Magyar bankkártya-hamisító hálózatot számoltak fel
2005. június 20. 23:31, hétfő - Forrás: SG.hu
Egy magyar csoport tagjai 2004 áprilisa óta számítástechnikai eszközök segítségével németországi szállodákban bankkártya-adatokat szereztek meg.

Hirdetés

A Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztály Korrupció Elleni Osztálya eljárást folytat bűnszervezetben elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. András és öt társa ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint K. András és társai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a megszerzett bankkártya-adatokkal visszaélve különböző nagy értékű ruházati cikket és értéktárgyat vásároltak Németország területén. Az így beszerzett árut Magyarországon értékesítették. A bűncselekménnyel okozott kár megközelíti a 45 millió forintot.

Korábban a bűnszervezethez tartozó M. Imrét és három bűntársát Németországban a német hatóságok fogták el, az általuk használt gépkocsiból összesen 38 darab hamisított bankkártyát foglaltak le. A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján 2005. június 13-án egy összehangolt akció keretében Budapest területén fogták el a magyar hatóságok a 6 gyanúsítottat, akik közül a bíróság 5 személy esetében előzetes letartóztatást, 1 személynél lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A német hatóságoknál fogva tartott elkövetők, valamint az NNI által ez év áprilisában elfogott 3, illetve a most elfogott 6 gyanúsított eljárás alá vonásával sikerült a bűncselekmény elkövetésében részt vevő teljest kört felderíteni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
vilmoska   "Rest in Peace vilmoska" 
2005. jún. 21. 15:00 | válasz | #3
helyes
2005. jún. 21. 13:05 | galéria | válasz | #2
Nemtudom, de most kitől lesz bankkártyám ócsóé' ? :]]
2005. jún. 21. 10:07 | galéria | válasz | #1
Hurrá ..... Ez most egy új hír, vagy a régi ismét ??