A BSA fontosnak tartja a biztonságos internetezést
2005. június 10. 17:50, péntek
A Business Software Alliance tagjainak vezérigazgatói Washingtonban gyűltek össze, hogy együttes erővel lobbizzanak a biztonságosabb internetezés, valamint a kalózszoftverek visszaszorítása mellett.

Hirdetés

A BusinessWeek jelentése arról számolt be, hogy több nagyvállalat vezetője - köztük Steve Ballmer, a Microsoft, Stephen Elop, a Macromedia és Dave Fuller, a Borland Software vezérigazgatója - Washingtonban találkoztak a Bush-kormányzat prominens tagjaival, illetve kongresszusi politikusokkal, és a világhálót, a külkereskedelmet és a kalózszoftvereket érintő kérdésekben tanácskoztak.

A megbeszélésekről sajnos semmilyen részlet nem került nyilvánosságra, de a vállalati vezetők által adott közös interjúból nagyjából sejteni lehet, hogy milyen témák kerültek terítékre. Stephen Elop a Macromedia részéről kijelentette, hogy az internet jóval kényelmesebbé, és egyben óvatlanabbá tette az embereket, akik manapság a kényelem miatt több olyan kockázatos - főleg üzleti - lépésekre is hajlandóak, amelyeket korábban elkerültek volna.

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója ezzel egy időben a gyerekek megfelelő nevelésének fontosságát hangsúlyozta, amelyben az internet kérdése is egyre fontosabb szerepet kap. "Magunknak kell használni és ellenőrizni a technológiát, és nekünk kell megtanítanunk gyerekeinket az újdonságok helyes használatára" - jelentette ki Ballmer. Neki az utóbbi időben a biztonság kérdése vált a vesszőparipájává, amint azt a TechEd 2005 konferencián tartott beszéde is példázza. A szoftvercég második embere a kalózkodás témáját is érintette, és nyilatkozatában némileg viccesen tette hozzá, hogy munkájából kifolyóan saját családjának mindenkinél tisztábbnak kell lennie, már ami az illegális másolatokat illeti.

A vállalati vezetők szerint tehát a jövőben elsősorban az internet biztonságának növelésére kell figyelnünk, illetve arra, hogy a következő generációk - megfelelő szülői segítséggel - magukévá tegyék a helyes értékrendet. Érdekes színfoltja volt a találkozónak John McEleney, a SolidWorks vezérigazgatójának nyilatkozata, aki elárulta, hogy megbeszéléseik során felhívták a Legfelsőbb Bíróság figyelmét arra, hogy ne tegyék lehetővé újabb kibővített szerzői jogi perek indítását a fájlcserélő szoftverek készítői ellen.

A meglepő kijelentés apropója, hogy az Amerikai Legfelsőbb Bíróság éppen a napokban tárgyalja a kiadók által a fájlcserélők ellen indított ügyet, amely nagy hatással lesz az elkövetkezendő évekre. Egy esetleges kedvezőtlen döntés ugyanis sanyarú sorsra kényszerítheti a p2p-szoftverek készítőit, de a jelek szerint ezt még a BSA tagjai sem szeretnék.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
h4x0r  
2005. jún. 14. 13:03 | galéria | válasz | #16
Sajna ma már a kereskedelem egy része is a gyakorlati informatika része lett.
fie  
2005. jún. 13. 19:55 | válasz | #15
Na rátpintottál a lényegre. A windowsban előbb utóbb lesz P2P támogatás. Pl Wireless office, vagy valami nagyvállalati szoftvberben. Valamit biztos fontolgat Billy-boy.

A BSA-nak meg köze nincs az informatikához csak a kereskedelni szoftverekhez.
(bocs hogy megint okítok , de ez is rosszúl van a köztudatban: "A számítástechnika az automatizált adatfeldolgozás eszközeivel és azok különböző területeken való használatával (pl. a számítógép építése és azok programozása) foglalkozó elméleti és alkalmazott műszaki tudomány. A számítástechnika szoros kapcsolatban van az informatikával, az információ keletkezését, továbbítását, feldolgozását és hasznosítását vizsgáló tudománnyal." -wikipédia)
2005. jún. 13. 13:05 | galéria | válasz | #14
Persze, hiszem a M$ is P2P dolgot akar építeni az új Office-ába. Bár szerintem megérdemelné, hogy ezért őket is lecsukják
BSA, ASVA, RIAA, MIAA az NWO új erőszakszervezetei
(kellett valami új a CIA után :p )
Mike  
2005. jún. 13. 12:14 | galéria | válasz | #13
na a BSA féle biztonságból inkább ne
náluk biztonság az, hogy semmit nem tehetsz a hatóság ellenőrzése nélkül
2005. jún. 13. 10:09 | válasz | #12
Igen, és mindnek felkopna az álla, ha már nem lenne warez. Tehát csak nem kéne mindenkit rács mögé dugni, mert oda a kenyér.
Tetsuo  
2005. jún. 12. 00:21 | válasz | #11
Látszólag mind1ik egy külön érdekképviselet, de valójában az NWO stratégia részei.
Yv@n  
2005. jún. 11. 20:13 | válasz | #10
BSA =/= ASVA
Caro  
2005. jún. 11. 17:25 | válasz | #9
Mondjuk a bsa ezekszerint nem akkora szemét, mint a riaa/mpaa.
Azért mégiscsak informatikával foglalkozik.. ;)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 11. 12:16 | válasz | #8
csak ironizált, ne húzd fel magad.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 11. 12:14 | válasz | #7
ha te ezt mondod, azt senkit nem érdekel. de ha ők mondják az már befolyással lehet a kimenetelre. ráadásúl eddig úgy tudtuk, h ők is a perek mellett vannak... (tök jó, h külön meg kell magyarázni)
2005. jún. 11. 02:04 | válasz | #6
Nahát hatalmas dolog....
A progik készítőinek perelgetése kb olyan, mintha alkoholgyártó cégek vezetőit (na jó ez nem jó... akkor már az adott ital kitalálóját kéne de az körülményes) perelnénk be azért mert valaki részegen elkövetett valamit.

Jó színben akarnak feltűnni. Nálam nem jött be :).
Tetsuo  
2005. jún. 11. 01:37 | válasz | #5
Ez egy maffiahálózat.
Caro  
2005. jún. 10. 22:18 | válasz | #4
Namost, igen ezek a cégek szeretik a saját érdekeiket érvényesíteni a felhasználók millióival szemben...
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. jún. 10. 20:02 | válasz | #3
Az ilyen megbeszélések csak poénkodásból állnak, mi? Mit kell rögtön megint belékötni?
h4x0r  
2005. jún. 10. 18:55 | galéria | válasz | #2
Mi hoppa? Csak poenkodtak :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 10. 18:30 | válasz | #1
"[..]megbeszéléseik során felhívták a Legfelsőbb Bíróság figyelmét arra, hogy ne tegyék lehetővé újabb kibővített szerzői jogi perek indítását a fájlcserélgető szoftverek készítői ellen."

hoppá!