![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Hosszas pereskedésnek vetett véget az IBM és a Microsoft
2005. július 3. 12:33, vasárnap
A két óriáscég a napokban megállapodott az évekkel ezelőtt indult trösztellenes per lezárásában, és míg a szoftvercég 775 millió dollárral engeszteli ki az IBM vezetését, a Nagy Kék máris a megújuló együttműködésben reménykedik.
A Cnet magazin cikke szerint a kilencvenes évek közepén az AT&T-be olvadt cég egykori vezérigazgatója azzal vádolja a Microsoftot, hogy annak idején jogtalanul használta fel az általuk kifejlesztett kézírás-felismerő technológiát, és megfenyegette azon vállalatokat, amelyek a cég operációs rendszere mellett döntöttek. A Microsoft természetesen tagadja a vádakat, és nem tartja megalapozottnak Kaplan állítását. "Ezek a vádak húsz évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatosak" - jelentettte ki Stacy Drake, a vállalat szóvivője. "Megalapozottságukat illetően azonban sem akkor, sem most nem állják meg a helyüket." Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|