Multifunkciós úszószemüveg
2005. június 29. 17:48, szerda
Egy ipari tervezést tanuló végzős brit diák, Katie Williams, olyan úszószemüveggel rukkolt elő, melynek kijelzőjén a versenyzők az eltelt időt és hosszaik számát is folyamatosan nyomon tudják követni.

Hirdetés

A beépített kijelző a szemüveg lencséjén mutatja az információkat, így az úszók könnyen megtudhatják, hol tartanak. A végzős hallgató diplomamunkája részeként fejlesztette ki az eszközt a nyugat-londoni Brunel Egyetemen. Az ötletet a tervezőnő korábbi munkatapasztalata adta, amikor úszómesterként dolgozott olvasható az intézmény sajtóközleményében.

A tervezőnő úgy véli a versenyzők így több energiát tudnak fordítani technikájuk tökélesítésére, ahelyett hogy állandóan a hosszok számolásával foglalkoznának írja az i4U. A legtöbb úszó karórájára vagy a falra szerelt időmérőre számíthat, ám mindkét esetben meg kell szakítaniuk tempójukat egy pillanatra, ami értékes századmásodperceket jelenthet. "Amikor valaki úszik, igen nehéz még azt is fejben tartania hány hosszon van túl. Emlékszem, amikor még aktívan úsztam, jó néhányszor azt hittem már túl vagyok a 25. hosszomon is, pedig még csak 20-nál jártam" - magyarázta a tervező.

Korábban már voltak hasonló, diákok által kezdeményezett fejlesztések, melyeknek egyik eredménye például a Finis cég elsősorban, de nem kizárólag úszóknak szánt fejre erősíthető vízálló mp3-lejátszója, amely a szokásostól eltérően nem a levegőt használja közvetítő közegként, hanem a hangrezgéseket az arccsonton keresztül juttatja a fülbe. A cég állítja, technológiájuk tisztább hangzást eredményez. A gyártó szerint a lejátszó körülbelül 30 számot képes tárolni (a tömörítéstől függően) és négyórányi folyamatos használatot tesz lehetővé. Ha valaki úszás közben szeretne zenét hallgatni, akkor az most 249,99 dollárért (körülbelül 50 000 forint) megteheti a Finis jóvoltából.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jún. 30. 15:27 | válasz | #15
Ja, és valami horrorfilmnézés közben frásztkapsz, nyelsz egy halom vizet, és aztán jöööön a nagy kereszt :D
AtisH  
2005. jún. 30. 14:50 | válasz | #14
Ha valami film menne a szemüvegen az jobb lenne. Edzés alatt 5000 métert leúszni az mindig unalmas. Így legalább össze lenne kötve a kellemes a hasznossal.
2005. jún. 30. 14:02 | válasz | #13
A profik majd uszas kozben is tudnak forumozni
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. jún. 30. 12:48 | galéria | válasz | #12
Versenyen lehet nem épp erre fognak figzelni.
pemga  
2005. jún. 30. 11:29 | válasz | #11
Hmm, és honnan tudja, ha megfordulsz? Á, cipel magával egy iránytűt is, ügyes :). Már csak egy GPS kell és irány az óceán :)).
Sadist  
2005. jún. 30. 11:25 | galéria | válasz | #10
Mert ha mellben, vagy pillangóban úszol, akkor egy ideig a vízben van a fejed, egy ideig meg nem, úgyhogy csak a szaggatott zenét hallgathatnád :)

Amúgy tényleg hasznos kütyü lehet, én is mindig elfelejtem hanyadik hosszot úszom :D Bár én inkább kevesebbet szoktam számolni :D
smv  
2005. jún. 29. 23:11 | válasz | #9
30 1 órás szám. :)
arty  
2005. jún. 29. 22:03 | galéria | válasz | #8
érdekes mértékegység ez a "számot képes tárolni" :DD

ez a változat pl: 30 "számot képes tárolni" ....
nenad  
2005. jún. 29. 21:59 | galéria | válasz | #7
gondolom elkuldik az arvanak radion.
Cat  
2005. jún. 29. 21:46 | galéria | válasz | #6
van, a szinkronuszásnál kulon hangszorok vannak a viz alatt, hogy ne essenek ki a ritmusból a koreográfiák közben
wmatyi  
2005. jún. 29. 21:24 | válasz | #5
Ezt tényleg hasznos ötletnek találom. Viszont az nem tiszta, hogy a szemüveg honnan tudja, hogy már a másik irányba úszom.
Ironka  
2005. jún. 29. 21:17 | válasz | #4
Sose értettem, miért nincs a sportuszikban víz alatti hangláda, amivel zenét lehetne nyomni az unalmas edzés közben. Nem is kéne hangosan, mivel a hang sokkal jobban terjed a vízben.
Cactus  
2005. jún. 29. 19:53 | válasz | #3
Ezt úgy hívják "kitekintés" :D
akyyy  
2005. jún. 29. 18:41 | galéria | válasz | #2
az utolsó mondatokat minek kellet ide írni? szvsz kit érdekel az az mp3as kütyü, engem eza szemüveg jobban érdekel
flashX  
2005. jún. 29. 18:27 | galéria | válasz | #1
Ügyes