![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Megkezdődött a Sasser írója elleni per
2005. július 5. 15:51, kedd
Az alsó-szászországi Verden városában megkezdődött a Sasser féregvírus írója elleni per. Mint ismeretes, a féreg végigfertőzte a világ számítógépeit és több millió PC-t, köztük a Delta Airlines amerikai légitársaság és az Európai Bizottság számítógépes rendszerét is.
A Delta Airlines a földi rendszerek kiesése miatt kénytelen volt több járatát is törölni, míg az Európai Bizottságnak több, mint ezer számítógépét érintette a fertőzés. A féreg elkészítésével a hatóságok a most 19 éves informatikai hallgatót gyanúsítják, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. Mivel a bűncselekmény elkövetésekor a programozó még fiatalkorú volt, így a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik. Bár hivatalosan Sven J. akár öt éves börtönbüntetést is kaphatna, ám a szakértők szerint a fiatalember az ügyet ennél jóval enyhébb büntetéssel meg fogja úszni. A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy amint azt a fiatalember korábban a Stern német magazinnak is elismerte, nem tud kártérítést fizetni, pedig a pénzt követelők száma már most 142 fő. A rendőrség egyébként Sven J.-n kívül további öt társát is gyanúsítja különböző bűncselekmények elkövetésével, az öt gyanúsított között van a Sasser íróját lebuktató férfi is. A Sasser pedig azóta is él és virul és időről-időre megfertőzi a védtelen számítógépeket. Sven J.-t a Verdeni Államügyészség adatok megváltoztatásával, számítógépes szabotázzsal és közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja. A per már akár csütörtökön véget is érhet, hiszen a bíróság csupán hat tanút idézett be és a vádlott már korábban beismerte a bűncselekmény elkövetését. Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy a 142 kártérítést kérő által követelt 130 ezer eurós összeget is jóváhagyja a bíróság. A PC Welt lapnak Katharina Krützfeldt, a Verdeni Bíróság szóvivője elmondta, hogy várhatóan a halmazati büntetésül maximálisan kiszabható öt év börtönbüntetésnél enyhébb ítélet fog születni a fiatalember ügyében. Így például szóba kerülhet megrovás, közmunka, de akár a fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetés is. A kérdés már csak az, hogy az ügyészség által elkészített 77 oldalas vádirat alapján mely bűncselekmények elkövetésében találja bűnösnek Sven J.-t az ügyben eljáró testület. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|