Hirdetési kampánnyal folytatódik az AMD kontra Intel vita
2005. július 1. 01:37, péntek
Miután az AMD beperelte az Intelt, újabb frontot nyitott. A cég különböző amerikai újságokban elhelyezett hirdetésekkel igyekszik felvilágosítani lépéséről a felhasználókat, illetve arról, miért is volt a perre szükség.
Hirdetés
Az AMD tegnap összesen hét nagy amerikai lapban jelentetett meg egész oldalas hirdetést. Ezek mindegyike arról szólt, hogy miért döntött a cég a per mellett. Ezenkívül arra kérték a felhasználókat, hogy töltsék le az internetről a vállalat 48 oldalas beadványát.
A hirdetések mindegyike "Intel Antitrust Suite: Why AMD tied" címmel jelent meg és arról tájékoztatja az embereket, hogy az Intel magatartásával megsértette a mikroprocesszor-ipar versenypiaci jogszabályait. Az AMD emellett összesen öt példát is említ az Intel magatartására illetve eljárásaira, amelyek általánosságban ugyan nem kifogásolhatók, kivéve, ha azokat a lépéseket egy monopolhelyzetben lévő vállalat, az Intel teszi meg.
Az AMD a hirdetésekben az egész ügyet közérthetően, a hétköznapi emberek számára is egyértelműen tálalja, amiből a Gartner piackutató cég szerint látszik, hogy a vállalat nem a szakmát és az ügyvédeket, hanem a közvéleményt szeretné maga mögé állítani. A hét lap közé tartozik a texasi Austinban kiadott The Austin American-Statesman, a kaliforniai San Joséban, a Szilicíum-völgyben megjelenő The Mercury News, a The Hill, a Roll Call, a Wall Street Journal, a The New York Times és a The Washington Post.
Az Intel elnöke, Paul Otellini eközben sajtóközleményben utasította vissza az AMD összes vádját. Otellini állítása szerint szerint cége mindig betartotta az Egyesült Államok törvényeit, és bár agresszív üzletpolitikát folytatott, mindig igyekezett tisztességes maradni a piaci versenyben. A vállalatnál - legalábbis a nyilvánosság előtt - biztosak abban, hogy ezt az ügyet is sikerül a maguk javára fordítaniuk.
Hasonló trösztellenes és versenypiaci szabálysértéses ügyek már korábban is folytak a vállalat ellen Japánban és az Egyesült Államokban is, és egy hasonló vizsgálat jelenleg is folyamatban van Európában. Az AMD szeretné elérni, hogy a per miharabb megkezdődjön. Kérdéses az is, hogy a "megzsarolt" és a különböző módon kényszerített cégek hajlandóak lesznek-e az Intel ellen tanúskodni.
Trösztellenes törvények, amelyek a fogyasztó érdekében próbálnak létrehozni egy oligopól piacot a monopól piac helyett. (Oligopól pl itthon a 3 mobilvállalat). Intel visszaélt a gazdasági hatalmával, ezzel akadályozva meg a konkurencia terjeszkedését ez a piacon nem megengedett
Hát, ha a tiszta piac (tökéletes verseny) közgazdasági törvényét* nem tekintjük törvénynek, akkor igen.
* tökéletes verseny: ha egyetlen gazdálkodó, üzleti szervezet, piaci résztvevő sem képezi a teljes piacnak olyan nagy hányadát, hogy személyes befolyást gyakorolhasson a piaci árra, nem birtokolja a piac túlnyomó részét úgy, hogy saját érdekében befolyásolhassa a keresletet és a kínálatot
Az a baj, hogy ezek a fajta visszaélések nem köztörvényes bűncselekmények. Ha egy multi benyomul valahová ráteszi a kezét az egész piacra, felvásárolja az összes céget a többit meg csődbe kergeti, majd egy adott országban egy egész iparágat felszámol, mert máshová telepíti és ezzel ezrek megélhetését teszi lehetetlenné, és melelsleg aztán nyomatja a versenytársakénál szarabb termékekeket, mind ez csak agresszív üzletpolitika. Ha a kisemmizett versenytárs képviselőit meggyőzik a bíróságon, peren kívül, hogy ugyanmár tegye el ezt a pár milkó dollár, csak vonja vissza a vádjait, az még csak nem is valami megvesztegetés vagy valami ilyesmi.
És ez nem konspirációs elmélet, ez a gyakorlat. A világ sajnos azok kezében van akik még a konspirációs elméletek népszerűségéből is csak hasznot húznak. Mennyi gagyi, ikszatkás cuccost lehet az emberekre sózni, meg amíg a kormányokat abajgatjuk se figyelünk a multikra.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
Igaza van az AMD-nek ,csak üssön de erőset . Még emlékszem ,hogy az asus fehér dobozban adta ki az első athlonos alaplapokat. Se kép ,se csicsa ,se szép szines diszités ,csak egy egyszerü fehér doboz. Még a nagy asus is be volt tojva az inteltől ,nem merték az amd-s cuccokat normális csomagolásba kiadni. Mocskos intel.
A szükséges bizonyítékok biztosan az amd kezében vannak, mert különben egy tőkeerős piacvezető céget nem támadna ilyen erőssen.
Másrészt piacszerzésre is felhasználja a "háborút" az amd. Ezért publikálta ennyire az ügyet. A tervezett részesedési mutatók ismertek az amd részéről, és azok eléréséhez ezt is bevetik. Majd a bíróság eldönti, hogy mennyire volt alapos a vád. Japánban már elhasalt az intel.