![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Magyarország jól halad a távközlési liberalizációval
2005. május 31. 19:03, kedd - Forrás: MTI
Magyarország az Európai Unióban második helyen áll az úgynevezett piacelemzési folyamat, azaz a távközlési piac liberalizációs folyamatának megvalósítása terén, és első helyen az új tagállamok között - számolt be az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott meghallgatáson egyik vendégelőadóként Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke.
Pataki Dániel az elért eredmények közé sorolta, hogy a közelmúltban mind a mobil-, mind a vezetékes telefon nagykereskedelmi díjai elérték az EU korábbi országainak átlagát: ez lehetővé tette, hogy 2002-ben (Magyarország történetében először) abszolút mértékben is csökkentek a telefonárak, és a hanyatlás azóta folyamatos. Tavaly már a lakossági fogyasztók is egyértelműen érezték a verseny hatását, mert komolyan piacra léptek és sok előfizetőt elhódítottak olyan szereplők, mint a UPC, amely kábelen kínál telefont, illetve a Tele 2, amely 25 országban érdekelt, és ezek közül magyarországi operációi a legsikeresebbek - hangoztatta Pataki Dániel. Fontos eredmény az is, hogy tavaly megduplázódott a szélessávú internetelérések száma, és az ország e tekintetben a tíz új tagállam átlagának immár a kétszeresén - 100 lakosra vetítve 3,8 százalékon - áll. Ez mindazonáltal még mindig messze elmarad a régebb EU-tagok átlagától. A jövő legnagyobb kihívásai között az újgenerációs technológiákat és az információs formák közti konvergenciát, összekapcsolódást említették. Előbbiek a hagyományos távközlési hálózatok nagyfokú változását vetítik előre - további szabályozási szükséglettel -, utóbbiak pedig a kábeltévé-, telefon- és szélessávú internetszolgáltatás együttes lehetőségét jelentik. Ezekkel a kérdésekkel a jövőben mind a bizottságnak, mind a nemzeti hatóságoknak foglalkozniuk kell - mutatott rá Pataki Dániel. A tanácskozáson Viviane Reding, az információs társadalom és média ügyeiért felelős európai biztos és a nemzeti hatóságok előadó vezetői egyetértettek abban, hogy fokozni kell az együttműködést a brüsszeli bizottság és a nemzeti hatóságokat tömörítő tanácsadó testület között. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|