200 millió dollárral támogat kínai cégeket az Intel
2005. június 15. 00:08, szerda
A kaliforniai cégóriás az összegből a hardver- és szoftverfejlesztőket, az új szolgáltatásokat kínáló mobil és vezetékes telekommunikációs vállalatokat, a szélessávú hozzáférést kínáló internetszolgáltatókat, valamint a chipgyártókat akarja támogatni.

Hirdetés

Mint azt Paul Otellini, az Intel első embere elmondta az Intel Capital China Technology Fund nevű alap létrehozásával a vállalat segíteni akarja az egyre dinamikusabban növekvő helyi IT-ipar fejlődését. Az amerikai óriáscég szerint az egyik legfontosabb feladat a kínai szélessávú internetpiac bővítésének támogatása. A vállalat a fejlődés elősegítésére tőkeinjekciókkal segítené a helyi IT-cégeket, hogy a létfontosságú technológiák és termékek minél hamarabb az országba kerülhessenek. Kiemelte, hogy ez nemcsak a technológiai fejlődés miatt fontos, hanem a tudásalapú társadalom kiépítésének okán is, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ázsiai ország ezen a téren is felzárkózzon a fejlett ipari társadalmakhoz.

Arvind Sodhani, az Intel befektetői részlegének vezetője szerint egy cégnek - legyen az a világ bármely részén - tisztában kell lennie a kínai piac jelentette lehetőségekkel és a kínai piac jelentőségével. Kiemelte, hogy a kínai vállalatokra a cégeknek világszerte mint lehetséges jövőbeni beszállítóikra kell tekinteniük.

Az Intel először 1998-ban végzett beruházásokat Kínában. Azóta a világ legnagyobb processzorgyártójaként számon tartott vállalat mintegy ötven kínai és hongkongi céget támogatott különböző mértékben. Az ötvenből tizenegy vállalatot már vagy átvett az Intel vagy tőzsdére kerültek. A cég befektetési részlege, az Intel Capital az 1991 óta eltelt években több, mint 30 országban közel ezer cégbe fektetett be, köztük 2000 nyarán az Index.hu Rt.-be is többszáz millió forintot fektettek be. A beruházások az amerikai cég számára általában csak kis tulajdonrészt eredményeztek és a céljuk leggyakrabban a helyi internetes gazdaság fellendítése volt, mely által piacot teremtettek saját termékeiknek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás