 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
nem nagyon tudok belekötni abba, amit írsz, egy másik szempont mint az enyém.
én korábban azt írtam, hogy szerintem azért nem jó a párhuzam, mert olyan szempontból meg kell különböztetni őket, hogy a konzol célhardver, a mac pedig ugyanúgy általános mint az x86 pc. (csak emlékeztetőül :))
eddig nem értettem, milyen szempontból gondolod, hogy hasonlóak, most már értem, és igazat kell adjak neked, ez valóban fontos szempontja az összehasonlításnak.
a teljesítményről: az anandtech tesztje (szerintem) azért lényeges, mert megpróbálja kiszűrni a rendszer minden egyéb komponensét, és pusztán a processzorok teljesítményét meghatározni és összevetni. az eredmény a "hétköznapokban" nem igazán hasznosítható, de érdekes próbálkozás, és rávilágít pár olyan dologra, amit érdemes (lett) volna figyelembe venni a PPC fejlesztésénél. azért arra jó volt, hogy Ulkesh belátta, hogy nem abszolút veri a powermac a xenont, hanem abban amire ő használja, és neki ez számit... ez egy korrekt és érhető álláspont, úgyhogy haszna van a dolognak :)
ettől függetlenül láttam már én is néhány olyan mac-x86 összehasonlítást, ami valóban csak "csúsztatás" volt :)
további szép napot mindenkinek, lassan ez a hírtopik is elsüllyed :) most hogy már nincs vita... 
|
"köszönöm, már értem :)"
Vélemény? :)
|
Nem olvastad el jól. OS X Servert futtattak a gépen.
|
"kár, mert én tényleg kiváncsi lettem volna, hogy hogyan látod ezt a mac-konzol párhuzamot a koncepció terén!"
Semmi komolyra nem kell gondolni: Mindkettő mögött 1 db nagy cég végig azon fáradozik, hogy terméke minél jobban a hétköznapok részévé váljon és kielégítse a felhasználók igényeit. A PC mögött nincs ilyen, izéé a Microsoft önkéntesen felvállalta, hogy a szotfver oldaláról megfogja dolgot, de szerintem ez hosszú távon nem tartható (ezért is kacsingat a nagytesó az Xbox meg a media centerek felé, megintcsak szerintem) Nagyjából ennyi mondanivalót sűrítettem 3 oldalnyi postba az elmúlt 2 napban :D
Ja és erről a mac-pc teljesítménycsatáról kattanjatok már le. 2 különböző architektúra (még egy darabig, tudom) jelenleg mindkettő életképes és piacon van, objektív összehasonlítást végezni nehéz (lehetetlen?) a legtöbb próbálkozás komolytalan flamek alapját képzi.
archkoven: nem tartom magam elfogultnak, és a füleim se süketek, de te részedről a legkomolyabb érv ellenem az volt, hogy nincs igazam :)

|
nagyon helyes :) majd figyellek :)
|
"ezt nem rólad írtam, hanem pascalról." jó csak mert az én hozzászólásomra volt hivatkozva :)
"Egyébként valóban félreértettem amit írtál mert nem tetted ki, hogy kinek szól." néha elfelejtem hogy megnyomtam-e a válasz gombot :)
|
Bocsáss meg lowdog, valóban nagyot hibáztam, a jövőben megpróbálom jóvátenni;)
|
"akkor van a hülyeségnek és az elfogultságnak olyan mértéke amire már az ember csak legyint és meg sem próbál meg érvelni mert előre tudja, hogy süket fülekre találna." -ezt nem rólad írtam, hanem pascalról. Egyébként valóban félreértettem amit írtál mert nem tetted ki, hogy kinek szól.
|
Ha vetted volna a fárdtságot kedves Ulkesh, hogy elolvasd a cikkel akkor láthattad volna, hogy itt nem a szerverként való használaton volt a hangsúly azt csak kiváncsiságból nézték meg, hogy szerverként mit tudna.
|
ja és egyébként nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az opteronok néhol csúnyán rávertek a xenonokra, de ezt majd egy "intel vs. amd" flame keretében valahol bedobom :) (legalábbis ha jól emlékszem a tesztre, ha nem akkor bocs :))
|
úgy emlékszem, hogy a tesztben kiemelik, hogy a G5 nem szerver, de tesztelik szerverként is. emellett némely tesztben egy Xserve-t is mellé tesznek, illetve korábbi tesztből kapott eredményeit. szerintem a teszt korrekt, főleg, mivel a processzorok teljesítményét próbálják elkülöníteni a teljes rendszertől (ami nyilván nehéz feladat, az okok a cikkben részletesen fel vannak sorolva).
nem azért hoztam fel ezt a tesztet, hogy vitatkozzunk rajta, csak azért, hogy lásd, vannak szempontok, amikben a xenonok pl otthagyják a mac-et. de ez persze lényegtelen a napi használat szempontjából, mert mindenki másra használja a gépét! csak ennyit akartam :)
|
hát mondjuk ezt nem nekem kellett volna írnod :) kérlek, olvasd el még egyszer a 88-as hozzászólásomat (majd utána a 89-est, mert elfelejtettem benyomni hogy a 82-esre megy, de aztán odaírtam), majd esetleg a 82-est. láthatod, hogy: Ulkesh azt mondta, powermacje kiröhögi a xenonokat. erre én, hogy óvatosan az ilyen kijelentésekkel (referenciaként az anandtechet szúrtam be).
szal nem tudom, mi a problémád velem :)
"Én is olvastam ezt a cikket az anantech-en pár hete és nekem rohadtul nem az jött le, hogy a Mac köröket verne a PC-re." nekem se :) ezért is hivatkoztam rá, és azt próbáltam alátámasztani vele, hogy nem röhögi ki a mac csak úgy a xenonokat (de azért van amiben jobb :))
"Olvasd el a végén a konklúziót!" megtettem :)
"Ha meg az a bajod, hogy nem érveltem az igazam mellett," nem tudom, miből gondolod, hogy bármi bajom lenne...
" akkor van a hülyeségnek és az elfogultságnak olyan mértéke amire már az ember csak legyint és meg sem próbál meg érvelni mert előre tudja, hogy süket fülekre találna." azért mielőtt ilyeneket reagálsz valakinek (pl. nekem), előtte nem ártana ha elolvasnád és megértenéd hogy miről írt az a valaki. mert tökre nem jogos, hogy így nekem támadsz ráadásul ilyen gyalázó dumával...
szerintem ez tiszteletlenség részedről. még ha az ellenkező oldalon állnánk sem kellene így nekem támadnod! pláne így, hogy egyetértünk abban, hogy a mac nem mindenható! és nem most változott a véleményem hanem az eddigi hozzászólásaim is ezt tükrözték, csak félreértetted (úgy látom). szerintem egy bocsánatkérést megérdemelnék.
remélem, most már érted, hogy mi (volt) az álláspontom, és hogy anandtech-re miért hivatkoztam! 
|
"Ja és fátylat az egészre, ide úgyis csak flamelni járok :P "
kár, mert én tényleg kiváncsi lettem volna, hogy hogyan látod ezt a mac-konzol párhuzamot a koncepció terén! ha gondolod írj egy kicsit privátban, mert ezt a fajta összehasonlítást nem igazán tudom megemészteni, és hátha közös nevezőre juthatunk. annyira úgysem kapcsolódik a topikhoz :)
|
"Ha egy 3400+-os Athlon64-es konfigra perceket ra tud verni a Powermac PhotoShop-os munkaknal (tudod, en nem tesztprogramok alapjan velemenyezek, hanem a napi munkam alapjan), akkor engedtessen meg, hogy az legyen a velemenyem, hogy gyorsabb.. Nem is kicsivel.." ezt keszsegesen elhiszem (nekem elég az iMac-em teljesítménye is :)) csak azért írtam az anandtech cikket, hogy olyan ne mondjuk mi, mac-esek itt a többieknek, ami nem igaz :) röviden csak azt akartam, hogy vannak dolgok amikben a Mac jobb, de azért el kell ismerni, hogy pl. a xenon ott tudja hagyni más dolgokban. ennyi :)
|
Kivancsi lennek az emlegetett teszt vegeredmenyre, ha egy Xserve-n futtatnak, amin az OSX Server verzioja fut.. Mert ez igy csak csusztatas..
|
"Az érdekesebb részeket nagybetűvel kiemeltem. Nos így szólt a cikk, akkor most lehet folytatni a vitát a MAC lehengerő teljesítményéről,"
Akkor olvas el megegyszer, meg azt is, amit irtam.. En nem uzemeltetek SERVER-t itthon, a tesztelt G5 munkaallomas, es mint irtam, nem erdekel, hogy egy teszt milyen szamokat hoz ki, ha a napi munkamban a valo vilagban, nem az elmeleti szinten gyorsabbnak bizonyul..
A fenti cikk egyebkent egy jo nagy atveres, ha mar tesztelni akartak, akkor miert nem az Apple valoban SERVER-nek keszult gepeit teszteltek???? http://www.apple.com/xserve/ http://www.apple.com/xserve/raid/
"főleg annak tükrében, hogy az Apple épp a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a jövőben nem kívánja alkalmazni az IBM processzorait."
Mivel az IBM a Cell-re koncentralva nem kepes megfelelo utemben fejleszteni az aszatali procikat.. Ez a lepes a jovo miatt tortent, nem azert, mert a mostani architectura lassu, vagy elavult lenne.. Sok szempontbol ez visszalepest jelentene, ha most kene megtenniuk, de szerencsere 1-1,5 ev mulva lesznek meg az elso inteles gepek, addigra az intel utoleri es le is hagyja, a mostani PPC procik teljesitmenyet..

|
naja de egy mezei mac kb 3x annyiba kerül mint egy mezei pc :)
|
Na jó ezt csak most olvastam. Akkor most bemásolom a cikk végén az összegzést angolul, nehogy az a vád érjen, hogy csúsztatok.
íme:
"First of all, the G5 NEEDS a lower latency access to the memory because right now, the integer performance of the G5 LEAVES A LOT TO BE DESIRED. The Opteron and Xeon have a BETTER integer engine, and especially the Pentium 4/Xeon has a BETTER Branch predictor too. The Opteron's memory subsystem RUNS CIRCLES around the G5's.
Secondly, it is clear that the G5 FP performance, despite its access to 32 architectural registers, NEEDS GOOD OPTIMISATION. Only one of our flops tests was " Altivectorized", which means that the GCC compiler NEEDS TO IMPROVE quite a bit before it can turn those many open source programs into super fast applications on the Mac. In contrast, the Intel compiler can vectorize all 8 tests.
Altivec or the velocity engine can make the G5 shine in workstation applications. A good example is Lightwave where the G5 takes on the best x86 competition in some situations, and REMAINS BEHIND in others.
The future looks promising in the workstation market for Apple, as the G5 has a lot of UNUSED POTENTIAL and the increasing market share of the Power Mac should tempt developers to put a little more effort in Mac optimisation.
The SERVER PERFORMANCE of the Apple platform is, however, CATASTROPHIC. When we asked Apple for a reaction, they told us that some database vendors, Sybase and Oracle, have found a way around the threading problems. We'll try Sybase later, but frankly, we are very sceptical. The whole "multi-threaded Mach microkernel trapped inside a monolithic FreeBSD cocoon with several threading wrappers and coarse-grained threading access to the kernel", with a "backwards compatibility" millstone around its neck sounds like a bad fusion recipe for performance.
Workstation apps will hardly mind, but the performance of server applications depends greatly on the threading, signalling and locking engine. I am no operating system expert, but with the data that we have today, I think that a PowerPC optimised Linux such as Yellow Dog is a better idea for the Xserve than Mac OS X server."
Az érdekesebb részeket nagybetűvel kiemeltem. Nos így szólt a cikk, akkor most lehet folytatni a vitát a MAC lehengerő teljesítményéről, főleg annak tükrében, hogy az Apple épp a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a jövőben nem kívánja alkalmazni az IBM processzorait. 
|
"Ha meg az a bajod, hogy nem érveltem az igazam mellett, akkor van a hülyeségnek és az elfogultságnak olyan mértéke amire már az ember csak legyint és meg sem próbál meg érvelni mert előre tudja, hogy süket fülekre találna."
ugye tudod, hogy ez demagógia? Azt hiszed, hogy igazad van, a másiknak nincs és nem is töröd magad, hogy változzas a dolgon hisz igazad van ;)
Ja és fátylat az egészre, ide úgyis csak flamelni járok :P
|
Én is olvastam ezt a cikket az anantech-en pár hete és nekem rohadtul nem az jött le, hogy a Mac köröket verne a PC-re.
Olvasd el a végén a konklúziót!
Ha meg az a bajod, hogy nem érveltem az igazam mellett, akkor van a hülyeségnek és az elfogultságnak olyan mértéke amire már az ember csak legyint és meg sem próbál meg érvelni mert előre tudja, hogy süket fülekre találna.
|
lowdog. Ja te legalább érdemben tudsz válaszolni. ÉS igen, kicsit átestem a ló túloldalára. Ennek (és minden apró bizonyítékotok) ellenére én továbbra is a nagyvonalakbanról beszélek: oké hogy gyorsabb a trabant de a nép hülyülésével (tendencia, a társdalom (az új generáció főleg) egyre hülyébb lesz) a kutyának nem fog kelleni inkább vesz egy audit + vmi kisautót a gyereknek.
Ja és akik az árakkal dobálóznak: Adjátok össze Macel egyenteljesítményű pc árát azokkal a szoftverárakkal amik kellenek ahhoz, hogy a tudáa is Mac legyen. A warezt meg elítélem: lopás. Az más dolog, hogy magyarhonban megélni nem lehet, nemhogy félhavi fizetés árú játékokat vegyen az ember :(
|
"nem tudom, ezt olvastad-e. mert nekem nincs se Xeonom se PowerMac-em, ezért csak erre támaszkodva tudom mondani, hogy óvatosan az ilyen kiejelntésekkel..."
Olvastam, valoban, szervernek gyengebb, de ha nem haragszotok, en munkaallomasnak hasznalom a gepem..
"hót nem érdekel mit csinál az apple. de semmifélleképpen sem gyorsabb mint 1 pc, sőt pl csúcskategóriától igencsak elmarad."
1. Nem vagyok Mac fanatikus, mert a Powermac mellett van ket PC-m is. 2. Ha egy 3400+-os Athlon64-es konfigra perceket ra tud verni a Powermac PhotoShop-os munkaknal (tudod, en nem tesztprogramok alapjan velemenyezek, hanem a napi munkam alapjan), akkor engedtessen meg, hogy az legyen a velemenyem, hogy gyorsabb.. Nem is kicsivel..
--
Vicces dolog, hogy olyan emberkek mondanak sommas velemenyt, akik max foton lattak Mac-et.. En mindket platformot hasznalom intenziven, pontosan tudom, hogy mirol beszelek. Ti meg max. csak olvastatok valahol valamit..
|
"Ha ezzel nem értesz egyet akkor vonj le egyet te is, de a demagóg igazam van és hülyevagy a fél képernyőnyi érveddel együtt hozzállást nem komálom. Cáfold meg! ÉN képes vagyok veszteni, ha bebizonyítod, hogy nincs igazam."
a #16-ban ezt írta pascal. szerintem azért én pl többet válaszoltam az ő írásaira mint "demagóg igazam van és hülyevagy" érveket. de lehet hogy tévedek :)
|
"A mostani PowerMac-em melle odarakhatod a Xeon-os PC-t es kirohogom, a pillanatnyilag otthon hasznalt P4-ed, vagy Athlon-od, meg csufosabban megbukna sebessegben" nem tudom, ezt olvastad-e. mert nekem nincs se Xeonom se PowerMac-em, ezért csak erre támaszkodva tudom mondani, hogy óvatosan az ilyen kiejelntésekkel... én is Mac tulaj vagyok, de azért meg kell próbálni objektívnek maradni!
|
1. nem onnan vettem a következtetést. hót nem érdekel mit csinál az apple. de semmifélleképpen sem gyorsabb mint 1 pc, sőt pl csúcskategóriától igencsak elmarad. 2. rossz a hasonlatod, úgyhogy ne erőltesd. hamár mindenképpen részekből összerakottat akarsz akkor vegyél példának 1 wrc-t.
|
Szerintem figyelmeztetés volt nekünk, hogy ne vitatkozzunk vele mert fegfertőz a hülyeségeivel.
|
"A mostani PowerMac-em melle odarakhatod a Xeon-os PC-t es kirohogom, a pillanatnyilag otthon hasznalt P4-ed, vagy Athlon-od, meg csufosabban megbukna sebessegben.." -ennyire elfogult és vak vajon hogy lehet valaki???
|
"csak h az a trabant gyorsabb mint a te audid és fullextrásabb is..."
Mitol lenne gyorsabb??
Sokan tevedesben vannak..
Az Apple nem azert valt Intelre, mert a mai modellek teljesitmenye elmarad a PC-k mogott, hanem mert nem lattak a jovobeni fejlodest.. Es ez foleg a notebook szegmenst erinti, mert az Apple nem volt hajlando meglepni azt, amit sok barkacsPC gyarto megtesz, hogy asztali processzort tegyen egy notebookba. Az IBM meg keptelen volt kifejleszteni egy megfeleloen kis fogyasztasu procit..
A mostani PowerMac-em melle odarakhatod a Xeon-os PC-t es kirohogom, a pillanatnyilag otthon hasznalt P4-ed, vagy Athlon-od, meg csufosabban megbukna sebessegben..
A fullextran nem tudom mire gondoltal.. Egy Mac-et gyarilag olyan extrakkal kapod, amit a PC-dhez kulon kell megvenned, vagy ellopnod..
Attol, hogy spoilert raksz a Trabantodra, az meg csak Trabant marad ;)
|
csak h az a trabant gyorsabb mint a te audid és fullextrásabb is...
|
A Windows es az OSX egyforman konnyen hasznalhato es kenyelmes rendszer. De a Windows az alapjainal el van rontva, mert mikor elkezdtek fejleszteni, akkor meg csak nem is gondoltak a biztonsagra. Ennek folyomanya, hogy egy frissen bebootolt XP-n mar helybol fut vagy 3-4 alkalmazas, ami kizarolag a biztonsaggal foglalkozik (virusirto, Anti Spyware, tuzfal) es eszi a gep teljesitmenyet, ezek es amiatt, hogy a rendszer folyamatos tamadasoknak van kiteve, eleg instabilla valhat a Windows. En csak fel orara kapcsoltam ki a tuzfalat es a virusirtot, mert a mobilom firmware-jenek frissitese on-line tortent es nem engedi ilyen alkalmazasok futasat, es fel ora mulva mar volt 2 virusom es 5 spyware-em, pedig csak a Sony Ericsson oldalan jartam az Internet Explorerrel.... A hibas memoriakezeles mar csak hab a tortan (hiaba fut fagyas nelkul akar honapokig is el egy XP-s munkaallomas, ha 1-2 nap utan annyira elfregmentalodik a memoria, hogy a gep az eredeti sebessegenek 30-40%-ra lassul igy ujra kell inditan).. Ezek a hianyossagok nincsennek OSX alatt, de az is elmeny volt, hogy gigabyte-os allomanyok masolasa kozben is barmit csinalhatok, nem all meg az elet a rendszerben ugy, mint XP alatt. Lehet, hogy olcsobb a PC (brandnel ez nem igaz), biztos, hogy nincs minden jatek OSX-re kiadva, de munkara mindenkeppen elonyosebb, kevesebb bosszusaggal jaro rendszer..
Nekem a ket rendszer osszehasonlitasa a Trabant vs. Audi parhuzamra hasonlit.. A Trabanttal is lehet autozni es nagysagrendekkel olcsobb, sot hazilag is konnyen tudod szervizelni es minden autos boltban kaphatsz hozza alkatreszt. Az Audit nem szervizelheted otthon, minden sokkal dragabb hozza, sot nem is viheted akarhova szervizeltetni pedig a mukodesi elve ugyanaz, mint a Trabantnak, csak eppen fenyevekkel komfortosabb es biztos lehetsz benne, hogy egy hosszabb uton sem hagy cserben.. En inkabb az Audit valasztanam..
Ti a Trabantot..

|
"Soha ne vitatkozz hülyékkel, mert leereszkedsz a szintjükre és megvernek rutinból."
|
"csak, hogy mennyire tetszik az Apple: az XP-m asztala teljesen icon mentes"
éésakkóó holvana macintosh hd? ;)
|
Az X360-ból volt kint végleges, vagy majdnem végleges néhány példányban (pl Ati stand), a Mac ház pedig abból adódik, hogy az Alpha devkiteket mikor kiszórták a fejlesztőknek még nem volt meg a gép design-ja! A szaksajtó kispályás mivoltát mutatja (persze ehhez kellett nagyfokú MS bénaság is), hogy ebből hírt csináltak!
|
" ... ezeket 5 éve hol találtad meg egy mezei PC-n?"
hp, dell meg ezek hol jönnek a mezei pc-hez és pl egy drága mac hogy jön a többihez.
|
épp egy hp gépről beszélt...
|
Lehet, hogy a Pandánál jobb is van de én már akcióba megvettem (2000HUF)az 1 éves regisztréciót és eddig nagyon jól megy a gépem és mások semjelesztek vírust!
Asrock AM2NF3-VSTA, Athlon64 X2 4200+,Kingmax 2x1GB DDR2 800, Ati Radeon HD2600XT 256MB GDDR3 AGP, Xerox TFT-LCD 17"+Samsung 32" LCD-TV
|
ez érdekes gondolatvitel. amit felsoroltál az megoldható pcvel is. egy 20ezres ház már nagyjából tudja, egy 50ezres meg már világít is neked. és még mindig a mac ára alatt vagyunk. kb olyan a gondolatvitel, h vegyük a leggyengébb pc-t és nézzük meg, h a mac mennyivel jobb. pc-ben pont az a jó, h olyan házat szerzel hozzá amilyet akarsz. nyitható, csavrnélküli, átlátszó, világitó, folyadékhűtéses, élsimított csodád vagy egy 1 simát ami összetartja az alkatrészeket.
fix.tv-n a meciansba ott virúltak, h milyen jó beülről a mac mert a ház nem vágja szét a kezed stb. stb. nekem egy 15ezer forintos feelV házam van ás ugyan úgy nem vágja a kezed.
|
A sluszpoén meg az hogy hiába van / lesz linux konzolra, az a júzer akinek a windows túl bonyolult, túl sokat kell konfigurálni (biztonságos használathoz) rajta, pláne nem fog linuxozni konzolon.
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
Szerintem nem árt még a HijackThis, nagyon sokat tud segíteni ismeretlen falovak ellen.
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
Pandánál jobb a Kaspersky (meg a NOD32 is állítólag, de azt nem próbáltam), a Panda után talált 150 vírust, azóta nincs Panda nálam.
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
Egy mai stabil és könnyen kezelhető PC-hez szerintem a következő kell: - WinXP - WinXP ServicePack 2 - valamilyen virus írtó (én a pandát imádom mert automatikus teljesen) - ADAware - RegCleaner
És a rendszer karbantartó progik mellet még nagyon sok hasznos és INGYENES jogtiszta progi van amit a szofverbázisról vagy a honosító műhelyről le lehet tölteni: pl. - FlashGet v. Free Download Mananger - IrfanView - Open Office stb.
Amúgy kellene valakinek csinálni egy CD vagy DVD amin az ilyen hasznos és ingyenes progik lennének összegyűjtve PC-re.
Ettől függetlenűl nekem tetszik az Apple is, de én inkább a PC-t választom mert ugye a játék és amibe az kerűl!!! PC olcsóbb!
ui.: csak, hogy mennyire tetszik az Apple: az XP-m asztala teljesen icon mentes és az YZdock fut a képernyő tetején!
...egy AMD-s!
Asrock AM2NF3-VSTA, Athlon64 X2 4200+,Kingmax 2x1GB DDR2 800, Ati Radeon HD2600XT 256MB GDDR3 AGP, Xerox TFT-LCD 17"+Samsung 32" LCD-TV
|
persze tényleg megy a hypeolás az apple körül, de hát ez marketing, ezzel nincs mit tenni. az apple azt mondja, ő különleges, ms meg azt hogy a win stabil :)
|
"Póbálj meg legépelni egy levelet, vagy csak simán netezni a nappaliból." ez olyan dolog, hogy izlés kérdése... én szoktam, és szeretem így csinálni... :)
"A MacOS pedig lehet akámilyen jó is, ha nincs semmi olyan , amit win alatt ne lehetne megoldani" hát ja, de azért ez fordítva is ugyanennyire igaz...
"ahol a PC komparatív előnnyel rendelkezik a konzolokkal szemben pl. fps, stratégia és minden egérrel irányítható játék. Nem szabad elfelejteni, hogy a konzolok helye a nappali lesz." hm, a komparatív előny itt még relatívabb mert ez is izlés kérdése. lehet hogy te pl jobban szeretsz mondjuk warcraftozni a monitorodon, de szerintem jobb a feelingje ha a falra vetítem...
"Hiába lehet egeret csatlakoztatni, az egérhez asztal kell." rutinos konzolellenes hozzászóló :) már tudja hogy lehet csatlakoztatni egeret, de van rá válasza :) komolyan: neked nincs asztalod a nappaliba? akkor mire rakod a kormányt? :)
|
Egyre nehezebb lesz megmagyarázni a mek-fanatikusoknak, hogy miért jobb a mac hardvere mint a pc-é miután az egyetlen különbség is megszűnik és már a processzor is ugyanaz lesz. Persze mindig vannak új próbálkozók:))))
|
"PC (...) Érteni kell hozzá különben megbosszulja magát. A Machez és a konzolokhoz nem kell érteni" szerintem az nem igaz, hogy a "pc"-hez érteni kell. ( ezt csak az mondja aki nem ért hozzá :) ) bár nincs semmilyen jeles vizsgám vagy végzettségem, ami igazolná, hogy értek a "PC"-hez, de szerintem igen. ellenben sok olyat ismerek, akinek köze nincs a dologhoz, csak ott a gép azt használja. a pchez harveresen nem kell érteni, mert megveheted mint a macet előre összerakva, és a windowshoz sem kell értened, mert egyszerűen és könnyen használható, és ugyanúgy előretelepítve jön mint a MacOS-ek. de ami a lényeg: amiért azt mondják az emberek hogy jaj ehhez érteni kell ("pc"-hez, winhez), mert szarul működik ha nem figyel valaki a rendszerre. de ez nem a "pc" és nem is a win hibája, hanem a sok xar vírus, spyware satöbbi cuccok. ezekkel tele van minden olyan wines gép, aminek a tulaja nem ért hozzá. macos-en ugyanez lenne, ha elterjedtebb lenne. de egyszerűen alig vannak vírusok rá, meg olyan oldalak amik arra mennek rá hogy ráültessenek valami kémprogit...
"A PChez nem. Sokan azt hiszik de, ennek köszönhető az ahol ma tartunk." jó hát végül kénytelen vagyok belátni hogy azér kell hozzá kicsit érteni, de ez korántsem az architektúra, a koncepcó vagy az oprendszer miatt van, hanem a többi "kedves" embertárs miatt :) akik ezeket a "jóindulatú" programokat írják...
"Nézzetek szét, aki nem érti mire gondolok annak feleslges magyaráznom" miért, aki érti annak nem felesleges magyaráznod? 
|
"Amúgy a mac sosem lesz PC, a mac is konzolkoncepciót követi, csak épp irodai/grafikai/DTP/stb munkára kihegyezve. És ennek így kéne működnie." a mac pedig pc, de amúgy értem mit mondasz :) szerintem hibás az elméleted a mac és a konzol közötti koncepcióbeli hasonlóságról. A konzolt nem az teszi konzollá, hogy fix a hardvere, hanem az, hogy célhardver. a pck lényege (és a mac is ide tartozik) hogy általánosak, vagyis gyakorlatilag bármilyen feladatot képesek ellátni. az egy jó dologk, hogy a teljesítmény úgy skálázható, hogy ha bizonyos területeken nagyobb sebesség kell, akkor néhány alkatrész cseréjével megtehető. A macek is beleillenek ebbe a koncepcióba: lehet bővíteni őket nyugodtan...
|
"3.A MacOS is csak 1 oprendszer, nem lehet mindenható az sem, valamennyire muszáj ahhoz is érteni." szerintem pont az a jó a Windowsban és az OSXben hogy bármelyik elé leülhetsz és akár telepítheted úgy is hogy még életedben nem láttad egyiket se... a win95 óta használom a windowst, és nincs vele gondom, elvan, néha kicsit karban tartom és kész. Mikor megvettem az iMac-et, és felraktam rá az OSX-et, ugyanúgy evidens és könnyű volt használni mint a wint (számomra még könnyebbnek tűnt a konfigurálás). nyilván hasznos volt a win tapasztalat hozzá, és ez fordítva is igaz... "Bár bevallom még soha nem használtam Mac-et, de nem hiszem, hogy sokkal jobban felhasználóbarát mint a win." ezzel én egyetértek
|
igen kinyitottam :)))
hát igen pl, az egyedi asus, rd ramot támogató PIII alaplap, ahol a ram reg ecc samsung, a vinyo egy, csak negyed évvel késöbb kereskedelmi forgalomba kerülő IBM scsi vinyó, a videókártya elsa nvidia quadro, vagy matrox ...
az valószínűleg mind szemét ;)
a hp pc és a hp munkaállomás nem ugyanaz
De hogy ne legyek annyira OFF, én szívesen használnék Mac OS-t, a win2000 ugyan atomstabil, de ööö
|
( "csavarok nélkül szerelhető ház, ahol van csavar ott mindenhol rugós alátét"
mielött belekötne valaki, a kártyákat ugye csavar nélkül nehéz rögzíteni :) )
|
pl: heatpipe és belső légterelők, +hűtés a ramokon, passzív hűtésű vkártya, csavarok nélkül szerelhető ház, ahol van csavar ott mindenhol rugós alátét, 12 cm-es venti a házon ... ezeket 5 éve hol találtad meg egy mezei PC-n?
(itt a mezei felhasználó gépét értem, mert az hogy ráköltesz még x pénzt akkor megvásárolhatod ezeket, de egy kétköznapi pc-ben ilyenek nem voltak!)
|
Ha már így belekevertétek a linuxot: eléggé nyitott vagyok az új dolgokra, már többször megpróbáltam linuxot installálni a gépemre. A poén az, hogy programozó vagyok, már jópár programot is készítettem linux meg más oprendszerek alá, de egyik installálás után se sikerült használható eredményt kicsikarnom a linuxból cirka 1 hét alatt. Utoljára cirka 1 hónapja próbáltam meg és attól eltekintve, hogy a notim grafkártyájának a driverét gyakorlatilag át kellett írni, hogy az 1280*800-as felbontást be tudja állítani és hogy wlan driver egy prism kártyához nem létezett hozzá, ezért ndiswrapperral kellett wines driverrel szórakozni, ezeken felül az mpeg2 encoderes usb2-es tv tuneremhez se volt driver, csak olyan, amit usbdump alapján írtak amatőrök. Miután azt sikerült valahogy beüzemelnem, utána vettem észre, hogy tvt csak úgy tudok nézni vele, ha vagy command line-ból állítom a csatornát vagy egy olyan amatőr progival, ami meg egyébként a hangkártyámat nem szerette. És egyik se tudott olyan alap tv tuneres dolgokat, mint pause vagy előre-hátra tekerés. Úgyhogy ezek után jó pár elszart napot hátrahagyva a linux projectemet felfüggesztettem előreláthatólag még pár évre. És még nem is írtam a linuxról alkotott általános képemről. Ez ugyanis inkább a gumiszobába illik, esetleg a /dev/null-ra... 
|
Nem vagyok egy linux szakértő, de azt sajnos már tapasztaltam, hogy a hálókártyákkal elég hadilábon áll, nekem például van egy kártyám amire még soha senki nem tudott linux alatt netet csinálni akármilyne linuxbuzi is próbálkozott vele. Annak ellenére nem lehetett működésre bírni, hogy a disztribúciók jelentős része felismeri, vagy ha nem, a driver listája tartalmazza és onnan elméletileg csak ki kellene választani. Nos a vindóz egy kurva szót nem kérdez installáláskor, egyszerűen csak működik vele. A felhasználók használni akarják a gépüket és nem szenvedni vele. Ez a legtöbb embernek bőven elég ok arra, hogy messziről elkerüljön egy op-rendszert.
|
Azért még közel nem jár ott a Linux felhasználóbarátság tekintetében mint a win, bármit mondasz(és ezt most linux alatt írom, szóval tudom mit beszélek). Szóval én most épp Fedora-t használok, szeretem, meg minden, de ha nem informatikát tanulnék, és nem értenék azért valamennyire a linuxhoz, biztos, hogy nem tudtam volna ennyit kihozni a rendszerből. Igaz, hogy lassan már minden hardvereszközt felismer, meg nagyon sokmindent egyre könnyebb beállítani, de ennek ellenére vannak olyanok, amit egy először linuxot látó ember biztos nem tudna megcsinálni. Pl mai napig nem bírtam beállítani az érintőképernyőmet. Tudom, hogy a gyártó hibája, hogy nincs hozzá driver, de pl windoze magától is sikeresen tudja kezelni. Persze, az X configfájljába kézzel belenyúlva meg lehetne csinálni, de eddig nem hiányzott annyira, hogy eltöltsek ezzel 1 órát. Másik, elméletileg támogatja a kernel a suspendet, meg a hibernálást, de gyakorlatilag nem működik(a kdeben nincs is ezekhez opció, csak parancssorból lehet használni, ami nem túlzottan felhasználóbarát). WLan hoz nincs egy normálisan működő progi. Egyszer próbáltam, és nem sikerült egy titkosított hálózatra belépnem, pedig legalább 3 helyen meg lehet adni kulcsot, de mégsem használta. Még sorolhatnám, ezek azok a dolgok, amire mondtam, hogy elég szétszórt a rendszer még. Szóval azért van még hova fejlődni, ha azt akarják, hogy egy mezei júzer olyan könnyen tudja használni mint egy wint. Persze hozzá kell tenni, hogy a mindennapi feladatokra(szövegszerkesztés, brózolás, email...) már egy lámer is tudja használni. Szóval ha valakinek annyira kell, hogy legyen mivel netezni arra már most is tökéletes. 
|
Ha már játékot is veszel hozzá, mindjárt sokkal drágább lesz. Persze itt lehet jönni azzal hogy konzolra is van warez, erre meg azt mondom hogy pc-ből is van lopott inygyért. :)
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
Nekem Dell és Compaq gépekkel van napi kapcsolatom, nem véletlenül nem szeretem. Te kinyitottad már a HP géped dobozát? Amikor olyan alkatrészt találsz benne aminek a gyártóját a google se ismeri, az azért elgondolkodtató...
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
Ha kínai vagy vietnami utánhamisított alkatrészt raksz a kocsidba csodálkozol ha 10 méter után bedöglik?
Akkor egy számítógépnél miért igen?
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
Ugyanilyen jó lenne ha a windows fikázók is megnéznék a windowst RENDESEN, hátha még rendesen használni is megtanulnák, és nem lennének olyan elvakult "linuxrulezwindowssuxxmertmindenkiaztmondja" fanok.
Athlon64 3500+ | MSI K8N Diamond | Sapphire Radeon X850XT | 2*512 Samsung DDR | Creative Audigy2 | Maxtor 300 + 120GB SATA | Pioneer 109 | CoolerMaster Stacker ház | CoolerMaster RS-450-ACLY táp
|
>"Bár bevallom még soha nem használtam Mac-et, de nem hiszem, hogy sokkal jobban felhasználóbarát mint" Szép dolog a hit, de azért vannak itt olyan emeberek akik meg már használták... >"2. Jöhet itt bárki linuxxal ha egyszerűen kész programozónak(nincs mindenkinek erre ideje) kell lenni hogy használni tudja valaki" LOL...
Jó lenne ha nyitottabbak lennének az emberek és megnéznének más megoldásokat is (RENEDESEN!!)...
Persze értem, hogy a legtöbb ember ha már megtanult vmit akkor nem szívesen vesz tudomást egy másik megoldásról, de akkor legalább ne mondjon róla semmit...
AA platform: Kameo, Super Mario Galaxy, Jak1, Ratchet, Psychonauts...
Live: Byuecee, PSN(US): Dee, PN(JP): Japet / Galaxy Omega Star!
|
Tudom nem ide tartozik, de most néztem át a konzol játékok árait te jó ég! kinek van erre pénze? tényleg komoly keresettel kell rendelkeznie annak aki megengedheti magának:)
|
de egy uj konzol játék ára 14 000-17000 ig van és az uj generációval drágulás jön, azt hiszem ehhez nem kell kommentárt füzni...
|
Én egyébként szivesen vennék konzolt + játékokat rá ha lenne rá pénzem a pc m MELLÉ, de egyenlőre örülök ha kitudok fizetni néha néha egy teljes pc game árat vagy az épp aktuális mmorpg om havi díját:)
|
csak hogy ne értse senki félre: "hogy konzolon legalább 2x annyi a játék" Úgy értettem, hogy legalább 2x annyiba kerül egy játék.
|
"Tudod mennyi egy Mac Mini? Olcsóbb mint egy high-end PC :)" Azért elég messze van a high-end PC-től teljesítményben. Hasonló kategóriájú PCtől meg drágább. Annyiban igazad van, hogy munkára elég egy közepes kategóriájú gép, és mellé konzolon lehet játszani, és nagyjából ugyan ott vagy árban, de ne felejtsd el, hogy konzolon legalább 2x annyi a játék, és ott még warez sem olyan egyszerű(ahhoz hekkelni kell rendesen, márpedig az semmivel nem egyszerübb mintha PC-n játszanál). 2.Khm, a felhasználóbarát koncepciónak pont az a lényege, hogy elrejtse a gép működését a júzer elől. Kicsit ellentmondásos vagy, a Macnél ennek örülsz, a win meg emiatt logikátlan? A winnel teljesen más problémák vannak, de hidd el, hogy logikus annak is a felépítése. 3.A MacOS is csak 1 oprendszer, nem lehet mindenható az sem, valamennyire muszáj ahhoz is érteni. Bár bevallom még soha nem használtam Mac-et, de nem hiszem, hogy sokkal jobban felhasználóbarát mint a win.
|
Pont azért marad a PC, mert nem a nappaliba való. Póbálj meg legépelni egy levelet, vagy csak simán netezni a nappaliból. (lásd a SetTopBox-ok bukását) A MacOS pedig lehet akámilyen jó is, ha nincs semmi olyan , amit win alatt ne lehetne megoldani. Természetesen van egy réteg akinek megéri a MacOS felhasználóbarátsága (vagy trendi akar lenn :), de az átlag felhasználó inkább megveszi a PC-t a jó öreg Win-nel fele annyiért. Ráaedásul a Mac is ugyanaz a toldozott rendszer. A PC-s játékgyártás meg szerintem nem fog eltűnni, talán inkább specializálódni fog olyan játékok irányába, ahol a PC komparatív előnnyel rendelkezik a konzolokkal szemben pl. fps, stratégia és minden egérrel irányítható játék. Nem szabad elfelejteni, hogy a konzolok helye a nappali lesz. Hiába lehet egeret csatlakoztatni, az egérhez asztal kell.
|
"2. Jöhet itt bárki linuxxal ha egyszerűen kész programozónak(nincs mindenkinek erre ideje) kell lenni hogy használni tudja valaki" Lassan szerencsére ez is változni fog. Azért programozónak nem kell lenni hozzá már most sem, de szerintem még 2-3(najó, legfeljebb 5) év és vindóz szinten lesz. Sajnos pont az a legnagyobb hátránya a linuxnak is ami az előnye, hogy nyíltforrású, és nagyon sokan fejlesztik, és nincs valaki, aki az egész rendszer fejlesztését irányítaná, így kicsit szétszórt az egész. Ráadásul sok-sok disztribúció sajnos nem minden esetben teljesen kompatibilis, és ezért (is) kell nagyon sok esetben trükközni.
|
Tudod mennyi egy Mac Mini? Olcsóbb mint egy high-end PC :)
OK felőlem maradhat a PC :) de akkor végre észhez kéne téríteni a népet: 1. a linux egy logikus oprendszer és a windows nem az 2. a win logikátlan és elrejti a gép működését a júzer elől. 3. a PC a régi kor szülötte, és nem a nappaliba szánták. Érteni kell hozzá különben megbosszulja magát. A Machez és a konzolokhoz nem kell érteni azok szobadíszek és egy kenyérpiritó pilótavizsga is elég hozzájuk. A PChez nem. Sokan azt hiszik de, ennek köszönhető az ahol ma tartunk. Nézzetek szét, aki nem érti mire gondolok annak feleslges magyaráznom
|
Amíg teljesítményben az x86-os architektúra tudja tartani a lépést a többiekkel(márpedig nagyon úgy néz ki, hogy tudja, sőt), addig nem fog eltünni. Messze erre van a legtöbb szoftver, és messze ez a legelterjedtebb, hiába ősrégi, és toldozott-foltozott sz**. (Ez is többnyire azért van, mert kompatibilisnek kell maradnia magával, egyébként pont ez az erőssége is.) Mellesleg ez a legolcsóbb is, ami márpedig elég nagy előny tud lenni. Szóval azért ne legyél te ebben ilyen biztos.
|
A pc és windowsba pont az a jó hogy viszonylag kis tudással is rengeteg dolgot megtehet az ember, vagyis felhasználóbarát. Az egyes területek(játék , iroda ,zenehallgatás,stb.) szétválasztásval, leegyszerűsítésével és hogy mindegyikre külön gépet(mac+konzol) készitenének, pont ezt a szabadságot veszitenék el a felhasználók,2. a mai pc windows alá olyan széles a szoftver választék amit már nem lehet behozni
|
"Mac Mini + Konzol nem sokkal drágább mint egy Olyan PC ami jó a papának a mamának és kölöknek is" a Mac alpból drágább mint egy jó pc nem tudom hogy jöhet ki neked itt egy mac+konzol=egy jó pc.inkább mac+konzol=2*pc árba (konzol játékok ára magyarországon horribilisak 2*drágább mint egy pc s é, online móka még nagyon kezdetleges , mig pc n már természetes dolog).(Mióta uj vinyom van és ujra telepítettem) féléve egyszer sem fagyott ki a win xp m, nem tom egyesek mit csinálnak vele de valamit nagyon rosszul az biztos. 2. Jöhet itt bárki linuxxal ha egyszerűen kész programozónak(nincs mindenkinek erre ideje) kell lenni hogy használni tudja valaki + kevés progi = átlag usernek kuka.
|
Szerintem még mindig nem érted mit akarok mondani.
Amit írsz az igaz. A PC jellegéből adódan képes nagyon gyors és megbízható és ezek mellett /relatíve/ olcsó lenni. Ez tökjó de a mai világban (és a holnapiban) el fog vérezni, mert az alapját már évek óta toldozott foldozott kvaáziszabványok alkotják, és a gyártók képtelenek szakítani a régi dolgokkal... OK ez már csak találgatás. Majd az idő ítélkezik, de ha a PC mint olyan eltűnik a színről akkor jusson eszedbe: én szóltam :)
|
Konkrétan miben hagyták le? Egy komolyabb PC messze veri bármelyik piacon lévő konzolt. Ne gyere a PS3-mal meg a xbox360-nal mert azokból még bemutatóverzió sem kétezik! Mac veri a PC-t? Ugyan miben? Teljesítményben? Abban ugyan nem. Programok számában? Sehol sincs. Megbízhatóságban? A pc is megbízható ha nem vagy hülye. Árban? Na, abban tényleg veri.
|
Akkor elmondom mégegszer: a PC a Mac és a konzolok alapja majdnem ugyanaz, de legalábbis egyazon technológia alapján készülnek. Így a "mi a különbség" kérdés értelmetlen.
A koncepció az ami megkülönbözteti őket. Mert amit PCnek nevezünk abból ez hiányzik, te rakod össze, vagy egy nagy gyártó rakja össze de ettől még a LEGO jellege megmarad.
És ha koncepcióról van szó akkor a Mac és konzolok kicsit lehagyták a PCt.
|
Konkrétan mi a különbség az un. PC és a MAC között?? A mac egy olyan fix hardverű pc amiről a gyártó el akarja hitetni az arra fogékonyakkal, hogy teljesen már mint a pc. Eddig csak a processzorban különböztek, de hamarosan abban sem fognak, tehát majd mesterségesen kell kreálni valamit az Apple-nek, hogy ne legyen kompatibilis a pc-vel ugyanis alapból az lenne. Egyedül a rá rakott op-rendszerben lesz különbség. Csak, hogy a pc-t sem az op-rendszere miatt nevezzük pc-nek, hanem a harvere miatt.
|
"a HP munkaállomásokat, amiket használok, igenis kib@szottul igényesen vannak összerakva. 5 éve futnak és 0 azaz 0 hardverprobléma volt velük. csak és kizárólag igény alkatrészek vannak benne, és olyan megoldások, amelyek a dzsunka pc kategóriában 2! évvel késöbb jelentek meg."
-jól van. Akkor most sorold azokat az igény alkatrészeket amik csak a HP-ben két évvel korábban benne voltak mint a "dzsunkában"! Valami azt súgja, hogy ez nem fog menni:))))
|
|