Alig néhány nappal az Amerikai Legfelsőbb Bíróság ítéletének kihirdetése után az lemezkiadók máris támadásba lendültek, és több mint hétszáz fájlcserélőt pereltek be kalózmásolatok terjesztése miatt.
Hirdetés
A Forbes magazin jelentése szerint az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége mintegy hétszáz, a Grokster, Kazaa és LimeWire p2p programokat használó amerikai állampolgár ellen indított eljárást. Tette ezt annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság hétfőn meghozott döntése inkább a p2p-szoftvert fejlesztő cégek ellen irányult, hiszen kimondta, hogy a fejlesztő cégek felelősek a felhasználók által elkövetett jogsértésekért.
Akkor úgy tűnt, hogy - amint azt tegnap Kálmán András, az Audiovizuális Szerzői Jogokat Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) igazgatója is kifejtette - a RIAA a fejlesztőkön keresztül szeretné betartatni az előírásokat, hiszen éppen ezek a cégek lesznek kötelesek nagyobb gondot fordítani a jogsértések megelőzésére. A szervezet sajtóközleménye is az amerikai gazdaságot fenyegető veszély elhárulásáról, illetve az illegális másolatok terjesztéséből profitot húzó személyek, vállalatok lehetetlen helyzetbe hozásáról írt.
A jelek szerint azonban a kiadók szokásukhoz híven ismét közvetlenül a felhasználókat, pontosabban az aktívabb terjesztőket (feltöltőket) célozzák meg, némi joggal, hiszen elsősorban ezen a téren várhatnak gyors eredményeket. Most e célból összesen 784 személy ellen nyújtottak be keresetet, és a hétfői döntés fényében a szervezet minden eddiginél magabiztosabbnak tűnik. "Ha a döntés előtt maradt is valakiben kétely, ez mára minden bizonnyal szertefoszlott. Azok, akik engedély nélkül töltenek le zenei anyagokat, törvényt sértenek" - jelentette ki Mitch Bainwol, a RIAA elnök-vezérigazgatója.
Egyesek szerint azonban nem a perek számának növekedése a legnagyobb probléma. Fred von Lohmann, az Electronic Frontier Foundation jogi szakértője például attól tart, hogy a perek helyett az azoktól való félelem jelenti majd a nagyobb gondot, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a cégek emiatt már nem a vásárlók igényeit, hanem a hollywoodi stúdiók és zenekiadók érdekeit tartják majd szem előtt. Ez pedig nemcsak a felhasználók, hanem az egész ágazat számára nagy visszalépés lenne.
Hogy örülhetnek a bíróságon, amikor a nyakukba ömlesztenek 700 ilyen piti tyúkpert... Ahelyett, hogy valami értelmessel foglalkozhatnának, mondjuk valódi ügyekkel.
El kellene keríteni az egész országot és csak néha szafarit rendezni náluk, sok érdekes állatot lehetne látni. ... és külön Internethálózatot nekik, ahol kedvükre jogvédhetnek.
Nálunk nem biztos, hogy meg tudnák tenni az amúgy is túlterhelt igazságszolgáltatás mellett.
Jó hely ez az amerika, börtönökben lassan külön blokkot kell nyitni ennek a sok elvetemült bűnözőnek, akik MP3-akat töltenek le. 700 emberrel már meg lehet tölteni egy kisebb börtönt. Gyilkosokat (Bush) meg szabadlábon hagyják ámokfutni. Amerika a szabadság földje!!! BLÖEH
Eladó tablet PC
http://hardverapro.hu/apro/hp_tx2590eo_2/hsz_1-50.html
2003-ban majdnem 43000 ember halt meg csak USA-ban autóbalesetben, ennek többszöröse a súlyos sérült. Ennek ellenére milliók autóznak továbbra is. Mit vár a RIAA ,hogy párszáz szerencsétlen beperlésével majd halálra rémül többszáz millió ember ? A statisztikák szerint jóval kisebb az esély egy ilyen perre, mint hogy kivasal egy kamion. Millókat beperelni meg kicsit kellemetlen lenne...
Egyébként megfigyeltétek SG-nek az új (?) cikkszerkesztési módszerét? RIAA felkerül a kis logóval ellátott "fő" hírek közé. ASVA, ProArt (ez mai) hírek csak alul jelennek meg az egyéb kategóriában. Jó, nem? :). Úgy kell onnan kiszemezgetnem a számomra fontos és érdekes híreket.
rajtuk akarják behajtani az elméletileg általuk okozott kárt, ami miatt nincs akkora bevételük. Pedig aki letőlti, nem is biztos, hogy mind meg is venné.
"mintegy hétszáz, a Grokster, Kazaa és LimeWire p2p programokat használó amerikai állampolgár ellen indított eljárást"
Következő lépés: "Mintegy tízmilliárd ember ellen indítottunk eljárást... jah, akik nem használták e fájlcserélő programokat, hát..ööö...nekik majd írunk egy emailt, hogy sajnáljuk, téves volt..."