Perháború a Samsung és a Rambus között
2005. június 16. 01:30, csütörtök
A két vállalat néhány hónapos együttműködés után látványosan szakított egymással, maujd kölcsönösen beperelték egymást azzal a nem túlságosan meglepő váddal, hogy a másik megsértette az általa bejegyzett szabadalmakat.

Hirdetés

A háború kirobbantását a Rambus vállalta magára, és az elmúlt héten szabadalomsértési pert indított a Samsung ellen, hangsúlyozva, hogy a dél-koreai óriás a DDR, DDR 2, GDDR 2 és GDDR 3 memóriák gyártásával több mint 25 szabadalmát sértette meg. A világ első számú memóriagyártója azonban nem hagyta magát, és a most szintén beperelte újdonsült ellenfelét, amelyet jogtalan információszerzéssel és bizonyítékok eltüntetésével vádolt meg.

Az elsősorban tervezéssel foglalkozó Rambus sietsége némileg meglepő, hiszen az együttműködési megállapodás eredetileg a hónap végén járt volna le, de a jelek szerint a cég vezetése nem volt hajlandó addig várni, és azonnal felrúgta a megállapodást, amelynek keretében egyébként a Samsung az RDRAM és XDR RAM technológiát is licencelte.

A dél-koreai óriás éppen egy hónappal ezelőtt jelentette be új 512 MB-os XDR DRAM modulját, amely az együttműködés gyümölcseként született, és a szerverektől a digitális televízió készülékekig rengeteg helyen otthonra találhat. Ez az együttműködés azonban a jelek szerint nem bizonyult megfelelőnek mindkét fél számára, és nem akadályozta meg a pereskedés kirobbanását.

A Rambus közleménye kiemeli, hogy a Samsung többnyire ugyanazon szabadalmakat sértette meg, mint a Hynix Semiconductor, a Nanya Technologies, valamint az Infineon Technologies, így valójában nem új perről van szó, hanem egyszerűen hozzáadták a Samsungot a korábbi listához.

A vállalat elhúzódó küzdelme így lassan tragikomédiába fullad: lassan nagyítóval kell felkutatniuk azokat a memóriagyártókat, amelyek ellen még nem indítottak peres eljárást, miközben a vállalat sokak szemében elvesztette korábbi hírnevét, és majdhogynem a névtelenségbe süllyedt vissza. A Rambus vezetői azonban szemlátomást fontosabbnak tartják a pereskedést, minthogy minden erővel a fejlesztésre koncentráljanak és hozzájáruljanak a memóriaipar megújításához.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jún. 16. 14:25 | válasz | #4
"Az elsősorban tervezéssel foglalkozó Rambus..." Sztem már profilt váltottak
2005. jún. 16. 09:41 | válasz | #3
szép lesz, ha felélik a tartalékaikat és a perben meg megállapodás még sehol..
2005. jún. 16. 09:10 | válasz | #2
ahelyett hogy dologznának futtatják a jogászaikat, közben meg a felhasználok bekaphatják mi?
pafi  
2005. jún. 16. 07:06 | válasz | #1
A rambus-nak még az SCO-t kellene beperelnie, az lenne az igazi LOL!