Még mindig csak az IE-vel kompatibilis a weboldalak egy része
2005. június 23. 17:25, csütörtök
Dacára a nyílt forráskódú böngészők évek óta tartó térnyerésének és az Internet Explorer lassú visszaszorulásának, a gyakran látogatott weboldalak egy része még mindig csak a Microsoft böngészőjével működik együtt hiba nélkül.

Hirdetés

Erről számol be a brit SciVisum, amely a szigetország száz, igen nagy látogatottsági mutatókkal rendelkező internetes oldalát vizsgálta meg kompatibilitási szempontból. A felmérés bíztató eredménnyel zárult, de a megvizsgált száz oldalból tíz még mindig nem működik együtt teljes mértékben az alternatív böngészőkkel: hét oldalnál - köztük a British American Tobacco - kisebb-nagyobb problémát fedeztek fel, ami a szabványtól való eltérésből következett be, míg három oldal - így például az Odeon már komolyabb elérési gondokat okozott.

A vállalat szerint az ilyen jellegű problémákat könnyedén el lehetne kerülni, ha a webfejlesztők a CSS2 (Cascading Style Sheets 2) szabvány specifikációit tartanák szem előtt, amelyet egyébként a World Wide Web Konzorcium is már jó ideje magáévá tett. "Amennyiben a fejlesztők elsősorban az Internet Explorert és egyéb, a szabványtól való eltérést lehetővé tévő böngészőket tartják szem előtt, a felhasználók egy részét elzárják az oldal elől, ami viszont egyértelműen hátrányosan érinti az adott vállalatot.

Meglepő és egyben elszomorító, hogy annyi év után a teljesen szabványos böngészőket használók még mindig korlátozva érzik magukat, és úton-útfélen az Internet Explorer letöltésére bíztató hivatkozásokkal találkoznak a világhálón" - jelentette ki Deri Jones, a SciVisum vezérigazgatója. A felmérés azért érdekes, mert a Firefox - amely támogatottságát tekintve kiemelkedik a nyílt forráskódú böngészők közül - már túllépte az 50 millió letöltést, és a legfrissebb adatok szerint éppen Európában a legnépszerűbb.

Az utóbbi hónapokban ráadásul újabb alternatív böngészők jelentek meg - Opera 8, Netscape 8 - amelyek szintén célul tűzték ki a piac és a felhasználók egy jelentős részének elhódítását. Ez több-kevesebb sikerrel teljesülni is látszik, bár nyilvánvaló, hogy van még mit tökéletesíteni az új riválisokon. Legalább ugyanilyen világos azonban, hogy az Internet Explorer elsőbbségét mindaddig nem lehet megkérdőjelezni, amíg a weboldalak készítésénél a Microsoft böngészőjét tartják szem előtt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jún. 27. 16:58 | válasz | #55
Nem értem miért kell mindig belerúgni egyet az Operába, ha együtt jelenik a rókával. "van még mit tökéletesíteni az új riválisokon": ezt ugye azért kapta, mert megjelent hozzá egy biztonsági javítás nemrég. Csakhogy a FF még nem is javította ki azt a hibát, ráadásul a FF 6 biztonsági résével szemben (amik között már jó régi is van) az Operának egy sincs jelenleg, lásd secunia.com ... akkor most hogy is kell érteni a fenti mondatot? Ja jólesett egyet rúgni, értem.
2005. jún. 27. 14:27 | válasz | #54
Persze, mert mindenki ultra design csilivili lapokat fejleszt, a tartalom másodlagos.
2005. jún. 26. 03:51 | galéria | válasz | #53
köszi, minden info jól jön, bár elöször ezt a modszert probaltam, amit itt az elejen leir, de nekem jobban bejött a php-vel megoldott, ami a css-ben lévő background png-ket is siman lekezeli.
Hipra  
2005. jún. 26. 03:36 | válasz | #52
Aki transzparens png-vel szopik, ajánlom még ezt az írást: http://blogs.msdn.com/dmassy/archive/2004/08/05/209428.aspx
2005. jún. 25. 07:12 | galéria | válasz | #51
na szal, ezt az oldalt csinálgattam (tudom, hogy nem egy vizuális orgazmus, de la. valid css és html, sajna nem vagyok grafikus)és használni akartam átlátszó png-ket, ami IE alatt szürke volt ahol átlátszónak kellett volna lennie. ezt csak ugy tudtam megoldani, hogy mindenhol ahol png-t használtam, használnom kellett a Microsoft.AlphaImageLoader filtert, ami után már teljesen jó lett az átlátszó png is...
(jah, eddig csak ie+firefox+links alatt teszteltem, szal lehet hogy más alatt totál szar)
Hipra  
2005. jún. 24. 16:55 | válasz | #50
Nem olvastam el az összes hozzászólást, de pl <img>-nél a width és a height attribútumoknál a referencia szerint nem is szabad használni px-et. Tehát pl width="150".
Mindazonáltal az akadálymentes SG jó dolog a vakok és gyengénlátóknak, de sajnos nem valid, pedig ha valaminek, hát egy akadálymentes weboldalnak validnak kéne lennie.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 24. 12:50 | válasz | #49
//off
szörnyű, hogy milyen hatalmas előitéletekkel rendelkezem
mekkora égés
<- kedvenc emote ikonom (gyk. szmájl)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 24. 12:35 | válasz | #48
jajj, én kérek elnézést:
véletlenűl másik topikba nyomtam:
"vigyázz! ebbe bele fognak kötni, nem IE volt az első a piacon, de a jelenlévők közűl az IE6 a legrégebbi, a piacon első netscape meg most próbálja még jobban leégetni magát ;)"
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 24. 12:33 | válasz | #47
haha, mit mondtam? csak milyen kár, h kimoderáltak... pedig semmi nem volt benne, csak azt írtam, h bele fognak kötni és IE6 a legrégebbi a jelenlévők közűl (meg hogy ns égeti magát)

kicsit kezdek kiakadni a moderátor srácra...
rgranc  
2005. jún. 24. 12:04 | válasz | #46
ő volt elsőnek a piacon

Persze, jaja, hogyne. Ha a Mozaikot meg a Netscape Navigatort nem tekintjük böngészőnek, akkor igen...
2005. jún. 24. 11:56 | válasz | #45
Most az alapján a két weblap alapján vonod le a következtetésedet, amit direkt példaképp hoztak hogy nem jön be?

Érdekes.
2005. jún. 24. 10:32 | válasz | #44
hmm na én megnéztem a mistralt is meg a belinkelt tgrincset vagy mit... explorerrel mind2ő tökéletesen bejön, nyitom a ff-t(erről tudni kell h én alapból explorert használok szal akko indítottam el) aztán még be is hozza az oldalt de sokkal lassabban, és kb a felétől totál lefagyott... Akkor aztán azt a tigrincset meg be se hozta: "Hiba a stíluslap betöltése közben: (null)http://www.tigrincs.hu/misc/News.xslt" szal nekem arra nincsen időm h külön szenvedjek mindnenel, valszeg ien minden bejön mer ami nem az máshol se.
És énezen nem csodálkoznék h ő a legelterjedtebb mivel ő volt elsőnek a piacon ráadásul eleve be van építve az oprendszerbe :)

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 24. 08:49 | válasz | #43
az IE-re már reagáltak, az ff-es felvetésre meg csak annyit, h kifagyni nemcsak advanced júzereknek fagy ki, de about:configban csak az tud egy útmutató segédletével piszkálni, utamutató nélkűl meg már pro-nak kell lenni.
about:configba olyan piszkálni, mintha széttúrnád a regesztrit, csak abban senkinek nem jut eszébe túrkálni (nem is baj).

Egyébként tabmix-es extbe van vmi olyan, h force single window mode, de nemtom,h külön processet indít-e, azomban ff elég nehezen viseli az ilyet egyébként is.
HuHa  
2005. jún. 24. 08:23 | válasz | #42
hm...a cikkben említett két oldal Opera 8.01 alatt tökéletesen bejön, semmi külömbséget nem látok IE-vel (ettől még valahol mélyen a forráskódban lehet valami). Max kicsit lassabban jön be.
Yeti  
2005. jún. 24. 00:11 | válasz | #41
Öszvissz annyit kell erről tudni, hogy ha ctrl-n -nel nyitsz új ablakot akkor nem külön processzként megy, ekkor magával viheti az összest egy lefagyott ablak, de ha újra futtatod az iexplore.exe-t(gyk. rákattintasz az ikonra), akkor már külön processzként fut, és tényleg nem függenek egymástól.
pascal  
2005. jún. 23. 22:13 | válasz | #40
Hmm amikor én legutóbb (jóóó rég) IEt láttam akkor külön kellett registryben túrkálni, hogy külön processként fussanak a külön ablakok. Amúgy nemhiszem, (igaz nem is tudom) hogy a FFban ne lenne valami hasnoló beállítási lehetőség vhol az about:config-ban.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 22:07 | válasz | #39
annyit fűznék hozzá, h a html szabvány nem köti ki a bezáró tagokat egyes elemeknél, csak lehetőséget biztosít rá. Sőt az attribútomok megadását sem kötelező idézőjelbe tenni vagy kirakni utánuk a px-et.
Ezeket csak az xhtml szabja meg.

érdekes az a link, majd jobban megnézem a forráskódját, most nem érek rá, de lehet, h csak IE-es megoldást használ rá.
2005. jún. 23. 22:00 | galéria | válasz | #38
Sok webre publikáló még mindig nem használja ki a szabványos CSS+HTML technológiát.
Helyette ott vannak a "<font size="17"><b><i><p>ez egy bekezdés</p></i></b></font>"-szerű formázások, a keretes (frame), vagy táblázatos oldalszerkezetek, illetve a kötelező tag-ek illetve attribútumok elhagyása.
No meg gondoljunk csak bele, a cégvezetőknek tegnapra kell a weboldal, a webdesigner meg kénytelen WYSIWYG alapú honlapszerkesztőt használni - ami nem mindig ad valid kódot (viszont IE-kompatibilisat annál inkább ;) ).

Egy másik fórumon a Tigrincs nevű felhasználó szokta emlegetni, hogy az alternatív böngészők jobban betartják a HTML+CSS szabványt, de az XML/XSLT-t nem (amit viszont az IE betart!). Lássátok erre a példát:http://www.tigrincs.hu/.

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 21:58 | válasz | #37
nem, IE elindít egy új .exe-t, ezért is nem fagy ki a külön nyitott ablak a többivel, mivel nincsenek függési viszonyban.
Tabos böngikben még szép, h ha 1 tab fagy akkor fagy az egész. De én ff-et direkt külön indítottam.
pascal  
2005. jún. 23. 21:36 | válasz | #36
Az IE is csinál ilyet, nagyügy, sőt elég ha 1 tab hogy kinyírja az Operát. Ebben mi a furcsa? 1 process áll mind mögött.
pascal  
2005. jún. 23. 21:34 | válasz | #35
Nem is mondtam :)
Mindenkinek szíve joga azt használni amit akar.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 21:30 | válasz | #34
biztos vagy benne?

egyébként röhely, h a tesztelés céljából új ablakot nyitottam ffnek (ikonnal) és a másik ablak is behalt.
igaz nem olyan dúrván mint 1.0-nál, de így is rendesen beáll és minnél többet jelenít meg annál jobban lehal.
2005. jún. 23. 21:13 | válasz | #33
...erre viszont 2 weblap miatt nem térek át:)
2005. jún. 23. 21:13 | válasz | #32
Előbbit csak mostanság néztem, utóbbival meg mindig is gondjaim voltak... Nemtom, mi lehet a gond (minden ua, igaz, magyar az FF)
tomo  
2005. jún. 23. 21:06 | válasz | #31
mindketto tokeletesen megy firefox 1.0.4 angol verzioval. ( legfrisebb flash player is installava )
szal nalad lesz a gond.
pascal  
2005. jún. 23. 20:59 | válasz | #30
Mindkettő megy Operával ;)
2005. jún. 23. 20:24 | válasz | #29
A cikkhez hozzászólva: FF-t használok, de az utóbbi időkben újra kénytelen voltam IE-t elindítani párszor, csak mert pl az sdt.sulinet.hu nem volt hajlandó megjelenni (mondjuk ezt tudtommal pont az MSsel fejlesztették:)), meg a mistral árlista is szépen lefagyasztja a tűzrókát...
2005. jún. 23. 20:22 | válasz | #28
Szvsz nem a böngészőnek kéne jeleznie, hogyha hiba van az oldalban, hanem a fejlesztőeszköznek. Ha meg a fejlesztő jegyzettömböt használ, s lusta átnézni a kódját/több böngészőben tesztelni, akkor sem az IE-s felhasználókat kéne mindenféle warninggal riogatni. (Megjegyzem, régen vmi fejlesztőeszköz miatt szólt az IE, hogy "hiba a 23. sorban" meg hasonlók, meglehetősen dühítő volt.)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 20:04 | válasz | #27
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 20:02 | válasz | #26
relatívan, normális esetben soha nem használunk abszolút elérési utat. ez a lol.
2005. jún. 23. 19:47 | galéria | válasz | #25
lolozás helyett talán érteni kéne a dolgokhoz.

Azzal a pucér helyi elérési úttal az IE megjelenítette a képet, a FF nem. Te hogyan adnád meg a lenti elérési utat? mert én a "file://..." formában.

Úgyhogy csak terjesszük az igét nyugodtan, max van, aki nem érti a problémát.
2005. jún. 23. 19:43 | galéria | válasz | #24
Akkor te valamit roppant mód félreolvastál, mert pontosan azt nézték, amit te mondasz.

Each row corresponds to a feature of the corresponding web technology standard. The browser support of that feature is indicated by a single letter: Y (yes), N (no), or I (incomplete support). A question mark (?) means that the support for that feature is currently unknown. The values have been colored for readability. Most feature names in the full tables are links to the official standards definitions.
[...]
If the browser doesn't recognize a given feature or admits that the feature is not yet implemented, and the browser is supposed to do something with the feature, it receives an automatic N. If the browser appears to support a given feature completely with no significantly impairing bugs, the feature receives a Y. In other cases, the feature generally receives an I, often with an explanation attached (see above). For consistency reasons, it will receive an I even if the feature never performs a correct task or always returns an incorrect value, as long as the browser shows that it recognizes the feature and attempts to utilize it.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 19:42 | válasz | #23
sztem egy becsületes fejlesztő fejlesztési időben több böngészőben is megnézi mi az eredmény, akkor meg úgyis kiderűl...

(mellesleg én is csak példának írtam)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 19:41 | válasz | #22
warningot talán tényleg dobhatna, de ha jól tévedek IE csak javascriptnél dob figyelmeztetést, semien css vagy html hibára nem figylemeztet.
2005. jún. 23. 19:39 | galéria | válasz | #21
könyörgöm, az, h felismeri px helyett az xp-t, vagy nem zavarja egy szóköz, az nem azért van mert bénák voltak a böngésző készítői, hanem azért, mert figyeltek a gyakori hibákra.

A probléma csak az, hogy ha fejlesztesz, akkor nem derül ki IE alatt, hogy hibáztál. Máspedig ha internetre rakod ki a fejlesztésed, ott bizony előfordulhat az, hogy valaki nem IE-vel fogja nézni.

(Mellesleg az általam leírt példában a szóköz csak az egyik probléma volt a sok közül, amit simán lenyelt az IE.)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 19:38 | válasz | #20
ez csalóka, mert a táblázat arra vonatkozik, h mennyire "kompatibilis" a szabvánnyal, nem arra, h mit tud a böngésző és azt hogyan.
gyk. rengeteg IEnél jelőlt piros N-kivitelezhető benne, de nem úgy ahogy a szabványban van, mint ezt lentebb is írtam.
pascal  
2005. jún. 23. 19:36 | válasz | #19
"könyörgöm, az, h felismeri px helyett az xp-t, vagy nem zavarja egy szóköz, az nem azért van mert bénák voltak a böngésző készítői, hanem azért, mert figyeltek a gyakori hibákra.
de ebbe nem megyek bele, mert csak flém lesz."

Legalább egy warningot azért tényleg dobhatna.

Én nem akarok ebből flame-et, pusztán az a véleményem, hogy ha a böngészők elkezdik tolerálni a kis hibákat akkor annak nem lesz jó vége. Szabványosítani kell mert különben sz@rt se ér az egész.
2005. jún. 23. 19:36 | galéria | válasz | #18
Ráadásúl az IEben még mindig rengeteg olyan megjelenítési fícsör van, ami a többiben nem megoldható, hiába van benne a css-ben (pl szöveg effektek).

Mellesleg remélem, nem az SG-n is használható "parázs" meg hasonló effektekre gondolsz, mert szólnék, hogy ezeket a "filter: " cuccok nem részei a CSS-nek, ez a MS saját, CSS-szintaxisú kiterjesztése. Vagy ahogy a MS is fogalmaz: This property is part of a proposed addition to Cascading Style Sheets (CSS)
arty  
2005. jún. 23. 19:28 | galéria | válasz | #17
nekem majd minden megy firefoxal... nem mondom, volt már ami nem ment, de az annyira nem is érdekel, alternativa mindig van az infora, megnézem máshol :)
2005. jún. 23. 19:21 | galéria | válasz | #16
A link erre a mondatra is ment, mint válasz:

olyan nincs, h IE nem támogatja, de egy másik igen, fordítva meg renfeteg van.
2005. jún. 23. 19:20 | galéria | válasz | #15
Ráadásúl az IEben még mindig rengeteg olyan megjelenítési fícsör van, ami a többiben nem megoldható, hiába van benne a css-ben (pl szöveg effektek).

Aha, persze.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 19:16 | válasz | #14
könyörgöm, az, h felismeri px helyett az xp-t, vagy nem zavarja egy szóköz, az nem azért van mert bénák voltak a böngésző készítői, hanem azért, mert figyeltek a gyakori hibákra.
de ebbe nem megyek bele, mert csak flém lesz.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 19:14 | válasz | #13
úh, ez itt elég érdekes - az egésznek semmi köze ahhoz, h mit tud az IE vagy nem. De nem gond, terjesszük az igét. lol
2005. jún. 23. 19:12 | galéria | válasz | #12
Én azt azért nem tenném a negatívumok közé, h a gépelési hibát kiküszöböli, ahelyett, h elkezdene rinyálni.

Én ezt nem nevezném előnynek. Ha már csak az éles üzemben derül, hogy elvileg szabványosan lekódolt oldalak valamiért IE-ben oké, másban meg nem, akkor elképzelhető, hogy tényleg csak elviekben szabványos.
Még egy több böngészőn korrektül futó kódnál is érdemes megnézni, hogy egy HTML validálás mennyi hibát jelez vissza. Na EZ a szabvány.
2005. jún. 23. 19:07 | galéria | válasz | #11
Ja kis off: az IE képes néhány aljas dologra: jól jeleníti meg az elgépeléseket is ahelyett, hogy szólna: pixelt jeleölö px helyén lazán felismeri az xp-t is... szánalmas.

Haverral csináltunk egy PHP-s oldalacskát, képmegjelenítéssel.

Havernál IE-ben tesztelve van kép, nálam FF-ben nincs.

Cirka 5 perc után esett le, hogy talán meg kéne nézni a forráskódot. A generált HTML kódban, az
IMG-ben a SRC valahogy így nézett ki: "c:\program files\mittudomén\abrakadabra\képecske.jpg"

Mit ad isten, mikor "file://..." szerűen lett megformázva, rögtön működött FF-ban is.

Látszólag kúúl dolog, viszont iszonyúan veszélyes az IE a felhasználó baromságait toleráló rendszere, mert szépen lemegy a fejlesztés IE-ben, aztán az ember nem érti, hogy miért egy rakás trágya más böngészőben, már ha egyáltalán megjelenik. És persze ilyenkor a kedves fejlesztőnek (havernak is ez volt) mi az első reakciója: szar az alternatív böngésző. Pedig csak le kéne kódolni jól. Európában különösen fontos lenne, mivel olvashattuk, hogy egyre jobban hódít a FF.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 18:59 | válasz | #10
"A web nyílt, ha az IE tud vmi jót, akkor szabványosítsa, és akkor a többi böngésző is támogatni fogja."

benne van css-ben, nézd meg a w3c összehasonlító táblázatát, h mi-mit támogat. olyan nincs, h IE nem támogatja, de egy másik igen, fordítva meg renfeteg van.
A gond nem az,h IE nem támogatja, hanem hogy rosszúl teszi, de mint már korábban is írtam ez azért van, mert előbb támogatta mint ahogy szabvány lett belőle (és azóta szartak rá).
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. jún. 23. 18:51 | válasz | #9
oksa
pascal  
2005. jún. 23. 18:46 | válasz | #8
mi nem szól? :) az a lényeg, hogy nem szól!
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. jún. 23. 18:42 | válasz | #7
bocs, de nem is szol...
pascal  
2005. jún. 23. 18:34 | válasz | #6
"Érdekes, nekem IE van mégis PÉIKSZ és NEM IKSZPÉ-t írt.............."
Te érted amit beszélek? Egyáltalán felfogod miről szól a cikk?

"Én azt azért nem tenném a negatívumok közé, h a gépelési hibát kiküszöböli, ahelyett, h elkezdene rinyálni."
Mit érnek a szabványok, ha nem tartjuk be őket? Mától elkezdem pontos jvel írni a juk szót, jó mi felismered, nem rinyálsz, de azért mégiscsak ciki vhol.
tudom szar példa..

"Ráadásúl az IEben még mindig rengeteg olyan megjelenítési fícsör van, ami a többiben nem megoldható, hiába van benne a css-ben (pl szöveg effektek)."

A web nyílt, ha az IE tud vmi jót, akkor szabványosítsa, és akkor a többi böngésző is támogatni fogja.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 23. 18:24 | válasz | #5
ezt leírnád pontosan, vagy email esetleg privi, megköszönném.


Egyébként az a röhely, h a maguk a megrendelők is azt mondják, h IE-ben mennyen rendesen, a többi nem érdekes. És ez egy öngerjesztő folyamat, mert minnél több IE támogató oldal van, annál több IE támogató oldal készűl.

Én azt azért nem tenném a negatívumok közé, h a gépelési hibát kiküszöböli, ahelyett, h elkezdene rinyálni.

Ráadásúl az IEben még mindig rengeteg olyan megjelenítési fícsör van, ami a többiben nem megoldható, hiába van benne a css-ben (pl szöveg effektek).
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. jún. 23. 18:20 | válasz | #4
"pixelt jeleölö px helyén lazán felismeri az xp-t is... szánalmas." :D

Érdekes, nekem IE van mégis PÉIKSZ és NEM IKSZPÉ-t írt..............
Hege15  
2005. jún. 23. 18:13 | válasz | #3
én firefox-ot használok és tgeljes mértékbe bevállt!
Nekem sokkal jobban tetszik: gyorsabb, letöltéseknél megszakithatási lehetőség és még sok más
2005. jún. 23. 18:03 | galéria | válasz | #2
most csinálok egy oldalt, az időm jelentős részét az veszi el, hogy IE-n is normálisan megjelenjen... mindent szétcsesz....
pl. a ma egész délelőtti szívásom, hogy a png transparency normálisan látszódjon IE-ben is. és ezt még egy kicsit érdekesebbé tette, hogy external css-ben volt a png, background-ként.
de sikerült nagynehezen :)
pascal  
2005. jún. 23. 17:46 | válasz | #1
Végre egy értelmes cikk.
Ja és még mielőtt megjelenik itt is cikk a javascript popupos phisingre használható security résről: az opera és a konqueror amik jelenleg védettek ez ellen :)

Ja kis off: az IE képes néhány aljas dologra: jól jeleníti meg az elgépeléseket is ahelyett, hogy szólna: pixelt jeleölö px helyén lazán felismeri az xp-t is... szánalmas.