásárlására, és ezen háztartások 23 százaléka havonta átlagosan 10-25 dollár közötti kiadással számol.

"Az amerikai vásárlók a zenei formátumok és lejátszók terén soha nem látott választékból válogathatnak. Felmérésünk szerint a hagyományos technológiák - mint a CD-lemezek, vagy a rádió - továbbra is magasan vezetnek, míg az új megoldások - mp3-lejátszók, online zeneboltok - népszerűsége lassan, de biztosan nő" - jelentette ki Susan Kevorkian, a vállalat elemzője.

Ami a részleteket illeti: a megkérdezettek 53 százalékának van CD-lejátszója, míg eddig mindössze 6 százalékuk vásárolt mp3-lejátszót, és az online zeneboltokat is csak a válaszadók 4 százaléka veszi igénybe. Egyelőre tehát nincs szó digitális forradalomról, bár a más kutatócégek, mint például az iSuppli vagy a Deloitte éppen a hordozható lejátszók rohamos terjedését, illetve az új technológiák népszerűségének növekedését emelik ki.

A Deloitte Technológia, Média és Telekommunikáció Csoportja az idei év média és a telekommunikációs trendjeiről készített februári elemzése szerint 2005-ben óriási növekedés következik be majd az internetről letöltött zenék területén, és bár továbbra is az illegális letöltés dominál, a legális oldalak fokozatosan növelik részesedésüket, mint ahogy a hordozható lejátszók piacán is egyre nagyobb forgalomra számíthatunk.

Az amerikai adatokat figyelembe véve ugyanakkor nem vitás, hogy a digitális forradalom ideje még nem érkezett el, sőt, még jó ideig nem is várható akkor sem, ha a készülékek ára az utóbbi években szép lassan elfogadható szintre süllyedt, és egy egyszerűbb lejátszó beszerzése itthon sem jelent problémát. Úgy látszik azonban, hogy ez még korántsem elég a váltáshoz, és ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy a jól bevált technológiák végképp nyugdíjba vonuljanak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2005. júl. 11. 00:46 | válasz | #15
Az hogy többet dolgoznak a távolkeleten, hogy jön ide? LOL attól még ott adják el a legtöbb szórakoztató elektronikát /fő.
Télleg más kultúra, és mit akarsz ezzel?
A legnagyobb zenei piac az USA, utána szorosan mögötte Japán.. és ott feleannyian élnek, UK csak ezután jön.
Nemtom fejből a számokat (nem is érdekel), az USA télleg sokmindenben vezet, de a cikk címe a digitális forradalomat említi, amiben köztudottan vannak komoly vetélytársai, hihetetlen de pl Észak-Európa is..
Télleg nem olvastam ilyen adatokat, de a nyakamat tenném rá h egész Japánban, Hong-kongban, Tajvanon, talán még Sanghajban, Szöulban esetleg Szingapúrban is többen használnak digitális mobil zenelejátszót (/fő), mint LA-ben vagy NY-ban.
Mindenesetre a cikk kitérhetett volna arra is..
dez  
2005. júl. 10. 13:49 | válasz | #14
Hát igen, inkább "on-line forradalom"-ról van szó.
2005. júl. 10. 13:38 | válasz | #13
"Messze még a digitális forradalom"
A CD digitális formában tárolja a zenét.
2005. júl. 10. 01:57 | válasz | #12
az EU-ban átlag 1650 órát dolgoznak évente
az USA-ban átlag 1970 órát...
a távolkeleten átlag 2200 órát...

tehát tényleg igazad lehet amikor a távolkeleti népek szórakoztató elektrónikai szükségleteiről beszélsz.

az igaz, hogy Japánban és Kóreában álltalában előbb megjelennek a cuccok, az is igaz, hogy sokan megveszik, de viszont mivel itt egy egésszen más kulturáról beszélünk, képzeld el, de a legtöbb yeneszám made in USA és UK, tehát csakis ezek a piacok jóval nagyobbak, különben ami az iPod és a hasonló lejátszók piacát illeti, az USA fényévekkel vezet európa és ázsiával szemben, a távolkeletiek inkább a digitális kamerák, fényképezőgépek és mobiltelefonok piacán állnak az USA előtt. Más szórakozói cikkben nem, persze a Japánok még jól állnak a konzólok területén is... de ez már nagyon is off topic.
Tetsuo  
2005. júl. 10. 00:14 | válasz | #11
Szerintem USA a szórakoztató elektronika terén jóval a távol-kelet mögött kullog.
A másik meg, h amíg nincs rendes cucc addig nem is terjed el semmi tech.. (Szvsz az akksik hátráltatják az allin1 ketyeréket meg a notebookokat.)
h4x0r  
2005. júl. 09. 23:46 | galéria | válasz | #10
Pedig sokan ölni tudnának egy iPodért
// Najó, ezer bocs, lehet, hogy durva poén :(
2005. júl. 09. 22:23 | galéria | válasz | #9
iPod iPod , ahhoz képes hogy milyen drága , sztem nem olyan jó ..
NEXUS6  
2005. júl. 09. 18:51 | galéria | válasz | #8
Egy pár napja megint rákaptam az Amiga emuzásra, és újra rá kellett jönnöm, hogy az Amiga 10 évvel előzte meg zene/hang terén is a PC-t.
És mielőtt valaki azzal jönne, hogy de a pécé szép lassan behozta az Amigát, csak azt tudom mondani, hogy Amigát már vagy 5 éve nem gyártottak, amire a PC elérte ua hangminőséget!
Ennyit a folyamatos és rendületlen fejlődésről.;(

De ez asszem csak lazán kapcsolódik a témához.
2005. júl. 09. 17:19 | válasz | #7
Nem hasonlítottam az iPod-ot az Amigához, hanem azt mondtam, hogy a jelenlegi online zenepiac ott tart ahol a számítógéppiac tartott az Amiga idejében (olvast minden 50-ik házban volt számítógép és minden 300-adik ember tudta mi az) :) na de a C-64 is megfelel az összehasonlításhoz.
dez  
2005. júl. 09. 16:29 | válasz | #6
Hát, az iPoddal én inkább a C64-et állítanám párhuzamba (ez volt az elsőleg igazán elterjedt, sőt minden idők legelterjedtebb home-computere), az Amiga már egy annál jóval fejlettebb platform volt, jó ideig alaposan lekőrözve a konkurenciát. [Sajnos győzedelmeskedett is a pc akkori propagandája, hogy az Amiga csak egy játékgép, és a pc az igazi üzleti gép, azért olyan puritán...] Mondjuk olyan szempontból félig-meddig igazad van, hogy az Amiga ismertette meg igazán sok emberrel a GUI-t, multitaskingot, digitális multimédiát. (Ezekben éppenhogy eléggé hasonlított a mai pc-kre, így a "nem lehet ráismerni" dolog nem áll. [A C64-re annál inkább.])
2005. júl. 09. 15:22 | válasz | #5
CD 1983-ban érkezett a piacra, de igazi lendületbe a 80-as évek végén 90-es évek elején indult meg amikor szinte rövid idő kellett, hogy kitaszítson minden mást a piacról. Azt gondolom, hogy ez így lesz idővel a digitális (letőlthető, fizikai médium nélküli stb. - persze ha az Internetet nem fizikai médiumnak nézzük), megvan a momentum, és most majd lesz egy periódus (nemsokára) amikor majdnem teljessen ki fogja ütni a CD-t... ami viszont pl. az FM-et illeti az megmarad elég magas szinten még sokáig, ez így volt a CD esetében, így lesz most is, habár ennek is van egy komoly konkurenciája, ez pedig a 3G és ezen felüli technológiák... mindenesetre a letölthető média (zene) piacon jelenleg forradalom van, iPOD, ezt most vezeti, de gőzerővel dolgoznak a többiek is (pl. MS stb.), úgyhogy a piac még közelről sincs megalakulva, vagyis mondjuk rá, hogy a számítógéppiac Amigájánal tart, 2-3 év múlva nem lehet majd ráismerni, és azt hiszem, hogy nem fogja senki sem ellenőrizni, Apple, MS, meg még 1 tucat nagycég lesz kb. egyformán jelen, egyszerűen azért mert óriási piac lesz és könnyen eloszthatják egzmás között elfogadható profittal, sőt...
pemga  
2005. júl. 09. 13:17 | válasz | #4
Ezek ha jól láttam közvéleménykutatáson alapulnak. Magyarul odamegy egy néni kérdőívvel és megkérdezi: mondja, szokott ön illegálisan letölteni? Mit válaszolnál: igen / nem / nem tudom :D

Ugyanis az valóban érdekes, hogy sok mp3-playert adnak el, de senki nem használja azokat :D. A másik, hogy CD mióta is van, 70-es évek óta? És letöltögetős online zenebolt?

Ráadásul még azzal is keverik a népet, hogy ezek közül van amire egy ideig azt mondják, hogy legális, aztán mégse. Ezek után mit vártak? Inkább nézzék azt, hogy az AA szervezetek hány pert indítottak ill. fontolgatnak, na ők a masszív fogyasztói bázis :)). Valóban lenyűgöző volt, amikor az egyik bezáratott torrent szerveren az mpaa valami 100 000 fős userlistát futtatott flash-ben valami olyan szöveggel, hogy nem bújhatsz el. Kb. úgy nézett ki, mint a US wall of honor, a háborúban elesett áldozatok, egy sor egy név, csak folyvást és folyvást...
h4x0r  
2005. júl. 09. 12:45 | galéria | válasz | #3
Es ebben sok az igazsag. Ezert van pl. hogy a Linuxot, BSDt es egyeb, ingyenprogikat konnyebb terjeszteni neten, mint barhol mashol. Mig a penzes progikat konnyebb a boltokban terjeszteni.
Mellesleg van ennek koze a cikkhez? :)
2005. júl. 09. 10:44 | válasz | #2
Ha csak az online zeneboltokat veszik figyelembe, akkor nagyon mellélőnek a témában. Elég elenyésző lehet az összes mp3 letöltéssel szemben. Van olyan akinek odahaza a gépén nincs mp3?...
NEXUS6  
2005. júl. 09. 09:15 | galéria | válasz | #1
Már megint statisztika!

És az MP3 lejátszására alkalmas discmanok, meg a netes rádiók, illetve fájlcserélők forgalma hol maradt?

Van itt digitális forradalom, csak éppen inkább a nonprofit szektorban.

Felhasználó szempontjából az MP3 letöltés analóg az FM rádióból kazira történő felvétellel.
Ép eszű ember nem fog érte fizetni!

Bizonyos szempontból a net olyan mint egy nagy, többé kevésbé ingyenes, személyreszabott, interaktív rádió, nem pedig mint egy modern kompjuterizált szupermarket!

Váltani kéne a szemléleten!