Egyesül az ECS és a PCChips
2005. június 3. 12:12, péntek
Az olcsó megoldásaikról ismert alaplapgyártók bejelentették, hogy június első napjától egyesítik erőiket, és egyetlen vállalatba olvadnak, amely azonban továbbra is Elitegroup Computer Systems (ECS) néven lesz jelen a piacon.

Hirdetés

A két vállalat közös közleményben adta hírül az egyesülést, amely gyakorlatilag a PCChips megszűnését és az ECS további erősödését jelenti. A bejelentés szerint a lépés az egész PC-ágazatra kihatással lesz, amiben van is némi igazság, hiszen az ECS az utóbbi évek alatt kilépett a névtelenségből, és jelentős, az ASUSTek mögött a második legnagyobb forgalmat lebonyolító gyártóvá vált.

A növekvő forgalom mellett a vállalatnak arra is futotta erejéből, hogy a szokásos költséghatékony megoldásokon kívül egyedi, érdekes újdonságokat is piacra dobjon, amelyek közül kiemelkednek az úgynevezett kombó alaplapok. Ezek az alaplapok kifejezetten a különböző processzor-, memória- vagy grafikus kártya-generációk közötti átmenetet hivatottak megkönnyíteni, igaz, az ilyen jellegű megoldások általában nem hódítják meg a piac jelentős részét, legfeljebb érdekes kuriózumnak számítanak.

A két gyártó egyesülése mindenesetre érdekes fejlemény, és az biztos, hogy az ECS így még erősebb szereplője lesz az ágazatnak. "Ahogy június 1-től egyesítjük erőinket, vásárlóink megtapasztalhatják a közös munka előnyeit: a PCCHIPS név nyújtotta széleskörű szolgáltatásokat és az ECS által szállított díjnyertes megoldásokat, amelyek ezentúl közös név alatt jelennek meg a piacon" - jelentette ki See See Lo, a PCChips USA korábbi elnöke, aki az újonnan létrejövő közös vállalat elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját.


Az ECS eközben a Computex 2005 kiállításon ismét bemutatta legújabb kombó alaplapját, amely az Intel és AMD processzorok alkalmazását egyaránt lehetővé teszi. A PF88 jelzésű alaplap alapkiépítésben Pentium 4 processzorokat fogad be, de egy speciális kártyával AMD K8 chipeket is csatlakoztathatunk, így a processzorváltás nem jár szükségszerűen az alaplap cseréjével.

A márciusi bemutató óta annyi változott, hogy az alaplap az Intel Pentium 4 és AMD Athlon 64 processzor mellett most már a Turion 64 chipeket is támogatja, így akár a könnyű és vékony laptopokba szánt mobil processzorokat is alkalmazhatjuk. A PF88 két PCI Express bővítőhelyet kínál a grafikus kártyáknak, míg a memóriavezérlő legfeljebb 4 GB DDR2-667 memóriát kezel. Az alaplap várhatóan 60-70 dolláros áron, míg a speciális AMD bővítőkártya 25-30 dollárért lesz kapható.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Chief  
2005. jún. 07. 09:03 | válasz | #8
A felsoroláshoz hozzá tartozik a Matsonic nevű csoda-board is!

Felfoghatatlan számomra hogy ilyen alaplapot minek gyártanak!
2005. jún. 05. 10:16 | válasz | #7
Aha, de van egy kimondhatatlan nevű kínai cég, valami 27!!! "márkanév" alaplapjait gyárjta. Köztük a Mercury(Kobian), Amptorn, meg a hírhedt "Sectort" is. ;)
2005. jún. 05. 00:18 | galéria | válasz | #6
Nem látszat, felvásárolta az eggyik megrendelöjét. A PC gyártásban nem szokatlan dolog a bérmunka. Pl. az Abit lapokat is az ECS gyártja bérmunkában, és szerintem még sok másnak is. Ezáltal, hogy felvásárolta, megkapta a piacát is.
2005. jún. 04. 08:26 | válasz | #5
És miért meglepő az AMD-s rendszer stabilitása ? Nem értem , nekem anno a K6-2 350 -is stabil volt. Igaz annak a teljesitménye elmaradt a P2-től. Nekem mindig stabilak voltak az amd-k.
2005. jún. 04. 07:08 | válasz | #4
Szerintem sem rosszak az ECS alaplapok, én már 4 gépet építettem ilyenekre és mindeggyiket gond nélkűl használják! (pegig AMD-s rendszerekről van szó)
arty  
2005. jún. 03. 22:27 | galéria | válasz | #3
ECS - árhoz képest meglepően jó lapok!
2005. jún. 03. 20:51 | válasz | #2
Nekem egy ECS K7VTA3 van a gépben és nagyon stabil. A legolcsóbb volt szinte és megérte.
2005. jún. 03. 12:30 | válasz | #1
Vicces hír, mivel a PCChips összes cuccát az ECS Elitegroup gyártota eddig is. :)
Milyen sokat jelent a Business-ben a látszat.