Sikeres volt a Deep Impact tűzijátéka
2005. július 4. 17:07, hétfő
172 nap és 431 millió kilométernyi utazás után megvalósult az Egyesült Államok legnagyobb Függetlenség Napi tűzijátéka, ami némileg a tudományt is szolgálja, vagy tudományos projektje, ami egyben egy kozmikus tűzijáték is volt a nagy nap tiszteletére. Mindez nézőpont kérdése.

Hirdetés

A Deep Impact szonda lövedéke magyar idő szerint hétfő reggel 6 óra 52 perckor a Földtől 133 millió kilométerre, óránkénti közel 37000 kilométeres sebességgel csapódott be a város méretű Tempel 1 üstökösbe. A sikeres becsapódás hivatalos megerősítése öt perccel később érkezett meg. 6 óra 57 perckor az űrszonda közepes felbontású kamerája átsugározta a nagysebességű ütközés által keltett törmelék kilökődésről készült első felvételeit az irányító központba.

Az impaktor július 3-án vált le és néhány perc híján majdnem 24 óráig tartott a célpont elérése. Ez idő alatt a földi irányítás elvégezte az utolsó manővereket és a kamerák ellenőrzését mindkét egységen, majd a 22. órában magára hagyták az impaktort, ami felett automatikus szoftvere vette át az irányítást. A navigációs rendszer további korrekciókat hajtott végre a becsapódás előtt 90, 35 és 12,5 perccel.


A Deep Impact a becsapódást követő 14 percben egészen közelről gyűjtötte az adatokat, majd 7 óra 5 perckor úgynevezett pajzs üzemmódba állt, azaz egy védett pozícióba, hogy főelemeit megóvja az üstökös belső kómáján való áthaladástól. A pajzsmód 7 óra 32 perckor ért véget. Ekkor az irányító központ újra kapcsolatba lépett a szondával, ami a jelek szerint épségben megúszta a manővert.


A Deep Impact tudósai időközben már a földi és az űrtávcsövektől is kaptak adatokat, melyek szintén megerősítették a becsapódás tényét. Maga a Deep Impact szonda ezzel még nem fejezte be küldetését, továbbra is a Tempel 1 közelében marad és folytatja adatgyűjtését, valamint felvételeket készít a felszínről. A küldetés célja hogy bepillantást nyerjenek egy üstökös felszíne alá, ahol az anyag a Naprendszer kialakulása óta viszonylag változatlan formában maradt meg. A tudósok várakozása szerint a projekt választ ad a Naprendszer kialakulásának alapvető kérdéseire és jobb betekintést nyújthat az üstökösök természetébe és összetételébe.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 06. 13:15 | válasz | #28
de most tényleg... nem lehetséges hogy ezzel eltéritették a pályájárol és valami galibát fog okozni ezután ?
DOT  
2005. júl. 06. 12:15 | válasz | #27
Egy asztrológus meg be akarja perelni a NASA-t mert a becsapódás megváltoztatta az üstökös pályáját és romba dőltek a számításai :) ...Hogy örülnek, hogy sikerült eltalálni. Végülis nehéz lehetett: sebesség, irány ismert mindkét részről... Bár igaz, jobban szerepelt mint a Patriot rakéták :D
Lacc  
2005. júl. 06. 09:29 | galéria | válasz | #26
Minden elismerésem, nem semmi eltalálni egy ekkora objektumot. Nekem voltak kétségeim, hogy sikerül... Tényleg gratula nekik.
Laci73  
2005. júl. 06. 02:00 | galéria | válasz | #25
Benli: ez érdekes kérdés. A pálya talán módosul valamelyest (sokkal többet az általad említett kilométereknél, akár több százezer kilométert is ) ám mindez kozmikus méretekben nem számít szinte semminek. Az üstökös elég nagy tömegű és sebességű ahhoz, hogy megtartsa pályáját, gyakorlatilag ugyan úgy.
plamex  
2005. júl. 05. 13:16 | válasz | #24
Mivan ha tündérkirájjány kakálta a holdat ? :)
Gondolkozz ... szerinted a független megfigyelők százai nem szóltak volna hogy gáz van ?
Egy üstüküs pályáját szerintem már elég jól ki lehet számolni kepler óta...
SPQR3   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2005. júl. 05. 13:03 | válasz | #23
Mi van ha ez az üstökös a Föld felé tartott, és ezt az amerikaiak tudták, csak nem akartak pánikot kelteni, és nem hozták nyilvánosságra? Mi van ha ez a sima kisérletnek álcázott dolog megmentette az emberiséget egy meteorkatasztrófától?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. júl. 05. 11:53 | galéria | válasz | #22
Már megbocsáss, de engem is eléggé irritált ez az folyamatos megnyilvánulásod minden második tudományos hírhez...

A szólásszabadság egy dolog, a normális fórumozás egy másik.
2005. júl. 05. 11:47 | válasz | #21
gratulálok, végre valami jó hír. Jót tett egy kis pozitív eredmény a mai űrkutatásnak, hiszen eléggé elvan mostanság süllyedve.
2005. júl. 05. 11:39 | válasz | #20
Akkor most már biztos hogy nem fog visszalőni az üstökös?
Az ellencsapástól rettegek, amióta meghallottam hogy rálövünk.

akyyy  
2005. júl. 05. 11:16 | galéria | válasz | #19
Amit a híradóba is leadtak animációt, hol lehet letölteni?
2005. júl. 05. 11:02 | galéria | válasz | #18
Jól sikerült a felső kép.
Ackro  
2005. júl. 05. 08:43 | galéria | válasz | #17
neeem, ezek csak vaktában lövöldöznek mindenféle szondákat a szélrózsa minden irányába.
egyébként szemből kapta nem oldalról.

benli  
2005. júl. 05. 08:17 | válasz | #16
Az üstökösök ha jól hallottam úgy működnek mint az órainga. Remélem, hogy előre is számoltak mert ez a robbantás ha csak két méterrel tolta el az irányától évek múlva már kilóméterekben lehet mérni az eltolódást.
kicsy  
2005. júl. 05. 03:59 | válasz | #15
Kellett a hely egy új hiperűrsztráda építéséhez. Semmi értelme meglepődést tettetni, a tervek több éve elérhetők a helyi tervezőhivatalban az Alpha Centaurin..
Laci73  
2005. júl. 05. 02:32 | galéria | válasz | #14
Végre öt rossz hír után egy jó is :) Sajnos az űrkutatásra rájár a rúd...
2005. júl. 05. 00:23 | válasz | #13
Már ne haragudj kedves Mortimer, de ezúttal az én szólásszabadságomat korlátoztad, méghozzá indokolatlanul. Ezzel egy picit messzire mentél. Ha ezt nem érted, akkor nem vagy alkalmas a posztodra.
2005. júl. 04. 22:08 | válasz | #12
Lehet, hogy lesittelik az újságíróikat, de az űrkutatásuk nagyon jó.
2005. júl. 04. 21:15 | válasz | #11
A Tempel 1 ustokos, nem kisbolygo ;)
Sub  
2005. júl. 04. 20:48 | válasz | #10
szerintem olajat keresnek a mélyén :)
echo  
2005. júl. 04. 19:42 | válasz | #9
ha ez sikerült, akkor talán ha földbe való becsapódás veszély lenne akkor is tudnának kezdeni valamit. Bár ott talán az időben észlelés a fő gond.
2005. júl. 04. 19:32 | galéria | válasz | #8
nájsz! gúd vörk!
Xantia  
2005. júl. 04. 19:32 | válasz | #7
Beperlem ezeket a szemét amcsikat. Múlt héten foglaltam földet a Tempel 1 kisbolygót, ezek meg se szó, se beszéd, szétbombázták. Most hogyan fogok földet művelni rajta. Több száz milliós kárt okoztak, nem szólva a szétszórt törmeléktől, amik miatt nem tudom megközelíteni a helyet.
Felháborító...
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. júl. 04. 19:20 | galéria | válasz | #6
http://www.tempel1.com/
2005. júl. 04. 17:42 | válasz | #5
Hehehe, jó kis durranás lehetett, ha 100 méteres krátert csináltak :)
2005. júl. 04. 17:39 | galéria | válasz | #4
Az ESA-nak is elkelne néhány ilyen siker. De ez is megérdemli a dicséretet.
2005. júl. 04. 17:16 | galéria | válasz | #3
GRATZ
2005. júl. 04. 17:13 | galéria | válasz | #2
Gratula, hogy eltalálták
Kornan  
2005. júl. 04. 17:12 | válasz | #1
Ezt már vártam.Remélem kiderül vmi érdekes.És jó minőségű képek is jók lennének.