Leállítják a DVD Decrypter fejlesztését
2005. június 7. 00:02, kedd
Újabb szoftver esett áldozatul a szerzői és egyéb jogok védelmének. A DVD Decrypter immár a sokadik azoknak a DVD-másoló szoftvereknek a sorában, amelynek főleg a film- és a zeneipar fenyegetései miatt állították le a fejlesztését.

Hirdetés

A programot fejlesztő Lightning UK! álnevű programozó jobbnak látta ilyen módon elkerülni az őt fenyegető pert és inkább teljesítette egy vállalat követeléseit. Az eset hátteréhez hozzátartozik, hogy Nagy-Britanniában 2003 óta tilos bármilyen olyan szoftver fejlesztése vagy terjesztése, amely képes kijátszani a műsoros DVD-k másolásvédelmét. A DVD Decrypter már Németországban sem terjeszthető, a szoftverből így a 3.5.4.0-s volt az utolsó verzió.

A Lightning UK! nevet használó programozó a CD Freaks.com weboldalhoz eljuttatott közleményében jelentette be, hogy kénytelen leállítani a DVD Decrypter fejlesztését, mivel egy közelebbről meg nem nevezett cég ügyvédjeitől levelet kapott. A fiatalember így érvelt a levelében: "ha korábban a 321 Studios több millió dolláros költségvetésével sem tudta elkerülni a sorsát, akkor én 50 fonttal a zsebemben hogy lennék erre képes?"


Az anonimitásba burkolózó vállalat megtiltotta Lightning UK!-nak, hogy bármilyen, a DVD Decrypterre vonatkozó kérdésre válaszoljon, sőt, már elérhetetlen a szoftver hivatalos weboldala is. A domain 2005. június 9-ei hatállyal átkerül az illető vállalat tulajdonába. A programozó nyilatkozata szerint ez a döntés az életében egy korszak végét jelenti, azonban még így is maradnak más DVD-másoló szoftverek.

2003 óta a szerzői és egyéb jogok védelme miatt tilos Németországban is a műsoros DVD-k másolásvédelmét kijátszó szoftverek fejlesztése, terjesztése, illetve a rájuk való figyelemfelhívás, például egy olyan szoftver, mint a DeCSS letöltési helyére utaló link közzététele. Legutóbb a Heise német internetes hírportált marasztalták el, mert közzétett egy hírt, illetve linket a Slysoft cég az AnyDVD nevű DVD-másoló szoftveréről.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Caro  
2005. jún. 08. 14:52 | válasz | #32
Hogyan lehet egy programot betiltani?
Nem közölhetnek ilyen linkeket? Ez most mi? Mintha lenne valami sajtószabadság vagy mi nem? És mi az, hogy azért mert kijátszható a másolásvédelem? Ez nem feltételez feltétlenül illegális felhasználást! Szóval akkor hol van az ártatlanság védelme?
Na ennyit a mocskos kiadókról, meg a lobbiról. Addig is elmennek, hogy az alkotmányba ütköző dolgokat szavaztatnak meg.
Ja, és így se érnek el semmit, mert még ha az összes DVD rippelő progit lecsukják, akkor is ott van a BlindRead, a CloneDVD, meg a többi image file készítő. Ha nincs más, ráírom az imaget a korongra, be Daemon Tools-ba oszt' kész.
Igaz, az áttömörítést megnehezíthetik.
Na igen, mi van akkor, ha megveszek egy filmet DVD-n, és mondjuk a PDA-mon akarom lejátszani? Jogom van hozzá nem? De az áttömörítés nélkül nem megy!
arty  
2005. jún. 07. 20:02 | galéria | válasz | #31
az uj "védelmekkel" nem fog tuni mit kezdeni a régi verziod ...
arty  
2005. jún. 07. 20:01 | galéria | válasz | #30
nyissál meg vele egy mastering erroros korongot aztán csak nézzed :D lemásolni nem tudod vele.
AtisH  
2005. jún. 07. 17:07 | válasz | #29
Nem mondom, hogy örülök a hírnek, de a progit nem kell temetni. Aki eddig használta az ezután is fogja és akinek kell, az egy kis utánjárással felleli a neten.
2005. jún. 07. 16:08 | galéria | válasz | #28
Egyik haveromnak sicnsen gondja vele.
2005. jún. 07. 14:22 | válasz | #27
Sumák cég... még a nevét sem meri közölni.
gz8  
2005. jún. 07. 14:01 | galéria | válasz | #26
Boldog tudatlanság...
Ironka  
2005. jún. 07. 13:24 | válasz | #25
DVD Rebuildert szoktam használni, sztem ez a legjobb (a CinemaCraft egyértelműen a legjobb létező encoder), amihez szükséges a Decrypter is. :(
Bár valószínű, hogy még évekig a DVDk 99%-át le tudja szedni, biztos vagyok benne, hogy a Rebuilderhez jó lesz más progi is.
Mindenesetre R.I.P. és riszpekt LIGHTNING UK!, a létező legjobb dvd rippelő progi volt.
A fórumokon keringő pletyka szerint a sony a hunyó...
2005. jún. 07. 12:46 | galéria | válasz | #24
életbe nem használtam
DVD Shrink powa!
arty  
2005. jún. 07. 11:00 | galéria | válasz | #23
ajaj, pedig ez volt a legigéretesebb program :( mastering errorokat pl. csak ez volt képes hatékonyan meggyilkolni ....

anydvd és tsai allandoan bugzottak, megbizhatatlanok. bassza meg, h mit keresztül nem vihet egy nagy multi ... :(

legalább a forrás szabad lehetett volna :(
fie  
2005. jún. 07. 10:18 | válasz | #22
Emlékszem egy filmre, amiben a neten szörföző (persze agyinterfésszel) emberek mindíg valami hatóságba ütköztek és visszakövették őket. (~1995) Azt hittem, mekkora baromság, de egyre inkább eljön ez a világ.
Majd megölik a netet, mert terroristák rajta keresztül tartják a kapcsolatot, tesznek közzé honlapot, töltöget a nép. És akkor majd leshetnek a szolgáltatók. A filmesek meg töprengenek hogy továbbra sem fogy a DVD meg a mozijegy. Ja kérem szépen szar filmekkel nem lehet labdába rúgni. (pl.: Amerikai taxi, nem láttam, nem is akarom.)
Vissza a régi szép időkhöz, mikor floppyn lehetett megszerezni mindent, és videótékába jártunk.

Mike  
2005. jún. 07. 10:17 | galéria | válasz | #21
Franciao.-ban e témában precens értékü ítélet született nem is olyan régen, ami nem a kiadóknak adott igazat
Mike  
2005. jún. 07. 10:14 | galéria | válasz | #20
akkor majd lesz másik
az EU-ban jogom van a birtokomban lévő DVD-kről magamnak másolatot készíteni.
És ez csak a másolásvédelem kiiktatásával megy.
2005. jún. 07. 10:06 | galéria | válasz | #19
csak nehogy ez is a terorristák kezébe kerüljön...
2005. jún. 07. 10:03 | galéria | válasz | #18
Nyugalom!
Anno ugyan ezt tették a clonyXXL-el majd a cloneCD-vel és rögtön akadt aki folytatta (SLysoft) és ráadásul a cég telephelye/székhelye v.mi bantu szigeten van ahol nem tudnak vele semmit csinálni mert erre vonatkozóan nincsenek ott törvények!
V.ki folytatni fogja de amíg a Slysoft AnyDVD-je fejlesztődik addig nincs gond mert futtatod a háttérben majd a decrypterrel leszeded és már tucc is biztonsági másolatot készíteni!
2005. jún. 07. 09:43 | válasz | #17
Nincs elég bajunk így is?
Csodálkoznak Bin laiden tettén...
Ők provokálják ki az egészet...
2005. jún. 07. 09:39 | válasz | #16
Nem is az de most ha bemész egy boltba 1 audio cd 5000 Ft körül van tudod kinek van cd-ként annyi, hogy megvegye?
Amcsiknál 3000$ a fizetés (600-e FT) és egy cd 10$...

Hol itt az igasság?
Magyarokba rúgjunk eggyet de nagyot szindróma!
JZO  
2005. jún. 07. 09:19 | válasz | #15
Ez Magyarország! Itt ha jár a szád, kapsz két pofont és mehetsz panaszkodni haza. Ennyit a jogbiztonságról:
pbanfa  
2005. jún. 07. 08:36 | válasz | #14
Azt aláirom, hogy nagyon sok visszaélésre volt (van) példe az ilyen programok használata során, azonban ne felejtsük el, hogy ha én hivatalosan megvásárolok egy DVD-t vagy CD-t, akkor jogomban áll arról egy biztonsági másolatot készíteni.
Az ilyen akciókkal illetve a másolásvédelemmel ezt a jogomat korlátozzák. Hol van ilyenkor a fogyasztóvédelem?
juhand  
2005. jún. 07. 08:24 | válasz | #13
Szerintem azért kapott egy nagy adag pénzt is a leállásért. !Szerintem!
bunny  
2005. jún. 07. 08:22 | válasz | #12
Nem értem mi a gondotok, az eddigi verziók is kiválóan ellátják a feladatukat. Persze kár érte, de azért ez nem azt jelenti, hogy mostmár vége a világnak!
2005. jún. 07. 07:28 | galéria | válasz | #11
anyukat....
Sityi  
2005. jún. 07. 05:00 | válasz | #10
Kár ére, remek proggy volt.
aaaaa  
2005. jún. 07. 02:46 | válasz | #9
Kissé nevetséges ez "már beszélni sem szabad róla", dugjuk a fejünket a homokba hozzáállás.
Ha megírnak egy hírt arról, hogy valaki valamit fejlesztett, miért kellene eltitkolni ? Ez az egyetlen reményük a rendőrterroron és a pereken kívül a tisztelt kiadónkak, hogy hátha nem talál ilyen programot a láma és majd rohan eredetit venni ?
Amire igény van, arra mindíg lesz programozó, aki megírja, kifejleszti. Bezárhatnak, megfélemlíthetnek 1000-et, mindíg lesz egy 1001.-ik aki megírja a következőt... Túl kéne már lépni ezen a Deccs témán, rég ismert a dekódolási algoritmus, megváltoztatni szinte lehetetlen a kompatibilitási problémák miatt. Ennek tudátaban bármilyen, a témában kicsit is jártasabb programozó képes hasonló programot készíteni.
tomo  
2005. jún. 07. 01:47 | válasz | #8
hol a forraskod? azt adja ki, es majd mas folytatja...
12346  
2005. jún. 07. 00:52 | galéria | válasz | #7
hát nyalják meg az összes seggem
igaz, én egyszer nem használtam eddig, de tényleg elmehetnek a k**** anyjukba.

2005. jún. 07. 00:47 | válasz | #6
Mármint ilyen tekintetben...
IoIa  
2005. jún. 07. 00:46 | válasz | #5
Még szerencse, hogy az AnyDVD és a CloneDVD (Slysoft) nem esett áldozatul. Mellesleg az AnyDVD NEM "DVD-másoló szoftver", csupán a védelmeket hatástalanítja...
2005. jún. 07. 00:46 | válasz | #4
Hát a kurva anyjukat, így röviden.
És az én jogaimat ki védi meg ezektől? Ezeket a cégeket kellene megbüntetni, és ha pofáznak felszámolni, aztán sóval behinteni a helyüket.
Elég szomorú hogy pl a németek is mennek az angolszászok után, a franciák az egyetlen normálisak.
vax  
2005. jún. 07. 00:42 | válasz | #3
Kár. :(
vax  
2005. jún. 07. 00:41 | válasz | #2
Kár. :(
2005. jún. 07. 00:08 | válasz | #1
Ugy érted, ELVETTÉK a domainjét?
Feel da powa...

Vagy még inkább fear da powa.

kemény