![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Elődjénél is olcsóbb lesz a DDR2
2005. július 2. 19:08, szombat
Piaci megfigyelők a második generációs DDR memóriák árainak jelentős csökkenésére számítanak, amely azonban nem a szabvány elterjedésének, hanem a népszerű előd növekvő forgalmának köszönhető.
Érdekes módon azonban ez az árcsökkenés nem a DDR2 terjedése és növekvő forgalma miatt következhet be, hanem éppen az előd népszerűsége miatt, ugyanis a tavasz utolsó hónapjában, iiletve a nyár elején bekövetkezett áresésnek köszönhetően meglehetősen fellendült az 512 MB-os DDR400 memóriák forgalma, és a nyomott árak miatt ez valószínűleg az elkövetkezendő hónapokban is megfigyelhető lesz. A piac helyzetéről azonban már több különböző, olykor egymásnak ellentmondó tanulmány is napvilágot látott, így korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. A JP Morgan például március végén a túlkínálat további súlyosbodására, illetve az ebből bekövetkező újabb árcsökkenésre hívta fel a figyelmet, míg a német Infineon június elején már az árak stabilizálódását, sőt, csekély emelkedését jósolta. A JP Morgan által feltételezett áresés nagyjából be is következett, és - ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk - a nyár elejére jelentős mértékben zuhantak a memóriaárak. Ez a folyamat szerencsére itthon is érzékelhető volt, és amíg az év elején nagyjából 20 ezer forintba került egy 512 MB-os DDR400 (PC-3200) modul, most már csak ennek felét, sőt, néhol még ennyit sem kell kiadnunk. A hazai boltokban - már ahol egyáltalán kaphatók - áraikat tekintve a DDR2 modulok sem térnek el jelentős mértékben az elődöktől. A kivételt inkább az SDRAM modulok jelentik, amelyekből - amint arról a tajvani DigiTimes cikke beszámol - már egyes gyártók is igyekeznek nagyobb készleteket felhalmozni, mert tartanak a hiánytól, illetve az újabb áremelkedésekől. Az új szabvány elterjedésében azonban kétségkívül a processzorgyártóké a legfontosabb szerep, és míg az Intel már most is kínál DDR2-kompatibilis alaplapokat, az AMD ezt csak a következő évben tervezi. Nem is csodálkozhatunk a gyártó késlekedésén, hiszen már küszöbön áll a DDR3 bemutatkozása, amely a Samsung és az Infineon szerint 2007-ben, tehát alig két év múlva lesz piacképes. A második generációnak tehát nem sok ideje lesz a kibontakozásra, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha ez teljességgel elmaradna, és a vásárlók nagy része a DDR után rögtön a DDR3 mellett döntene. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|