Visszatér a nyomtatópiacra az Olivetti
2005. július 1. 01:19, péntek
A Telecom Italia csoport úgy döntött: támogatja a régi nyomtatómárka újjáélesztését.

Hirdetés

A Telecom Italia csoportnál meglehetősen ambíciózus tervekkel álltak elő. A cég ugyanis azt szeretné elérni, hogy 2007-re az Olivetti termékek tennék ki a világ nyomtatóforgalmának 38 százalékát. Ehhez a vállalat először egy agresszív marketingkampányba kezd, valamint a következő két esztendőben a Telecom Italia csoport 200 millió dollárt fog a fejlesztésekbe pumpálni, amely összegnek a 75 százalékát az új tintasugaras nyomtatók, illetve új technológiák létrehozására fordítják majd.

A vállalat Milánóban annak alátámasztására, hogy komolyan is gondolja ezirányú terveit, már be is mutatott két vadonatúj tintasugaras nyomtatót. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy egy további termék fejlesztése még folyamatban van, az várhatóan a következő évben fog a piacra kerülni. A bemutatott két termék közül az egyik Olivetti Any_Way névre hallgat és egy multifunkciós készülék, amelyet elláttak WLAN- és Bluetooth-csatlakozóval is. Szeptembertől az Any_Way-nek összesen négy különböző változatát dobja piacra a cég. A másik kiállított termék az Olivetti My_Way volt, ami egy hordozható fotónyomtató és amely normál papírra is képes nagy felbontásban és fotóminőségben nyomtatni.

Az Olivetti az egyik legnagyobb márka az olasz IT ipar történetében. A vállalatot 1908-ban alapította Camillo Olivetti írógépgyártó. A cég az 1970-es és az 1980-as években sikeresen át tudott állni a nyomtatók gyártására. Az eredmények azonban fokozatosan csökkentek és így idővel az Olivetti beleolvadt a Telecom Italia konszernen belül létrehozott holdingba, amely irodai termékeket és játék-, valamint pénzautomatákat gyártott. 2003-tól az Olivetti a Telecom Italia leányvállalataként működik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. júl. 01. 09:45 | válasz | #4
Azért az olivetti nem egy "noname" gyártó. Én még mindig emlékszem rájuk, és nem társul negatív imidzs a fejemben a nevükhöz.
De a 38% tényleg elég esélytelen. Én azért drukkolok nekik
acdc  
2005. júl. 01. 09:36 | válasz | #3
Mindenkinek jobb lenne ha nem térnének vissza
2005. júl. 01. 08:58 | galéria | válasz | #2

2005. júl. 01. 08:34 | válasz | #1
"2007-re az Olivetti termékek tennék ki a világ nyomtatóforgalmának 38 százalékát"

muhahahha , esélyük nincs, a samsung is hogy nyomult és közel nem ért el ilyen eredményt 2 év alatt.

ez meg egy gyakorlatilag noname gyártó a jelen helyzetben

gyártsanak alkatrészt, legyenek beszállítók, úgy még elképzelhető