Budapesti 3G-hálózatát teszteli a T-Mobile
2005. május 30. 19:44, hétfő - Forrás: SG.hu
A társaság a hazai mobilcégek közül június 1-től elsőként, a rendszerszállító Ericssonnal kiépített összefüggő budapesti multimédiás hálózatán zártkörű teszt keretében ügyfelek számára is elérhetővé teszi 3G-szolgáltatásait.

Hirdetés

A T‑Mobile a kereskedelmi 3G bevezetésére készülve a Budapest belvárosi területein (I, V, VI, VII. és VIII. kerület jelentős része, valamint a II, XI., III és XXI. kerület egyes részei) elérhető harmadik generációs hálózatán ügyfelek bevonásával folytatja a februárban megkezdett próbaüzemet. A most induló teszt célja, hogy a díjmentes videotelefon és szélessávú mobilinternet (384 kbps) hétköznapi használata során szerzett tapasztalatokat felhasználva vezethesse be kereskedelmi 3G szolgáltatását.

A tesztben használt Nokia 6680-as videotelefonokon ez idő alatt mutatkozik be a cég Hír Expressz tesztszolgáltatása is. Ennek lényege, hogy a megfelelő készülékre telepített program segítségével automatikusan frissülő képes hírújságként aktuális információkkal szolgál. Használói a kijelzőn állandóan elérhető alkalmazást fellapozva több témakörben értesülhetnek a legfrissebb újdonságokról, érdekességekről.

A mobilszolgáltató közleménye szerint az Ericsson eszközeire épülő 3G-hálózat az elkövetkező hónapokban a tervezett ütemben tovább bővülve év végére a főváros jelentős részén használható lesz. A próbaüzem időszakában a 3G-szolgáltatások a legújabb kétkamerás videotelefonnal és különleges USIM kártyákkal érhetők el. A T‑Mobile 3G portálján június 1. és június 15. között bárki jelentkezhet és sorsolás szerencsés nyerteseként többen részesei lehetnek az ország első, Budapesten zajló 3G ügyféltesztjének.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. szept. 01. 17:51 | galéria | válasz | #3
3G olcsobb lett és gyorsabb
Cat  
2005. jún. 01. 02:30 | galéria | válasz | #2
nem lesz természetes, mert most is van GPRS, de olyan kurva drága mobilon netezni, hogy senki nem használja
peeto  
2005. jún. 01. 00:32 | válasz | #1
Szinte hihetetlen, hogy pár év múlva már teljesen természetes lesz, hogy látod, hogy kivel beszélsz és közben mondjuk a metrón amíg utazgatsz videókat töltesz le a telefonodra...