Új tagokkal bővül a GeForce család
2005. július 7. 14:32, csütörtök
Bár hivatalos információ még nem jelent meg, az internetre kiszivárgott legfrissebb Nvidia meghajtók alapján több mint valószínű, hogy hamarosan új, szerényebb teljesítményű tagokkal bővül a GeForce 7 sorozat.

Hirdetés

A pletyka alapját az Nvidia ForceWare meghajtók 80.40-es verziója képezi, amely június utolsó napjaiban szivárgott ki a vállalattól. A 3DChipset oldalán található szoftvercsomag ugyanis több olyan grafikus chipet és kártyát is támogat, amelyek bemutatkozásáról hivatalos információ még nem elérhető, és létezésük egyedül a meghajtóban talált információk alapján valószínűsíthető.

A legfontosabb ezek közül kétségkívül a G72, illetve az NV48 jelzésű chip támogatása, hiszen ezekről eddig legfeljebb említés szintjén hallottunk. Az orosz X-bit Labs úgy véli, hogy a G72 az új GeForce 7 család második tagja, míg az NV48 az előző széria egy vadonatúj változata, amely a jelek szerint végül mégis kereskedelmi forgalomba kerül.

Emlékezhetünk, hogy az NV48 megjelenéséről már tavaly szó esett, és bár december elején úgy tűnt, hogy az Nvidia - az NV50 kifejlesztésével együtt - törli a projektet. Közvetlenül az ünnepek előtt mégis a program folytatásáról érkezett hír, hivatalos információ azonban azóta sem jelent meg, így legfeljebb csak találgathatunk.


Szakértők szerint a G72 egy, a 7800 kártyáknál valamivel gyengébb teljesítményű és olcsóbb megoldást takar, tehát vagy a középkategóriás, vagy belépő szintű termékek piacát hivatott kibővíteni. Az NV48 szerepkörét illetően még ennél is nagyobb a bizonytalanság, de érdemes felidéznünk, hogy a tavalyi hírekben a jelenleg kapható GeForce 6800 Ultra kártyák utódjáról esett szó, amely elődjéhez képest némileg magasabb órajelen működne. A meghajtócsomag felsorolásában azonban ilyen kártyát nem találunk, annál inkább középkategóriás (GeForce 6600 LE), illetve integrált (C51 IGP) megoldásokat, valamint a G70GL jelzésű chipet, amely elnevezése alapján szintén a legújabb széria tagja.

Az egyedüli kivételt a Quadro FX 4500 jelenti, hiszen már a Quadro FX 4000 is a GeForce 6800 Ultra grafikus processzorra épült, így valószínűsíthető, hogy a profiknak szánt sorozat legújabb példányánál is a teljesítményt tartják majd szem előtt. Hivatalos bejelentés azonban továbbra sincs, és mindössze az új kártyák jelzése tekinthető biztosnak.

Mindeközben a GeForce 7800 GTX kártyák gyors ütemben terjednek, és egyre több online és offline kereskedés kínálatában jelennek meg. Persze itthon a legkevésbé sem lehet hasonló ütemről beszélni: az Nvidia zászlóshajója egy-egy nagykereskedésben már hozzáférhető, de a legtöbb hardverboltban hiába keresnénk a terméket. A hiány azonban nagy valószínűséggel nem érint sokakat érzékenyen: a kereslet fellendülésére még jó ideig várnunk kell, és a magyar fizetések mellett a kártya legalább egy-másfél évig nem tartozik majd a népszerű cikkek közé.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mafioso   "Rest in Peace Mafioso" 
2005. júl. 12. 15:54 | válasz | #13
Hátja, de olyan 120.000 kürül vanak!
2005. júl. 10. 21:36 | válasz | #12
faszom, nemhogy ingyen osztogatnák a kártyákat :ĐĐ
dez  
2005. júl. 08. 14:30 | válasz | #11
Nem tudom, mi lesz az NV48, de a 6600 és a 6200 között érzek némi űrt... (További adalék, hogy miközben a 6600 nem igazán olcsó, a 6200 nem tud HD videogyorsítást, csak SD, így aki HD videózásra akarja használni a gépét [nem csúcs-procival], de nem sokat játszik, mégis kénytelen [lenne] 6600-ast venni.)

6800-ból viszont nem érdemes gyorsabbat kiadni: a 7-es sorozat kisebb vonalvastagságot használ (így kevesebbet fogyaszt és magasabb órajelet bír), így sokkal érdemesebb abból kiadni egy a 7800GTX-nél kevesebb pipe-ot tartalmazót(/engedélyezőt) magasabb órajelen, legalábbis ami a felső kategóriát illeti.

dez  
2005. júl. 08. 14:24 | válasz | #10
Az ATI is csak gyártási problémák miatt késik a saját hasonló kártyájával.
Yv@n  
2005. júl. 08. 00:28 | válasz | #9
Ez egy lineage2 ember varázslónő modell.
2005. júl. 07. 21:29 | válasz | #8
Ez az új Nv-s referencialeány?
Mice  
2005. júl. 07. 21:15 | válasz | #7
valszeg hosszú ideig menne egy ilyen cég vezetése neked...
2005. júl. 07. 19:59 | válasz | #6
mhhh, ELSA!
2005. júl. 07. 17:34 | galéria | válasz | #5
6800-as mennyivel jobb mint egy 6600GT??

Felére nem fog menni a 6800-ára már most 85-ért kapsz.
2005. júl. 07. 17:24 | galéria | válasz | #4
Neked miért baj ez?
bitubo  
2005. júl. 07. 16:44 | válasz | #3
pf nem normális amugy az nvidia még a 6800 at se használják ki a játékok már csinálják az ujabbat ...
Mike  
2005. júl. 07. 15:52 | galéria | válasz | #2
vagy remélem a 6600-6800 ára leesik a felére
2005. júl. 07. 14:57 | galéria | válasz | #1
Remélem lesz valami occsó és jó 7800-as.:D