Közeledik az IPv6-ra való átállás
2005. május 26. 21:23, csütörtök
A jövőbeni internet a tervek szerint elsősorban egyszerűbb és biztonságosabb lesz elődjénél. Az IPv6 bevezetése már közel sem tűnik utópisztikusnak, hiszen a jelenlegi internetprotokollról az IPv6-ra való átállás már világszerte folyamatban van.

Hirdetés

Mint azt Rod Murchison, a Juniper Networks cég termékmenedzsment igazgatója elmondta, az elmúlt tíz esztendőben kitapasztalták, hogy milyen módon, milyen technológiák bevonásával tudják még jobbá tenni az internetet. A szakember ötszáz kollégájával, főleg technikusokkal együtt jelenleg is részt vesz az IPv6 Summit nevű rendezvényen, amelyet a Virginia szövetségi állambeli Restonban tartanak. Murchison úgy véli, a váltás fő oka rendkívül egyszerű: a világháló kifejlesztésekor a szakemberek még nem számoltak ekkora adatforgalommal és közel sem akkora teherbírásúra tervezték az internetet, mint amennyi forgalmat jelenleg bonyolít. Ilyen sok felhasználóra és ennyi, a világhálóra kötött eszközre korában senki sem számított.

Az átállás Murchinson szerint zökkenőmentes és az átlag felhasználónak gyakorlatilag észrevehetetlen lesz. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a két protokoll együttműködése problémamentes, ráadásul számos rendszer mind a két protokollal elboldogul,és így bármelyik hálózattal együtt tudnak működni, illetve képesek az adott IP-csomagokat a megfelelő hálózatra irányítani.

Az internetszolgáltatóknak ezzel szemben az átállás nagy sok pénzébe és idejébe kerül, ám mégis megéri a váltás, ugyanis például az IPv6-ra épülő hálózatokon jóval gyorsabb a hibakeresés. Emellett optimalizálttá válik az adatátvitel is, ami elsősorban az online műsorszórásban lehet előnyös.

Az amerikai cégek ugyanakkor mégsem lelkesednek az átállás miatt, az amerikai kormány azonban szeretne ezen a helyzeten változtatni és igyekszik jó példával elöl járni. Ennek értelmében az amerikai védelmi minisztérium 2008-ra teljesen át akar állni az IPv6 használatára. Hasonló tervek vannak a többi amerikai minisztériumban és hivatalban is. Mint azt Chuck Lynch, a Pentagon kérdésben illetékes technikai igazgatója elmondta, jelenleg már csak olyan új eszközöket szereznek be, amelyek támogatják az IPv6 internetprotokollt is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
TH448  
2005. máj. 30. 18:59 | válasz | #14
Azért ez nem ilyen eccerű. Akárhogy új szolgáltatások, aki akar, az itt is fog tudni támadni. Megjelennek a fake csomagok, meg ugye álcázás, egyebek, amit ember tervezett, azt ember feltörheti...
Tehát ami legnagyobb előnye igazán az, hogy több ip cím van. Mégpedig: 281474976710656 db :). Ebből jut a tv-nek mikrónak, mindennek. Ez viszont nem hülyeség, ha belegondolunk, hogy suliból/munkahelyről beállítjuk a hűtőt, hogy hűtsön nekünk pezsgőt X fokra, a videó vegye fel a a forma1-es futamot, aztán majd otthon party. :) Viszont nálunk sztem ez még legalább 15-20 év, hogy elterjedjen az országos 10-20-tól lényegesen nagyobb szintre.
2005. máj. 29. 23:42 | galéria | válasz | #13
jah ez én is olvastam, sajnos a jenkik nem igazán akarnak átállni, nekik van elég ..
2005. máj. 29. 10:29 | válasz | #12
IP címet a mikrónak, és a mosógépnek is!

... neh má milyen ratyi a bringád, még IP címe sincs? ...
comet  
2005. máj. 27. 15:47 | válasz | #11
ipv4-et nem erre a hálózatra tervezték: zárt katonai hálózatra ahol nincsen "támadó" összezárva "baráttal", csak barát volt...ez címbővítésen kívül azért mást jelent.
comet  
2005. máj. 27. 15:45 | válasz | #10
http://it.slashdot.org/article.pl?sid=05/05/26/1413222&tid=95&tid=218
/. cím: "Little Interest in Next-Gen Internet" vagyis Kis Érdeklődés a Köv-Generációs (ipv6) Internet iránt.
Sg cím: Közeledik az IPV6-ra való átállás.

Ez hol van megint rendesen fordítva kedves cikkíró?

Ha megnézi a forrást amit linkeltem, akkor ugyanúgy a Junipert veszi alapul.

"A jövőbeni internet a tervek szerint elsősorban egyszerűbb és biztonságosabb lesz elődjénél. Az IPv6 bevezetése már közel sem tűnik utópisztikusnak, hiszen a jelenlegi internetprotokollról az IPv6-ra való átállás már világszerte folyamatban van."

Ne haragudjon de ez nem hír, ez a 90es évek közepétől így van, eleve egy lessú folyamatnak tervezték(!). Tehát nem igazán releváns a "Közeledik". Ez nem egy hirtelen változás hanem egy folyamat. Ráadásul a cikkben ellentmond önmagának:
"Az amerikai cégek ugyanakkor mégsem lelkesednek az átállás miatt, az amerikai kormány azonban szeretne ezen a helyzeten változtatni és igyekszik jó példával elöl járni." Ha egyszer nem lelkesednek érte akkor mitől közeledik? Az eredeti specifikáció szerint az átállást 2025-re kell megtenni!

Egyébként az ipv6-nak rengeteg előnye van:
-quality of service
-biztonság (főleg ddos meg packet hamisítás/sniffing ellen, mint pl a beépített ipsec, authentikáció)
-egyszerűsített headerek (ezáltal a routerek sokkal nagyobb sebességgel képesek megbírkózni)
-autokonfiguráció (beépített dhcp magában a protokolban!)
-javított routolás (intelligensebb)
-bővíthetőség (később új headereket lehet hozzáadni tetszés szerint ha igény van rá)

Frenzy  
2005. máj. 27. 15:41 | válasz | #9
Bonyolultabb? A header pl. kifejezetten egyszerubb IPv6 eseten, mint IPv4 eseten. Tovabba fix hosszusagu, igy a feldolgozasa is egyszerubb a routerek szamara. Es meg szamtalan uj lehetoseget rejt magaban. Ha erdekel, erdemes utana is olvasni.
comet  
2005. máj. 27. 15:25 | válasz | #8
Hát szvsz megszokás kérdése...
DOT  
2005. máj. 27. 12:05 | válasz | #7
Aha, viszont csak nekem tűnik úgy, hogy az ipv6 bonyolult? Ráadásul megjegyezhetetlen. Nem lett volna egyszerűbb a v4-et egy-két oktettel bővíteni ?...
Frenzy  
2005. máj. 27. 11:25 | válasz | #6
Talan egyik legnagyobb elonyenek azt mondják, hogy a címtartomány rendkívül bő lesz. Ha foglalkoztál hálozatokkal, akkor kiderülhetett számodra is, hogy a jelenlegi IPv4 címtartomány nagyon szűkös, és egyre szűkösebb lesz, amint egyre több eszköznek kéne IP cím (pl. minden mobiltelefon, intelligens hűtőgépek meg ki tudja mik még :).

Az IPv6 címtartománya olyan, hogy a Földön minden négyzetméterre több millió cím jut (vagy hasonló brutális nagy szám, pontosan nem emlékszem).

Persze vannak ideiglenes megoldások a problémára, pl. a NAT, amivel nem foglalsz a közös IPv4 tartományból címeket vagy a osztálymentes címzési módok.
arty  
2005. máj. 27. 08:31 | galéria | válasz | #5
_még_ nem ... de szerintem már fogalmazzák, hogy az IPv6 70000 trilliárd dollárt vesz ki évente a zsebükből, 250 millio munkahely szünik meg, éhinség tör ki az antarktiszon, ....
2005. máj. 27. 07:37 | galéria | válasz | #4
fie  
2005. máj. 26. 23:49 | válasz | #3
Hogyhogy az MPAA nem ellenzi?
maozedong   "Rest in Peace maozedong" 
2005. máj. 26. 22:52 | galéria | válasz | #2
Routertől függ. A korszerűbbek támogatják.
Úgytudom igazából még sebezhetőségeket nem nagyon tesztelték élesben, kíváncsi vagyok mit fog hozni ( egyetemek jórésze elérhető már IPv6 on, de mifelénk is, de az nincs levédve tűzfallal, meg egyéb apróságok... ). Igazából nem látom benne a megváltást. Annyira kivannak vele hogy dinamikus csomagméretet tud, meg kereteket tud összevonni.. áh, majd meglátjuk :)
Caro  
2005. máj. 26. 22:13 | válasz | #1
Jó!
De a routeremmel menni fog? Vagy ha nem elég lesz egy firmware frissítés?