A Tempel 1-re szegeződik a világ szeme
2005. június 6. 13:49, hétfő
Egy hónap múlva, július 4-én a NASA Deep Impact szondája megkísérli merész találkozását a világűrt óránkénti több tízezer kilométeres sebességgel átszelő Tempel 1 üstökössel.

Hirdetés

Ha mindez nem hangzana elég vakmerőnek, akkor hozzá kell tennünk, hogy a tudósok a projekt indulásakor még nem voltak igazán tisztában a célpont méretével, alakjával és egyéb karakterisztikáival. Mindez elég felelőtlennek tűnik, azonban a NASA már bevetette két űrtávcsövét, a Hubble-t és a Spitzert a Tempel 1 elemzésére. A két eszköz együttes adataiból sikerült megbecsülni az üstökös méretét, alakját, fényvisszaverési és forgási paramétereit. Az adatok segítenek a szondának a drámai találkozás felvételeinek elkészítésében, de főként az úgynevezett impaktor egység számára készítik elő a biztos becsapódást.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Tempel 1-ről korábban csak a földi teleszkópok megfigyelései alapján alkothattunk képet, melyek szerint egy sötét, elnyújtott alakú üstökösről van szó, ami csupán néhány kilométer széles. A Spitzer és a Hubble finomítottak ezeken a méréseken, megállapítva, hogy az objektum megközelítőleg 14x4 kilométeres, azaz nagyjából egy kisebb városnak felel meg.

A január 12-én útnak indult szonda feladata a Naprendszert létrehozó ősleves tanulmányozása, ami ma már csak az üstökösök belsejébe zárva található meg. A Tempel 1-ről készített modell legapróbb módosulásai is döntő fontosságúak lehetnek a célpont eltalálásában és a kamera expozíciós idejének beállításában, magyarázta dr. Carey Lisse, a Spitzert felügyelő Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizika Laboratóriumának vezetője. A szonda július 3-án válik ketté, ekkor kezdi meg küldetését az impaktor, ami megpróbál az üstökös útjába állni, míg a szonda főrésze pályára áll az üstökös körül és felvételeket, valamint méréseket készít a becsapódáskor kilökődő törmelékről.


A Tempel 1 a látható, és az infravörös tartományban fényképezve

A becsapódó részt egy speciális szoftver irányítja a Tempel 1 magjának napsütötte része felé. A szoftvert a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársai programozzák, amihez tisztában kell lenniük az üstökös méretével és felszín fényvisszaverő tulajdonságaival. Mivel ezek a Földről nem vizsgálhatók, ezért fordultak a tudósok a Spitzer infravörös kamerájához.

Ha nagyon távolról szemlélünk egy üstököst látható fénytartományban, akkor csak a visszavert napfényt látjuk, így egy nagy sötét üstökös elképzelhető, hogy ugyanúgy néz ki, mint egy magas fényvisszaveréssel rendelkező parányi üstökös. Infravörös fényben az objektum kibocsátott hője kerül elemzésre, ami közvetlen rálátást nyújt tényleges méreteire. A Spitzer és a Hubble adatai szerint a Tempel 1 csupán 4%-át veri vissza a rá eső napfénynek. Ennek tudatában könnyebbé válik a kamerák beállítása is, tette hozzá Lisse.


A becsapodást végző rész - a program 267 millió dollárba kerül

A Deep Impact mellett közel 30 távcső fogja figyelni a becsapódást világ-, sőt világűrszerte, utóbbiak közt a Spitzer, a Hubble és a röntgensugarú Chandra is oda fog összpontosítani július 4-én. Az üstökös belsejéből kirobbanó anyag elemzéséből megkaphatjuk a Naprendszer bolygóit felépítő nyersanyagok listáját. A becsapódás elvileg akár hagyományos látcsövekkel is észlelhető lesz, igaz csak az Egyesült Államok nyugati partvidékéről.

A Tempel 1-et forgás közben bemutató videó
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sly06  
2005. jún. 09. 09:50 | válasz | #41
Ez is csak olyan hogy Cooperfield át akar menni a kínai nagyfalon!!
Csak most hosszába

2005. jún. 08. 20:51 | válasz | #40
Lehet, hogy a Holdba fog csapódni,és pont ott, ahol a prizmák vannak...Szegény amerikaiak mehetnek megint a Holdra....
:) :) :) :) :) :)
Caro  
2005. jún. 08. 15:52 | válasz | #39
Hogy ti mekkora állatok vagytok :)
De pozitív értelemben! :)
naaaaaagyon LOL

Egyébként nem olyan nagy cucc. A Giotto is átment a Halley fején, 30000 km/h-val.(vagy ilyen körül)
2005. jún. 08. 13:55 | válasz | #38
Ez csak vííícc! Hipp-hopp elolvad...nem úgy mint az aszteroida...
mrzool  
2005. jún. 08. 10:33 | válasz | #37
Persze, és az összes amatőr csillagászt is lefizették, hogy ne keltsenek pánikot, ugye? Lassan már fáj, hogy mennyire határtalan az emberi hülyeség...
awak3n  
2005. jún. 08. 10:18 | válasz | #36
Azt is elképzelhetőnek tartom,hogy ez az égitest épp a Földet vette célba,csak nem azt mondják
2005. jún. 08. 00:46 | válasz | #35
Ez egy meteroit amit a bogárplazma letérített a pályájáról ,jőn még több is
plamex  
2005. jún. 07. 22:48 | válasz | #34
Szerintem ez a gonosz Bin Ládent jelképezi :
Adnak a képepbe a mocsi terroristájának ...

2005. jún. 07. 17:23 | válasz | #33
És ha összeadod a költség első három számjegyét, 2+6+7=15 lesz, ami osztható hárommal, és a három a 666 osztója... Itt az Apokalipszis! Nézzetek csak az aszteroida gonosz szemeibe és Ti is látni fogjátok!
2005. jún. 07. 16:25 | válasz | #32
öö "Nekem" helyett "Engem" :)
2005. jún. 07. 16:25 | válasz | #31
Igen... határozottan egy arc... :D Nekem G'Karra emlékeztet a B5-ből. :D
citkar  
2005. jún. 07. 14:34 | válasz | #30
akartam írni:"minek ilyen cucc"
citkar  
2005. jún. 07. 14:33 | válasz | #29
az alsó képen a szerelonek milyen ilyen cucc? biztos nem jó neki ha letüsszenti vagy lehányja de hát :o)
hopp  
2005. jún. 07. 14:20 | válasz | #28
az vajon véletlen, hogy az akció július 4-én lesz és ráadásul távcsővel látható az amcsi partokról? :P
267 millió dolláros függetlenség napi tüzijáték.. szép :D
DOT  
2005. jún. 07. 12:04 | válasz | #27
Hm, 267 millió dollárnál kevesebbért is találtak volna egy kamikazét aki belevezeti az üstökösbe :)
2005. jún. 07. 10:05 | galéria | válasz | #26
nem csodálom, hogy fél, gondold el jönnek az amcsik...utána meg a terroristák...vagy nincs is különbség
2005. jún. 07. 09:41 | válasz | #25
Mint egy ijedt matrijoska baba.....
2005. jún. 07. 08:47 | válasz | #24
Utána 1 n és utánanéz egybe.
2005. jún. 07. 08:23 | galéria | válasz | #23
Tényleg olyan az infraképen, mint egy ijedt arc. :-))) remélem érzi a vesztét
2005. jún. 07. 03:25 | válasz | #22
Szóval nem vontam kétségbe semmit (nem dobálóztam).
echo  
2005. jún. 07. 02:22 | válasz | #21
Ja. Elnézést, bevallom nem olvastam át a nasa.gov-ot mielőtt hozzászóltam. Tényleg sajnálom.
echo  
2005. jún. 07. 02:21 | válasz | #20
Szerintem tuti elkúrják :) A rakéta védelemmel kapcsolatban sem olyan egyszerű eltalálni azt a nyamvadt célt, ez meg 10k-val jön, bár ici-picit nagyobbacska.
clarus  
2005. jún. 07. 00:09 | válasz | #19
Nem az a baj hogy nem néznek utánna, hanem az hogy hülyeségeket írkálnak anélkül, hogy utánna néznének!
Pedig még ebben a cikkben is világosan le van írva, hogy kettéválik, egy része becsapódig (elég keményen) amit a szonda pedig biztonságos távolságból az üstökös körüli pályára állva figyel és fotókat is készít róla.
Amúgy az cikkben lévő első linkken (szintén sg-s cikk) is írnak róla részletesebben. A kis becsapódó impaktor nem más mint egy 360 kg-os lövedék.
2005. jún. 06. 22:51 | válasz | #18
Szóval belelövünk az üstökösbe.
Mi lesz ha bedurran az agya és visszalő?

pipaxy  
2005. jún. 06. 21:59 | válasz | #17
A kép amelyen a Tempel I látható nem fénykép, hanem csupány egy művészi illusztráció!
2005. jún. 06. 17:41 | válasz | #16
Ja, úgy is néz ki!
pite  
2005. jún. 06. 17:41 | válasz | #15
fúúúj. aki nem néz utána, az terrorista!
mrzool  
2005. jún. 06. 17:25 | válasz | #14
Miért kéne kibírnia? Két részre válik a szonda, és egy teljesen passzív súly fog becsapódni, a műszerek pedig 'biztonságos' távolságból figyelik majd az egészet. Könyörgöm, legalább olvassatok utána, mielőtt hülyeségekkel dobálóztok... Olyan qrva nehéz begépelni a nasa.gov-ot vagy a guglit a böngészőbe?

2005. jún. 06. 17:19 | válasz | #13
Gravitáció nélkül is elég nagy ütközés lehet, kétségkívül értenek hozzá, hogy kibírja-e a becsapódást a szerkezet, de mégis hihetetlennek tűnik. Biztos tudják mit csinálnak.
2005. jún. 06. 16:39 | válasz | #12
Ez nekem nem tetszik:

"Az üstökös belsejéből kirobbanó anyag elemzéséből megkaphatjuk a Naprendszer bolygóit felépítő nyersanyagok listáját"

a, Itt is olajat keresnek
b, Nyersanyagok helyett elemeket akartak írni
ZSORRO  
2005. jún. 06. 16:38 | válasz | #11
Véleményem szerint, mivel ismerik a sebességét (még ha nem is pontosan, de kb-ra), akkor ha a szondát az üstökös elött ugyanabba az irányba inditják el, akkor ugy a sebesség, amivel becsapodik sokkal kissebb lesz, és abban csak reménykednek, hogy nem egy vastömböt találnak telibe, mert akkor hiába volt a nagy tervezgetés .
Azért remélem sikerül nekik, vagy ha nem akkor sem fogják a terorristákra a dolgot.
2005. jún. 06. 16:25 | válasz | #10
"Leesik az állam, hogy erre készülnek. Egy szonda ilyet kibírhat?"

A hadseregnek nem kevés tapasztalata van a nagysebességű becsapódásokról...
Meg nem is kell olyan nagy erővel becsapódni. Itt nincs akkora gravitáció, ami komolyan gyorsíthantá a szondát. Valószínűleg akkora sebességgel mennek neki, hogy satbilan beágyazódjon a szonda, de ne törjön össze.
2005. jún. 06. 16:02 | válasz | #9
Nem bírja ki. Nem az egész szonda fog becsapódni, csak egy kis darabot belelőnek. A szonda körpályára áll...
Kornan  
2005. jún. 06. 15:35 | válasz | #8
"a program 267 millió dollárba kerül."
Elég drága mulatság.
Ha már ennyibe került csak nem szúrják el.Csak ne legyen hiba a számításokban még a végén a föld irányába fordul.

2005. jún. 06. 15:24 | válasz | #7
Méghogy becsapódás... Ez kb olyan, mintha kiállnánk a sínre a vonat elé, hogy felszállok rá. :-D

Szóval inkább a Tempel 1 fogja elütni a Deep Impact-et. :-D

Leesik az állam, hogy erre készülnek. Egy szonda ilyet kibírhat?

Dúúrva...
2005. jún. 06. 15:17 | válasz | #6
Hmm érdekes lesz!
Egy dolgot nemértek, ugye az üstökösök jó sokat repülnek és sokkal, mint saját űrhajók szondák, etc... akkor mért nem marad ott rajta egy pár ilyen kis egység ami állandóan feényképez és kameráz + küldi haza a képeket... eléggé érdekes lenne pölö ha körbemenne az egész naprendszeren és minden rajta lenne egy videofelvételen... (persze gyorsított :D)

mrzool  
2005. jún. 06. 14:34 | válasz | #5
Azért azt ne felejtsük el, hogy a képen egyáltalán nem fénykép, hanem csupán egy rajz (artist's concepts) látható. Hiteles tájékoztatás...
2005. jún. 06. 14:32 | válasz | #4
Mi lesz, ha ez a terroristák kezébe kerül!

Bocsánat!
plamex  
2005. jún. 06. 14:22 | válasz | #3
Beba..na ha nem találnák el ...
2005. jún. 06. 14:14 | galéria | válasz | #2
Nézzétek az infraképet, olyan mint egy arc nem?
2005. jún. 06. 14:09 | válasz | #1
Agyaggalamb lövészet, jó sok pénzből...