![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
50 éves a web atyja
2005. június 8. 16:03, szerda
Sir Timothy John Berners-Lee ötven évvel ezelőtt ezen a napon született Londonban.
Tim Berners-Lee gyakran megemlíti egy gyerekkori történetét, melyben miután hazaérkezett az iskolából az édesapjával azon gondolkoztak, milyen beszédet is írjanak Basil de Ferrantinak, a Ferranti cég despota vezetőjének. A beszéd szerint a jövőben egy Ferranti számítógép - ugyanúgy, mint az emberi agy - képes lesz arra, hogy megérezze az egyes információk közötti összefüggéseket. Később ezt az ötletet gondolta és fejlesztette tovább az Enquire szoftver képében Tim Berners-Lee, és később ebből jött létre a CERN kutatóintézetben a World Wide Web (WWW).
A szakember az Oxfordi Egyetem Királyi Kollégiumban fizikát tanult, majd a diploma megszerzése után a Plessey Telecommunications és a Nash cégnél helyezkedett el. 1980-ban Tim Berners Lee-nek lehetősége nyílt a svájci CERN kutatóközpontba látogatni és ott rövid ideig dolgozni, itt és ekkor született meg az Enquire nevű szoftver. Ezután az Image Computer Systemsnél helyezkedett el, majd 1984-ben visszatért a CERN-be és a kollégáival együtt egy NeXT számítógépen kifejlesztette a szerver- és a böngészőprogramot. Létrejött a World Wide Web (WWW) és a http. Az első weboldal 1991. augusztus 6-án vált elérhetővé. Azonban az idén szintén az ötvenedik születésnapjukat ünneplő Steve Jobsszal vagy Bill Gatesszel ellentétben Berners-Lee nem próbált meg kereskedelmi hasznot húzni ötletéből. Elmondása szerint inkább azon fáradozott, hogy egy platformfüggetlen szabványt teremtsen. Ezért alapította meg 1994-ben a World Wide Web Consortium (W3C) nevű szervezetet, amely pontosan leírja a WWW architektúráját és működését. A szakember eddig 30 különböző elismerést és díjat kapott, többek között lovaggá ütötték és használhatja a neve előtt a Sir előtagot (Knight Commander of the British Empire) és megkapta a Millennium Technology Prize díjat is. Berners-Lee szerénységére jellemző, hogy életrajzában alig sorol fel néhány kitüntetést. Mikor egy riporter megkérdezte tőle, hogy a World Wide Webbel az emberek okosabb lettek-e, a szakember a következőket válaszolta: "Nem hiszem. De jobban össze vagyunk kötve, mint előtte és ezáltal még inkább lehetőségünk van arra, hogy ha akarjuk, még emberségesebbé tegyük a világot." Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|