Immár hivatalos: Intel processzorok kerülnek az Apple gépeibe
2005. június 7. 00:15, kedd
Amint az várható volt, az Apple elnöke hivatalosan is elismerte, hogy a vállalat a következő évtől kezdve az IBM az Intel processzoraira építi saját konfigurációit, és 2007-re befejezi az átállást.

Hirdetés

Steve Jobs a San Franciscóban megrendezett Worldwide Developer Conference nevű rendezvényen jelentette be szándékát, amely hagyományosan az új Apple termékek bemutatójaként szolgál. A vállalat vezetője nem kis meglepetéssel szolgált a résztvevők számára, amikor elárulta, hogy a Mac OS X operációs rendszert kezdettől fogva PPC és x86 vonalon egyaránt fejlesztették, így az átállás nem okoz különösebb gondot a vállalatnak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"A Mac OS X tulajdonképpen kettős életet élt az utóbbi öt évben" - jelentette ki Jobs a meglepett hallgatóság előtt, és a bejelentést egy rögtönzött demonstrációval támasztotta alá, amelynek keretében Intel alapú számítógépen futtatták az operációs rendszert. Az egykori "forradalmár" érdekes gondolatmenettel indokolta döntését: "Célunk, hogy a lehető legjobb számítógépeket szállítsuk vásárlóinknak, és a gyártók közül kétségkívül az Intel útiterve a legmeggyőzőbb. Tíz év telt el a PowerPC platformra történt átállás óta, és most úgy gondoljuk, hogy a lehetséges partnerek közül az Intel bizonyul a legjobb választásnak az elkövetkezendő tíz évre" - tette hozzá Jobs.

Az Apple a több mint 3800 résztvevő fejlesztő előtt először mutatta be a sikeres piaci fogadtatást élvező Mac OS X Tiger operációs rendszert Intel-alapú Mac munkaállomáson, Steve Jobs elnök-igazgató megnyitóbeszéde alatt. A vállalat fejlesztői programjának résztvevői számára megkezdi egy fejlesztői csomag terjesztését is, mely lehetővé teszi a szoftverek adaptálását az új, Intel-alapú Mac architektúrára is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A lépés természetesen kedvező fogadtatásban részesült a processzorgyártó részéről, és Paul Otellini, az Intel elnöke sietett kifejezni izgatottságát. "Izgalommal tölt el minket, hogy az innovációban vezető szerepet betöltő cég ezentúl a vásárlónk lesz. Az Apple jelen volt a PC-piac kialakulásánál, és hosszú éveken keresztül új és érdekes ötletekkel adott újabb lökést az újításoknak" - jelentette ki Otellini. A fejlesztők mától megrendelhetik az átállást megkönnyítő Developer Transition Kit csomagot, és az Intel még ebben az évben kiadja az Apple hardver architektúrához hangolva fejlesztőeszközeinek új változatait, így a C/C++ és Fortran fordítókat, a matematikai könyvtárakat és az integrált teljesítmény-optimalizáló modulokat.

A lépés a Microsoft és az Adobe részéről is pozitív fogadtatásra talált. "A Microsoft Office új változatainak kiadását tervezzük a Mac platformra, mely már támogatni fogja a PowerPC és az Intel architektúrákra épülő Mac modelleket is" - mondta Roz Ho, a Microsoft Macintosh üzletágának vezetője. "Szoros kapcsolatban állunk az Apple céggel, és együttműködésünket tovább erősítjük újabb kiemelkedő szoftverek fejlesztésére ezen a remek platformon." Bruce Chizen, az Adobe igazgatója hasonlóan nyilatkozott: "úgy gondoljuk, ez egy igazán előrelátó lépés volt az Apple részéről, és tervezzük a Creative Suite új változatának bemutatását, mely egyaránt működik majd a PowerPC és Intel processzorokkal épített Mac gépeken is".

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Apple döntése - amely a korábbi híreszteléseknek köszönhetően már nem különösebben meglepő - mindenképpen érdekes, hiszen két évtizedes különállás után éppen akkor váltanak az Intel chipekre, amikor a processzorgyártó érezhető nehézségekkel küzd, és a legújabb asztali fejlesztések terén némi lemaradásban van örök riválisához, az AMD-hez képest. Példa erre az új ikermagos processzorok körüli küzdelem: az első tesztek bebizonyították, hogy az AMD chipjei alacsonyabb fogyasztás és hőtermelés mellett nagyobb teljesítményt nyújtanak, és egyedüli hátrányuk a magas ár, amely azonban idővel mérséklődik majd.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Természetesen az x86 platformra történő váltás nem zárja ki az AMD processzorok felhasználásának lehetőségét, de erről egyelőre hallgat az Apple, és nem lehet tudni, vajon folynak-e tárgyalások a konkurens termékek alkalmazásáról. Igaz, a Mac OS körüli titkolózás után már egyáltalán nem lenne meglepő, ha egyszer csak kiderülne, hogy az Intel mellett az AMD is esélyes a partnerségre.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
lowdog  
2005. jún. 09. 18:36 | galéria | válasz | #73
értem már. csak nem értettem :)
hát reménykedni lehet... de ahogy közeledik a sorozatgyártás, egyre csökken az esély... :(
dez  
2005. jún. 08. 23:06 | válasz | #72
Úgy értem, hogy nem fognak most holnap beszüntetni minden fejlesztést a PowerPC-s gépekre sem. Épp ellenkezőleg, a meglévő gépek miatt még sokáig kell támogatni a PPC-t is. Csak bejön az x86 is. Ha - tegyük fel - időközben előáll az IBM valami új cuccal, ami újra jobb alternatívává teszi a PPC-s vonalat (pl. épp a Cell válik elérhetővé, és beválik), akkor könnyen lehet, hogy a felhasználók egy része ilyen gépet akar majd venni... (Remélhetőeg nem kötöttek olyan szerződést az Intellel, hogy ezután 10 évig [ennyit említett Jobs] csak Inteles gépeket gyárthatnak.)
lowdog  
2005. jún. 08. 18:33 | galéria | válasz | #71
lehet tompa vagyok, de nem értem mire érted azt hogy "nem teljesen lefutott"
dez  
2005. jún. 08. 17:00 | válasz | #70
Végülis ez talán még nem teljesen lefutott dolog, évekig párhuzamosan fognak futni a PPC-s és x86-os konfigok. Emiatt létre is hozták a Universal Binary-t (lásd 10-es kép).
lowdog  
2005. jún. 08. 16:07 | galéria | válasz | #69
nem mondta miért, az Apple mégis Intel mellett döntött, pedig akár az AMD is lehetett volna, gondolom csak nem voltak olyan idióták hogy meg se kérdezték őket, de nem sikerült megegyezniük valószínűleg...
ne felejtsük el hogy ez elsősorban a biznisszről szól :)
lowdog  
2005. jún. 08. 16:06 | galéria | válasz | #68
hát igen és az is lehet hogy holnap leigáznak minket az űrlények, de mindig vannak olyan dolgok amiket nem lehet előre tudni...
:)
az biztos, hogy az IBM nem haladt úgy a PowerPC processzorokkal ahogyan kellett volna (legalábbis a G5-ökkel), ezért úgy gondolták váltaniuk kellet.
én abban bíztam, hogy Cell-t fognak szerelni a kövekező generációs Mac-ekbe, mert Sony meg Toshiba ide vagy oda, szerintem meg lehetett volna oldani, csak lehet hogy olyan vonzatai lettek volna a dolognak, amiket az Apple nem akart vállalni, inkább más gyártót keresett...
2005. jún. 08. 15:30 | válasz | #67
Egyébként meglepően erősebb procit pakolt össze az AMD az X2-esbe mint amit az Intel tudott felmutatni, a fogyasztásról ne is beszéljünk!

És akkor az Apple meg az Intelt választja?
Na azért ez még változni fog szerintem...
2005. jún. 08. 15:24 | válasz | #66
De honnét tudják, hogy nem lesz egy olyan fejlesztés ami úgy befolyásolja a procitervezést, hogy arra nem is gondoltak?
lowdog  
2005. jún. 08. 10:53 | galéria | válasz | #65
"Vagy elismerik, hogy túloztak?"

a jövő a lényeg: eddig valóban az volt a helyzet, hogy a G5-ök verték az x86-okat (persze árban is :)), de az IBM nem tudja úgy fejleszteni a PowerPC-ket hogy ez a jövőben is így maradjon...
lowdog  
2005. jún. 08. 10:48 | galéria | válasz | #64
"Steve Jobs -ha igaz amit mond- már lassan fél évtizede készül a váltásra, tehát nyilván nem igazak azok az állítások, hogy azért vált mert az Intelnek olyan nagy a jövőképe"

Szerintem ezt úgy kell érteni, hogy nem abszolút mértékben nagy az Intel jövőképe hanem relatíve, mondjuk az IBM-hez viszonyítva...
Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az OSX-et más platform(ok)ra is fejlesztgették párhuzamosan, és most ez jött ki a legjobb lehetőségnek
Yeti  
2005. jún. 08. 03:25 | válasz | #63
Nem muszáj azt cserélni, csak lehetőség. A winnél meg nincs ilyen. Azért szerintem nem rossz, hogy évente egyre fejlettebb lesz az X.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 08. 01:50 | válasz | #62
a 3. képnek mi a története?
mér van osX és win timeline?
mért is jobb az osx ha évente kell cserélni?
lokko  
2005. jún. 07. 23:46 | válasz | #61
jah és készítek egy MS DOS bootlemezt is hozzá, hátha rámjön hogy Ciscoval vagy Iron Mant akarok játszani CGA felbontásban a MAC-on :DD
lokko  
2005. jún. 07. 23:44 | válasz | #60
jah így érthető ... már tervezem is a fotoshopban a "nem vagyok hülye ... nyertem" feliratú matricát amit a MAC-om oldalára ragaszok, és csak utána telepítem rá a Longhornt :D
Equ  
2005. jún. 07. 23:36 | válasz | #59
hacsak nem nyer egy mac-et és szeretné normális programokkal használni is :)

vagy, ha mondjuk az apple kereskedelmi forgalomban nem kapható (mondjuk gyorsabb) pc-s hardvereket rak a gépbe, akkor is lehet értelme.
lokko  
2005. jún. 07. 23:29 | válasz | #58
megnézném azért azt a félkegyelműt, aki vesz egy mac PC-t és felrak rá winfost és ezt nem azért teszi mert éppen nincs jobb dolga ... (amúgy én is winXP-t használok jobb hijján (linux hívők kíméljenek) )
Yv@n  
2005. jún. 07. 23:22 | válasz | #57
Ha nagyon érdekell, akkor irány hwsw fórum, linkek közt kikeresed video-t, leszeded megnézed, lefordítod/értelmezed, ahogy tetszik, utána interjukat elolvasol...stb. Ha érdekell a téma nézz utána magad.
Equ  
2005. jún. 07. 22:57 | válasz | #56
"Phil Schiller, az Apple alelnöke elmondta, semmi akadálya nem lesz annak, hogy a felhasználók az Intel-alapú Apple számítógépeken Windowst futtassanak. "Nem fogunk semmit tenni, ami ezt megakadályozná" -- mondta, azonban azt is hozzátette, hogy az Apple nem fogja támogatni gépein a Windowst. A nagy becsben tartott OS X operációs rendszer viszont kizárólag az Apple hardvereken működhet majd. "Nem engedjük, hogy az OS X más gépeken fusson" -- mondta Schiller."
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 07. 22:38 | válasz | #55
lehet billi keze van az egészben, biztos az EUnak akarja bizonyítani, h van konkurens .
Sztem ha megpróbálnák win alternatívának, billi egyből kinyírná. Alma nem egy megfoghatatlan közösség aki ingyé dolgozik.
2005. jún. 07. 22:15 | válasz | #54
Minden esetre az XP-re felraktam az Yz Dock-ot, mert az nagyon megtetszett a OS X-en
NEXUS6  
2005. jún. 07. 21:48 | galéria | válasz | #53
Aztat nemértem, hogy a M$ csak éppen hogy kezet nem csókolt Jobs-nak!
Jön a konkurencia a win mellé! jajdejó, jajdejó akkor máris készítjük a következő offiszt hozzá!

Beszarok!

Mi a frász folyik itt?
2005. jún. 07. 21:42 | válasz | #52
En nagyon remelem,hogy Jobs vegre borsot tor Gates orra ala ezzel a valtassal.Jo lenne ha vegre lenne vmi elfogadhato alternativa a win melle, ami ugye nem valoszinu a kijelentesek alapjan, de remelem csak kodosites, hogy a microsoft ne kezdjen el ugralni egyenlore! XP-t hasznalok en is, es stabilan megy, de sok dolgaval nem ertek egyet, es jo lenne mast rendszert is megismerni vegre. Linuxot neztem mar, nem rossz, de nem igazan desktopra van meg mindig szvsz.
Udv:Balazs
NEXUS6  
2005. jún. 07. 21:39 | galéria | válasz | #51
Ha félévtizede készülnek erre, akkor végül sajnos lehet, hogy le is késnek róla.

Monnya már meg valaki, miért is nem lehetett cellre, de legalább a X360 3 magos ppc-jére váltani?

2-3szor (10x?) is "szarabb" lett volna egy ilyen mek mint, az a számtek "élvonalát" képviselő intel/x86 verzsön.

Istenem, de nagy az isten állatkertje!

Ebből akkora balhé lesz!!!
dez  
2005. jún. 07. 21:05 | válasz | #50
Csak a BIOS-ukban különböznek.
dez  
2005. jún. 07. 21:03 | válasz | #49
Az azért igaz, hogy az AltiVec jobb, mint az SSE1-3.
dez  
2005. jún. 07. 20:57 | válasz | #48
Ez (manapság) nem igazán a hw-től függ, hanem inkább az OS-től, meg a driverektől.
dez  
2005. jún. 07. 20:55 | válasz | #47
Jah, érdekes mondat. :)
2005. jún. 07. 20:53 | válasz | #46
Steve Jobs -ha igaz amit mond- már lassan fél évtizede készül a váltásra, tehát nyilván nem igazak azok az állítások, hogy azért vált mert az Intelnek olyan nagy a jövőképe, meg kevésbé melegednek mint az uj pentiumok, meg nem fejlesztik a processzorokat megfelelő ütemben az IBM-nél. Ő azt állítja ez nem egy hirtelen jött ötlet volt.
Én speciel értelmét nem sokat látom a dolognak és kicsit kalandor dolognak is érzem, de nem is én lettem önerőből amerika egyik leggazdagabb embere, szóval nem hiszem, hogy mi innen meg tudnánk ítélni a döntése helyességét, ill. a motivációit, pár hete még azt sem tudtuk, hogy ez a project egyáltalán létezik.
Én a dologban az egyetlen értelmet egyébként abban látnám, ha az OSX-et nem kötné harverhez, hanem konkurenséül állítaná a windowsnak. Lehet, hogy ez is a távlati terve. Azt hiszem, így a dolog egy csapásra értelmet nyerne.

2005. jún. 07. 20:45 | válasz | #45
A Fix TV-n mekkora kampány ment a MAC mellett pár hónappal ez előtt, ahol állítólagos szakértők ócsárolták a hagyományos PC-t és istenítették a MAC-et. A dolog lényege az volt, hogy a G5 lealáz minden x86-os processzort, azok nem jók semmire, nem is lenne verseny, igaz, hogy kétszer drágább, de háromszor gyorsabb stb.
Akkor most itt van uraim!
Esetleg egy újabb kifogás az elavult dzsunka PC ellen?
Az OSX viszont meg kell hagyni tényleg kurva jó azon a harveren, de vajon milyen lenne, ha minden hardveren futnia kellene?? Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudjuk.

2005. jún. 07. 19:34 | válasz | #44
"a vállalat a következő évtől kezdve az IBM az Intel processzoraira építi saját konfigurációit"

??? :)
uu  
2005. jún. 07. 19:21 | válasz | #43
Yv@n  
2005. jún. 07. 19:17 | válasz | #42
Mondjuk jobs koma kijelentette azt amit mondassz, szóval, ha venné a fáradtságot, hogy utána olvas, akkor nem szórna itt butaságot.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 07. 19:02 | válasz | #41
nem, de akarsz fogadni?
2005. jún. 07. 19:01 | válasz | #40
Én azt birtam, hogy a fix.tv-n volt egy PC vs. Mac műsor sorozat és a sznob Mac-esek - pláne a zenész Mac-kesek - legagyizták a PC-t.
Az mondták, hogy a metronom csúszik a PC-n és a Mac meg 100% pontos! Most akkor mi lesz?
Vagy elismerik, hogy túloztak?
Na mindegy...

Viszont én AMD párti vagyok (nevem alapján nem kétséges) és remélem azért még változnak a dolgok!
ill. az asztali gépeikbe idővel AMD (is) kerűl ha a laptopokba nem is!

2005. jún. 07. 18:46 | válasz | #39
Az tetszik, hogy a mac fanatikusok olyan könnyen nem adják fel az álláspontjukat, hehe:
biztos 1-2 nagyságrenddel komolyabb (Itanium 2)procira gondolt Steve Jobs valójában amikor Intelt mondott... meg hasonlók.
Ilyen nehéz elhinni, hogy az aktuális PowerPC és x86 procik kb. egy teljesítmény-kategóriába tartoztak eddig is?

Viszont egy komoly kérdésem lenne:
Marad-e a piacon profi-, félprofi munkaállomásig bezárólag olyan gép amiben nem x86 alapú (akár Intel, akár AMD) ciripel?
A Silicon Graphics már 2002 környékén feladta a saját proci gyártását, és Intelre tért át.
A Sun agresszívan nyomatja a Barton alapú munkaállomásait (Solaris 8-tó felfelé már Intelen is ment az op.rendszere).
A Newtek is Intel alapú munkaállomást ad a Lightwave3D-hez.
2005. jún. 07. 18:32 | válasz | #38
"Immár hivatalos" biztos nem veszek akkor mac-et.
uu  
2005. jún. 07. 18:29 | válasz | #37
mr. jobshoz van szerencsenk?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jún. 07. 18:23 | válasz | #36
senki se higgye, h majd win helyett használhatja. ugyan úgy csak célhw-n fog futni, mint eddig, csak a proci intel lesz.
esetleg elképzelhető, h PC alkatrészekből össze lehet olyan gépet rakni amin fut, de valszeg olcsóbb megoldás lenne venni egy apple konfigot.
Zolka  
2005. jún. 07. 17:20 | válasz | #35
Ehe... ha beépített hardverkulcsosak lesznek az Intel Mac gépek, akkor biztos föltörik, és máris fut AMD alatt az X. Ez biztos. Nincs az a védelem, amit föl ne törnének hozzáértők. Szerintem. Kíváncsi leszek. :-)
pafi  
2005. jún. 07. 17:08 | válasz | #34
Szerintem sokminden van ennek a hátterében, amikrôl mi nem tudunk.
A Microsoftnak még mindig van részesedése az Apple-ben, és a mostanság nagyon szív, mert nem tud felmutatni egy konkurens oprendszert. Ha lenne konkurenciája, nem szorongatnák a trösztellenes perek, és az úniós hivatalnokok. Ez lehet egy ok.
Az IBM nemrég az évtized processzor bizniszébe vágott, amikor megkapta a PS3-at, és az Xbox 360-at. Valószin?leg egyszer?en hagyták a fenébe az Apple-t a nagyobb üzlet kedvéért. Az pedig most itt áll processzor nélkül.
izb  
2005. jún. 07. 16:43 | galéria | válasz | #33
Hidd el,hogyha titokban 5 éve tervezik a pc-és mac oprendszert,akkor ott nem lesz driver hiba.
Én örülök neki,hogy lesz alternatíva,és végre nem kell a microsoft csöcsét szopnunk.
Ez a Jobs gyerek tudja mit csinál.
Mindent bele.
2005. jún. 07. 16:15 | válasz | #32
Akit érdekel, nézze végig.
http://stream.apple.akadns.net/
2005. jún. 07. 15:09 | válasz | #31
Mint annak idején a NexStep-el, (persze a NexStep szuper gép volt az kétségen kívüli), de, hogy az üzleti lépései melléfogások az biztos. Azt hiszem most nem fog a Microsoft szaladni és menteni az Applet a csődtöl. Az Applenek évekre van szüksége, hogy a szoftverállomány elkészüljön Intelre (és itt nem az OSX-re gondolok), a driverek az alkalmazások... elsőkörben nem lesz a legjobban optimizálva, addigra jön a Longhorn egy sohasem látott MS marketing kampánnyal stb... tehát szerintem az Apple-nek nehéz évek jönnek... esetleg ha nem x64-re hanem IA-64 re gondolt Steve (ha bár ezt nem hiszem - pedig ez az Intelnek megfelelne úgyhogy ki tudja...)
2005. jún. 07. 14:13 | válasz | #30
Már látom az Almalap 2006-os számaiban az összehasonlító tesztet:
Rádobnak egy MacOSX-et meg egy Xp-t a MAC hardverre, azon persze meg győzni fog az X.

Egyébként én őszintén sajnálom az összes Macintoshon dolgozót. Ők hittek a powerpc-ben, hittek a G5-ben. Erre most a godfather bejelenti hogy sorry, váltunk intelre mer az nem olyan meleg.



Macc  
2005. jún. 07. 12:58 | válasz | #29
PowerPC Mac R.I.P - nagyon szomoru vagyok:(((
lokko  
2005. jún. 07. 12:46 | válasz | #28
a HWSW cikkben azt is megemlítik hogy az Apple nem engedheti meg hogy más x86 alapú konfigokon is fusson az OSX ... ennek azért megvan a nagy előnye: közel nem olyan drága az OPrendszer, ha nem kell akármire kinfigurálódnia (nem beszélve a hatéknyságról), nameg megérné nekik hivatalosan háborúba kezdeni a Microsofttal ezen a területen? de illegállíban bioztos lesznek próbálkozások, és akkor izzítom is a torrentet :D
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. jún. 07. 12:44 | galéria | válasz | #27
hiperlol
2005. jún. 07. 11:48 | válasz | #26
Éppen ezért illene a "think different"-szlogenhez az AMD:)
uu  
2005. jún. 07. 11:38 | válasz | #25
kozbe mashol azt talalgatjak, hogy azert pont intel mert mint irjak a cikkben eloszor a g4eseket fogjak cserelni, ami ugye a kisgepekben (laptopok, mini) van, es ezen a teren (laptopprocik) tenyleg az intel vezet. valszeg a powermacekbe es imac-ekbe meggondoljak meg ezt egyszer, 2007 vegeig van ido.
uu  
2005. jún. 07. 11:21 | válasz | #24
nem, az amd-vel annyi a baj, hogy az intel mar ugy beragta magat mindenhova mint a microsoft, es hiaba szarabb a termekuk, el tudjak adni siman. de egyebkent tenyleg fura hogy az intel pont most van az egyik legnagyobb valsagaban, miota kiderult hogy a dualcore chipjei a szarral egyenloek, es pont most valt intelre az apple:) kivancsi vagyok mit kapott jobs ezert az akcioert az inteltol.
gonz  
2005. jún. 07. 11:15 | válasz | #23
Erre ki számított?! 5 éve fejlesztik az osx-et x86-ra is :DD kezdhet félni az ms, de ez a szöveg nem semmi: "Szoros kapcsolatban állunk az Apple céggel, és együttműködésünket tovább erôsítjük újabb kiemelkedô szoftverek fejlesztésére ezen a remek platformon." :D Szerintem mind2 cég vezetője cinikusan röhög ezen a megnyilatkozáson. Végre, egy igazi, nagy ellenfél a microsoftnak az asztali gépeknél.
amd-vel csak annyi a baj, h kicsi a gyártókapacitása, de a legnagyobb poén az lenne, ha a fab36 átadásakor megjelenne jobs is, és tenne még egy meglepő bejelentést. :P
uu  
2005. jún. 07. 10:59 | válasz | #22
arty  
2005. jún. 07. 10:56 | galéria | válasz | #21
intel meg az utitervei... jah... "lesz tejas 5ghz-en" ... "itanic idővel leváltja az x86-ot" ... "nincs szükség x86 alá külön 64bitre" .... :D

sztem AMD esélytelen ilyen megrendelésre. ahogyan be van tokosodva/gyepesedve/korrumpálodva a piac intel felé, reménytelen.
2005. jún. 07. 10:50 | válasz | #20
nem akarnak cell-re váltani. a váltás lényege, hogy mostantól az OS eladásból akar megélni az apple és nem a hw-ből. Az mellékes, hogy a minden pc-n amúgy is elfutó OSX mellé kínál exklúzív hw-t is.
Mivel az x86-os mac nem lesz más mint egy exklúzív pc. Viszont az IBM és Dell pc-k is fogynak, mert nem mindenki vesz dzsunka pc-t. Így az Apple pc-k is fogyni fognak.
Az OSX eladásokból pedig megsokszorozza a bevételét.

Gorgo  
2005. jún. 07. 10:48 | válasz | #19
Bár a prezentáció szerint a jelenlegi Office:mac és Photoshop CS2 is elég szépen fut az "Inteles-Tigeren".
Gorgo  
2005. jún. 07. 10:46 | válasz | #18
Azért nem olyan halott ötlet ez. Csak reméljük, nem esnek bele a Microsoft hibáiba. Minden esetre, ők már dolgoznak hozzá az Office-on...

Azért kíváncsi lennék az árak alakulására is.
uu  
2005. jún. 07. 10:27 | válasz | #17
mondjuk varhattak volna 1-2 evet es akkor cell-re valthattak volna.
2005. jún. 07. 10:26 | válasz | #16
bár legalább a doboza szép marad :)
2005. jún. 07. 10:25 | válasz | #15
apokalipszis most ...
uu  
2005. jún. 07. 10:23 | válasz | #14
itanium2 elfogadhato aron <- bevagy te baszva fiam.
Zedas  
2005. jún. 07. 10:21 | válasz | #13
Szeritnem jobban jártak volna ha kisírnak az Inteltől egy redukált cache-es Itanium2-t elfogadható áron, és arra csinálnak új gépeket és oprendszert.
Most megy máshová is a szutyok x86-os kód, ahelyett hogy elkezdene szép lassan kipusztulni. Ehh.
Ratty  
2005. jún. 07. 09:50 | válasz | #12
"a Mac OS X operációs rendszert kezdettől fogva PPC és x86 vonalon egyaránt fejlesztették"
Gorgo  
2005. jún. 07. 09:49 | válasz | #11
Inkább a Microsoft kötheti a gatyót, ha az OS X valóban futni fog minden PC-n...
A Longhorn elég kiábrándító állapotban van, az OS X pedig szinte fénykorát éli.
Persze kérdés, miként viseli majd az OS X, ha "bármilyen" vasat alá lehet rakni. Ezen bukik el (több más mellett) a Windows is.
2005. jún. 07. 09:12 | válasz | #10
AMD kotheti a gatyat......
uu  
2005. jún. 07. 09:08 | válasz | #9
hat az eddig is sima pc alkatreszekbol allt:) egyetlen dolog ami properitary volt egy macben az az alaplap (meg a haz:D). egyebkent tuti hogy futni fog az osx mas x86 gepen is, es az is biztos hogy a maceken fog futni a rendes windows, mert mint ahogy lentebb emlitettek, kulonben 0 ertelme lenne. egyaltalan nem jobbak/olcsobbak az intel procik az ibm prociknal, sot. a valtasnak csak ez lehet a lenyege, hogy bovitsek azt a szuk tabort akik most macet hasznalnak. ha engem kerdeztek ezt 4 eve kellett volna megtenni amikor kijott az xp. de azert most is orulok neki.
2005. jún. 07. 09:04 | válasz | #8
Ha magának a konfigurációnak a többi része is sima pc-s alkatrészekből fog állni,akkor az elég könnyen átemelhető lesz más platformokra is.Lehet nem kell majd egy hét,és letölthető lesz a torrent oldalakról is...:D
Mondjuk ha az oprendszer hardver támogatása kifullad abban a néhány konfigban amit az apple árúsit...akkor halott ügy...
2005. jún. 07. 08:57 | válasz | #7
Biztos egyedi hardware-ekre épít, de reméljük jön a klónok támadása és megszabadulunk a windowstól :)
2005. jún. 07. 08:52 | válasz | #6
Én nem voltam különösebben Apple rajongó...de szerintem ez a lépés a fanatikusok körében egyelő a végitélettel...pont az veszik ki belőle...amire annyira nagyon büszkék voltak.
Így az apple nem lesz más...mint egy átlag PC konfig építő,azzal a különbséggel hogy a pc-ire oprendszert és programokat is ír...
Mindenestre szerintem a legizgalmasabb része még mindig nincs tisztázva...vajon a windows konkurensének (is) szánja-e a Mac op rendszert,vagy csak a saját gépeiken lesz futtatható...mert ha az utóbbi....ami szerintem valószinübb,akkor kb zeró értelme van ennek az egésznek...
2005. jún. 07. 08:52 | válasz | #5
"Az Apple döntése - amely a korábbi híreszteléseknek köszönhetően már nem különösebben meglepő - mindenképpen érdekes, hiszen két évtizedes különállás után éppen akkor váltanak az Intel chipekre, amikor a processzorgyártó érezhető nehézségekkel küzd, és a legújabb asztali fejlesztések terén némi lemaradásban van örök riválisához, az AMD-hez képest."

Hogy ez mekkora egy baromság!

Nem INTEL-re vált, hanem x86 platformra. Az AMD meg INTEL is az! Az AMD-n is ugyanúgy el fognak futni a x86-os osX-ek, ha az INTEL-en is.

Csak gratulálni tudok a cikkhez...
Troll  
2005. jún. 07. 08:32 | válasz | #3
Nem hiszem. Ha át is veszik az x86 procit, a többi alkatrészt még nem kell nekik. Pl. tutira veszem, hogy nem lesz BIOS olyan szinten Apple-ben, mint most egy PC-ben. Szinte biztos, hogy saját, egyedi alaplapi chipset-et fognak használni. Meg valószín továbbra is spec videokártyák kellenek majd a gépeikbe.
2005. jún. 07. 08:24 | válasz | #2
Lehet hülyeséget kérdezek: most akkor PC-ken is fog futni az OS X, vagy esetleg lesz az Apple gépekben valami hardware-elem ami miatt az OS X csak ezeken a gépeken fut? És fordítva (bár ez eléggé morbid): Windows is futni fog Apple gépeken?
rolika  
2005. jún. 07. 07:45 | galéria | válasz | #1
steve jobs biztos tudja, mit csinál...