![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
AMD vs. Intel - megvan az AMD első részsikere
2005. július 4. 22:35, hétfő
A bíróság döntésének értelmében a vállalat beadványában megnevezett cégek közül harminc köteles előkészíteni a tárgyalásokig az Intellel való kapcsolatukat bizonyító minden iratot és megállapodást.
Az ügyben bekövetkezett új fejlemények szerint a delaware-i bíróság döntése értelmében az AMD beadványában megnevezett cégek kötelesek lesznek a processzorgyártó képviselőinek a következő hónapokban betekintést nyújtani az Intellel kötött szerződéseikbe. Az AMD a határozaton felbuzdulva már levelet is küldött a 32 cégnek, amelyben felhívta figyelmüket arra, hogy mielőbb keressék és készítsék elő a megfelelő dokumentumokat, vigyázzanak rájuk és azokat "még véletlenül se veszítsék el vagy semmisítsék meg". A levelekre tizennégy vállalat már reagált is és tíz közülük jelezte: kész együttműködni az AMD-vel. A tíz cég név szerint az Acer, a Gateway, a Lenovo Group, a NEC Computers International, a Rackable Systems, a Sony és a Sony Electronics, valamint a Sun Microsystems, illetve a disztribútorok közül a Tech Data, valamint a kereskedők közül a Best Buy és a Circuit City Stores. A Toshiba megkapta ugyan a levelet, de mindennemű, az AMD-vel való együttműködéstől elzárkózik. Nem reagált eddig az értesítésre az Averatec, a Fujitsu, a Fujitsu-Siemens Computers, a Hewlett-Packard, az IBM, a NEC, a Supermicro, valamint a disztribútorok közül az ASI, az Avnet, az Ingram Micro, a Supercom és a Synnex, illetve a kereskedők közül az Aldi, a Mediamarkt, az Office Depot, a Vobis, a Dixons Group PLC és a Fry's Electronics. A bíróság döntése értelmében ugyanakkor a megfelelő dokumentumokat mindegyik cégnek elő kell készítenie, függetlenül attól, hogy együtt akar-e működni az ügyben az AMD-vel vagy sem. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|