![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Továbbra sem megy a WAP
2005. május 31. 13:54, kedd - Forrás: SG.hu
Annak ellenére, hogy a szakemberek két évvel ezelőtt elkezdtek a WAP felfutásáról beszélni, úgy tűnik, hogy ez a mobiltelefonokra szabott hálózati technológia nem tudta tömegesen meghódítani még az internetezőket sem - derül ki az NRC és a TNS közös NetMonitor kutatásából.
Bár a hetente legalább egyszer internetező felnőttek 97 százalékának van mobiltelefonja, közel háromnegyedüknek pedig WAP használatára is alkalmas a készüléke, közülük mindössze 16 százalék (vagyis az összes internetező 12 százaléka) használja rendszeresen a WAP-ot. A magyar internetfelhasználók háromötöde - technikai lehetőség vagy érdeklődés híján - sosem veszi igénybe a szolgáltatást. Azt, hogy a WAP még az internetezők körében sem sikertörténet, ezeken az adatokon túl jelzi az is, hogy míg az internetezők 94 százaléka fontos információforrásnak, 89 százaléka pedig fontos szórakozási lehetőségnek tartja a világhálót, addig a WAP-ról csupán 10, illetve 8 százalékuk vélekedik így. A WAP fontossága azonban nemcsak az internetétől, de a többi médiumétól is elmarad. A NetMonitor kutatás adatai szerint a WAP-ot is használó internetezők csoportja nem mutat jellegzetességeket a hagyományos demográfiai ismérvek - nem, kor, iskolai végzettség stb. - mentén, azaz nem állíthatjuk, hogy a WAP-felhasználók inkább budapestiek vagy magasabb iskolai végzettségűek lennének. Ugyanakkor a kutatási eredmények szerint azt, hogy valaki igénybe veszi-e a WAP szolgáltatásokat, leginkább mobiltelefonjához fűződő viszonya, attitűdje határozza meg.
A WAP-ot az olyan értelemben vett mobilfüggők használják leginkább, akik a mobiltelefont elsősorban nem munkájukhoz veszik igénybe. A mobilőrülteknek nevezhető csoport egyfelől rendkívül praktikusnak tartja a mobiltelefonban megvalósult integrált szolgáltatásokat, másfelől úgy tekint készülékére, mint személyisége elválaszthatatlan részére. Ezek a mobilhasználók telefonjaik nélkül nem tudják elképzelni mindennapjaikat, ugyanakkor a mobil számukra a kikapcsolódás és az időtöltés fontos eszközeként is megjelenik. A mobilőrültek olyan telefonra vágynak, amely lehetőség szerint az összes információs technológiát egyesíti, de az is fontos, hogy a készülék igazodjon a személyiségükhöz. A WAP-ot használó internetezők körében érdekes módon a navigátor (útbaigazító szolgáltatás, mely több száz objektum címét tartalmazza, és kiindulási pontunk ismeretében azonmód meg is mondja, mely objektum (pl. étterem) található a közelünkben) a legnépszerűbb: 15 százalékuk rendszeresen, 48 százalékuk alkalmanként igénybe veszi. Mozi- vagy koncertműsort 56 százalékuk szokott legalább alkalmanként olvasni, az időjárás felől pedig 54 százalékuk szokott a WAP-on tájékozódni. Közéleti híreket a wapolók 41, sporthíreket 35 százaléka szokott olvasni, gazdasági információkat pedig egyharmaduk keres a WAP-on. Banki ügyek intézésére, banki információk keresésére a wapolók 38 százaléka használja mobiltelefonját - 10 százalék rendszeresen igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Az NRC-TNS telekommunikációs kérdésköröket vizsgáló NetMonitor kutatásának adatfelvétele 2005 áprilisában zajlott 1094 fő online kérdőíves megkérdezésével. A kutatócégek az adatbázist a TNS-NRC Interbus kutatásának offline adataival súlyozták, így a minta a főbb demográfiai változók (nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa) mentén reprezentatív a gyakori (hetente legalább egyszer) internetező 18-69 éves lakosságra nézve. Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|