![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Alakul az egységes digitális rádiórendszer
2005. június 14. 23:04, kedd - Forrás: MTI
Mindhárom konzorcium megfelelt a követelményeknek, s az egységes digitális rádiórendszerre (EDR) kiírt közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszába jutott.
A törvény szerint az első forduló eredményének kihirdetésétől számítva 5 napon belül kell lehetővé tenni a jelentkezők számára az ajánlati felhívás megvásárlását. A dokumentumot az MTI információi szerint legkésőbb hétfőn már megvehetik a konzorciumok. Pesti István közölte: az ajánlatokat augusztus közepéig várják, majd szeptember végén eredményt hirdetnek. A nyertessel október végégig köt szolgáltatói szerződést a magyar állam, amiben rögzítik a rendszer kiépítésének ütemét is. Budapesten várhatóan a jövő év február-márciusára, míg országosan 2007 végére épül ki teljesen a rádiós rendszer. A biztos szerint az első fordulóban csak az előírásoknak, a részvételi szabályoknak való jogi és adminisztratív megfelelést vizsgálták. A második forduló tárgyalásos lesz, s a pályázók között pontozásos alapon döntenek. Az EDR kiépítésének előkészítése több mint 10 éve húzódik. A rendszert azért is kell most megvalósítani, mert Magyarországnak teljesítenie kell a schengeni, a határőrizeti és a terror-elhárítási elvárásokat. Az EDR rendszer a magyarországi készenléti szervek különálló kommunikációs hálózatát, esetenként 30-40 éves technológiákat vált fel, s hatékonyabbá teszi például a renderőségi ellenőrzést, a mentést, a katasztrófa-elhárítást, a határőrizetet, illetve a készenléti szervezetek közötti együttműködést. A korszerűtlen rendszerek felváltására szolgáló EDR rendszer kialakításáról a kormány 2003-ban hozott határozatot. Az EDR virtuálisan önálló kommunikációs hálózatokat biztosít az egyes szervezeteknek, ugyanakkor lehetővé teszi ezen hálózatok együttműködését. Az MTI információi szerint Magyarországon mintegy 42 ezer végkészülékre van szükség. A készülékek, illetve az országos hálózat ára mintegy 90 millió euró, míg a rendszer üzemeltetése éves szinten a bekerülési összeg 10-15 százaléka. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |