Játék helyett pornófilm: új irány a Sonynál?
2005. június 21. 01:44, kedd
Úgy tűnik, a PSP hívatlan befektetőkre talált. Bizonyára a konzolt fejlesztő Sony sem gondolt arra, hogy a pornóipar is felfigyel majd az újdonságra, és a gyerekeknek szánt játékokon kívül szexvideók is megjelennek majd rá.

Hirdetés

A szeptembertől Európában is elérhető hordozható Playstation egy új, un. UMD formátumot hozott magával, a Sony kifejezetten ehhez az eszközhöz gyártja 2,4 colos, 1,8 GB kapacitású korongját. A japán vállalat a termék elindulása óta buzdítja a fejlesztőket, hogy kiadványaikat erre az optikai lemezre is adják ki. Mivel a lemez nem csak játékokhoz készült, de akár kétórányi videóanyag is tárolható rajta, a pornóipar is felfigyelt a több millió elérhető felhasználóra.

Az egész cirkusz a Playboy áprilisban megjelent Cyber Girl of The Year című UMD-re kiadott filmjével indult, amin Amy Sue Cooperről lehetett megtekinteni erotikus képeket és videókat. Az akkori kezdeményezés gyorsan további követőkre talált, és a tervek szerint két kifejezetten felnőtteknek szóló filmekre szakosodott gyártó már júliusban megjelentetné kiadványait az új formátumon. A lemezek 18, illetve 37 dollár (azaz körülbelül 3700 és 7600 forint) közötti áron lesznek elérhetőek a Gamespot értesülései szerint.


"A játékfejlesztő cégeknél a formátumhoz való csatlakozáskor szabályozzuk termékeik felnőtteknek szóló tartalmát, azonban a videóknál más a helyzet, a felelőség teljes mértékben a fejlesztők kezében van" - mondta a PSP-t megalkotó Sony egyik munkatársa. A cég szóvivője így kommentálta az estet a botrányt kirobbantó Asahi Shimbun japán lapban: "nagyon kellemetlen a helyzet, de nem tehetünk semmit a filmek megjelenése ellen".

A Gamespot szerint néhányan megkérdőjelezik a Sony belenyugvását, mások úgy vélik, a japán cég tanult korábbi hibájából, amikor a Betamax és a VHS közötti csatát az utóbbi formátumon nagy számban megjelent pornófilmek döntötték el - vagy legalábbis nagy mértékben hozzájárultak a rivális győzelméhez, Akkor a Sony ellenállt a sötét oldal csábításának, de lehet, hogy most másképp lesz. Persze akadnak olyanok is, akik ettől nem várnak egetrengető változásokat. Jay Horwitz, a Jupiter Media elemzője TechNewsWorldben megjelent nyilatkozata szerint az erotikus tartalmú filmek nem lesznek jelentősebb hatással a PSP-re, és a konzol fő piaca továbbra is a játékok világa marad.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2005. jún. 23. 13:10 | válasz | #44
Talán rossz helyre kattintasz. "Rossz" helyre húz az újjad... :) Érdekes, én találok mást is.
2005. jún. 22. 21:40 | galéria | válasz | #43
Igazad van, nemcsak.....
sweech  
2005. jún. 22. 14:00 | galéria | válasz | #42
ez igaz....akárhova kattintasz a neten, mindenhol csak a pornó, sex....
Dzson  
2005. jún. 22. 12:13 | galéria | válasz | #41
Mondjuk nekem mire eljutok nappal pest egyik részéből a másikra, vagy vonatozás közben, a kocsi hátsó ülésén egy pár száz km-s úton... Ennyire nincs fantáziád?
pemga  
2005. jún. 22. 11:43 | válasz | #40
olvasd végig :).
2005. jún. 22. 09:26 | válasz | #39
Tudtommal a Playboy nem porno.
dez  
2005. jún. 22. 04:49 | válasz | #38
Hát, tudod, hogy van: a szemrebbenés nélküli halomra ölés a képernyőn azt tudatosítja az emberekben, hogy harcolniuk, kűzdeniük kell, plusz hogy örüljenek a szánalmas kis semmi életüknek, stb. A szexfilm, erotika meg azt, hogy élvezni is lehet az életet... [Jó esetben, mert sok pornóban elég kiégettek a szereplők. Bár olyan ember, aki igazán élvezni tudja a szexet, nem kamera előtt csinálja.]

BTW, amerikai álszentség + érzéketlenség: nemrég láttam egy ilyen tipikus amcsi műsort (asszem Reality Ch.), ahol a műsorvezető az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül vezetett fel egy felvételt, ami egy bírósági itélethírdetést mutatott, ahol egy magát ártatlannak és tévesen letartóztatottnak mondó, jóravalónak tűnő 30 körüli 2 gyerekes anya valami 10 évet kapott (mindössze közvetett bizonyítékok alapján), és ezért kiborult és zokogni kezdett, és könyörgött, hogy ne tegyék ezt vele. (Nem tűnt megjátszásnak.) A műsorvezető meg csodálkozásának adott hangot, hogy "ennyire nem tudja kontrollálni az érzelmeit"... (Az egész műsor hasonló volt.)

(Mondjuk, ez a Sonys "botrányozás" Japánban történt, de mindegy.)
Cobra.  
2005. jún. 21. 23:30 | válasz | #37
Én csak azt nem értem, hogy egy 3"-os lcd-n kinek jelent élvezetet egy filmet nézni (és itt nem csak a sexfilmre gondolok)?
2005. jún. 21. 20:48 | válasz | #36
THX a linket !
Jól bepucsított !!!
2005. jún. 21. 17:44 | válasz | #35
LOL
Ami a szíveden, az a szádon, mi?
Ott a pont!!!
JZO  
2005. jún. 21. 16:05 | válasz | #34
Nem értem miért beszélnek botrányról. Mi ebben a botrány? Ugyanmár.
2005. jún. 21. 16:03 | galéria | válasz | #33
A pornófilmek nézése olyan dolog, amit mindenki csinál, de a társadalmi státusz növekedésével egyre kevesebb ember vallja be. Ez csupán prüdség.
2005. jún. 21. 15:10 | galéria | válasz | #32
kiraly
PeeTeR  
2005. jún. 21. 14:59 | galéria | válasz | #31
jo a csaj
2005. jún. 21. 14:28 | galéria | válasz | #30
Mitől vagy ilyen költői?

Jó picsa és kész. :P

2005. jún. 21. 13:04 | válasz | #29
Ja amugy szép a szeme ;)
2005. jún. 21. 13:00 | válasz | #28
WoW, a teljes sorozat minnyá jobb :DD
2005. jún. 21. 12:29 | válasz | #27
Silicon Graphics? :)
2005. jún. 21. 12:21 | galéria | válasz | #26
toozok  
2005. jún. 21. 12:19 | válasz | #25
Wááááááóó!
Végre megint kitaláltak valami értelmeset. Ha valakinek nem tetszik az majd nem néz oda :- P
Cujo01  
2005. jún. 21. 12:17 | válasz | #24
végre valami értelmes ötlet.. :D
2005. jún. 21. 11:53 | válasz | #23
Pornót a népnek!!
winnie  
2005. jún. 21. 11:42 | válasz | #22
praktikus. egyik kézben a psp, a másikban meg a...
maozedong   "Rest in Peace maozedong" 
2005. jún. 21. 11:24 | galéria | válasz | #21
lál.
szerintem már az ENIAC ot is pornó képekre tervezték :)
C64 is tele volt képekkel amiket fél órán keresztül töltött be :)
HuAn82  
2005. jún. 21. 11:17 | galéria | válasz | #20
Ennyire ki vagy éhezve?
2005. jún. 21. 11:00 | galéria | válasz | #18
Eszt a csajt minél többször nézem meg annál jobb... [#guluszem1 ]
pemga  
2005. jún. 21. 10:41 | válasz | #17
pay-per-view detto :). És valószínű a HD-DVD Vs. BR vitát is ők fogják eldönteni (ha még egyáltalán kérdéses). Őrületes méretű forgalom van ebben a szegmensben.

Szerintem a "nagyon kellemetlen a helyzet, de nem tehetünk semmit a filmek megjelenése ellen". kijelentés álszent egy kicsit. A F*gyelőben volt egy cikk hónap elején, hogy a szexuális forradalom amilyen nagy hévvel robbant be 60-as 70-es években, olyannyira tért vissza a prüdéria azóta. US saját önkorlátozó rendszere is érdekességet mutat, pl. vérben tocsogás, belezés, stb elfogadható; de mellnél v. fenéknél több mutatás az már gusztustalan, elítélendő és hű. Pedig imho ez utóbbi inkább kapcsolódik a valós élethez, mint az előbbi; legalábbis nagyon remélem :).
Cicero   "Rest in Peace Cicero" 
2005. jún. 21. 10:28 | galéria | válasz | #16
Hajrá PSP!!!444 :DDDDD
KDOG  
2005. jún. 21. 10:15 | válasz | #15
én szuintén azzal értek eggyet, hogy inkább az a cikis ha valaki állszentségböl nem néz pornot. :)
Pl nekem is szép gyüjtemény van, és barátnömmel is néha megnézünk egyet-egyet :)
Most ez ilyen szörnyü dolog, rettegni kellene egy pornofilmtöl ?

Kakisex az más :D
TommyC  
2005. jún. 21. 09:55 | galéria | válasz | #14
azért érdekeljen, mert szükséged lesz rá....:))

csak ne vigyük már túlzásba a dologkat...
szivar  
2005. jún. 21. 09:49 | válasz | #13
"...2,4 colos, 1,8 GB kapacjtású korongját..."

Mi az a 'kapacjtás'? :D
2005. jún. 21. 09:35 | galéria | válasz | #12
2005. jún. 21. 09:22 | válasz | #11
"... és a gyerekeknek szánt játékokon kívül szexvideók is megjelennek majd rá."
Ejnye srácok. Nem kéne Blikk/Kacsamagazin szintű "újságírási" szinvonalra süllyedni :)
A PlayStation sorozatból már a jó öreg 1-es verzió esetán is a vásárlók vagy 3/4-es a 18-30 áves korosztályból került ki. Ez a konzol gyerekeknek max. az itthoni idióta mentalításra igaz, de lehet még itt se.
Éppen azzal mosta le a konkurenseket a Sony, hogy figyelembe vette a "közönség" igényeit a játékok kiadásánál.
NEXUS6  
2005. jún. 21. 09:20 | galéria | válasz | #10
Asszem a PSP sinen van;))))

Amelyik elektronikus médium a sexhez tudott kapcsolódni az mind befutott.
A CD mint tároló eszköz sokáig nyüglődött, mert egyszerűen nem volt olyan nagyméretű, könnyen elérhető adatállomány, ami ezt a kapacitást megkövetelte volna. De aztán el kezdtek terjedni a porno video cd-k;)
Internet detto. Egy időben biztos, hogy az egymásnak küldözgetett sex képek jelentették a legnagyobb arányú adatforgalmat.
Chappy  
2005. jún. 21. 09:06 | galéria | válasz | #9
engem nemnaon érdekel
TommyC  
2005. jún. 21. 08:28 | galéria | válasz | #8
;)

Nem azt mondom, hogy nem kell a pornó, meg ienek...valamilyen szinte kell...még az "állszenteknek" is...én nem is ezt mondom...de ezen a szinten, amelyiken manapság nyomatják az már nekem is sok!
Presze...le lehet ülni barátnővel, haverokkal stb. és élvezkedni rajta...de ami ma megy...
sok ember elvan a filmekkel, és inkább nem is szerez barátnőket....

jahh és a szexen kívül más is van amit élvezni tudok a barátnőmmel....és nem térden kell azt csinálni....számomra az is elég, ha mellette lehetek, és gyönyörködhetek benne...persze nem árt néha áhybabújni vele...
lehet hogy túl szerelmes vagyok :l
de számomra nem EZ a lényeg
2005. jún. 21. 08:18 | válasz | #7
Mi az hogy a normális emberekkel?! Mért aki pornót néz az nem normális? Csak hogy mondjak neked valamit sokszor a barátnőmmel együtt nézzük, mert őt is érdekli némelyik.
Sztem azzal van a probléma, aki prűdségből, v álszentségből elutasítja az ilyen dolgokat. (Annak az embernek a szexuális élete is érdekes lehet)
Különben meg nagyvalószínűséggel az emerek többségét érdekli, különben nem lenne ekkora üzlet.
Ha szex és erőszak mentes játékokat akarsz vegyél nintendót.
2005. jún. 21. 08:12 | válasz | #6
Ők játékokat vesznek....
TommyC  
2005. jún. 21. 07:55 | galéria | válasz | #5
mindenhol ez lesz....mindig csak a porn....
és mi van a normális emberekel, akik nem nimfók és nem mindig csak a szexre gondolnak baxákmeg...:ll

Hege15  
2005. jún. 21. 06:54 | válasz | #4
Keldor a számból vetted ki a szót
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 21. 02:55 | válasz | #3
PLAYBOY STATION PORTABLE
Keldor  
2005. jún. 21. 02:54 | válasz | #2
de jó kis segge van
2005. jún. 21. 02:11 | válasz | #1
Wow, a biznisz az biznisz!