![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Fiatal IT-cégeket támogat az SAP társalapítója
2005. június 13. 23:58, hétfő
Német össztársadalmi innovációtámogató kezdeményezést hívott életre Hasso Plattner professzor, az SAP óriáscég társalapítója. A központot a Potsdamban található Hasso-Plattner-Intézet mellett állítják fel.
Az új központban elsősorban a cégvezetőket látják majd el hasznos tanácsokkal és számos tanácsadó fogja segíteni a fiatal vezetők munkáját és továbbképzését. Ezenkívül lehetőséget adnak az új ötletek megvalósítására is. Plattner első lépcsőben az 50 millió eurónak a felét állná, később ezt az összeget várhatóan megduplázza majd. Ezenkívül a szakember várja a további adományozók felajánlásait is, csupán egy kikötése van: a felajánlott minimum összeg 5 millió eurónál kevesebb nem lehet. Potsdami beszédében az SAP társalapítója kijelentette, hogy fel kell éleszteni a vállalkozókedvet nem csak Németországban, de Európában is. Szerinte ennek támogatására csak Németországban évente legalább egy milliárd eurós plusz dotációra lenne szükség. Ebből az összegből az államnak magára kellene vállalnia 250 millió eurót, míg a legrangosabb harminc német cégnek és a leggazdagabb német magánszemélyeknek egyenként tíz-tíz millió eurót. A tervek szerint az úgynevezett inkubátorházba évente öt céget vennének fel. Cserébe ezeknek a vállalatoknak át kell tenniük székhelyüket a központba és elő kell terjeszteniük egy ütemtervet. Egy-egy cég támogatására legfeljebb négy millió eurót, azaz kb. egy milliárd forintot lehet majd fordítani. Korábban Németországban 26 új cég összesen 22 millió eurót kapott. de még 2000-ben ezzel szemben még 272 újonnan alakult vagy fiatal vállalatnak 388 millió eurót ítéltek oda. A legtöbb támogatást továbbra is az IT vagy biotechnológia területén tevékenykedő, a szoftverfejlesztő, illetve a telekommunikációs cégek kapják. Az új kutatóközpontban a tehetséges informatikai hallgatók számára létrehoznának egy egyetemi tanszéket. Plattner a vállalkozást Eran Davidson izraeli befektetési szakértővel közösen vezeti. A nyújtott támogatásért cserébe a két szakember bizonyos mértékű tulajdonrészt kap a támogatott fiatal cégekben. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |